Pénteken a gyerekek Berci szüleinél aludtak mert éreztem valami kis fájdalmat és kimerült is voltam na meg szomorú.
Szombaton Berci dolgozott, én pedig elmentem egyedül egy nagy vásárlásra a környékre kocsival (de jólesett!). Délután lepihentem és még mindig a gondolatot szoktam, hogy a megpróbáltatásokkal teli 9 hónapnak császár lesz a vége. Nem küzdöttem ellene hiszen tudtam, hogy nagy a gyerek, nem gondoltam, hogy a természetes szülés a legjobb megoldás de ijesztő volt a hétfői műtét gondolata.
Akkor eszembe jutott egy ige: "Mindent rendeltetésnek megfelelően készített az Úr...". Ezt mondogattam miközben a telefonomon nyomkodtam a passziánszt.... A Bibilát is kinyitottam ott a 91. zsoltár akadt kezembe ami szintén megnyugtatott - valamennyire.
Zsoltár 91.
Vasárnap hajnalban aztán 2.30-kor erős fájdalomra ébredtem, gondoltam, hogy ez valaminek a kezdete lehet. Aztán jött a wc-re járkálás meg, hogy néztem az órámat és 10 perceseket mértem. Nem tudtam vissza aludni de lepihentem és izgultam, hogy mikor ébresszem Bercit (aki a fiúknál feküdt), hogy menjen el a Nagymamáért. Aztán reggel 6 lett, még mindig elvoltam ezekkel a fájdalmas de bizonytalan 10 percesekkel, megmostam a hajamat, felkeltettem a többieket mert ők mentek templomba.
Reggeliztünk, felöltöztünk, csináltunk egy pocakos-gyerekes képet aztán kikísértem őket.
Itthon aztán néztem az órámat és pihentem, játszottam a telefonom, járkáltam, rendet raktam.
10 perces volt még mindig, hiába fájt még nem volt elég, hogy elinduljunk.
Bercinek dolgoznia kellett a városi karácsonyon fotózott de mindig hívott, mondta 5 perc és itthon lesz ha indulni kell. Nem akartam indulni bár egyre erősebb és szembecsukósabbak voltak azok a 10 perces fájások.
3-kor lezuhanyoztam, készültem a kórházba indulásra (5-re kellett ugye beérnem egyébként is) de fél 4-kor hívtam Bercit, hogy azt hiszem nem bírok egyedül lenni tovább mert nagyon fáj úgyhogy jöjjön haza!
Rohant és elindultunk. A kocsiban lett 7 perces.
5-körül csengettünk a szülőszobán.
Ctg-re tettek, ügyeletes orvos megvizsgált azt mondta bő 1 ujjnyi, menjek a szobámba és készüljek a holnapi császárra, majd este 10-kor menjek vissza még egy ctg-re (kedves, nem?).
Bercivel bementünk a három ágyas kôrterembe, mellettem két anyuka babával szoptatósan én pedig küzdöttem a már 5 percesekkel (az év kórháza! - ja ha éppen ott a dokid aki mindent intéz és nem kell a szobatársakkal vajúdnod).
Berci ült a széken, nézte a telefonját, mellettünk a két szoptatós anyuka babával, (az egyiknek szólt valami minirádiója kérdezte nem zavar e, mi még örültünk is neki, hogy kicsit eltereli a figyelmünket) én meg járkáltam meg álltam, nem akartam lefeküdni, hogy ne lassítsam a folyamatot.
Egyébként itt kezdtem csak el érezni, hogy nem lesz holnap császár. Egészen eddig azt hittem kitart ez holnapig (ismerve a nagyon sokáig tartó előző szüléseimet).
Berci 19.30 -ra 3 perceseket mért (még mindig csendben bírtam de már csak csukott szemmel) ekkor belépett egy manó kinézetű másik ügyeletes orvos aki esti vizitelt, Berci mondta neki, hogy 3 percesek ő ekkor azt mondta, hogy akkor menjünk vele a szülőszobára megnézi mi a helyzet.
Nagyon rendes, kedves, megnyugtató volt (bár tényleg egy manóra hasonlított).
A szülőszobán Réka volt bent, egy nagyon vagány fiatal nagyszájú jófej szülésznő. Manó doktor megvizsgált (bő 2 ujjnyi, feszülő burok), jöhet a ctg és előkészítés. Akkor megbeszéltük, hogy rendes szülést szeretnénk, ők is támogatták az ötletet és hívták az orvosomat.....aki közben a születésnapját ünnepelte (tudtam, hogy ma van neki számítottam is rá, hogy ez lesz) mondta, hogy sajnos már nem tud bejönni de legyen rendes szülés ha minden engedi. Hallottam ahogy Manó doktorral beszélnek telefonon....
