Kata anyának üzenem

Nem tudom miért, de nem tudok megjegyzést küldeni pedig olvastam Kata amit írtál már a múltkor is és akkor sem sikerült a megjegyzéshez válaszolnom.
Köszönöm a biztató sorokat, az mindig jól esik az embernek, hogy érzi nincs egyedül.
Persze kitehetsz az oldaladra köszönöm, aranyos vagy, hogy megkérdezted.
Én is olvasgatlak ha időm engedi.

Klinika és home sweet home

Ma reggel elvitt Berci a klinikára, elkezdődött a heti ctg-zés.
Előző este éjjel kettőig néztünk egy izgalmas filmet, előtte későn pedig a Tescoban csavarogtunk és nagyon élveztük, hogy nem kell sehova sietnünk.
Valószínűleg hónapokig nem lesz ilyen hétvégénk, hogy csak kettesben vagyunk és majdhogynem semmi dolgunk nincsen (a költözést leszámítva - de mi az 3 gyerekhez képest!?) .

A legfontosabb dobozokat kipakoltuk, azért van még egy két káosz-pont a lakásban de azokat majd idővel elrendezi Berci, az én feladataimat teljesítettem.
Holnap Anyu hoz egy takarítónőt, a számomra lehetetlen helyeket rendbe teszi (ablakok és bemászós részek és ami még kell) és remélem pár hetente erre a felajánlásra számíthatok és akkor nem lesz gond.

A ctg mondhatni nyomasztó volt. Őszintén bevallom félek a szüléstől, a fájdalomtól amiben az elmúlt négy évben már háromszor volt részem, és elfelejteni sem volt időm olyan gyorsan ismétlődött mindig az élmény.
Nem vágyom még arra, hogy fájásokkal becsöngessek a szülőszoba ajtaján és órák hosszat szenvedjek a leírhatatlan boldogság előtt. Kell még az a pár hét, hogy izgatottan várjam mikor kezdődik már....

Rajtam kívül 3 kismama ült ctg-vel a hasán, és mindenkinek ficánkolt a gyereke szokás szerint csak az enyém nem (mindegyikkel ez volt, mindig). Az én kicsi Pöttyöm aludt, ki is küldtek, hogy térjek vissza ha megittam egy kávét meg lépcsőztem meg ilyenek. Feleslegesnek tartom ezt a cécót de kibírom mert már olyan kevés van hátra a végéig. Ittam egy kávét, lépcsőztem, visszaültem, Pötty ezek után hozta a 140-160 közötti szívverést - amit ott elvárnak ilyenkor - és szegény egészen délután 4-ig nem is bírt megnyugodni, tekergett, nyomott, rugdosott, bökdösött.

2-re értem oda a gyerekekért a Nagypapáékhoz. Nagyon izgultam milyen lesz megint velük, olyan soknak tűnt ez a 3 teljes nap nélkülük. Nem mondom, hogy nem esett jól, hogy akkor és azt és olyan lassan ettem, tettem, vettem amit és amikor csak én akartam. Nem volt sietős egy étkezésem sem és akkor dőltem le amikor csak jól esett és nem kellett igazságot tennem és üvöltésre bemennem a szobájukba és kakis pelust sem kellett kiszednem és nem kellett veszekednem, hogy "aludjatok már" és semmi ilyesmi.
De akkor is hiányoztak és üresnek éreztem a lakást nélkülük.

Nagyon örültek nekem, élményekkel és rajzokkal megpakolva szállítottam őket haza. Simi kérdezte hazafelé, hogy "most melyik haza megyünk?", mondtam, hogy az új nagy lakásba. Ő még mindig nagyon izgul még nem fogadta el teljesen, hogy most már nem oda megyünk haza hanem ide (pár házzal odébb).
Mikor haza értünk, berohantak a játszó szobába és belefeledkeztek a játékba pedig már majdnem 3 óra volt és aznap még nem is aludtak.
Nehezen tettem le őket, majdnem 4 volt már de mindegyikük nagyon kimerült volt úgyhogy esély nem lett volna egyébként a további normális időtöltésre alvás nélkül.

