Sokszor bele se gondolok milyen sok mindenünk van a JóIsten Gondviselő kegyelme által. Mindig elmondom itthon mikor fáradt vagyok hogy nem lehet öt gyerek mellett dolgozni. És mégis találok munkát és mégis megcsinálom a hetet és mégis működik minden, nehezen de működik. Hálás vagyok azért, hogy minden gyerekünk a helyén van, csinálják a dolgaikat, rendes közösség veszi őket körül és persze vívják a harcaikat de csak annyit kapunk amennyit bírunk. Az angyalkák szárítógépet hoztak karácsonyra. Ez is csoda folytán, - ajándék - ezzel sok minden helyre állt minden mert évek óta erről álmodozom, hogy rendezzük a kaotikus helyzetet de egyszerűen sosem volt annyi, hogy szerezzünk és most ez is lett - nem saját erőből - . De azt hiszem mindennek úgy tudok örülni mint egy kisgyerek talán túl sok gyerekes vonás van bennem sokszor nem lehet komolyan venni éppen emiatt...ma végig nevettük a vacsorát a gyerekekkel...
De nyavalygok mert nehéz felkelni és mindenkit elindítani és becsomagolni az össze tízórait de előtte mindenkit megreggeliztetni és a hátukra tenni az iskola táskát (mert van olyan gyerekem aki amúgy anelkül indul el néha), és ilyenkor már azon idegeskedem, hogy nem vissza bújok a finom ágyikóba vagy takarítgatok itthon amíg haza nem érnek hanem útra kelek és vár a munka világa. Szabadabb vagyok, sokkal jobb mint a rengeteg kötöttséggel és elvárásokkal teli általános iskola de ez is munka itt magammal szemben vannak elvárásaim és szeretnék megfelelni minden területen de nem könnyű. Szeretném jól csinálni azt amit csinálok amikor anya vagyok azt, amikor tanítok azt, amikor kicsikkel foglalkozom akkor azt. Egyetlen nagy hiányosságom pedig még mindig a főzés mert azzal hadilábon állok nem vagyok elég jó benne és nem is szeretem igazán talán egyik a másik miatt van. De nyitott vagyok a fejlődésre, hogy mire nagymama leszek és jönnek haza a szép lányokkal a fiaim akkor meg tudjam őket etetni a finom főztömmel...legalább majd akkor.
És hát öregszem már közelebb a 40 mint a 30. Egy-egy betegség pedig egyre jobban aggaszt, a hipohondria növekszik az évek múlásával és néha rám tör az elmúlás és megijeszt...
A házunk egészen lassan alakulgat valami mindig történik általában apró dolgok de nekünk sokat jelent mert sokat várunk rá mindig, hogy mindig egy kicsivel előrébb léphessünk. Ez sem természetes, hogy van, sokat dolgozunk érte, hogy fenntartsuk, megtartsuk Berci is mindent elvállal de szerencsére szereti a munkáját és jó is benne csak hát az idővel mindig hadilábon állunk.
Hiányzik a közös vacsora például. Pedig állítólag ez a legfontosabb egy család életében hogy leüljenek együtt. Nekünk ez legtöbbször csak hétvégén sikerül, hét közben egyedül vagyok a gyerekekkel esténként...néha nem.
Na de a munka. Van két hittan órám, zeneovi, zenebölcsi és 4 szolfézs órám a héten (átmeneti helyettesítés nem tudni meddig november óta), és zongorát is tanítok. El van osztva a héten.
Na és a logisztika. Sok külön órájuk van a gyerekeknek amit nem én erőltetek hanem ők szeretik, és Nimródnak gyógyúsznia kell egy héten legalább kétszer (most télen Berci viszi ha tudja), Boldival pedig logopédiára (pontosabban diszfóniára ) járunk heti egyszer be a városba. Nem tudom hogy fér bele ennyi minden tényleg nem. Akad segítség, Domi keresztanyukája sokszor, a szomszéd Kori barátnője is sokszor, Berci szülei is beszállnak ha kell és anyu is jött már beteg gyerekemhez hogy taníthassak.
Ebben a rohanásban viszont elvész a lényeg. Elvész az a misztikum amit az itthon töltött évek adtak, ami sokszor borzasztóan nehéz és fájdalmas volt de sok csodával teli és így utólag visszagondolva már csak egy pillanatnak tűnik az egész. Beszippant a világ, hogy is mondjam, nehéz árral szemben úszni...
Bercivel próbálunk meglógni néha - ebből nem engedek - és kicsit gyerekek nélkül lenni, remélem nem lesz beteg senki mert most is készülünk egy mini útra, hogy ne őröljenek fel a hétköznapok rohanása. Karácsony előtt jó betegek lettünk, mindenki végig ment egy nagyon csúnya vírus így az ünnepekbe se úgy érkeztünk ahogyan szerettem volna. Bánt, de elmúlt, megint Húsvét közeleg amikor az első gyerekünk született. Mintha tegnap lett volna...
Egy pályázatra írtam az elmúlt 10 évünkről egy irományt, nem nyertem semmit de jó volt megírni mert átgondoltam végig vettem mi minden történt. Közzé teszem majd.
Ma pedig balettot láttunk az Erkelben Giselle. Elvarázsolt. Nagymama, Kori, Simi Peti (unokatesó) és én. Ezt a fajta szabadságot viszont szeretem.
2018 Karácsony
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése