Nem javulunk, nem is stagnál az állapotunk hanem egyre rosszabb.
Simike középfülgyulladással fekszik az ágyban - néha felsikít, hogy nagyon fáj. Kapott antibiotikumot.
Boldi hétfő óta lázas, hörög, vergődik így ma neki is el kellett sajnos kezdeni a kúrát.
Kori jól van bár kezd agyára menni a bezártság (teljesen érthető módon).
Nimród köhög de most éppen nem lázas viszont lelkibetegen ébred, fekszik, nagyon megviseli, hogy napok óta századik a sorban (csak nehogy figyelem felkeltésképpen ő is antibiotikumra szoruljon).
Én csak köptetőt kaptam meg immunerősítőt de az általános állapotomon ez mit sem javít.
Kidőlök.
Rémes nézni és kezelni ezt a sok beteg gyereket mikor én is nagyon gyenge vagyok, fizikailag és lelkileg még inkább.
Komolyan nem tudom miért történik ez velünk, csak azt tudom, hogy ezt egy életre megemlegetem...
Már azt se tudom követni kinek mikor melyik gyógyszert kell beadni, ki ivott-evett eleget.
Mindig a legrosszabb állapotúra tudok csak figyelni, ezért valaki mindig a legrosszabbul van.
Boldit inhalálni kell napi ötször ami egyenlő a birkózással mert utálja és visít tőle.
Az össze gyógyszert kiköpi, miután sikerül becsepegtetnem a szájzáras arcocskájába.
Egész nap anyatejet kér, főzeléket max. 4 kanállal tudok belegyömöszölni a szájába - utálja a kanalas falatozást.
Amikor nem alszik akkor nyöszörög, jajgat, elég erőtlenül.
Kellemes.
Berci dolgozik, 9 körül szokott haza érni.
Remek.
A vigasztaló szó itt már nem segít, vagy meggyógyulunk vagy én nem tudom mi lesz....
Most azért jól megkaptuk: mit akarok én itt négy gyerekkel...
