Felhívtam Pétert rá ér e ma, hogy 1 órára átmenjek a kozmetikába egy 1000 forintos "álombeavatkozásra" -csak, hogy jobban érezzem magam egy kicsit a bőrömben.
Péter ráért, jött de késett kicsit úgyhogy itt hagytam a 4 gyereket (Boldit az erkélyen álmában, Kori lógott az oviból, Simi köhögése miatt maradt, Ninó meg szobafogság a többiek miatt) én meg rohantam a szomszéd utcába időre.
Viszlát 4 gyerek, hajrá Péter!
30 perc csukott szemes nyugalom, plusz az oda- vissza út és könnyebb szívvel és feketébb szempillákkal tértem haza.
Ami fogadott: Péter a kapu előtt éppen pizzát vett át, közben a gyerekek moraja lehallatszott az emeletről, én meg azt se tudtam mi van...hogy-hogy a gyerekek fent, Péter lent, Boldi hol....?
Péter egy xxl-es félméteres pizzával jött föl , Kori hercegnőnek öltözve, Simi karddal a kezében, Nimród kiabálva ("ááááá") fogadott.
Továbbá ami az 1 óra alatt történt: jött a könyv futár, Péter beengedte de elfelejtette hova tette a pénzt amit adtam (saját elmondása szerint a gyerekek mint a sáskák rohannak az ajtóhoz minden csengetésnél, hogy ki jön és mi akar, hangosak és kíváncsiak, izgulnak és kérdeznek).
Péter összezavarodott, nem tudta hol a pénz, a futár már el akart menni mondván, hogy neki erre nincs ideje. Péter kikiabált, hogy ne hagyja itt mindjárt meg lesz, és mire kiért, hogy megtalálta, már a szomszéd bácsi lerendezte a bizniszt az agyonhajszolt kézbesítővel, Péter meg elvesztette a fonalat....
De akkor is egy hős és nagyon jófej, hogy bevállalja és mindig azt mondja nekem, hogy: "nyugi megoldom!".
És tényleg megoldja.
A tartozást rendeztem a szomszéd bácsival aki úgy látszik szeret minket, Péter meg bevallotta, hogy nem csodálja, hogy néha megőrülök.
Ebéd után Péter elment, Ninó és Simi elaludt, Boldi felébredt, Kori nem aludt, de megjött Veronka vigyázni, mert ovis szereplésre kellett vinnem Korit.
A régi sulimban volt a Német Nemzetiségi karácsony ahol a Fecske csoport is szerepelt. Édesek voltak, bemasíroztak a színpadra (az aulába) amikor is Korinak az éneklés közben tátva maradt a szája amikor felnézett a hatalmas tömegre.
Azért sokszor bekapcsolódott az éneklésbe, meg ki is integetett és mélyen meghajolt a végén, sőt csalódott volt, hogy csak ilyen rövid idegi maradtunk mikor ő még szeretett volna ott lenni tovább.
Kori és Kisanna
Fecskék a színpadon
Kori levonul
Mikor haza érkeztünk Veronka uralta a helyzetet, én már kevésbé de azért csak levezényeltem egyedül megint a szokásos vacsora, fürdés, mese, altatás kört.
Berci közben megjött és dolgozik itthon is.
Az esti mesélés és fektetés továbbra is gyenge pontja a napjainknak.
A mese: mert az egyiket érdekli, a másik unja, a harmadik ugrál mert nem bír figyelni és hiába olvasok mindegyiknek egy neki valót a másik addig rosszalkodik. Boldi meg üvölt ha leteszem és a kezemben tekereg ha nem.
Ha viszont üvölt máshol míg én mesélek attól meg én leszek ideges.
Szóval megint mindenkinek meg akarok felelni és nem akarok rossz anya lenni, hogy nem igyekszem.
Szóval azt hittem az jó lesz ha a játszó szobában mesélek így akit nem érdekel éppen az Annapeti vagy a Babóca vagy a Pöttyös Panni, az addig játszik kicsit.
Ebből az lett, hogy ugrálnak és nekem vágnak "véletlenül" valami játékot amitől meg ideges leszek mert ilyenkor már ne érjen hozzám egy játék sem.
