Vártam már, hogy jó lesz együtt a négy gyerek.
De nem gondoltam, hogy ennyire elfáradok már az elején.
Aranyélet ha a két nagy oviban van, bár minden délután nagyon izgultam már, hogy itthon legyenek- ez a 24 órás megőrzés azért még sem ugyanaz.
Legyen minden nap ebéd, meg reggeli meg vacsora meg uzsonna meg gyümölcs.
Legyen rend és tisztaság mert nem igaz, hogy meg vár, inkább dühít és frusztrál engem, őket pedig jobban ingerli ha a rumli közepén ugrálnak.
Mosni kell meg teregetni, főzni kell, rendet rakni kell, foglalkozni mindegyikkel kell legalább egy kicsit (amikor szétválasztom őket vagy leveszem a ceruzát, vagy kicserélek egy pelust, vagy inni töltök - ennyi gyereknél már foglalkozásnak számít).
Levegőztetni kell őket és egy kis napirendet is kell tartani mert nem folyhat szét a nap, akkor elveszünk.
Nem igaz, hogy nem élvezem mert jó, gondoskodni, törődni, szeretni őket.
Amellett szórakoztató mert vicces dolgokat mondanak, és nevetnek egymáson meg együtt és nekem is elmondanak (majdnem) minden viccet.
De ma nem aludtak délután (én viszont igen, ekkor kiosontak mellőlem a szobából és 3-kor mikor felkeltem már nem küldtem vissza őket) és estére már sok.
Nagyon sok, a kérésből, a négyfelé fordulásból, a rendetlenségből, az elpakolásból, a másnapi ebéd mennyiség, minőség és költség kigondolásból.
És még csak a második nap.
Nem panaszkodás, tény.
Iszonyatosan fáradt vagyok.
