Újra itthon

Fenomenális "Sári hazatérésének megünneplésén" voltunk vendégségbe.
Sári a főiskolán lett a barátnőm, a családjuk példaértékű számomra ahol ő a hatodik gyerek a hétből és a szüleinek most fog születni a huszadik unokája.
Csak pár hete derült ki, hogy Berci oldaláról rokonság van a családjaink között úgyhogy ez külön boldogság nekem mert tényleg szívemhez nagyon közel álló népes család az övék.

Babatalálkozós kerti party keretében ünnepeltük meg, hogy Sári 1 év franciaországi tartózkodás után most újra itthon van egy darabig. Veró is jött a babákkal (ő Sári legjobb barátnője), és ott volt Sári húga Mári is, a két babájával.
Az ott lakó gyerekek közül is elő került egy-egy a házból, nekik most fog születni a hetedik kistestvérük.

Nagyon szép idő volt, a gyerekek játszottak, motoroztak, homokoztak, babáztak, csúszdáztak, ropiztak, szörpöztek, vadultak is (az enyémek főleg, Simi lapáttal támadt Jankuc szőke fürtjeire - szörnyű).

Én nagyon jól éreztem magam, jó volt beszélgetni, nézni a sok szebbnél szebb gyereket, természetesnek venni, hogy nagy családunk van, olyanokkal lenni akiknek ez szintén természetes és, hogy jó és nem rémséges dolog még több gyereket tervezni.

Kori és Simi sajnos nem voltak a toppon, kedvesek, aranyosak, értelmesek, viccesek de amikor "olyanjuk" van és nyűgösek akkor nem hajlandók jól érezni magukat, most is hamar elfáradtak és onnantól kezdve ment a szenvedés.

Ebédre már itthon voltunk, jó rövid volt a délelőtt sajnos, maradtam volna még de a délutáni alvást muszáj volt itthonra tennem mert túl sok minden volt az elmúlt napokban, Siminek is sok pihenésre van még szüksége.

Fél három volt mire elaludtunk, ekkor a szomszédban megint őrült kalapálás kezdődött, kirontottam az ágyból, átmentem zilált öltözékben (de nem érdekelt), kértem, hogy "NE!!!!!".
Persze sosem az a normális aki csendet akar és a gyerekeit altatni a házirendben előírt "csendes pihenő" idejében (12-16 óráig) de hát mit csináljak, úgy látszik manapság mindenért harcolni és küzdeni kell, még egy kis nyugalomért is...

Jó későn keltünk, még mindig nem sikerült nyomtalanul felszámolni a "csopaki csomagokat" ami azzal egyenlő, hogy ahova nézek ott ruhák, táskák, cipők, minden!!!
De három ilyen pici mellett nagyon nehéz behozni a lemaradást.

Késő délután folyamán Kori és Simi elkövették egymás ellen az eddigi legbrutálisabb tettüket a duplo virágok miatt (amit Simi leszedett a tábláról de Kori szerint nem kellett volna). Az eredmény: Kori mellkasán egy 10 forintos nagyságú belilult harapás nyom, Simi hátán két sorban egy-egy lila csík - szintén fog nyom. Rettenetes.
Még sírtam is miért ilyen durvák egymással, nem bírom...

Hát ilyen újra itthon arról nem beszélve, hogy Nínó is nehezen viseli a változást.
Sír, kérlel a szemével, legörbíti a száját, engem akar, lógni rajtam mint a kis koala...

Miért kell minden jó után sokkal rosszabbnak következnie? Enélkül tényleg nem lenne meg az egyensúly?
Mikor fog végre ragyogni a lakás?
Kori tényleg fél este a szobájában égő villanynál is?
Nínó megint ébred majd éjszaka?
Simi holnap is fog még köhögni?
Miért ilyen durvák egymással?
Holnap vajon több kedvem és türelmem lesz az előttem álló feladatok megoldására?

Ezek a gondolatok foglalkoztatnak most leginkább.
Legjobb lesz ha nyugovóra térek.
Berci dolgozik.
Holnap már péntek...

Csopaki Piti Nínó

Nimródról kell írnom pár sort mert annyira édes most négy hónaposan, hogy nem tudok betelni az érzéssel.
Hatalmasra nyitott szájjal vigyorog mindenkire. Édes hangot ad ki, gügyrészik, magyaráz és méltatlankodik ha valami nagyon nem jó.

Harmadik gyerek lévén, boldogan heverészik a járókában amíg meg nem unja (megjegyzem első gyereknél még fóbiám volt, hogy a járókába rosszul érzik magukat a babák - nagyon kellett, hogy legyen harmadik!), a kezével hadonászik, mindent el akar érni és meg akar fogni, nagyokat nyel amikor a közelében falatozunk, és ha kézbe veszem elkapja a pólómat és kapaszkodik mintha buszon utazna.



Amikor hozzáfér, azonnal a szájába veszi a nagy lába újját, de néha keservesen sírva fakad amikor szopogatás közben a körmével megsérti az ínyét. Lehet, hogy úton vannak a fogacskák mert ömlik a nyála, és mind két ökle legtöbbször a szájában van.

Ami külön említést érdemel azok a csodálatos kis hurkácskák amik a kezén mintha karúszók volnának a lábán pedig óriási párnácskák (ami a végén pici talpakba torkollik).



Sokszor feltalálja magát, a lábával addig nyújtózkodik amíg el nem ér vele valamit (rongyot, ruhát, játékot), akkor viszont elég sokáig elszórakoztatja magát a tárgyak rugdosásával, a pihenő székben pedig löki magát, hogy ne unatkozzon.



Az éjszakai ébredéseknél nem látom ilyen rózsásnak a helyzetet de reggel ahogy ránézek és égnek állnak a kis talpacskái és közülük rám vigyorog hát akkor minden éjjeli nyivákolást megbocsátok neki.
Mindenki nagyon szereti és körülrajongja, Simi is, Kori is, mi is, és ettől láthatóan nagyon vidám és kiegyensúlyozott ez a kis "Piti Nínó".

Csopak III.

3. nap
Vasárnap reggel megérkezett Nagymama és Nagypapa. Felkapták Korit és vitték a fél kilences misére, mi addig előkészítettük ami a reggelihez és az utána következő hajózáshoz kellett.
Simike láztalan volt az éjjel úgyhogy kezdte ő is jobban érezni magát, viszont a mélyről jövő hurutos köhögése miatt még mindig nem volt elég megnyugtató az állapota.

Reggeli után kalapokkal, vizekkel, naptejjel felszerelve elindultunk a kikötő felé, ahol Nagypapáék hajója ringatózott a vizen.

A gyerekek borzasztó boldogan birtokba vették a kis vitrolást, Korinka ahogy berohant a fedélzetre minden ruhát ledobott magáról (jelezve, hogy ő fürdésre készen áll).
Kihajóztunk, még egy kis szél is volt úgyhogy vitorlákkal felszerelve eljutottunk a Kerekedi öbölbe ahol horgonyt dobtunk és nagy fürdőzés következett. Először mentőmellénybe pancsolt Kori a mi kiskacsánk, hol Berci, hol a Nagypapa fogta, majd a fekete gumiövbe kapaszkodva lubickolt a hűsítő vízben. Alig lehetett kiszedni a Balatonból, nagyon tiltakozott, mindenáron maradni akart.





Simike jajgatott, hogy ő is menne úgyhogy egy kis lábáztatást a hajóról belógatva engedélyeztünk neki.






Nimród ezalatt békésen üldögélt a hordozkában, egy elégedetlenkedő hangot sem adott ki, neki már az elég volt, hogy mindenki a közelében tartózkodott. Amikor hozzászóltunk nagyon széles mosollyal köszönte meg a figyelmességet.
Nagyon szeretnivaló kis harmadik!




Ebéd és közös délutáni alvás után, sakkozás és palacsinatsütés következett, a Nagypapa elhalmozott minket mindenfél finom étellel, a Nagymama pedig véget nem érő türelemmel foglalkozott a kicsikkel.




Este hatkor amikor már elviselhetőbb lett a hőség, ismét kimentünk vitorlázni. Kori és Simi már teljesen otthonosan mozgott a hajóban, a köteleket is rángatták, hajóskapitányi teendőket imitálva.




Az esti pancsolásból még Nimródnak is jutott egy pici...



...és persze Bercinek is...





Vacsora után nehezebb volt az altatás mint az előző estéken, mivel a Nagyszülők jelenléte jó értelembe véve felzaklatja a gyerekeket. Este sem akartak semmi jóból kimaradni, így csak 10 után sikerült mind a három gyereket elaltatni.

Az esti verandai kártyázás folyamán nem csak egymással de a szúnyogokkal is meggyűlt a bajunk, eszméletlen invázió van, nem lehet ellenük semmit tenni.
Nagypapa nyert - utána a többiek -, a szunyogok is vele voltak a legkíméletesebbek.

Éjfél tájban nyugovóra tértünk még fáradtabban mint előző este.

Gyönyörű a Balaton, csodaszép a víz, és nincs tömeg, hihetetlen nyugalom van.
Nagyon jó, hogy el tudtunk jönni.

Csopak II.

2.nap
Szombaton Simike még mindig a lázzal küzdött, gyenge volt és a naptól is menteni kellett úgyhogy csak este merészkedtünk ki az árnyékos kertből.

Délelőtt 11-től este 7-ig Berci megcsinálta a kert legsötétebb zugát, kigyomlálta, eltűntette a töménytelen mennyiségű gazt így legalább 5 négyzetméterrel megnőtt a telekterület. Nagyon elfáradt, a keze is sebes lett de nagyon szép munkát végzett, hasznos terület került elő amit vagy veteményesnek vagy egy kis faháznak fogunk szentelni.

A délutáni kerti babamedencés pancsikolás után Kori hasonló lelkesedéssel köszöntötte a Balatont mint előző nap. Berohant, ki sem lehetett szedni amig be nem lilult a szája, akkor viszont muszáj volt elhagynia a finom hűsítő Balatont.
Simi a vízzel még mindig nem érintkezhetett de a Mentőcsónakon kivárta a sorát, ekkor Nagy apukája a nyakába vette és úgy sétáltak fel-alá a sekély vízben.




Apa nélkül játszótereztünk egy kicsit a vadiúj szerkezeteken (Ő addig el ment a jól megérdemelt úszására) majd miután mindenki kellőképpen elfáradt, vissza jöttünk a házhoz. Gyors fürdetés, vacsora, mese és Simi inhalátoros programja után az előző estéhez hasonlóan mindhárom gyerek nagyon hamar elaludt.

A felnőttek búzasörözéssel zárták az esti programot.

Csopak

Csodálatos öt napos nyaralásunk már csütörtökön éjszaka elkezdődött amikor a telepakolt bőröndök mellől Simike szólított az ágyhoz, lázas volt. Pénteken reggel a doktornéninél kezdtünk, izgultam, hogy "elengedjen", Berci szabadsága már előre eltervezett volt, tudtam, hogy utaznunk kell (persze nem mindenáron, Simit féltettem).
A Doktornéni elengedett, egy kis antibiotikummal, köptetővel és jó adag lázcsillapítóval útnak indulhattunk. Berci irtó ügyes hozzáértéssel betuszkolta az összes csomagunkat picinyke autónkba úgy, hogy még a gyerekek is befértek 11 előtt nem sokkal el indultunk Balatonra.

1. nap
Megérkeztünk a legnagyobb melegben de itt nem számít mert ez a kert csodálatos paradicsom, gyerekbirodalom a legnagyobb melegben is. Nem mintha sok játék lenne mert nem is az a lényeg, de van homokozó, hintágy, kishinta, veranda és körbejárható ház ami mindenképpen nagy kaland Korinak és Siminek.
Nimród a nap nagy részét hűsöléssel töltötte, Simike még küzdött a bacikkal - jó nagyot aludt délután -, korit viszont nem lehetett letenni, nem tudott betelni az élménnyel, hogy nyaralunk, együtt a család ezen a nyugalmas kis szigeten és nagyon izgult a beígért késő délutáni fürdőzés miatt.
Miután nagyjából berendezkedtünk, ebédeltünk, estefelé lementünk a strandra. Kori azt harsogta, hogy ő meztelenül bele akar csobbanni a Balatonba. Ha nem is ruha nélkül de egy kis fürdőbugyiban Berci megpancsoltatta Korinkát, aki ettől határtalanul boldog és felszabadult volt.
Drága Simike fájó szívvel hajtogatta, hogy: "Víz, apa" - de sajnos ebből az esti élményből akkor kimaradt.
Az altatás ment mint a karikacsapás, 10 körül mindhárom rám dőlt...

Jövésmenés

Napok óta jövünk és megyünk. Nem rossz de fárasztó és kimerítő de nem annyira mint tavaly nyáron terhesen.

A szombati Hild Udvaros délutánba nyúló program után Mogyoródra mentünk Ati papához, Juci mamához és a születésnapos Kis Atihoz. Berci kitett minket és már ment is tovább egy fotózós munkára. Sajnos.

Szerencsére Ati papa nagyon belopta magát a gyerekek szívébe, bár csak havonta egyszer sikerül összehozni a találkozót azért azokon az alkalmakon minden nagypapai feladatot ellát - a gyerekek legnagyobb örömére.
A szombat délután főként hintázással telt, a kertben áll egy nagy hinta három féle csoda szerkezettel amiken a gyerekek kedvükre bolondozhatnak.
Kori és Viola le sem szálltak egymásról és a hintáról sem (egy kis időre csak amikor beültek a testvérkocsiba és Atika tolta őket), Simike Ati papát csalogatta oda a hintákhoz és kérlelte, hogy lökje őt, Írisz a fogait fájlalta, Nimród aludt is egy kicsit.
Megköszöntöttük a májusi születésnaposokat (név szerint Szabit és Atikát) majd tortáztunk, kávéztunk, pizzáztunk és a végére Berci apa is megérkezett.
Nagyon elfáradtunk....

Éjszaka Berci csinálta a képeket, hogy másnap ajándék kész állapotban legyenek.
Vasárnap reggel pedig háromnegyed óra késéssel ugyan, de oda értünk a misére (a végére) és átadtuk az illetékeseknek a Hild udvarban készült fotókat. Imre atya csak szóban kapta meg ugyanis nincs gépe, majd a "jobb keze" gépén nézi meg őket.
Simikét megint megsimogatta (mindig elmondja mikor látja, hogy mennyire szereti ezt a kedves szelíd kisgyereket), kis családunkban pedig gyönyörködött egy keveset, majd dicsekedett és biztatott minket, hogy ilyen szép gyerekekkel muszáj folytatnunk...
Én azt mondtam nem fogjuk vissza magunkat - ezen mosolygott.
Amikor ott vagyunk mindig azt érzem jó ez így, a legjobb dolog, az élet értelme, egészen el tudom felejteni a hétköznapok nehézségeit, az egész olyan természetes és jó.

Vasárnap délután Telikbe volt meghívásunk ahol a budajenői tanítványaimmal és a szüleikkel találkoztam egy kerti party keretében. A gyerekek is jöttek és Berci is csak akkor indultunk haza mikor már mindenki nagyon fáradt volt. Ettünk ittunk levegőztünk és megint arra jutottam, hogy nagyon kell majd nekünk egy kertes ház!!!

Hétfőn Ibivel találkoztunk aki hozta az egy éves kisfiát aki az ennivalóan édes kis pofikájával azonnal belopta magát a szívembe. Nem elfogultságból csak mert Ibi az egyik legrégebbi és legkedvesebb barátnőm hanem mert az a gyerek tényleg tünemény. Sajnos Simike angyali arccal durváskodott vele az nem volt olyan jó, meg az sem, hogy Kori elvette a labdáját de a saját motorját nem adta használatba helyette de Ibi ezeket jól viselte és azt mondta ő is tudni fogja majd, hogy így megy ez, mert legalább négy gyereket szeretne.

Azért jó lenne ha kicsit gyengédebbek lennének másokkal ezek a kis Nagy gyerekek annak ellenére, hogy egymást napközben szanaszét nyúzzák. Azt lehet..na de másokkal ezt igazán nem kéne.

Ma kedd van, télen egy hónap alatt nem történt ennyi minden, ma ugyanis azok után, hogy délután levittük az egyébként a negyedik gyerekével várandós doktornénihez Nimródot oltásra, utána még vendégségbe is mentünk a sógornőmékhez ahol családi találkozóra gyűltünk össze.
Kanadából jöttek rokonok, Hanni és Jim akiknél Berci és a nővére még kiskamasz korukban egy hosszabb nyári vakációt töltöttek.
Az unokatestvérek: Sebi, Peti, Kori, Simi jót játszottak, míg Nimród kézről kézre járt.
Mi, felnőttek beszélgettünk, iszogattunk, töménytelen mennyiségű szénhidrátot fogyasztottunk majd fél kilenc körül hazafelé vettük az irányt.

Egy gyors pelenkavásárlás után fél tízre itthon is voltunk.

Hogy tetőzzem a programokat, kozmetikusi minőségben szánalmas látványt nyújtva fél szemenként a szempillámat is sikerült feketévé varázsolnom 11-től éjfélig. Anyukámtól jött a Henna készlet, gondoltam miért is ne.
A hajamat 3 éve magamnak festem 3 gyerekkel nem is álmodom már fodrászról, úgy látszik most a szempillám jön. Mert ennek a kettő dolognak stimmelnie kell rajtam, hogy ne legyek teljesen elveszve a sokgyermekes létben.

Jóéjt.

Imre atya 70 éves!

Kozma Imre atya hetvenedik születésnapjára rendezett ünnepi misén voltunk a Hild Udvarban. Sütött a Nap és egy csepp eső sem esett ami az elmúlt hetek időjárását tekintve égi áldás és már önmagában is nagy ajándék volt.

Bercivel való megismerkedésem évében találkoztam először Imre atyával, Berci szülei mutattak be neki az Irgalmasrendi Kápolna sekrestyéjében. Előtte is jártam misére, de még egy olyan pappal sem találkoztam aki ennyire sokat adott volna nekem a prédikációiban. Nem tudom szavakba önteni, hogy milyen sokat kaptam tőle ebben a pár évben amióta ismerem. Olyan ember ő, akinek elég néhány mondat egy másik emberrel és azonnal a szívébe lát. Ő adott össze minket Bercivel (akárcsak Nagypapáékat), és ő keresztelte a gyerekeinket is (akárcsak Bercit és a nővérét).

Hosszú mise után még hosszabb köszöntés következett, rengetegen felvonultak, hogy köszönetet mondjanak Imre atyának az önzetlen szeretetéért és a testvéreinek szentelt életéért és munkásságáért.

Berci fotósnak, a Nagymama énekesnek volt felkérve a nagy eseményen így rám maradt a három gyerek, hogy ide-oda terelgessem őket a néhány órás program alatt. Kori viselte legnehezebben, hogy nem visíthat és nem cirkuszolhat kedvére, Simi egészen visszafogottan mulatta az időt, Nimród pedig a "lakomázgatások" között egészen nyugodtan nézelődött a babakocsiból kifelé.

11-kor kezdődött a mise (már 10.30-ra ott kellett lennünk), bevallom fél kettőkor már az agapéért fohászkodtam, borzasztóan elfáradtam abba, hogy megfékezzem a kis csipet-csapatomat.
Amiből az én szívembe is jutott azért a nagy rohangálás közepette azok a kis csoportok köszöntései voltak, mint az "öreg házas hittanosok", vagy az árvaházban nevelkedettek akik azóta már felnőttek de Imre atya segített nekik elindulni az életben, vagy a gyerekek akik rajzokkal köszöntötték őt.
A Panis Angelicus is nagyon szép volt amin még az ünnepelt is meghatódott mint teszi azt mindannyiszor amikor meghallja a Nagymama előadásában.

Sok szép mondat elhangzott még amiből táplálkozni lehet és fogok is és mélyen elraktároztam a szívembe. Sajnálom, hogy az ünnepségen Bercitől távol vettem részt, jó lett volna ránézni közel lenni hozzá egy-egy nagyon szép momentumnál de azt beszéltük meg, hogy majd a 80. születésnapon.
Isten éltesse sokáig Imre atyát!