A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2010. május 28., péntek

Láz és pötty

Hát ez úgy szokott lenni, hogy ember tervez...satöbbi, satöbbi.
Velünk is ez van most. Mind két nagy lázas volt az éjjel. Először Simit ellenőriztem aztán Kori előmászott és el kezdett csacsogni minden féléről (na ettől lett ő is gyanús) ezét megmértem az ő lázát is és volt neki. Panadol aztán alvás reggelig.

9-kor már lent voltunk a Doktornéninél aki szerint 3 napos vírus, Simi ettől pöttyös de már nem fertőz, majd Kori is az lesz (szuper).
Az idő szép de a társaságot kerülnünk kell pár napig úgyhogy benti program és üvöltés jegyében telt a délelőtt. Majd ebéd nélkül kidőltek, Simi hisztivel borzolta a kedélyeket. Nimródot mentem, most kint alszik a teraszon - Berci felhozta a babakocsit - így talán megússza.

Sajnálom mert ma és holnap is néptánc főpróba lett volna, vasárnap pedig fellépés. Csoda szoknya ide vagy oda (Berci nagynénje 1 hete megvarrta Korinak a táncos szoknyát) lehet, hogy nem lesz az egészből semmi. Azt hiszem én jobban sajnálom mint Kori, ezért nem is mondogatom neki miről marad le ha sürgősen meg nem gyógyul. Nagyon gyorsan regenerálódó szervezete van, nagyon erős sosem volt még szövődményes beteg, Simit jobban féltem mert nyűgös, pöttyös, hisztis, fáradékony.

Így kezdjük a hétvégét remélem Nimród nem száll be a "csapatba", ilyen intenzív anyatejfalás mellett nem szabadna neki de nem kizárt úgyhogy már neki is kiváltottuk a kúpot ha kellene a hétvégén.

Ide rohanok, oda rohanok hogy mindenki tudjon aludni.
Én most kimaradok az biztos...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése