Csipet csapat

Egyik gyerek rám kötve aludt, a másik a jobb kezemet, a harmadik a bal kezemet szorongatta hazafelé a játszóról. A Nagymama délelőtt fél 10-kor levitte őket sétálni, megtehettem volna, hogy Nimródot az erkélyre teszem levegőzni de nem bírtam itthon maradni (olyan gyönyörű idő volt) annak ellenére, hogy a lakást rendbe szedhettem volna amíg ők játszanak lent. Inkább mi is elindultunk fél órával utánuk mert addigra sikerült Nimródot kiszednem a harmadik adag kakiból - szépen termel a kis királyfink. Magamra kötöttem a hordozókendőbe mert a babakocsi még nincs fuvarkész állapotban és gondoltam a Nagymama úgyis segít haza jönni a gyerekekkel mert csak 11 körül kellett indulnia a "dolgozóba". Régen voltam a játszótéren legalább 2 hónapja pedig előtte szinte minden nap vittem őket még hóban, fagyban, sárban is. Jó volt nézni a két nagy gyerekemet ahogy együtt játszanak és ismerkednek másokkal. Főleg Kori lett nagyon nyitott, együtt homokozott egy kislánnyal akinek félreértette a nevét és azt mondta: "Anya, Ló-nak hívják a kislányt." Mondtam, hogy kérdezze meg még egyszer de akkor is ezt értette és elismételte nekem, hogy a kislány neve Ló - de ezen cseppet sem lepődött meg hiszen nagyon szereti a lovakat. Végül utánajártam mert egészen biztos voltam benne, hogy egy 4 év körüli kislányt nem hívhatnak így ezért megkérdeztem és kiderült, hogy a kislány neve Lola és igencsak elharapja a végét miközben bemutatkozik és ezért érthette félre az én kicsikém.
Simike a rugós kutyust ülte meg többször is, kezében a berni pásztorral. Rugózott nagyon lelkesen pedig néhány hete még nem tudott mit kezdeni ezzel a játszótéri szerkezettel de most tündéri volt. Haza felé úton mindent mondott amit csak észrevett az autót ami "Tü", a kutyákat ami "Vau", a bácsit aki "Pá" és még sok mindent. Nagyot nőttek mióta utoljára sétáltam velük és lett egy testvérük is. Valószínűleg aki nem ismer és látott minket el sem hiszi hogy mind az enyém. Pedig igen, én vagyok ez a fáradt, kimerült de borzasztóan büszke anyukája ennek a kis csipet csapatnak.

Vendégség és gyerekek

Vendégséget rendeztünk szombaton és hétfőn. Nekem ez nagy kihívás olyan állapotba hozni a lakást, hogy az ne legyen elrettentő példa. Mert hát ahol ennyi gyerek van ott széjjel van minden, a ruhák a játékok, a mesekönyvek , minden na de nem napok alatt válik ilyenné hanem percek alatt úgyhogy ha nem akarom csatatérben tölteni a mindennapjaimat akkor gyakorlatilag egész nap pakolhatok. Amikor meg vendégek jönnek akkor különösen. Berci persze segít mindenben és szeretjük ha jönnek hozzánk.
Szombaton Dia, Ádám és az öt 5 hónapos nagyon mosolygós Olivér voltak a vendégeink. Megnézték a kis Nimródot és persze Korit és Simit és végre én is beszélgethettem egy jót - már amikor hagyták a gyerekek. Koriék nagyon szeretik az ilyen alkalmakat mert ahogy megjönnek a vendégek és előkerülnek a finomságok ők azonnal rávethetik magukat a falatokra még mielőtt bárki észbe kapna. Megrohamozzák Simivel a kis asztalt amire ilyenkor megterítünk és beleharapnak mindenbe. Habzsolnak mint akik napok óta nem ettek és morzsáznak és isznak is és kilötykölik az egészet de ilyenkor még ez sem baj. Szeretik a vendéglátást és ez jó - még ha nekik egyenlőre ez a legjobb része.
Hétfőn pedig az utcában lakó fiatal ismerős házaspár jött a 13 hónapos kislányukkal. Ők is kiváncsiak voltak Nimródra és arra, hogy milyen három gyerekkel (ők júliusra várják a második babát és minimum négyet szeretnének). Jó látni, hogy ismerőseinknél, barátainknál gyarapszik a család és nem csak egy babát terveznek hanem nagy családban gondolkodnak és nem elrettentő példa vagyunk hanem követendő. Kori ma kiszaladt a konyhába hozzám és azt kiáltotta: "Anya, én még két testvéret szeretnék! Nem sokat, csak kettőt." - de akkor már sokan lesztek mondom én, még ennél is többen. De egyszer talán teljesül a kívánsága...

Összesen 33 és fél kilónyi könnyű teher

Nimród 6 hetes, 5 és fél kiló és 68-as ruhákat hord. Nagyon édesen nézelődik, mosolyog, elkezdett valami gagyogás szerű dolgot és borzasztó dühösen tud üvölteni ha nem tudok éppen foglalkozni vele. Megértem, ahol ekkora élet, hangzavar, jövés - menés, rohagálás van ott nagyon frusztráló lehet kimaradni az egészből és egy helyben a plafont bámulni de hát sajnos néha adódnak ilyen esetek mint a mai is páldául (fürdettem a nagyokat és ő kimaradt a buliból). Értem azt is miért hízik ilyen szépen és miért ilyen erős, muszáj neki, nem maradhat le. De sajnos nem olyan jó alvó mint Simike volt annak idején, hamarabb megébred és sokat szeret ébren lenni, pedig még jócskán alhatna szinte egész nap de ő sokszor inkább lesben áll mint egy igazi kis vadász.

Simike 22 hónapos 12 kiló és egyre több mindent mond. Legújabban a "Mije?" cica hangon a sláger: azaz rámutat valamire és nagyon helyes hangsúllyal magas hangon megkérdezi hogy mi az amit lát. Én meg elmondom, hogy pohár, vagy popsikrém, vagy pelenka és ő megismétli az első szótagot majdnem mindig helyesen. Nimródot mostmár ő is szereti megfogni és puszilgatni de még mindig az a legérdekesebb neki ha csavargathatja az orrát (amit persze nem hagyok és akkor megsértődik). Szeretete jeléül viszont leghűségesebb társát, a legnagyobb kincsét a kis bernipásztort szokta rátenni Nimród hasára, vállára, kezére (ahova tudja) és azt hiszem ez a legszebb ajándék amit így (majdnem) két évesen oda adhat a kistestvérének.

Kori 35 hónapos és 16 kiló. Napok óta engedi, hogy félre tűzzem a haját, hogy ne lógjon a szemébe én meg gyönyörködök a kis pofijában és nézem, hogy mennyire olyan mint Berci. Nekem ő legszebb és a legokosabb majdnem 3 éves kislány a világon mégha egy kicsit akaratos is...

Csak Simivel

Simivel ma megszöktünk egy órára. Nem emlékszem, hogy volt ilyen az elmúlt egy év alatt, hogy csak ketten kézen fogva jövünk, megyünk, kóborolunk. Mikor elindultunk kicsit mondogatta, hogy "Koji, Koji" - biztos nem értette hol hagytuk a "másik felét" - de aztán hamar ráérzett milyen jó kettesben bandukolni. Elsétáltunk a pékségig ahol kedvencét kapta egy "Tu"-t azaz Túrórudit és egy szívószálas innivalót, aztán választott egy almát a zöldségesnél és mindenkinek integetett és köszönt, hogy "Tá-Tá", aztán mindenhova felmászott és belelépett a hóba és engem is belevezetett és annyira örült hogy csak rá figyelek. Én meg arra gondoltam hogy édes kis szívemnek milyen nehéz lehet most a kistestvér és Kori miatt is és hogy mennyire jó lenne többször csinálni ilyen programot amikor ketten csavargunk és mennyire szeretem őket, - mindhármat - de annyira hiányzik az, hogy egyszerre csak egyel legyek néhanapján. Mikor haza értünk Kori szeretettel fogadott minket "Apa, megjöttek! - kiabálta mintha egy hete nem látott volna és körbetáncolt minket - megértette, hogy őt is elvittem a múltkor csizmát venni és most Simivel kellett elmennem. Nimród viszont kitartóan zokogott (szegény Berci) attól a perctől kezdve, hogy kiléptem az ajtón, egészen addig amíg meg nem hallotta újra a hangomat mert akkor elaludt - a kis cseles. Bercinek is hiányoztam azt szereti ha együtt vagyunk és Nimród nem sír a hiányomtól. Olyan jó, hogy mindenki engem akar. De azért nehéz is ...

Helyzetjelentés

Mostanában az asztalon álldogálnak a gyerek szobában és leselkedenk ki az ablakon. Simi ilyenkor előrenyújtott kézzel kimutat és azt mondja: "Mámá" (gondolom vágyakozik a Nagymama után, hogy menjenek el sétálni), Kori pedig az állványokat nézi amik a ház köré vannak szerelve ugyanis hamarosan a mi házunkat is le fogják szigetelni. Nem mindig látunk rajta munkásokat dolgozni de amikor igen akkor éppen vagy szoptatok (múltkor Kori szólt: "Nézd anya egy bácsi!" - hát nagyon örülök tényleg!) vagy üldözöm őket a lakásban (úgyhogy mindenképpen látványosság vagyunk).

Simi gyarapította a szókincsét: a munkásbácsik "Pa", a ló az "Kó". De legjobban még mindig azt szeretem amikor kérdezek valamit, akármit és az igent úgy fejezi ki, hogy bólint egy nagyot nagyon megfontoltan és mélyre hajtott fejjel azt mondja közben lassan, hogy: "Ó" - ezt tényleg látni kell egyszerűen zabálni való! Kori ilyen idősen (22 hónaposan) már az Öreg néne őzikéjét és a Török és a teheneket mondta kisebb megszakításokkal és kihagyásokkal de beszélt és mindent el tudott mondani amit akart. Simi titokzatos. Nem akar beszélni de így is tündéri. Már most imádják a nők...

Nimród uraság eszik, gyönyörűen és lelkesen. Olyan jó látni ahogy jól lakik az anyatejjel és utána elégedetten nézelődik. Szeretek szoptatni még így, viharos körülmények között is. Nimród pedig nagyon szépen fejlődik, növekszik, erősödik.

A délelőtti Nagymamás sétának köszönhetően jól aludtak ebéd után és Kori délután képes volt egy teljes órán keresztül egyedül olvasni az állatainak a gyerek szobában. Simi addig át jött hozzám és együtt mulattuk az időt végre neki is tudtam olvasni azt amit ő akart. Tényleg a középső gyereknek a legnehezebb, remélem csak addig amig ő a középső...

Mindig úgy várom, hogy Berci haza érjen aztán alig van időnk egymásra. Tegnap azt nem bírtam ébren megvárni miután minden gyerek elaludt, hogy kikeressen nekem egy nagyon régi számot a kilencvenes évek diszkó slágerei közül amit ő ismert én meg nem tudtam ismerem-e a címe alapján. Szóval keresgélte én meg elaludtam és arra ébredtem, hogy: "Meg van!" és a fejemre szorul egy fejhallgató. Tényleg nem ismertem de nem is emlékszem nagyon a zenére mert álmomba hallgattam meg aztán lekerült valahogy a fejhallgató én meg aludtam tovább. Aztán reggel lett, csak én közben még megetettem a kis Nimródot néhányszor. Nem igazán emlékszem a részletekre. Így van ez nálunk mostanában...

Kori frizurája

Már mondom neki pár napja, hogy ha nem hagyja, hogy eltüzzem a haját akkor le kell vágjam mert így nem lát ki és belelóg az ételbe. De tiltakozik. Azt sem akarja, hogy levágjam, de azt sem viseli 10 pernél tovább, hogy feltűzzem vagy összefogjam pedig amikor olyanja van akkor nagyon élvezi, hogy lányos a frizurája. De sokszor nincs olyanja épphogy kibírja fürdésnél. Ma viszont azt mondtam neki, hogy tűzzük el és akkor Simi nem tudja meghúzni. Összefogtam a haját és ahogy kész lett oda szaladt Simihez: "Nézd Simi mostmár nem tudod meghúzni!" - aztán 10 perc múlva sírás lett mert mégis megtudta...de azért előtte még lefotóztam.

Viharos nap

Ez a nap is hosszú volt és mégis úgy érzem szinte semmi nem fért bele. Remélem lesz jobb is amikor elégedetten hajtom le a fejemet mert ez így még mindig egy nagy versenyfutás az idővel (mindenki eleget egyen-igyon, tiszta legyen, elég figyelmet kapjon és elégedett legyen beleértve magamat és Bercit is - mert szegénynek nagyon nehéz lehet most elviselni engem). Ez a mai nagy hó és viharos időjárás is meglepett - gondolom kihat mindannyiunk lelkivilágára az elhúzódó tél. Amikor reggel a gyerekeknél elhúztam a függönyt fájó szívvel a sok anyukára gondoltam akik annyira várják már a tavaszt, hogy végre kikergethessék a gyerekeiket legalább napi kétszer a levegőre vagy a játszóra és most megint egy hétvége amikor szerte foszlanak ezek az álmok. Ezt a részét én is várom már, hogy Nimród jó nagyokat aludjon a levegőn amig teljes erőmmel a nagyobb gyerekeimre tudok koncentrálni. Mert még mindig nem indultam útnak velük hármasban még nem tudom hogy kezdjem el. A kocsi kérdés is bizonytalan: vegyük elő a testvérkocsit és Nimród hátul Simi elöl de akkor félek, hogy Kori hisztizik vagy kockáztassam meg egy személyes kocsival de akkor Simit nem tudom hazacipelni ha kitör a balhé útközben és ha még Kori is rákezd akkor végképp semmi esély a haza jutásra (nem mintha messze mennénk de bántam már meg nem is olyan régen, hogy egy darab szánkóval és két sétáló gyerekkel meg egy harmadikkal a pocakomban indultam neki Budakeszinek). Na szóval majd próbálgatjuk először testvérrel aztán hordozókendővel aztán majd még kitalálom útközben de az biztos, hogy ennek a sok ruhának vagy legalább az overáloknak le kell kerülniük hogy le tudjunk menni aztán fel is jussak a második emeletre a három kicsivel.
És a mai napról:
A sok gyerekes barátnők kincset érnek ilyenkor is. Az agresszív helyzeteket Kinga tanácsára megpróbálom simogatással elrendezni (ma nagyon sikeres volt, viszont ehhez tényleg "számolnom" kell előtte, hogy ne dühből reagáljam le az állattal a fejre csapást és a hasonló szitukat), de tényleg erre van szükségük mert egészen másképp reagáltak ők is és kevesebb volt a "csihipuhi".
Amikor meg úgy érzem, hogy én csinálom nagyon rosszul és az egyetlen anya vagyok aki ilyen gondokkal küzd és másoknak biztos szeretetben és gyengédségben telnek a napjai a gyerekeivel csak nekem nem megy valami miatt akkor Kriszti (akinek harmadik kislánya egy nappal hamarabb született mint Nimród) azt az üzenetet írja a tegnapi blog bejegyzésem után, hogy mintha csak a saját napjáról olvasna. Ezek megnyugtatnak. Mármint nem az, hogy másnak is nehéz de legalább tudom, hogy nem vagyok egyedül. És ma is erre gondoltam amikor valahányszor próbáltam egy percre elbújni előlük és jöttek utánam és "szétszedtek". De olyan boldogok amikor hagyom és nem hessegetem el őket!
A szoptatás meghitt nyugalma és bensőséges érzése Siminél végetért (akkor Kori még csak 13 hónapos volt igazán nem tudott zavarni) mert most a tesók jönnek, simogatnak, matatnak, orrottépnek, "megbuláznak", rámülnek, tapadnak és mindent akarnak. Amit tudok, végülis teljesítem is...
Ma még gyurmázni is tudtunk, és olvasni és játszani egy kis építőset. Na de ennek is meg van a hátránya mert mire Berci haza ért - ma meglepően korán már 6-kor itthon volt - addigra a konyha "gyurma-aknamezővé" változott a gyerekszobában meg halomba hevertek a játékok (minden előkerült amit a szekrény mélyére elástam előző nap - úgy látszik nem elég jól). De nem számított, leültettem őket az ágyra hogy na akkor gyorsan egy képet mert mindenki olyan szép. Na és ilyenkor elfelejtem az összes nehézséget ami aznap volt. Mert ez mindent feledtet... legalábbis holnapig...