Tavaly októbertől decemberig Budajenőn tanítottam heti egy délután (addig Veró vigyázott a bébikre). Kocsival 10 perc tőlünk, az erdőn át visz az út, terhesen is jól esett, hogy csak úgy egyedül kocsikázhatok egy kicsit.
Meghívtak a ma esti évzáró koncertre és én örültem neki. Kíváncsi voltam az Énekes iskolások műsorára és arra, hogy jövő tanévben vissza várnak-e.
Vissza várnak.
Bercinek átadtam a gyerekeket délután 5-kor, ők a játszótérre indultak én pedig Jenőre. Nimród nagyot aludt délután egy kínkeserves délelőtt után (nehezen viseli ha alaposan kitakarítom a lakást), Kori és Simi viszont hamar kidőltek - már délben - és hamar ébredtek - már kettőkor - .
Jó volt ez a kis esti program, aranyosak voltak a gyerekek (ilyenkor mindig az enyémekre gondolok, hogy hamarosan az ő fellépéseikre fogok járni) és őszintén szólva nagyon örülök, hogy most nem nekem kellett szerepelnem.
Nem szeretek fellépni, nagyon izgulok a legegyszerűbb dalkíséret zongorázásánál is és ha vezényelnem is kell az a vég!
A tanítás az más, az nagyon jól megy mert szeretnek a gyerekek és elfogadnak de még így felnőtt fejjel is stresszes minden ilyen megmérettetés (mint például a Karácsonyi koncert volt). Legtöbbször sírok is, az sosem maradhat ki a szerepléseimből de hát ezt hoztam a Jámbor családból és ahogy elnézem a férjemet aztán a gyerekeinket azt hiszem ők is az "elérzékenyülős vonalat" fogják erősíteni...
Egyszer anyukám mondott beszédet az öcsém óvodás ünnepségén. Persze sírt mert meghatódott a saját szövegén meg a kis ovisokon (hát még ilyet, ezek vagyunk mi!), aztán az öcsikém csak annyit mondott nekem:
- Képzeld Orsi, azt hitték az óvodás társaim, hogy anya külföldiül beszél...pedig csak sírt.
Aztán eszembe jutott az is amikor egy ének versenyen ahol a nővérem és én indultunk elsírtuk magunkat mert előttünk egy vak kislány énekelt. Gyönyörű hangon, boldogan semmi sajnálni való nem volt benne de akkor nagyon megérintett minket az élmény. Aztán szünetet tartottak, hogy megnyugodjunk. Anyukám, nővérem és én.
Na most ömlenek a szereplős emlékeim. Ez már nevetős.
Olyan is volt, hogy hárman indultunk egy versenyen, anyukám zongorázott a nővérem és én pedig énekeltünk. Anyukám szerzeményét. Szuper dal volt, a zsűri is ütötte az elején a ritmust, látszott, hogy tetszik nekik aztán egyszer csak belegabalyodtunk a zenébe meg a szövegbe is, elnézést kellett kérnünk és újra kezdtük. Aztán ezt még eljátszottuk kétszer, hogy össze vissza kutyultuk a sorokat (máig sem értem miért) aztán lejöttünk a színpadról. Akkor halál égő volt most viszont röhögök...
Sajnos ott kellett maradni a díjátadáson és bemondani a felkészítő tanárunk nevét. Na én bemondtam de nem anyuét hanem egy olyat aki nem volt ott.
Remélem egyszer megbocsájtja...
Na szóval a szereplések. Nekem sosem ment pedig voltak sikereim is.
Jó volt, hogy most nézőként vettem részt és a mosolyommal bíztathattam a szorongókat.
Ha meg tudom oldani a gyerekfelügyeletet akkor jövőre tanítok megint.
Azt nem mondom, hogy hiányzik de jól fog esni mert kikapcsol és zene.
De hát előtte még nyaralunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése