A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2010. március 16., kedd

Összesen 33 és fél kilónyi könnyű teher


Nimród 6 hetes, 5 és fél kiló és 68-as ruhákat hord. Nagyon édesen nézelődik, mosolyog, elkezdett valami gagyogás szerű dolgot és borzasztó dühösen tud üvölteni ha nem tudok éppen foglalkozni vele. Megértem, ahol ekkora élet, hangzavar, jövés - menés, rohagálás van ott nagyon frusztráló lehet kimaradni az egészből és egy helyben a plafont bámulni de hát sajnos néha adódnak ilyen esetek mint a mai is páldául (fürdettem a nagyokat és ő kimaradt a buliból). Értem azt is miért hízik ilyen szépen és miért ilyen erős, muszáj neki, nem maradhat le. De sajnos nem olyan jó alvó mint Simike volt annak idején, hamarabb megébred és sokat szeret ébren lenni, pedig még jócskán alhatna szinte egész nap de ő sokszor inkább lesben áll mint egy igazi kis vadász.

Simike 22 hónapos 12 kiló és egyre több mindent mond. Legújabban a "Mije?" cica hangon a sláger: azaz rámutat valamire és nagyon helyes hangsúllyal magas hangon megkérdezi hogy mi az amit lát. Én meg elmondom, hogy pohár, vagy popsikrém, vagy pelenka és ő megismétli az első szótagot majdnem mindig helyesen. Nimródot mostmár ő is szereti megfogni és puszilgatni de még mindig az a legérdekesebb neki ha csavargathatja az orrát (amit persze nem hagyok és akkor megsértődik). Szeretete jeléül viszont leghűségesebb társát, a legnagyobb kincsét a kis bernipásztort szokta rátenni Nimród hasára, vállára, kezére (ahova tudja) és azt hiszem ez a legszebb ajándék amit így (majdnem) két évesen oda adhat a kistestvérének.

Kori 35 hónapos és 16 kiló. Napok óta engedi, hogy félre tűzzem a haját, hogy ne lógjon a szemébe én meg gyönyörködök a kis pofijában és nézem, hogy mennyire olyan mint Berci. Nekem ő legszebb és a legokosabb majdnem 3 éves kislány a világon mégha egy kicsit akaratos is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése