"Majd belejöttök!"

"Majd belejöttök!" - mondta anyósom és letette a telefont. Majd szerencsére munka után eljött hozzánk, hogy kicsit megmentse a helyzetet. Nagyon hiányzott az a bizonyos reggeli levegőztetés - a gyerekeknek és nekem is - ami eddig minden nap volt amióta megérkezett Nimród, de ma sajnos senki nem tudta vállalni. Az a bő egy óra amig nincsenek itthon nagyon feltölt, szépen nyugodtan rendet tudok rakni még egy etetés is belefér és szűk 10 perc magamra is jut és utána türelemmel tudok velük foglalkozni mert rend van körülöttünk és ők is kitombolhatták magukat. De ez ma elmaradt pedig szép idő volt (Nimródot kitettem 10 percre a teraszra de akkor Kori kezdett el sírni - mondván nem jó neki kint - a kis érzékeny).
Na de most este sétáltak a Nagymamával és ez is megteszi mert tényleg ma szinte csak egyszerre üvöltöttek de nagyon! Engem ez nagyon zavar, sajnálom őket és ideges is vagyok, hogy nem tudom kizárni és azonnal megoldani mindenki problámáját de azért megpróbálom hol eréjesebben (mondjuk kiabálok egyet) hol szelídebb eszközökkel (mondjuk nem kiabálok). Egyik sem elég hatásos sajnos amikor mondjuk szoptatok és jön Kori, hogy pisilnie kell de csak velem hajlandó, közben Simi is el kezd rángatni hogy menjek vele és zokog mert nem találja a "vau-vau" -ját (egy műanyag fekete bernáthegyi), Nimród pedig éppen fuldoklik a tejtől mert nem tudok rá sem eléggé figyelni. De én hiszek a Nagymamának. Majd belejövünk...

Ajjaj...

Simi és Nimród nem tud várni azonnal követelik amit akarnak, Kori tud várni még fél 12-kor is pizsamában flangál. A konyha romokban hever, a gyerek szoba szintúgy a nagyszobát már meg sem említem a száradó, a már száraz és a teregetésre váró hatalmas ruhakupaccal. Én meg itt írogatok de hát valahogy ki kell kapcsolódni egy kicsit. A terv a következő: Nimródot megszoptatom aztán kiteszem az erkélyre 10 percre (életében először!) addig mindent elrendezek, a szobát, a konyhát, a ruhákat, Simi lelkét és megnézem Kori műsorszámát ahogy lelépteti a kislovat a létra fokain. Mindenre lesz időm mert szuper képességű anya vagyok (legalábbis ezzel áltatom magam). De képet most nem mellékelnék...

Simi vadul, Kori vadul, Nimród rajong

Simikét ma nagyon hisztis állapotban kaptam vissza. Valószínű zokon vette, hogy tegnap Berci a délutáni alvás után ott hagyta őket a Nagymamákénál. Nem mintha nem szeretne ott lenni de azért mégis csak éreztetnie kell, hogy nincs ez rendben, hogy mi itt hárman ők meg ott ketten (illetve négyen a nagyszülőkkel). Dehát nekünk is kell egy kis "pause", hogy ne rettegjünk éjjel, hogy na melyik fog fel sírni és ne kelljen kipattanni legalább egy héten egyszer 9-nél előbb az ágyból (mert Nimródhoz nem kell ugrani ő kéznél van). Kori is "tüntetett" egy kicsit de vele meg lehetett beszélni a dolgot, Siminek viszont minden konfliktust rendező próbálkozásomra oltári nagy üvöltés és hiszti roham volt a válasza (de én azért kitartóan próbálkoztam mert láttam, hogy nagy a baj). A délutáni alvás segített: mindenki egyszerre 2-től fél 4-ig úgy aludt mint a tej.
Most éppen Nimród "lakatlan" ágya alatt tanyáznak, kinevezték barlangnak (amit Kori elmondása szerint vadállatok laknak - Simi az oroszlán fiú, Kori az oroszlán lány - természetesen élethűen üvöltenek is hozzá).
Bercinek tegnap este végre volt ideje teljes erővel a legkisebb királyfira koncentrálnia, és boldogan meg is állapította, hogy : "Van egy rajongóm!". Valóban, Nimród le sem vette a szemét róla legalább 1 órán keresztül amig a kezében tartotta és ringatta és az első személynek szóló mosoly is a büszke apáé lett. Örülök nagyon, szeretném ha legalább olyan szoros kötődés lenne kettőjük között mint a másik két Nagy gyerekkel is van.

Nem csak eszik és alszik...

...hanem nézelődik, figyel , hallgat, les, és azért sír is (ha valami nem tetszik neki vagy éppen éhes). Nimród 3 hetes (illetve csak holnap tölti be, hiszen hétfőn született). Nagyon hosszú, szép, formás baba a 62-es ruhákból már igen csak kikandikál a lába. Betegségnek semmi nyoma (reggel óta - akkor szívtam egyszer az orrát) és kettesben vagyunk itthon úgyhogy még többet akar kézben lenni mint szokott. Megengedem neki ezt a luxust hiszen a másik kettőt is sokat fogtam, miért járna neki kevesebb. Hiába harmadik gyerek igyekszem vele is annyit foglalkozni mint a nagyobbakkal annak idején ("anya és baba egymásra hangolódásának napjai amikor a baba megtanul bízni az anyukában mert tudja, hogy az reagál a jelzéseire mikor hívja"). Nagy kihívás hiszen a másik kettőt is ugyanazzal a figyelemmel kell illetni mint eddig hogy ne érezzék, hogy amióta Nimród van ők kevesebbet kapnak. Ez szépen hangzik de hát attól még érzik és látják de majd csak hozzájuk nő és akkor 3 kis muskétásom lesz az egyenlőre még szorosan összenőtt és szétválaszthatatlan Kori-Simi páros helyett.

Az éjszaka még mindig elég zaklatott hiába a sok jó tanács és a belső késztetés egyenlőre semmi nem elég ahhoz, hogy kirakjam a kis Nimródot az ágyunkból. Nem tudom megvárni, hogy nagy szenvedés árán elaludjon a saját ágyában (nagyon fáradt és kimerült vagyok egy lelki hadakozáshoz) inkább én "szenvedek", szoptatom és kelek hozzá éjjel akár hányszor csak kell. Biztos meg fog oldódni hiszen Simi is egyedül alszik 3 hónapos kora óta pedig vele is együtt kezdtük annak idején és majdnem ugyanígy. De azt sem bántam meg...

Gyönyörű fotók és a többi...

Nem úgy alakult a nap ahogy terveztük, sokkal jobban elfáradtam mint ahogy szerettem volna. Délelőtt Korival Budaörsön voltunk csizmavásárlás céljából. Kori egy cukorrózsaszínű elöl nyitott kicsi masnival díszített az amerikai 60as évek rock'n roll hangulatát idéző 23-as miniszandált fogott meg először a boltban és olyan vágyakozva nézegette, hogy összeszorult a szívem (akármilyen vadóc az én kislányom, akármennyire nem hajlandó babázni és tiltakozik mindenféle lányos frizura viselése ellen azért mégis csak ott rejlik benne a nőiség). Végül nem a cukorszandált vettük meg hanem egy szintén nagyon lányos darabot: egy lila színű gumicsizmát (szerencsére ezt is nagyon boldogan és büszkén viseli). Berci csak egy kis időre tudta levinni őket a játszótérre mert ma nagyon vacak idő volt és ráadásul bejött neki egy sürgős fotós munka a helyi lapnál (már több mint egy éve a Hírmondó fotósa - odáig vagyok a címlapfotóiért!). Fél kettő körül megebédeltünk együtt, mi négyen lepihentünk, Berci pedig felkerekedett a Budakeszi vadasparkba, hogy képriportot készítsen az ott élő állatokról. Gyönyörű fotókkal tért haza és egész délután az utómunkálatokkal foglalatoskodott úgyhogy a neheze ma rám maradt: a sok gyerek és a takarítás (mert kezdett "Farm ahol élünk" hangulat lenni az egész lakásban).
Nimród ma reggel megint egy kis orrdugulással ébredt most estére mintha lenne egy kis hasmenése is (hiába sajnos vándorolnak ezek a vírusok egyik gyerekről a másikra). Remélem nem komoly (a lényeg, hogy nagyon boldogan falatozik és ez most a legfontosabb) és egyenlőre nem ijedezünk mert ugye harmadik gyereknél már rutinosabb az ember (legalábbis tudom mivel kell "kezelni" de attól még ugyanúgy aggódom). Most megint Tündi nagymamám szavai jutnak eszembe: "Kis gyerek kis gond nagy gyerek nagy gond" és "jaj Orsikám minél nagyobbak a gyerekek, annál több dolog miatt aggódhatsz majd értük". Úgy érzem aggódom és izgulok én így is eleget most még nem tudom elképzelni, hogy ennél többet is lehet. Szerencsére mellettem van Berci aki mindezt józan higgadtsággal kezeli (és gyönyörű fotókat készít) ami azért eléggé megnyugtat ebben a nagy káoszban.

