Jól vagyunk már amennyire lehetséges. Vagyis igyekszünk jól lenni a lehetőségekhez képest.
Túl vagyunk néhány születésnapon, egy karácsonyon, egy szilveszteren, részemről egy vizsgaidőszakon és sok-sok tanítási órán, néhány kisebb betegségen, kevés veszekedésen, rengeteg aggódáson, sok szervezésen és sok külön töltött napon (már ami a szombatokat illeti).
Segítség van, hiszen itt lakunk Berci szüleinél, csak ezért tanulhatok és sok a támogatás a munkába állásomat illetően. 3 szobába lakunk 9-en, olyan olaszos az egész bárki jön szívesen érkezik (bár nem nagyon fogadunk vendéget de most éppen Nimródnak tartottunk zsúrt) és meghatottan távoznak, hogy milyen jó is ez így együtt ennyien, szeretetben. Vannak súrlódások, néha vita meg sértődés de elsimul mert mindenki enged és mégiscsak jobb itt mint ideiglenesen idegenben bárhol máshol.
A ruhák lassan száradnak megsínylik a falak is meg az ablak, áll a pára és nem könnyű, ahogy nem fagy kiteregetek hogy ne a lakásban legyen csak hát sok mert ezek a kicsik mindent koszolnak én meg nem bírom nézni és kényszeresen bepakolom a mosást nap mint nap.
Nem baj ezen is túl leszünk, jön a tavasz, nyitjuk az ablakokat és kint lesznek a ruhák meg az ágyneműk meg a törölközők.
A ház épül ahogy kell, a pénz fogy ahogy nem kéne. Elvileg mi nem vagyunk benne az új hiteles cuccba de még reménykedünk, hogy valahogy mégis bele esünk így, vagy úgy vagy utólag vagy ahogy a JóIsten akarja. Akkor nem lennénk ilyen félelmetesen megterhelve 35 évre és talán bírnánk is a mindennapokat na és be lehetne fejezni mert egyenlőre ez is kétséges. De kitartunk, izgulunk, reménykedünk és tesszük a dolgunkat napról napra ahogy kell.
A tanítás nagyon-nagyon nehéz volt október, november, december. Év végére besokalltam, hogy ezt nem lehet így bírni. Számos hisztit levágtam aminek mindig ugyanaz lett a vége: hogy csinálni kell bármilyen nehéz is és kimerítő és sokkoló és eredménytelen... és most januárba mikor azt hittem nem bírok bemenni többet, jött valami löket, hogy könnyebb lett, hogy nem kell olyan tragikusan felfogni és elfogadtak és megszerettek és nagyon jókat nevetünk majdnem minden órán. Talán már túl sokat is....Kedvenc dicséreteim, hogy "maga a legjobb fej tanár" , "maga a kedvenc tanárom" és "olyan nincs, hogy magát nem szereti valaki" - de van egyébként, de azért jól esik.
Néha azért el kell viselnem ezt-azt amit nem vehetek magamra, hogy "be ne tegye ezt a zenét!" meg "jaj csak azt ne!" meg "magának ez tetszik?" de aztán csak énekelnek valamit és csak eltelik az idő úgy, hogy átnyomom amit szeretnék.
De az izgalom mindig bennem van, hogy jaj most mi lesz megint eljött a csütörtök és mennem kell és jaj csak ne legyen senki beteg jaj csak ne történjen semmi váratlan meg ilyenek és péntek délutánra már a nevemet sem tudom megmondani annyira kimerülök a 3 db 7. osztálytól, a 3 db 8. osztálytól, a 2 db 5. osztálytól és az emelt szintű 4 - től amibe válogatott problémás gyerekekkel kell megvívnom a csatáimat.
Szerencsére van zongorám majdnem minden órán úgyhogy kedvükre valóval is tudok szolgálni....
Szombatonként pedig egyetemre járok. Hát nagyon nem örülnek a gyerekek, hogy reggelente eltűnök és este hulla fáradtan toppanok be, általában a vacsorára. Berci a szüleivel tartja a frontot ilyenkor, vagy ha ő sincs akkor csak a Nagypapa és Nagymama oldja meg hősiesen az elég húzós hétköznapok után még a hétvégét is.
A vizsgaidőszak nagyon kemény volt, rengeteget kellett tanulnom, azt hittem könnyed kikapcsolódás lesz ez az iskola szombatonként, de nem az, kőkemény egyetemi képzés kispapokkal tanulunk együtt, hittudósokkal, katekétákkal akik többéves képzésre járnak, mi csak becsatlakozunk 1 évre de ugyanazt tanuljuk viszont csak egy évig, és velünk azért a vizsgán valóban elnézőbbek. Azért jól teljesítettem 4,5 az átlagom a gyerekek meg ujjongnak ha levizsgázok és jó jegyet hozok (az egyetlen hármasnál vigasztaltak, hogy "nem baj mama, mi így is szeretünk!").
Berci dolgozik, intézi a ház ügyeit, ide-oda rohangál, fotóz, nem tudom hogy bír egyszerre ennyi helyen lenni. Reggelente bead 5 gyereket három helyre úgyhogy büszke vagyok rá!
Egymásra nem sok időnk van de talán lesz majd egy last minute út valahova egyszer....
A gyerekek küzdenek: Boldi majdnem csoportot váltott az oviban, hogy ne Nimróddal járjon együtt aztán végül meghátrált és azóta jobb a helyzet a vegyes csoportban, Domi megszokta a bölcsit, néha megveri a kisebbeket (ami elég rémes de próbálom lebeszélni róla), Kori kitünő tanuló (matek, ének, nyelvtan, olvasás dicsérettel), Simi a fontos tárgyakból kiválóan megfelelt bent van az 5 legjobb tanuló között (gyönyörű az írásképe, matekból kiemelkedő, ahol viszont lehet álmodozni ott szokott is).
Nimród pedig 6 éves lett. Neki hiányzom a legjobban szombatonként, vagyis ő mondja a legtöbbet hogy "a szombat a legrosszabb nap mert akkor mindig elmegyek"....szegény...
Megtanult olvasni már majdnem mindent tud, írogat is és nagyon komoly baráti társasága van akikkel csintalankodnak néha-néha de olyan bájosan teszik, hogy nem lehet árjuk haragudni.... (például Álmos "fingorászásán" kitűnően mulatnak alvásidőben). A zsúron is ezek a pici fiúk nagyon édesen nevetgéltek meg játszottak. És hát nem tagadom fiú párti lettem mert a fiúk nagyon-nagyon jófejek!!!
Ó és ami szívmelengető, hogy Nimród volt József a karácsonyi ovis műsorban és Kori kiemelt szerepet kapott az osztály műsorban.
Valamint Kori és Simi a Zugligeti templom kórusának a tagjai lettek, ami sok próbával, angyal ruhával és némi elkötelezettséggel jár. Nagyon büszkék vagyunk rájuk!
Emiatt keveset megyünk Imre atyához és ez nekem nagyon hiányzik, szívem oda húz a kis kápolnába...
A Soroksári Dédi pár hete elment. Reggelente már csak imádkozott és egy reggel úgy találták, hogy ült a székben az ima könyve mellett. A kórházban csak egy napot töltött, utána elaludt.
A hír hallatán Kori nagyon sírt, Nimród is, Simi álmodozott, Boldi pedig rosszabbnál rosszabb kérdéseket tett fel, hogy a Dédi bevágja e a fejét amikor megy föl a mennyországba és hogy megnézzük e hogy most hol van és a többit le se írom...
Szombaton gyászmisén búcsúztatták.
Emléke szívünkben örökké élni fog!
