"Piti Nínó és Zimi"

Nimród pont ma 4 hónapos. A legvidámabb és a leghangosabb gyerekem. Válogatás nélkül mindenkire visszamosolyog aki kedvesen néz rá.
Azt hittem Korinál nincs falánkabb anyatej fogyasztó de Nimród erre rácáfolt. Hihetetlen mennyiséget képes magába szívni majd beletermelni a pelusba. Sokszor nézem, figyelem, tanulmányozom az arcocskáját, hogy kire hasonlít. Csak a szeme vágása miatt illik be a sorba egyébként karakteres orrocskája és golyó kobakja miatt nagyon egyedi kis figura.
Mostanában már le merem tenni a földre, kicsit megsértődik de ha nem magasodik fölé egyik testvére sem akkor megbékél a helyzettel. Hason kinyomja magát de hamar megsértődik ha nem jut eszébe fordulni egyet. Fogdossa a csörgőket, puha könyvet, a bőrünket (inkább markolássza).
Ha a testvérei ránevetnek hangosan kacagni kezd. Ha apa ránevet szégyenlősen belefúrja magát a karomba, ha én nevetek rá amikor apa karjában van akkor szintúgy.
Hálás és nagyon küzdőszellemű. A legtovább bírja a sírást mindhárom közül. Nagyon dühös amikor el kell hagynia a táplálékforrást, legtöbbször ő győz, visszaengedem olyan sértődötten visít. Este egyedül alszik el ha beteszem az ágyba, de cumi nem kell neki azt rágja fintorogva majd kibillenti a szájából. Ha éjjel ébred, csak én tudom megvigasztalni. Már nyoma sincs a fekete bolyhos fejecskének amilyennel haza jöttünk a kórházból.
7540 gramm, nagy, erős és egészséges.
Igazi harmadik.
Csodálatos ajándék.




Simon pont ma 25 hónapos. Megnevezi magát: "Zimi".
A legérzékenyebb a három közül. Amikor éppen nem visít a benne tomboló feszültségek miatt akkor ennivalóan édes. Egyszerű mondatokkal örvendeztet meg minket ami még kódnyelv de mi értjük: "Piti Nínó" (Pici Nimród), "Meze kész" (mesét kérek), "Nínó me, kez" (Nimród megfogta a kezemet), "Mí apa" (mérges apa), "köszí".

Rengeteg féle módon használja még mindig az igen helyett az "U" hangzót. Tele érzelmekkel amikor szomorú szomorúan, amikor vidám boldogan, mikor árulkodik panaszosan de mindig U-t mond igen helyett. Imádjuk.

Én mostanában "Ánuká" (azaz anyuka) vagyok. Berci "Ápuká" és még mindig Simi legnagyobb menedéke. Oda rohan hozzánk és bújik. Vékonyka, törékeny a legérzékenyebb a változásokra.
A legfélénkebb és legszorongóbb.
Igazi alkotó, nagyon szeret elmélyülten rajzolni.
Könnyen elalszik még mindig akár a babakocsiban vagy ebédnél az etetőszékben.
1 hete magabiztosan kismotorozik.
Gyengéden simogatja az ismeretlen gyerekek arcát. Az ismerősökét kicsit vadabbul.
Tipikus dackorszakos - ezt nem részletezem.
Bilizésnek semmi nyoma pedig már vettem egy adag alsónadrágot (már alig várom hogy rohangáljon benne). Legjobban az ujjatlan fehér bodyjában szeretjük (az "asszonyverőben") és a bikás kalapjában.
Kori nélkül magányos, hiányzik neki. Nimróddal szeretetteljes, néha véletlenül kicsit rálép.
Simi szelíd amig fel nem dühíti valaki vagy valami akkor viszont támad.
Igazi Bika.
Igazi középső.

Apa beteg

Ez megint egy olyan nap amire ha visszagondolok elhatározom, hogy holnap jobb anya és jobb feleség leszek...
És nagyon vágyom most egy tábla karamellás milkára vagy legalább egy doboz raffaellóra esetleg egy kis nutellára mert szomorú helyzetekben ezzel vigasztalódóm (hozna is nekem az én drága Bercim ha nem lenne ennyire beteg).

Kori mondogatott valamit este, kérdezett is és csak arra emlékszem, hogy se türelmem se kedvem nem volt válaszolni, sőt el se jutott az agyamig, hogy mit kérdezett. Hát ezért is gondolok arra, hogy holnap megpróbálok mindenre válaszolni mert most elég rémesen érzem magam emiatt (is).

Kezdődött azzal, hogy Berci lázas lett az éjjel, alig aludt (így szemrevételezhette, hogy Nimród szinte egész éjjel rajtam lóg), reggelre borzalmasan fájt a feje - mármint a férjemnek - és ez így maradt egész nap.
Levittem a gyerekeket, hogy tudjon pihenni: két motor, három gyerek meg a szél az eső, meg a fekete felhők, más gyerekes anyukával persze nem találkoztam.
Simi hisztizett, Kori példamutatóan cipelte a használaton kívüli motorokat, Nínó aludt én meg vonszoltam magunkat.

Ebéd után altatás: Simi kidőlt, Kori nem akart, Nimród üvöltött (szinte egész nap).

A legnyomasztóbb a rendetlenség volt amit sehogy sem sikerült eltüntetnem, mert valaki mindig akart valamit. Nínó engem, Kori mesét, Simi tiszta pelust, Berci teát és nyugalmat - neki volt a legrosszabb.

Nem akarok szörnyszülött lenni de ma igazán örültem volna még négy kéznek meg extra gyors lábaknak, hogy mindent meg tudjak oldani.

A tegnapból töltekezem mert az olyan jó volt.
Aztán majd csak rend lesz valahogy és elhatároztam, hogy holnap mindenre válaszolok.

Olyan jó kis családom van de nem bírom mikor túlnőnek rajtam a feladatok.
Na hol az a csoki?

Táncos gyermeknap

Azt hiszem én voltam a legizgatottabb a mai nap miatt. Hogy senki ne legyen beteg, nyűgös, rosszkedvű hiszen a Parkba készültünk a gyereknapi rendezvényre. Izgultam mert napok óta próbáltam ráadni az én egyetlen lánykámra a szoknyát, hogy biztosan jó legyen a nagy napon de ő nem volt hajlandó próbálni mindig azt mondta, hogy majd Ildi nénivel. Betartotta az ígéretét, vasárnap reggel szó nélkül ünneplőbe öltözött mikor mondtam, hogy indulunk a táncfellépésre.

Még csak el sem késtünk, időben összegyűltünk a Nagyszínpad mellett a többi izgatott mini táncossal és a még izgatottabb fotógépekkel és kamerákkal felszerelt büszke szüleikkel.
Összeállt a társaság Ildi néni vezetésével. Végig izgultam, hogy ne végződjön csalódással a szereplés főleg amikor Kori még a színpadra menetel előtt durcás arcot vágott, féltem, hogy kezdődik....szerencsére csak az volt a baj, hogy nem akarta a mellett álló kisfiú kezét fogni, neki csak a Virág keze kellett. Ildi néni engedelmével elengedhette a kisfiú kezét és ekkor megint nyugalom ült Korinka az arcára.
Elindultak.
Ildi néni vezetésével felmentek a színpadra, sok pici néptáncos köztük az én három éves Nagy kislányom. Gyönyörű volt, meghatódunk, anyukám is én is és még sokan, ebben biztos vagyok de nem nagyon nézelődtem csak fókuszáltam a Legkisebbre a táncosok közül.
Végig táncolták, élvezték nagyon, Kori Virággal volt párban a lépegetős résznél és jó volt nézni őket, nagyon büszke voltam a lányomra. A végén a nagy taps és levonulás után sok sok puszi és Pöttyös Pont járt az én bátor táncoslábú kicsikémnek.
Ahogy ott álltunk és néztük a szülőkkel a táncot (akikkel egyre gyakrabban találkozunk játszótéren, boltban, táncon, dokinál, örökölt ruha átvételen, iskolában), éreztem, hogy tartozunk valahova és jó itt élni. A gyerekeknek is és nekünk is.



Simike a készülődés alatt Pöttyös Pont falással mulatta az időt, amit Tándzsi (a legfiatalabb nagymama) hozott nekik, majd amikor táncolt a nővérkéje ő a karomban rugózot és néha megszólalt, hogy Koji, Koji.
Jövőre ő is megy.
Ebből most kimaradt, viszont utána horgászott, sőt hatalmas lóra ülhetett és még a fűben parkoló vitorlázó repülő botkormányát is rángathatta egy kicsit.




Olyan jó volt a délelőtt, hogy örömömben délután lemostam az összes ablakot.
Pazar a kilátás, érdemes volt.

Boldog vagyok, hogy ilyen jó volt ez a nap és a szereplés is jól sikerült.
Most viszont nagyon fáradt vagyok...

Darázs

- Anya, anya nézd!
Egy óriási darázs repült be a szobába majd nagy zümmögő testével az erkélyajtónak ütközött és nem találta a kiutat. Le kellett csapnom. Kori hozta a papucsot, azzal sikerült, majd lapátra tettem és lehajítottam az erkélyről. Kicsit kegyetlen, tudom, de a csípésétől féltettem a babakocsiban heverésző Nínót és a rohangáló Korit. Szóval ledobtam. Erre a kis Kori a következőképpen reagált:

- Anya, hova dobod?... És ott jól érzi magát? Meggyógyítja az anyukája és újra tud repülni?

Nem nagyon mertem válaszolni...

Láz és pötty

Hát ez úgy szokott lenni, hogy ember tervez...satöbbi, satöbbi.
Velünk is ez van most. Mind két nagy lázas volt az éjjel. Először Simit ellenőriztem aztán Kori előmászott és el kezdett csacsogni minden féléről (na ettől lett ő is gyanús) ezét megmértem az ő lázát is és volt neki. Panadol aztán alvás reggelig.

9-kor már lent voltunk a Doktornéninél aki szerint 3 napos vírus, Simi ettől pöttyös de már nem fertőz, majd Kori is az lesz (szuper).
Az idő szép de a társaságot kerülnünk kell pár napig úgyhogy benti program és üvöltés jegyében telt a délelőtt. Majd ebéd nélkül kidőltek, Simi hisztivel borzolta a kedélyeket. Nimródot mentem, most kint alszik a teraszon - Berci felhozta a babakocsit - így talán megússza.

Sajnálom mert ma és holnap is néptánc főpróba lett volna, vasárnap pedig fellépés. Csoda szoknya ide vagy oda (Berci nagynénje 1 hete megvarrta Korinak a táncos szoknyát) lehet, hogy nem lesz az egészből semmi. Azt hiszem én jobban sajnálom mint Kori, ezért nem is mondogatom neki miről marad le ha sürgősen meg nem gyógyul. Nagyon gyorsan regenerálódó szervezete van, nagyon erős sosem volt még szövődményes beteg, Simit jobban féltem mert nyűgös, pöttyös, hisztis, fáradékony.

Így kezdjük a hétvégét remélem Nimród nem száll be a "csapatba", ilyen intenzív anyatejfalás mellett nem szabadna neki de nem kizárt úgyhogy már neki is kiváltottuk a kúpot ha kellene a hétvégén.

Ide rohanok, oda rohanok hogy mindenki tudjon aludni.
Én most kimaradok az biztos...

