Első nap

Kornélia első egy óráját sikeresen átvészelte az óvodában.
Ildi néni szeretettel várta és egészen ügyesen kicsalogatta a kezemből miután szemügyre vettük közösen a csodálatos babakonyhát a kenyérpirítóval és a mikrohullámú sütővel (bevallom én is el tudnék ott játszani a sok mini szerkezettel).
Tetszik a terem, barátságos, világos és rend van!

Jól emlékszem, hogy én nem szerettem az óvodát. A helyet sem, az óvónénit sem, az udvarát sem és barátokra se nagyon emlékszem - csak a fogatlan Tomira.

Amikor eldöntöttem, hogy Korit erre a helyre szeretném beiratni, sokan próbáltak lebeszélni, hogy messze van tőlünk és az a lényeg az ovinál, hogy közel legyen. Én pedig saját emlékeimből és példámból okulva biztos vagyok benne, hogy a könnyű megközelíthetőségnél fontosabb, hogy lelke legyen a helynek, az óvónéninek és a közösségnek is ahova jár.
Most úgy látom jól döntöttem.

Simivel és Nimróddal mentünk Koriért 11 körül akkor már egy szép kutyás rajzzal várt minket, meg egy hajtogatott repülővel (amire a jele is felkerült).
Simit megölelgette és kérte Ildi nénit, hogy Siminek is hajtogasson egy repülőt amire rajzoljon egy létrát mert Simike azt szeretné jelnek. Megkapta és nagyon örült.
Aztán Simi beleült a kerti nagy fa autóba és berregett egy kicsit.

Simi boldog és azt hiszi, hogy ő is óvodába jár.
Kori boldog volt, hogy együtt mentünk érte.
A délelőtt többi részét a legnagyobb egyetértésben töltötték itthon a Nagy-testvérek.

Kori várja a holnapot, büszke, hogy óvodás. Félt ettől a kezdettől de most úgy látom kicsit megnyugodott.
Most örülök én is, remélem akkor sem lesz gond amikor pár hét után megérti, hogy ez most már mindig így lesz. Mert attól azért félek egy ici-picit...