A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2011. július 25., hétfő

Költözés gyerekek nélkül

Péntek este óta Berci szüleinél vannak a gyerekek. Ilyen sokat még sosem voltak távol tőlünk, de nagyon jól érzik magukat, mi pedig egész hétvégén tudtunk pakolni.
Vasárnap találkoztunk Imre atyánál mert ők is oda jöttek misére. Simi közölte, hogy még szívesen marad Nagypapáéknál, Korinál ez nem kérdés, Nimród pedig különböző jelenetekkel és hiszti rohamokkal szórakoztatott, hogy érzékeltesse "elhagytam".
Nagyon édesek, összetartó kis banda.

Szombaton és vasárnap is takarítottunk, dobozoltunk, én főleg egyedül mert Bercinek még a másik lakással volt mit tennie, szerencsére Alex eljött és segített neki.
A fürdőszobában kicseréltek néhány csempét és áthoztak még egy rakás dobozt.
Berci egész héten egyedül cipelte át a dolgokat, múlt vasárnap Péter és Márkó segítettek a felemelhetetlen nehéz dolgok cipelésében, most meg Alex de sok mindennel egyedül kellett megbirkóznia, ami látszik a lábacskáin sajnos.

Tegnap mély pont volt, én is egész héten pakoltam és mikor még mindig jött egy doboz és még mindig akkor besokalltam, kidőltem, azt hittem még szülni is fogok idő előtt. Aztán végül nem lett baj, a fiúk gyorsan eltüntették a szemem elől az óriásdobozokat.

Nagyon hiányoznak a gyerekek, furcsa ez a csend és nyugalom de most az a lényeg, hogy minél több dolog a helyére kerüljön mert én sem bírom már sokáig tartani magam, a mindennapi teendők mellett nem lesz már erőm és időm pakolászni a 9. hónapban.

1 megjegyzés:

  1. Orsi kitarás!!!!!
    Persze ezt könnyű mondani(írni),de pozítivan állj a dolgokhoz:)!!!Nemskára kész leszel a pakolással és tudod mit ha mégsem időben végzel ne csügedj,ugyis megvár.Ha nagyon eleged van feküdj el az ágyon és csukd be a szemed,gondolj valami csupa jó dologra.Simizd meg a pocakod.....aztán ismét kezdödik a pakolászás elöről.
    Biztosan nehéz,fúra gyerekek nélkül.De most így van rendjén,hogy kicsit távol vannak Tőled.Ezért is kell ezt kihasználni és 20-30 percre ledölni relaxálni:)!!!!
    Sok erőt a pakoláshoz és az ezzel járó "nyüg" elviseléséhez!

    Nem tudom észre vetted e az egyik postodnál írtam(?),de lehetséges nem azért nem válaszoltál.
    Tehát ismét megkérdezem(nehogy gond legyen belőle):kitehetlek a saját blog listámra?Ha van kedved Te is kukk be.
    Vigyázz magatokra!

    VálaszTörlés