Vendégségbe voltunk

Ma mi voltunk a látogatók. Kori, Simi, Nimród és én. 10 körül indultunk a belvárosba Krisztiékhez egy gyerekösszeeresztős és dumálós napra. Azt hittem könnyebb lesz az oda út, de pont a két leglényegesebb útvonalon voltak nagyon nagy fennakadások és torlódások úgyhogy az alig fél órás oda útból majdnem másfeles lett.

Simi bírta a legnehezebben (meg én) ő néha felordított (én is) , jelezve, hogy azonnal kössem ki (persze nem kötöttem) a vendégségre szánt kekszet viszont az elnyúló utazás miatt be kellett vetnem, hogy ne tépjem ki az összes hajszálamat amíg oda érünk.
Kori nagyon izgult még úgy is, hogy tudta, hogy a számára kedves és korban legjobban hozzá illő játszótárs, Blanka csak délutánra várható (az ovi miatt) de készült a sok játékra és a vendégségre mert az én háromévesem nagyon szereti a kalandot.

Simi csak annyit érzékelt, hogy megyünk és alig haladunk és fülledt az idő és rengeteg a kocsi és esik az eső. De keksz volt a kocsiban és ezután is lesz az tuti!

Szóval oda értünk, megcsodáltuk a lakást, a gyerekek pedig (Borika, Korika, Simike, Zsófika, Nimócska) egész jól el voltak és mi Krisztivel végre szóhoz jutottunk.

Nimród a nap folyamán többször "dalra fakadt", nagyon keservesen tud sírni mikor álmos vagy rossz a kedve de aztán talált két barna mackó barátot akikkel bájosan elcseverészett a ringatózós székben. Zsófika aki Nimródnál egy nappal idősebb egészen hasonló hangokat hallatott, képeket vágott, és tornamutatványozott mint az én Kiskirályfim.
Simit el tudtam altatni ebéd után, Korit viszont a Kockás fülű nyúl szórakoztatta amíg megittam a jól megérdemelt kávémat (mivel majdnem az egész éjjelt a három gyerekemmel egy ágyban töltöttem). Végre Krisztivel beszélgettünk nem csak a kakis pelusokról és hasonlókról hanem egészen más témákról is. Jó volt.

Délután megérkezett Blanka is, Kori legnagyobb örömére, bár kicsit várni kellett a kölcsönös szimpátiára és oda adásra de csak összejött a közös játék, babázás, állatozás, falatozás, nevetgélés. Olyannyira, hogy Kori el sem akart jönni, azt mondta marad.

Majdnem este hét volt már mire elindultunk hazafelé. Hamar eljutottunk Budakesziig ugyanarra amerre jöttünk, most nagyon gyorsan lehetett haladni. Kori azonnal elaludt az autóban, Simi magyarázott én meg az eget elnézve drukkoltam, hogy nehogy ránk zúduljon egy adag jégeső a semmi közepén az úton.
Mázlink volt mert már Keszin voltam amikor leszakadt az ég a jó kis borsó nagyságú jégdarabokkal (félre is húzódtam mert nagyon-nagyon kopogott). Alig vártam már, hogy otthon legyünk biztonságban a gyerekekkel.
Berci lejött elénk, ő hamarabb haza ért, Simi pedig le se szállt róla egész este. Kori volt a legfáradtabb ő fél órát zokogott mikor haza értünk, hogy a Blankával akar lenni de aztán ő is megnyugodott és vacsora és egy jó kis Lázár Ervin mese után ő is nyugovóra tért.

A lakás romokban, ilyenkor mikor csavargunk sosem tudunk rendet hagyni és a fáradtságtól rendet tenni sem de majd holnap mert reményeim szerint jön a "Nagymama" én meg takaríthatok. Már nagyon várom, remélem most éjjel hagynak a babák rápihenni.

Jó nap volt a legnehezebb részét kipróbáltam most először, négyesben egyedül az összes gyerekkel kalandoztunk. Ez volt az első de biztos nem utolsó "szuperanyus" program.
Lehet, hogy ma is sörözöm, van mit ünnepelni...