Réka jó mérges lett és azt mondta milyen jó, hogy nem a dokim van itt és jobb is, hogy nem jön be mert ő Tóni bácsit sokkal jobban szereti és meglátom milyen jó lesz így is. Ez nagyon megnyugtatott igazából nem is borultam ki, hogy nincs itt B. doki csak az érdekelt, hogy minden rendben legyen (sokkal jobb volt Istenben bízni mint várni a dokit) volt valamiféle békességem és áldás is, hogy Réka jófej volt Tóni doktor pedig megnyugtató.
Réka ctg-re tett aztán előkészített (ez fájásokkal rettenetes ám, tudja aki átélte). Réka elmondta, hogy tudnom kell még ilyenkor is 30 százalék, hogy sikerül minden és előzetes császár után nem végződik megint úgy de ha rendeset akarok akkor nagykönyvbe illő szülést kell produkálnom.
Bercit 20.45-kor engedték be hozzám (kint már azt hitte megszületett azért nem is volt idő behívni őt). Jött a kis műtős ruhájában és megállt a szülőszékem mellett. Annyira rutinos volt, nyugodt, tapasztalt szülőszobára járó, ez tetszett nekem.
Hatalmas szülőszobát kaptam, hiperszuper székkel, káddal (ez nálam szóba sem jött) és szembe a falon egy óriási Klimt képpel.
Az utolsó 1 óra pedig így telt:
21.15 körül burokrepesztés után nagyon fájdalmas lett minden. Ekkor azt mondták még ma meg lesz a baba ne izguljak. Néhány csöndes fájás után már nem bírtam csendben maradni. Réka beszélgetett Bercivel, hogy lesz e hatodik (nem!) és, hogy milyen jól nézünk ki így ennyi gyerekesen. Vizsgált Réka meg a doki: 3 aztán nem sokkal később 4 ujjnyi lett, leengedtek egy cukros infúziót, hogy legyen erőm a végére.
Sokszor kiabáltam jó hangosan, hogy nem bírom ki, a szünetekben meg próbáltam pihenni. Réka mondta ha nyomnom kell nyomjak és felültette a szülőszéket mintha állnék. Akkor el kezdett lefelé mozdulni a baba ezt már éreztem de még néhány fájás jött mielőtt nyomnom kellett.
Jött egy másik szülésznő is (Vera) , el kezdték kipakolni a steril dolgokat (21.40 körül), ez reményt adott, hogy hamarosan vége lesz.
Réka beöltözött és beült várni a babát, éreztem, hogy nyomnom kell akkor Réka rám szólt, hogy ne nyomjak (kifeszítettem magam csak úgy sikerült vissza tartani).
Kiabáltak a dokiért, Berci kirohant, hogy behívja.
Bejött Tóni bácsi, akkor Réka kérte csússzak lejjebb, 3-szor kérte mire sikerült teljesítenem akkor még vitatkoztak egyet, hogy gátvédelmet szeretnének a szülésznők a doki meg mondta, hogy előzetes császár miatt nem szabad, kicsit vágni kell - akkor megegyeztek, hogy jó de csak egy nagyon kicsit. (Nekem mindegy volt csak hadd nyomjam már ki azt a gyereket!).
Akkor nyomtam egyet: semmi.
Nyomtam még egyet és akkor éreztem, hogy előbújik a fejecskéje, majd utána kicsúszik az egész teste.
Csodálatos érzés, ez már egyáltalán nem fáj!
Nem sírt fel, kérdeztem él e, jól van e, mondták, hogy persze, hogy él!
Megöleltem az orvost mert ő állt a legközelebb, mondtam, hogy nagyon köszönöm, utána Bercire néztem aki a fiát nézve zokogott.
Utána oda adták, megöleltem, nézegettem, gyönyörű volt, szebb mint amit el tudtam képzelni.
Berci elment a csecsemőssel, fotózott de sajnos undok volt a néni úgyhogy neki oda sem adta, vitte az újszülött osztályra.
Akkor vissza jött hozzám engem akkor kezdtek altatni a betapintáshoz (megnézik mit csinált a császár sebem, nem sérült e bent semmi).
5 percre elaltattak de nagyon izgultam előtte hiszen benne volt a pakliban, hogy a műtőben ébredek ha belül szétnyílt a heg...
Felébredtem mondták, hogy minden rendben na ekkor már sírtam én is.
Bejött Berci telefonáltunk mindenkinek (el sem hitték, a hétfői császár értesítést várták).
Mi pedig jóval a föld felett lebegtünk boldogságunkban, 5 gyerekes szülők lettünk és nem akárhogyan.
Soha nem volt ilyen könnyű, gyors, egyértelmű, áldott szülésem.
Dominik név jelentése: Istenhez tartozó, Istennek szentelt. Régen csak a vasárnap született gyermekek kaphatták ezt a nevet.
Kicsi fiúnk December 8-án vasárnap este 22.00-kor született 4 kilóval 57 centisen.
"Magasztalja lelkem az én Uramat.
Örvendezve élek szárnyai alatt.
Szolgálója lettem, lepiIlantott rám.
Alázattal zengi dicséretét szám."