Kora este lementünk, végre nem esett az eső, elbringáztak a Spar-ig, Nino babakocsiban ült, majd a játszótérre mentünk homokozni.
Este egyedül voltam velük, játszottak még kicsit a szobában, fürödtek, vacsoráztunk és sokat visítottak de ilyenkor igyekeztem mindig arra gondolni, hogy mennyire hiányoztak és milyen jó, hogy vannak és itthon vannak és így sikerült minden rémes támadást higgadtan kezelnem.

Rengeteget meséltek a Labancos nyaralásukról, nagyon jól érezték magukat, Simi el is pityeredett egyszer csak úgy, hogy neki hiányzik a Nagypapa és a Nagymama.
Örülök, hogy így van mert kell még legalább egy hely ahol biztonságban és nagyon jól érzik magukat.

Költözés gyerekek nélkül

Péntek este óta Berci szüleinél vannak a gyerekek. Ilyen sokat még sosem voltak távol tőlünk, de nagyon jól érzik magukat, mi pedig egész hétvégén tudtunk pakolni.
Vasárnap találkoztunk Imre atyánál mert ők is oda jöttek misére. Simi közölte, hogy még szívesen marad Nagypapáéknál, Korinál ez nem kérdés, Nimród pedig különböző jelenetekkel és hiszti rohamokkal szórakoztatott, hogy érzékeltesse "elhagytam".
Nagyon édesek, összetartó kis banda.

Szombaton és vasárnap is takarítottunk, dobozoltunk, én főleg egyedül mert Bercinek még a másik lakással volt mit tennie, szerencsére Alex eljött és segített neki.
A fürdőszobában kicseréltek néhány csempét és áthoztak még egy rakás dobozt.
Berci egész héten egyedül cipelte át a dolgokat, múlt vasárnap Péter és Márkó segítettek a felemelhetetlen nehéz dolgok cipelésében, most meg Alex de sok mindennel egyedül kellett megbirkóznia, ami látszik a lábacskáin sajnos.

Tegnap mély pont volt, én is egész héten pakoltam és mikor még mindig jött egy doboz és még mindig akkor besokalltam, kidőltem, azt hittem még szülni is fogok idő előtt. Aztán végül nem lett baj, a fiúk gyorsan eltüntették a szemem elől az óriásdobozokat.

Nagyon hiányoznak a gyerekek, furcsa ez a csend és nyugalom de most az a lényeg, hogy minél több dolog a helyére kerüljön mert én sem bírom már sokáig tartani magam, a mindennapi teendők mellett nem lesz már erőm és időm pakolászni a 9. hónapban.

Új helyzet

Még mindig rengeteg a doboz és még mindig nagyon sok hely van a kipakolásra.
Egész nap azon gondolkodom, hogy hogy lehetséges, hogy mi itt lakunk ekkora helyen ahol mindenünk elfér.
Boldog vagyok, hogy ez az otthonunk de mikor arra gondolok, hogy Berci a másik kis lakásunkat darabokra szedi akkor összeszorul a szívem.
Két éve költöztünk oda, a legnagyobb hitelt vettük fel amit adtak - mivel saját tőkénk nem volt - és tudtuk, hogy nem lesz túl sokáig elég nagy de mégis az első közös kis otthonunk, saját pénzünkből összetákolt bútorokkal, a szívünkhöz nőtt, rengeteg emléket őriz és a miénk még mindig amíg törlesztjük és nem veszünk nagyobbat.
Bármennyire is vágytam már, hogy nagyobb és tágasabb legyen, hogy legyen életterünk, pakoló helyünk, háló szobánk, étkezőnk ahol kényelmesen le tud ülni a család, azért sosem felejtem el azt a boldogságot és izgalmat amit akkor éreztem amikor beköltöztünk Bercivel egy 16 hónapos és egy 3 hónapos babával az első lakásunkba.
Most ezt szétszedi Berci és ez neki is fáj egy kicsit mert ez így van rendjén, hogy megsirassuk egy picit azt ami elmúlt lezárult és szép volt.

Itt naphosszat rohangálank a lakásban körbe-körbe - főleg, hogy megint itt egy kis kora ősz ami nekem így nagy hassal nagyon kellemes de lemenni nem tudunk, - keresnek, hogy "Anya hol vagy?", hosszú időre eltűnnek a játszó szobában és mindig elpakolnak mert végre van hova és mire (Zsuzsi gyerekbútort is hagyott nekünk) szóval minden a legnagyobb rendben.

