Anyu pont jókor vitte el magához a két hős ovizót.
Nimród már kezdett nagyon letargikus és anyátlan lenni mivel én teljes gőzzel a két másik gyógyításán fáradoztam neki meg Kori nélkül kellet oviznia. Igaz, Simi is ment vele de az nem olyan tyúkanyós érzés én meg tényleg minimumra süllyedtem az elmúlt két hétben.
Pont azon gondlkodtam hogyan vigyem el egyesével őket - főleg Ninót akin láttam az elvonási tüneteket - amikor jött Anyu az ötlettel, hogy a két fiú péntekig kalandozzon náluk Velencén.
Soha jobbkor, először csak Simiről volt szó akkor Nimródon elkeseredettség látszódott majd mikor meg tudta, hogy ő is mehet a fellegekbe szárnyalt és énekelve öltözött olyan gyorsan mint még soha.
Tibi jött az autójával kényelmesen befértek és Nimród még kiszólt nekem az integetésnél: - Tudom Anya ha rossz leszek haza kell jönnöm! Na szia Édesanyám!.
Annyira nem fogta fel, hogy ő is kiválasztott aki részesülhet a kalandban, hogy az autóban még megkérte Anyuékat, hogy : De ne tegyetek ki az ovinál! - annyira cuki!!!!
Simi jobban viselte a szeparációt bár mindig több indulattal érkezett haza az oviból mint az megengedett lenne. Itthon aztán Batmennek öltözött és vadult, este meg követelte, hogy feküdjek mellé.
Nagyon vidáman indult ő is útnak Anyuékkal, nagyon várta már.
Kori egy kicsit szomorú volt, hogy nem mehetett de megértette, hogy ez most a fiúk ideje.
Még mindig a mi szobánkban alszik, nagyon ide szokott a kis beteg, olyan aranyos reggel jó sokáig alszik (pedig a másik szobából mindig előjött már hajnalban játszani).
Boldi viszont a saját ágyikójában aludt éjjel mikor Berci fél 1-kor áthozta, hogy megint lázas. Jaj ne, elindult bennem az imádkozás, hogy ne kezdődjön elölről az egész. Éjjel csillapítottam a lázát, itt aludt mellettem és izgultam. Beszéltem telefonon a dokival azt mondta vírus van, lázas megfázós nem gondolja, hogy most az antibiotikum után megint bakteriális baja van de ha izgulok vigyem le. Nem izgultam onnantól, hogy megnyugtatott mert mást nem láttam Boldin csak ezt a lázat talán kicsit folyik az orra és lehet, hogy egy ilyen súlyos fertőzés után még gyenge és bekapott valami bacit. Mondjuk rejtély, hogy miért most a 30 fokos tavaszi napsütésben kell lázatcsillapítanom de hát egy édesanya nem ismer lehetetlent ha a gyerekéről van szó.
Úgyhogy a napra nem mentünk, itthon pihentünk, aludtunk.
Kori pedig reggel úgy döntött, hogy mégis csak megnézi mi van az oviban. És ennek nagyon örültem, nem lett volna szívem betoloncolni de várták a barátnői, mondtam, hogy jó lesz mert legalább levegőzik meg szaladgál itthon meg csak unatkozna. Reggel bevittem hát délután pedig nagyon vidáman szaladt elém és izgult, hogy menjünk már a fagyizóba (amit megígértem).
Kapott két adag fagyit azt elnyalta a parkban közben beszélgettünk, Boldi kókadt a babakocsiban aztán itthon játszottunk még egy keveset.
Furcsa ez a két gyerekes csend és nyugalom de nem mondom, hogy nem esik jól.
Boldit megint gyógyítani kell, lehet, hogy bediliznék ha a fiúk ugrálnának szegények a bezártságtól.
Ahogy autózom benézek a kertekbe, álmodozom, hogy megáll az autónk a kapu előtt és a gyerekek csak úgy beszaladnak és ott játszanak és nem kell bezavarnom őket a falak közé mert kint lehetnek amíg csak akarnak. Én meg ülök, rám süt a nap és a kávémat iszogatom feltett lábakkal, a mi kertünkben.
Sosem adom fel...