Kultúrkedd és emlékek

Tavaly októbertől decemberig Budajenőn tanítottam heti egy délután (addig Veró vigyázott a bébikre). Kocsival 10 perc tőlünk, az erdőn át visz az út, terhesen is jól esett, hogy csak úgy egyedül kocsikázhatok egy kicsit.

Meghívtak a ma esti évzáró koncertre és én örültem neki. Kíváncsi voltam az Énekes iskolások műsorára és arra, hogy jövő tanévben vissza várnak-e.
Vissza várnak.

Bercinek átadtam a gyerekeket délután 5-kor, ők a játszótérre indultak én pedig Jenőre. Nimród nagyot aludt délután egy kínkeserves délelőtt után (nehezen viseli ha alaposan kitakarítom a lakást), Kori és Simi viszont hamar kidőltek - már délben - és hamar ébredtek - már kettőkor - .

Jó volt ez a kis esti program, aranyosak voltak a gyerekek (ilyenkor mindig az enyémekre gondolok, hogy hamarosan az ő fellépéseikre fogok járni) és őszintén szólva nagyon örülök, hogy most nem nekem kellett szerepelnem.

Nem szeretek fellépni, nagyon izgulok a legegyszerűbb dalkíséret zongorázásánál is és ha vezényelnem is kell az a vég!
A tanítás az más, az nagyon jól megy mert szeretnek a gyerekek és elfogadnak de még így felnőtt fejjel is stresszes minden ilyen megmérettetés (mint például a Karácsonyi koncert volt). Legtöbbször sírok is, az sosem maradhat ki a szerepléseimből de hát ezt hoztam a Jámbor családból és ahogy elnézem a férjemet aztán a gyerekeinket azt hiszem ők is az "elérzékenyülős vonalat" fogják erősíteni...

Egyszer anyukám mondott beszédet az öcsém óvodás ünnepségén. Persze sírt mert meghatódott a saját szövegén meg a kis ovisokon (hát még ilyet, ezek vagyunk mi!), aztán az öcsikém csak annyit mondott nekem:
- Képzeld Orsi, azt hitték az óvodás társaim, hogy anya külföldiül beszél...pedig csak sírt.

Aztán eszembe jutott az is amikor egy ének versenyen ahol a nővérem és én indultunk elsírtuk magunkat mert előttünk egy vak kislány énekelt. Gyönyörű hangon, boldogan semmi sajnálni való nem volt benne de akkor nagyon megérintett minket az élmény. Aztán szünetet tartottak, hogy megnyugodjunk. Anyukám, nővérem és én.

Na most ömlenek a szereplős emlékeim. Ez már nevetős.
Olyan is volt, hogy hárman indultunk egy versenyen, anyukám zongorázott a nővérem és én pedig énekeltünk. Anyukám szerzeményét. Szuper dal volt, a zsűri is ütötte az elején a ritmust, látszott, hogy tetszik nekik aztán egyszer csak belegabalyodtunk a zenébe meg a szövegbe is, elnézést kellett kérnünk és újra kezdtük. Aztán ezt még eljátszottuk kétszer, hogy össze vissza kutyultuk a sorokat (máig sem értem miért) aztán lejöttünk a színpadról. Akkor halál égő volt most viszont röhögök...
Sajnos ott kellett maradni a díjátadáson és bemondani a felkészítő tanárunk nevét. Na én bemondtam de nem anyuét hanem egy olyat aki nem volt ott.
Remélem egyszer megbocsájtja...

Na szóval a szereplések. Nekem sosem ment pedig voltak sikereim is.
Jó volt, hogy most nézőként vettem részt és a mosolyommal bíztathattam a szorongókat.

Ha meg tudom oldani a gyerekfelügyeletet akkor jövőre tanítok megint.
Azt nem mondom, hogy hiányzik de jól fog esni mert kikapcsol és zene.

De hát előtte még nyaralunk.