Utolsó munkanap

Megnyugodtam, Simike ugyanúgy sír és jön utánam mikor kimegyek a szobából (és éppen érzelgős hangulatában van) mint az apukája és a nagymamája után. Ezek szerint hozzám is ragaszkodik - jaj de jó! Nagyon édes volt ma nagyobbik fiam, újabb szavakat lehetett előhalászni belőle a "Mondd Simi, hogy ..." felszólítással - és ő mondta, hogy: "tu" azaz strucc, "tit" vagyis titok, "tja" mint tea. Lehet, hogy még egy csomó mindent tud csak nem kérdezgetem eleget? Mindenesetre az "anya" még mindig sehol...
Kori ma nagyon hangosan kiabált kezében egy játék lóval. Rászóltam, hogy mosmtár jó lenne ha nem üvöltözne mert mindenkit nagyon zavar erre ő azt mondta: "Anya, dehát nem én kiabálok hanem a lovacska!". Megkértem, hogy szóljon rá a lovacskájára, hogy halkabb legyen de úgy látszik ez a ló nem nagyon hallgat az én kis Korinkámra - furmányos...
A (rettegett) délutáni alvás egész jól sikerült, teljesen egyedül ebédeltettem, altattam 2-re mindenki ágyban volt tele pocakkal. Az én pihenésem ugyan nem volt teljesen zavartalan vándoroltam egyik szobából a másikba (Kori ágya-én ágyam-Korival pisi-Korival vissza alvás-én ágyam-Simi sír-én ágyam) de abszolút bele fért a 2 és fél órába amit egyébként kisebb nagyobbb megszakításokkal mindhárom gyerek alvással töltött (és így én is tudtam a vándorlások között pihenni).
Nimród a délutánt főleg sírdogálással töltötte úgyhogy megint nem nagyon tudtam letenni inkább átmentünk a nagyokhoz és együtt játszottunk. Tegnap óta a gyanúm beigazolódni látszik, hogy néha nagyon gyötri a hasfájás (semmivel sem összetévszthető ez a fajta jajveszékelés amitől egyébként megszakad a szívem mert nem nagyon lehet rajta segíteni csak hogy vele vagyok és evések előtt adagolom a szuszpenziót). A kistesvér szenvedése a dálutánra sajnos teljesen rányomta a bélyegét, Simiék is elég zaklatottak lettek tőle (na és Kori lovacskája - talán ő viselte a legrosszabbul...).

Hát itt a hétvége, hú de vártuk már mindannyian! A tervek szerint holnap Korival csizmavásárlás (mert egész héten csuromvizes praclikkal jött haza a sétából) aztán apa viszi őket programozni (az időjárástól függ, hogy hova), hogy ők is feltöltődjenek és én is tudjak pihenni egy nagyobbat. Jó volt ez a hét, gyorsan eltelt, jól elfáradtunk Berci is én is szerintem a gyerekek is. Nagyon nagy segítség még mindig, hogy minden nap van gyereksétáltató és kapjuk az ebédet. Remélem ha ezeket én fogom csinálni akkor is marad időm az összes többi teendőre is mert egyenlőre elég elképzelhetetlen, hogy ezek is beleférnek majd az egyébként számomra oly izgalmas kihívással teli hétköznapjainkba.

A legelő és a kis bárányok

Berci tegnap este nagyon fáradtan és szomorúan jött haza. Kiderült, hogy pár hónap múlva egy nem várt nagyobb anyagi kiadás fog minket terhelni (nem mintha nem lennénk tele már így is mindennapi és "váró listás" kiadásokkal). Pillanatnyilag fogalmunk sincs honnan fogjuk összeszedni a befizetni valót de biztos vagyok benne, hogy valahogy meg fog oldódni mint minden az eddigi közös életünk folyamán. Ha csak arra gondolok, hogy honnan és hogyan indultunk akkor tényleg nincs okom aggodalomra. Persze Bercinek nehezebb, ő a család fenntartó - én csak "a tűzhely őre vagyok" -, a mindennapi anyagi gondok terhét ő cipeli (főleg lelki súlyként).
Amikor Kori született akkor hozzánk kellett haza költöznünk az albérletből, aztán a Garam utcai ideiglenes lakásba cuccoltunk hármasban, majd Simikét már Berci régi szobájába vittük haza a Labanc utcába (négy költözés három év alatt). Simi már 3 hónapos volt, Kori 16 mikor végre első közös lakásunknak (ahol most is lakunk) boldog tulajdonosai lettünk. 50 négyzetméter, igazán nem nagy de egyenlőre pont elég és megbecsüljük mert tudjuk milyen nehezen indultunk és jutottunk hozzá ehhez a kis fészekhez. Persze reméljük (én a szívem mélyén tudom is), hogy nemsokára nagyobba kell költöznünk és akkor nagyon fájó szívvel hagyjuk el ezt az amúgy nagyon szuper elrendezésű és hangulatos kis otthont. Persze én is vágyom egy házra kis kerttel, vagy egy nagyobb családi autóra amibe bőven elfér legalább 4 gyerek és jó lenne egy hajó is, hogy Bercivel körbe vitorlázhassuk a Földet, de legalább a Balatont de "minden napnak meg van a maga baja" és egyenlőre annak örülünk amink van. Mert eddig mindig volt valahogy, ha kellett segített a család vagy csodák történtek de itt vagyunk 3 egészséges gyönyörű és okos gyerekkel, lakással, autóval és mindennapi kenyérrel. És amikor aggódva kérdezték tőlem, hogy hogy fogunk elférni 3 gyerekkel arra gondoltam amivel bölcs nagymamám Tündi vígasztalt amikor elkeseredtem, hogy: "ahova a JóIsten kisbárányt ad, oda legelőt is ad" (és ez eddig minden élethelyzetben igaznak bizonyult). Úgyhogy minden rendben lesz drága férjem!