Táncos gyermeknap

Azt hiszem én voltam a legizgatottabb a mai nap miatt. Hogy senki ne legyen beteg, nyűgös, rosszkedvű hiszen a Parkba készültünk a gyereknapi rendezvényre. Izgultam mert napok óta próbáltam ráadni az én egyetlen lánykámra a szoknyát, hogy biztosan jó legyen a nagy napon de ő nem volt hajlandó próbálni mindig azt mondta, hogy majd Ildi nénivel. Betartotta az ígéretét, vasárnap reggel szó nélkül ünneplőbe öltözött mikor mondtam, hogy indulunk a táncfellépésre.

Még csak el sem késtünk, időben összegyűltünk a Nagyszínpad mellett a többi izgatott mini táncossal és a még izgatottabb fotógépekkel és kamerákkal felszerelt büszke szüleikkel.
Összeállt a társaság Ildi néni vezetésével. Végig izgultam, hogy ne végződjön csalódással a szereplés főleg amikor Kori még a színpadra menetel előtt durcás arcot vágott, féltem, hogy kezdődik....szerencsére csak az volt a baj, hogy nem akarta a mellett álló kisfiú kezét fogni, neki csak a Virág keze kellett. Ildi néni engedelmével elengedhette a kisfiú kezét és ekkor megint nyugalom ült Korinka az arcára.
Elindultak.
Ildi néni vezetésével felmentek a színpadra, sok pici néptáncos köztük az én három éves Nagy kislányom. Gyönyörű volt, meghatódunk, anyukám is én is és még sokan, ebben biztos vagyok de nem nagyon nézelődtem csak fókuszáltam a Legkisebbre a táncosok közül.
Végig táncolták, élvezték nagyon, Kori Virággal volt párban a lépegetős résznél és jó volt nézni őket, nagyon büszke voltam a lányomra. A végén a nagy taps és levonulás után sok sok puszi és Pöttyös Pont járt az én bátor táncoslábú kicsikémnek.
Ahogy ott álltunk és néztük a szülőkkel a táncot (akikkel egyre gyakrabban találkozunk játszótéren, boltban, táncon, dokinál, örökölt ruha átvételen, iskolában), éreztem, hogy tartozunk valahova és jó itt élni. A gyerekeknek is és nekünk is.



Simike a készülődés alatt Pöttyös Pont falással mulatta az időt, amit Tándzsi (a legfiatalabb nagymama) hozott nekik, majd amikor táncolt a nővérkéje ő a karomban rugózot és néha megszólalt, hogy Koji, Koji.
Jövőre ő is megy.
Ebből most kimaradt, viszont utána horgászott, sőt hatalmas lóra ülhetett és még a fűben parkoló vitorlázó repülő botkormányát is rángathatta egy kicsit.




Olyan jó volt a délelőtt, hogy örömömben délután lemostam az összes ablakot.
Pazar a kilátás, érdemes volt.

Boldog vagyok, hogy ilyen jó volt ez a nap és a szereplés is jól sikerült.
Most viszont nagyon fáradt vagyok...

Darázs

- Anya, anya nézd!
Egy óriási darázs repült be a szobába majd nagy zümmögő testével az erkélyajtónak ütközött és nem találta a kiutat. Le kellett csapnom. Kori hozta a papucsot, azzal sikerült, majd lapátra tettem és lehajítottam az erkélyről. Kicsit kegyetlen, tudom, de a csípésétől féltettem a babakocsiban heverésző Nínót és a rohangáló Korit. Szóval ledobtam. Erre a kis Kori a következőképpen reagált:

- Anya, hova dobod?... És ott jól érzi magát? Meggyógyítja az anyukája és újra tud repülni?

Nem nagyon mertem válaszolni...

Láz és pötty

Hát ez úgy szokott lenni, hogy ember tervez...satöbbi, satöbbi.
Velünk is ez van most. Mind két nagy lázas volt az éjjel. Először Simit ellenőriztem aztán Kori előmászott és el kezdett csacsogni minden féléről (na ettől lett ő is gyanús) ezét megmértem az ő lázát is és volt neki. Panadol aztán alvás reggelig.

9-kor már lent voltunk a Doktornéninél aki szerint 3 napos vírus, Simi ettől pöttyös de már nem fertőz, majd Kori is az lesz (szuper).
Az idő szép de a társaságot kerülnünk kell pár napig úgyhogy benti program és üvöltés jegyében telt a délelőtt. Majd ebéd nélkül kidőltek, Simi hisztivel borzolta a kedélyeket. Nimródot mentem, most kint alszik a teraszon - Berci felhozta a babakocsit - így talán megússza.

Sajnálom mert ma és holnap is néptánc főpróba lett volna, vasárnap pedig fellépés. Csoda szoknya ide vagy oda (Berci nagynénje 1 hete megvarrta Korinak a táncos szoknyát) lehet, hogy nem lesz az egészből semmi. Azt hiszem én jobban sajnálom mint Kori, ezért nem is mondogatom neki miről marad le ha sürgősen meg nem gyógyul. Nagyon gyorsan regenerálódó szervezete van, nagyon erős sosem volt még szövődményes beteg, Simit jobban féltem mert nyűgös, pöttyös, hisztis, fáradékony.

Így kezdjük a hétvégét remélem Nimród nem száll be a "csapatba", ilyen intenzív anyatejfalás mellett nem szabadna neki de nem kizárt úgyhogy már neki is kiváltottuk a kúpot ha kellene a hétvégén.

Ide rohanok, oda rohanok hogy mindenki tudjon aludni.
Én most kimaradok az biztos...

Vendégségbe voltunk

Ma mi voltunk a látogatók. Kori, Simi, Nimród és én. 10 körül indultunk a belvárosba Krisztiékhez egy gyerekösszeeresztős és dumálós napra. Azt hittem könnyebb lesz az oda út, de pont a két leglényegesebb útvonalon voltak nagyon nagy fennakadások és torlódások úgyhogy az alig fél órás oda útból majdnem másfeles lett.

Simi bírta a legnehezebben (meg én) ő néha felordított (én is) , jelezve, hogy azonnal kössem ki (persze nem kötöttem) a vendégségre szánt kekszet viszont az elnyúló utazás miatt be kellett vetnem, hogy ne tépjem ki az összes hajszálamat amíg oda érünk.
Kori nagyon izgult még úgy is, hogy tudta, hogy a számára kedves és korban legjobban hozzá illő játszótárs, Blanka csak délutánra várható (az ovi miatt) de készült a sok játékra és a vendégségre mert az én háromévesem nagyon szereti a kalandot.

Simi csak annyit érzékelt, hogy megyünk és alig haladunk és fülledt az idő és rengeteg a kocsi és esik az eső. De keksz volt a kocsiban és ezután is lesz az tuti!

Szóval oda értünk, megcsodáltuk a lakást, a gyerekek pedig (Borika, Korika, Simike, Zsófika, Nimócska) egész jól el voltak és mi Krisztivel végre szóhoz jutottunk.

Nimród a nap folyamán többször "dalra fakadt", nagyon keservesen tud sírni mikor álmos vagy rossz a kedve de aztán talált két barna mackó barátot akikkel bájosan elcseverészett a ringatózós székben. Zsófika aki Nimródnál egy nappal idősebb egészen hasonló hangokat hallatott, képeket vágott, és tornamutatványozott mint az én Kiskirályfim.
Simit el tudtam altatni ebéd után, Korit viszont a Kockás fülű nyúl szórakoztatta amíg megittam a jól megérdemelt kávémat (mivel majdnem az egész éjjelt a három gyerekemmel egy ágyban töltöttem). Végre Krisztivel beszélgettünk nem csak a kakis pelusokról és hasonlókról hanem egészen más témákról is. Jó volt.

Délután megérkezett Blanka is, Kori legnagyobb örömére, bár kicsit várni kellett a kölcsönös szimpátiára és oda adásra de csak összejött a közös játék, babázás, állatozás, falatozás, nevetgélés. Olyannyira, hogy Kori el sem akart jönni, azt mondta marad.

Majdnem este hét volt már mire elindultunk hazafelé. Hamar eljutottunk Budakesziig ugyanarra amerre jöttünk, most nagyon gyorsan lehetett haladni. Kori azonnal elaludt az autóban, Simi magyarázott én meg az eget elnézve drukkoltam, hogy nehogy ránk zúduljon egy adag jégeső a semmi közepén az úton.
Mázlink volt mert már Keszin voltam amikor leszakadt az ég a jó kis borsó nagyságú jégdarabokkal (félre is húzódtam mert nagyon-nagyon kopogott). Alig vártam már, hogy otthon legyünk biztonságban a gyerekekkel.
Berci lejött elénk, ő hamarabb haza ért, Simi pedig le se szállt róla egész este. Kori volt a legfáradtabb ő fél órát zokogott mikor haza értünk, hogy a Blankával akar lenni de aztán ő is megnyugodott és vacsora és egy jó kis Lázár Ervin mese után ő is nyugovóra tért.

A lakás romokban, ilyenkor mikor csavargunk sosem tudunk rendet hagyni és a fáradtságtól rendet tenni sem de majd holnap mert reményeim szerint jön a "Nagymama" én meg takaríthatok. Már nagyon várom, remélem most éjjel hagynak a babák rápihenni.

Jó nap volt a legnehezebb részét kipróbáltam most először, négyesben egyedül az összes gyerekkel kalandoztunk. Ez volt az első de biztos nem utolsó "szuperanyus" program.
Lehet, hogy ma is sörözöm, van mit ünnepelni...

Kultúrkedd és emlékek

Tavaly októbertől decemberig Budajenőn tanítottam heti egy délután (addig Veró vigyázott a bébikre). Kocsival 10 perc tőlünk, az erdőn át visz az út, terhesen is jól esett, hogy csak úgy egyedül kocsikázhatok egy kicsit.

Meghívtak a ma esti évzáró koncertre és én örültem neki. Kíváncsi voltam az Énekes iskolások műsorára és arra, hogy jövő tanévben vissza várnak-e.
Vissza várnak.

Bercinek átadtam a gyerekeket délután 5-kor, ők a játszótérre indultak én pedig Jenőre. Nimród nagyot aludt délután egy kínkeserves délelőtt után (nehezen viseli ha alaposan kitakarítom a lakást), Kori és Simi viszont hamar kidőltek - már délben - és hamar ébredtek - már kettőkor - .

Jó volt ez a kis esti program, aranyosak voltak a gyerekek (ilyenkor mindig az enyémekre gondolok, hogy hamarosan az ő fellépéseikre fogok járni) és őszintén szólva nagyon örülök, hogy most nem nekem kellett szerepelnem.

Nem szeretek fellépni, nagyon izgulok a legegyszerűbb dalkíséret zongorázásánál is és ha vezényelnem is kell az a vég!
A tanítás az más, az nagyon jól megy mert szeretnek a gyerekek és elfogadnak de még így felnőtt fejjel is stresszes minden ilyen megmérettetés (mint például a Karácsonyi koncert volt). Legtöbbször sírok is, az sosem maradhat ki a szerepléseimből de hát ezt hoztam a Jámbor családból és ahogy elnézem a férjemet aztán a gyerekeinket azt hiszem ők is az "elérzékenyülős vonalat" fogják erősíteni...

Egyszer anyukám mondott beszédet az öcsém óvodás ünnepségén. Persze sírt mert meghatódott a saját szövegén meg a kis ovisokon (hát még ilyet, ezek vagyunk mi!), aztán az öcsikém csak annyit mondott nekem:
- Képzeld Orsi, azt hitték az óvodás társaim, hogy anya külföldiül beszél...pedig csak sírt.

Aztán eszembe jutott az is amikor egy ének versenyen ahol a nővérem és én indultunk elsírtuk magunkat mert előttünk egy vak kislány énekelt. Gyönyörű hangon, boldogan semmi sajnálni való nem volt benne de akkor nagyon megérintett minket az élmény. Aztán szünetet tartottak, hogy megnyugodjunk. Anyukám, nővérem és én.

Na most ömlenek a szereplős emlékeim. Ez már nevetős.
Olyan is volt, hogy hárman indultunk egy versenyen, anyukám zongorázott a nővérem és én pedig énekeltünk. Anyukám szerzeményét. Szuper dal volt, a zsűri is ütötte az elején a ritmust, látszott, hogy tetszik nekik aztán egyszer csak belegabalyodtunk a zenébe meg a szövegbe is, elnézést kellett kérnünk és újra kezdtük. Aztán ezt még eljátszottuk kétszer, hogy össze vissza kutyultuk a sorokat (máig sem értem miért) aztán lejöttünk a színpadról. Akkor halál égő volt most viszont röhögök...
Sajnos ott kellett maradni a díjátadáson és bemondani a felkészítő tanárunk nevét. Na én bemondtam de nem anyuét hanem egy olyat aki nem volt ott.
Remélem egyszer megbocsájtja...

Na szóval a szereplések. Nekem sosem ment pedig voltak sikereim is.
Jó volt, hogy most nézőként vettem részt és a mosolyommal bíztathattam a szorongókat.

Ha meg tudom oldani a gyerekfelügyeletet akkor jövőre tanítok megint.
Azt nem mondom, hogy hiányzik de jól fog esni mert kikapcsol és zene.

De hát előtte még nyaralunk.

Csúszdapark és napszúrás

Szóval az úgy szokott lenni, hogy egy nehéz nap után általában könnyebb jön de ma is rájöttem arra, hogy ez mostanában nálunk egészen másképp működik...

Tegnap este Simike összeomlott. Bercire dőlt fél hét körül és laposan nézett. Megsimogattam mert nagyon édes volt és akkor éreztem, hogy meleg a kis homloka (pont mint Boribonnak a mesében). Jól megitattuk aztán gyorsan letettük aludni, persze folyton bejártam hozzá mert nagyon izgultam nehogy hirtelen felszökjön magasra de 38 körül stagnált úgyhogy nem is adtam neki semmit csak itattam, vártuk a reggelt, hogy mi lesz belőle.
Én napszúrásra gyanakodtam mert tegnap rettenetes meleg volt az állatkertben de lehetett vírus is mert olyan sokan voltak lehet, hogy beszedett valamit menet közben vagy a zsiráftól kapott egy kis bacis nyálat - mert más nem nyalogatta tegnap...

Simike ma reggel nyűgösen ébredt de nem mivel láza nem volt, más tünete sem, így nem mondtuk le a Krisztiékkel megbeszélt találkozót.
Szokás szerint fél óra késéssel és csomagokkal megpakolva indultunk útnak (eső ruha, váltás ruha, pelenkák, babakocsi és a többi ami a három gyerekhez szükséges).
Az autóban elég jó kedvű volt a társaság, Kori már nagyon várta, hogy Blankával csúszdázzanak én meg azt, hogy Krisztivel végre beszélgessünk és össze eresszük a babáinkat.

A Hajógyári szigetre beszéltük meg a találkozót a híres nevezetes csúszdaparkhoz de a tömeget, a nyűgös Simit, a kialvatlanságom okozta szétszórtságomat és Nimród üvöltését megint csak nem kalkuláltam bele, én csak menni akartam és kikapcsolódni.

Berci Korival, Miki Blankával ment csúszdázni a napos részre, mi meg Krisztivel Borikával, Simivel, Nimróddal és a szintén három és fél hónapos Zsófival az árnyékos játszótérre vonultunk.
Sokan voltak, sütött a nap Nimród pedig hozta a "Nínó" formáját (milyen beszédes név!) és végig üvöltött. Imádom ezt a kis vasgyúrót de azért nagyon kifog rajtam mert minden bizonnyal csak a szopizás érdekli, a cumi nem, a csörgő sem és most is addig sírt még a hordozókendőben is, hogy kénytelen voltam megint megetetni. Én gyanítom, hogy ez most már inkább lelki töltekezés mert evés után mindenhol folyt ki a tej rajta viszont másképp lehetetlen volt megnyugtatni. Azt csinálom vele mint Korinkával mert ezt igényli (őt is annak idején bárhol, bármikor megszoptattam gyakrabban mint kellett volna) de most van még Simi is akinek most a testét és a lelkét is ápolni kellett így kicsit bonyolultabb volt a helyzet.

Krisztivel végül egy nagyon szemetes kuka melletti padon ültünk le dumálni (mert csak ott volt hely), a csúszdaőrület után az apák is előkerültek a nagyokkal és utána hol mellettünk, hol a játékokon voltak a gyerekeink. Közben volt "kattacukor" (Blanka kérésére), még Kori is evett a színes cukorgombolyagból, aztán nagy körhintázás Berci segítségével (csodálva ámuldoztak a gyerekek és a szülők amikor Berci megpörgette a nagy kötélhintát), szegény Simi pedig szenvedett hol az ölemben hol a babakocsiban, el is aludt egy kicsit (ő nem érezte túl jól magát de azért egész hősiesen kitartott a hazaindulásig).

Megbeszéltük Krisztivel, hogy legközelebb zárt térben kicsit nyugodtabb környezetben találkozunk vagy Tesco buszozunk de hát be kell látnunk, hogy ezek a találkozók most jó ideg a gyerekekről szólnak bármennyire is jó lenne már beszélgetni egy jót.

Azért most este ittam egy sört.
Nagyon jólesett...

Állatkert

A Nagymamától ezt kaptuk gyereknapra, hogy az össze unokáját (mind az ötöt) a szüleikkel együtt befizette az Állatkertbe. Borcsi, a Nagymamáék keresztlánya is velünk tartott, és nagyon jó volt, hogy jött mert ez a vasárnapi kiruccanás sok felnőttet követelt. Mondanom sem kell, hogy Pünkösd vasárnap rengetegen voltak, szép volt az idő, végre nem esett, úgyhogy mi is ezt a napot választottuk, hogy a Nagymama örökbefogadott 41 éves majmocskáját meglátogassuk.



A gyerekek határtalanul boldogok voltak, béreltünk fakocsit amibe belefértek a már járkálni tudó kis unokák és azzal verekedtük át magunkat a tömegen és látogattuk meg az összes nagy állatot. Képtelenség ennyi gyerekkel mindent megnézni, úgyhogy célirányosan a nagyobb állatokhoz mentünk (víziló, orángután, elefánt, zsiráf, orrszarvú, tigris, medve, fóka, gorilla, jegesmedve, teve, krokodil). Útközben persze még meglestük a Ká-kat Simi kedvéért, vagyis a kígyókat aztán "Nagymama majmát" aki ügyesen elvette a felé nyújtott almát, majd beügyeskedte a rácson keresztül a szájába. Nekem a Zsiráf volt a legkedvesebb, édesen falatozott az almából a gyerekek legnagyobb örömére, de a a gorilla is édes volt aki durcásan háttal nekünk leült az üvegablak elé és úgy csinált mintha ott sem lettünk volna.

Simi nagyon elfáradt a fókáknál feladta és elaludt a babakocsiban, Kori viszont végig figyelt és izgult és kiabált mert annyira tetszett neki és alig tudott betelni a fantasztikus élménnyel.
Nimród szegény az első perctől majdnem az utolsóig végig nyűglődte a túrát, néha elaludt egy kicsit de egyébként sírt még a kezemben is. Valószínűleg sok volt neki az impulzus, a rengeteg ember és a meleg idő nem tett jót az általános közérzetének.
Azért kicsit tudott aludni és akkor könnyebb volt de tényleg sokan voltak...

A nagy nézés után mikor már mindenki hulla fáradt volt, leültünk és megebédeltünk, Orsi sógornőm hozott ennivalót, mi innivalót úgyhogy pikniket rendeztünk a tevék mellett.

Mindenkinek feltűnt, hogy Kori egyfolytában az állatcsaládokat kereste. Ahol csak egy állat volt ott nagyon kereste a többit, ahol csak nagyok voltak ott kereste a kicsinyeket, ahol volt kicsi de csak egy nagy volt ott történeteket talált ki.

- Az ott biztosan a papa! De hol a mama és a kicsinye?
vagy:
_ Biztosan a picike még a mama pocakjában van.

A krokodil házban egy nagyobb krokodil feküdt kint a parton és egy kicsi távolabb egy oszlop mögött. Erre Kori a következő megállapításra jutott:
- Az ott a papa krokodil és a kicsi krokodil, a mama biztos elment a másik kicsivel ebédet szerezni.

Simike is mesélte a maga módján az élményeket. Neki az állatetetés volt a legnagyobb kaland.
- Amma, zsi. (A zsiráf megette az almát amit adott neki.)

Korinak este is a család téma volt a kedvence. Bercivel kimentek fogat mosni én pedig ezt hallottam:
- Apa, ha nagy leszek nekem is lesz családom?
- Igen, neked is lesz majd férjed és lesznek gyerekeid.
- És az én pocakomban is fog lakni kisbaba és majd lesz nagyobb is?
- Igen, lesz kisbaba és lesznek nagyobb testvérei és majd azok is megnőnek. Ez az élet körforgása...

Szeretem hallgatni amikor beszélgetnek.
Kori szépen kérdez, Berci szépen válaszol.
Jaj de jó, hogy vannak gyerekeink!