A 9. hónapban a könyvek szerint minden kismamát megszáll a fészekrakási láz milyen szerencse, hogy nekem itt van ez a rengeteg doboz mert így ki tudom élni e fajta vágyamat, hogy pakolgatom a fészkünket.
Szokatlan és megnyugtató ez az állandó rend és tisztaság mert itt azért lehet rendet tartani, 49 négyzetméteren 3 gyerekkel nemigazán ott játék volt a konyhában, a fürdőben, a nagyszobánkban, mindenhol.

Kori imádja, Nimród szereti, Simike pedig egyre kevésbé retteg az új helyzettől.
Sokat emlegetik Martint és Rolandot, a fiúkat akiktől "örökölték" a játszó szobát.
Simike 2 napig sírva fakadt néha, hogy "nem akarom elhagyni a Budakeszi házat" és, hogy "menjünk haza a Budakeszi házba" de most már kezdi felfogni, hogy maradunk és ez is budakeszi ház csak kicsit odébb. Kori segít neki, magyaráz, olvasgatnak együtt.
Nimród rohangál és üvölt, hozza a megszokott formát. Berci szerint Óriáscsibe.
És tényleg az!

Hétfő délutáni kipakolás a játszó szobában

1. éjszaka az új helyen: 3 kis testecske

"Vödör fej vagyok" - mondta Simi majd a többiek is csatlakoztak

Óriáscsibe elnyomja a testvéreit

Vasárnap elköltöztünk

Egészen sokat váratott magára a bejegyzés ahhoz képest, hogy milyen rengeteg gondolat kavarog most bennem.
Mintha egy álomban lennék és attól félnék, hogyha ha kimondom vagy leírom akkor felébredek és vége...
De azért mégis leírom mert ennek itt a helye.

Az egész akkor kezdődött amikor Pötty az életünk része lett...
Zsuzsi és Gábor akkortájt tudták meg, hogy kimennem külföldre és hogy a lakásukkal valamit kezdeniük kell amíg távol lesznek pár évig. Ahogy megtudta Zsuzsi, hogy mi megint egyel többen leszünk azonnal ránk gondolt.
Megbeszélték egymással, a családdal és velünk, hogy hogyan is legyen és most itt lakunk ugyanabban az utcában egy másik házban egy sokkal nagyobb lakásban.

Aki járt nálunk a kis lakásunkban annak nem kell mesélni arról, hogy ez a változás mekkora csoda az életünkben.

Nem tudom miért történt, azt sem tudom, hogy meddig tart de még mindig nehezen fogom fel, hogy egy olyan önzetlen felajánlásnak a részesei lettünk amit életünk végéig emlegetni fogunk Bercivel.

Úgy teljes ez a segítség, hogy gyakorlatilag semmit nem kellett csinálnunk, hogy most 4 nap után teljesen komfortosan bent lakjunk sőt még annál is többet kaptunk Zsuzsiéktól mint amire szűkségünk van de bevallom mégis nagyon boldogan veszem birtokba ezeket.
(Nimród például egy gurulós lábú etetőszékben trónol két napja ami még Zsuzsi fiaié volt nem is olyan régen - és még sorolhatnám a sok dolgot, ajándékot ami megkönnyíti a mindennapjainkat.)

A költözést egészen vasárnapig estig nem hittem el amikor is Berci áthozott 30 dobozt és aznap éjjel már itt aludtunk.

Nincs visszaút, ezt a segítséget elfogadtuk, hogy nekünk és a gyerekeinknek is könnyebb és nyugodtabb élete legyen.
Azt sem tudjuk meddig tart de hálát adok Istennek, hogy megint gondolt ránk és megajándékozott minket Zsuzsiékon keresztül ezzel a lehetőséggel.
Ennél nagyobb ajándékot még sosem kaptunk földi javakból nem is tudom mit kezdjek ezzel a sok jóval.

A gyerekek boldogok mert van terük rohangálnak, játszanak és rendet tartanak az új szobájukban, Berci dolgozik, hogy a mi kicsi lakásunkat minél hamarabb át tudjuk adni, én pedig nem térek magamhoz az ámulatból.

Hálát adok mindezért és teljes szívemből köszönöm Zsuzsinak, Gábornak és a szüleinek, hogy ekkora jót tettek velünk.

Kánikula nagy hassal, férj nélkül, 3 gyerekkel

Iszonyatosan fárasztó és hosszú egy nap. Persze hiába és teljesen feleslegesen siránkozom egy kertes ház után de nem látok másban megoldást.
Mert ezeket vinni kell, meg főzni kell, meg rendet kell rakni, este 11 óra és körülbelül a mai "szabadidőm" ez a fél óra amíg leülök a gép elé aztán végem van nem bírom tovább...

Délelőtt a védőnőhöz mentem le (ahol Katival találkoztam aki már két héttel túlhordta a második babáját és azt mondta az a hír járja, hogy én mennyire lazán bírom a 3 gyerekkel meg az érkezővel - na ez rettenetes túlzás, kijelentem, hogy nem bírom jól, sőt nagyon rosszul bírom), aztán vásároltam majd ebédet főztem cirka másfél óra volt aztán még 1 a romeltakarítás aztán kicsi alvás és megint kezdődött elölről.
Túlvállaltam magam, nem gondoltam, hogy ennyire meleg az a meleg, ennyire nagy has az a nagy has és ennyire sok az a három kicsi gyerek akik egyfolytában akarnak valamit vagy ha nem akarnak akkor összevesznek és püfölik egymást.

Simi új korszakba lépett, mindenen átesik, mindig megsérül, mindig jajveszékel egyszóval nagyon szerencsétlenkedik, tele van bibivel.

Kori ma a szemem láttára csapkodta Simit a játszótéren akkora pofonokkal, hogy mindig a földre zuhant. Egy hintán vesztek össze ami Simit illette de Kori erősebbnek bizonyult és mire oda értem, hogy rendet tegyek már össze-vissza ütötték egymást. Végül Kori kapott a fenekére kettőt de a szégyen nagyobb volt mint a fájdalom az én részemről is. Nehéz velük.

Nimród szerelmes lett Virágba. Ölelgeti, rádől, puszit ad és kér és nagyon aranyosan kézen fogva sétálgatnak a játszótéren. Virág nagyon aranyos, türelmes, kedves vele, rótták a köröket mintha randiznának, Nimród közben forgatta a szemét, tudta ő, hogy veszélyes vizekre evezett.
Sajnos nem vittem gépet de jól megőrzöm magamban ezt a képet mert nagyon szép volt, biztos lesz még ilyen.
Nünöke irtó férfias!

Berciék küzdenek a Balatonon 90 kilóméteres széllel, de örülnek és várják, hogy mindenki feladja és akkor nagyon elöl végeznek!
Itt miért nincs hidegfront???

Itt van Zsófi unokatestvérem, hogy ne legyek egyedül. Azt mondja ez tényleg durva ami nálunk megy, ő is aludt délután nem bírná ki anélkül. Szerinte mondunk valamit és a gyerekek elengedik a fülük mellett ez vezethet gyakran a káoszhoz. Biztos így van, belülről nehéz ezt megítélni főleg úgy, hogy sokszor azt sem tudom mi van csak várom már, hogy ledőlhessek egy kicsikét.
De ők kérdeznek, meg csinálnak, meg akarnak egyfolytában és bevallom egyáltalán nem vagyok a helyzet magaslatán és nem is leszek még jó pár évig.
Jaj szegények...

Ma vettem egy medencét a KIK-ben Anita ellátott jó tanácsokkal, hogy milyet érdemes venni a mi erkélyünkre (Anita rokonlélek ő érti mi ez az egész kert nélkül az emeleten), nagyon jó kis medence örültek neki csak a megtöltés és ürítés nagy hercehurca de a közte levő pancsolós idő igen örömteli úgyhogy megérte.
Ime néhány kép a második emeleti nyaralásról.

Berci távol

Berci mancsaftol a Kékszalagon úgyhogy szombatig egyedül leszünk itthon.
Fájdalmam enyhítésére átjöttek Anitáék délután és fagyiba majd jegeskávéba folytottam a bánatomat.
Nino szerelmesen hajlongott Virágra, Simi vadult Ágostonnal, Kori pedig nagyon élvezte Anita tanmeséit és Virággal berendezett egy állatsimogató bázist.
Mókásak így együtt ezek a gyerekek.

Jó szelet a Kékszalagra!