Boldi meg szenved, vagy csapkod vagy csipked.
Az altatás meg azért rémes, mert mindig elhatározom, hogy kedvesen teszem őket ágyba nem fenyegetek, hogy maradjanak csöndben és nem veszekszem ha nem maradnak. De egy idő után a szép szóra nem hallgatnak, a tündérmesékre nem hallgatnak csak jönnek, hogy szomjasak meg ez a bajuk meg az a bajuk és egyre idegesebb leszek, hogy most már aztán tényleg aludni kéne mert nekem még ezermillió dolgom van miután lefeküdtek (a két legfontosabb a csend hallgatása és a romeltakarítás).
Így tehát mivel csöndben nem maradnak, ha bemegyek melléjük nem alszanak el hamarabb, türelmem meg nincs ott dekkolni miközben Boldit is át kell terelnem az álommezőre így kijövök és néhány kedves szavas próbálkozás után már fenyegetem őket, hogy így a fakanál meg úgy. És aztán nincs semmiféle fakanál de azért megmutatom nekik. De nem félnek még így sem. Szóval kedvesen nem megy ez sehogy sem. És ez nagyon rossz.
Ninónak egy rács hiányzik az ágyából ez pont arra jó, hogy kiférjen a lyukon és nekem mindig vissza kelljen toloncolnom.
Ha Berci itthon van az más, mert akkor befekszik hozzájuk attól érdekes módon rögtön elalszanak, vagy ha kint beszélgetünk a konyhában attól is lecsillapodnak.
Ha viszont egyedül vagyok kicsinálnak ezek a kis drágák.
De annyira szeretem őket, hogy amikor alszanak minden haragom elszáll.
Ma eljött Zsófi és mézeskalácsot sütött a gyerekekkel. Egészen pontosan csak Korival.
Mert Simi beteg, köhög őt nem lehetett a süti közelébe engedni, Nimródot csak a végeredmény érdekli, Boldit csak én úgyhogy maradt Korika aki hősiesen formázta a lovacskákat.
Zsófi otthon hagyta a beteg férjét, hogy velünk lehessen - áldozatos segítségéért hálával tartozom - valamint végig hallgatta, hogy miért is érzem olyan ramatyul magam és ezért külön köszönet.
A mézeskalács sütést nem így terveztem, eleve későn értem haza Korival az oviból (bankba mentünk Bercivel meg még vásároltunk), Simike depressziósan zokogott amiért nem voltam itthon mikor ébredt, és azt sem terveztem, hogy beteg lesz és nem köhögheti össze az összes mézeskalács figurát.
Zsófi így is készen hozta a tésztát, hogy azzal ne legyen gondunk, fél 6 körül el is kezdték.
Az a helyzet, hogy egyedül semmit nem tudok csinálni a gyerekekkel, se díszt, se ajándékot, de még süteményt se mert 4 ekkora gyereket nem tudok foglalkoztatni úgy, hogy ne uralkodjon el a káosz.
És akkor megint ott tartunk, hogy áldás e a kis korkülönbség. Mert igaz, hogy egyikkel se tudok foglalkozni de legalább összevesznek/nőnek.
Szóval ha Zsófi nem jön akkor nincs mézeskalácsozás, így viszont Kori kézműveskedhetett, Simi meg Nimród megehették a kisebb formákat.
A lovakat, a furcsa madarakat, az óriás mutáns csillagokat pedig eltettük jövő hétre.
Megint levontam a tanúságot, egyedül ilyenbe belekezdeni lehetetlen talán 10 év múlva ha éppen nem a haveroknál lógnak....
Örlődöm itthon.
Bercit nem látom szinte soha telefonon azért szoktunk beszélni....
Szörnyű adósság halmozódott fel a végtörlesztési kérelmünk miatt és ezt a terhet nagyon nehezen viseljük mindketten, mind a hatan.
Nem akarunk mi sokat csak, hogy ne kelljen rettegni a holnap miatt az ünnep miatt pont most karácsony előtt....
A család segít, Berci családja sokat, de amíg én azon agyalok, hogy kinek -mit-hogyan-miből karácsonyra, addig Berci azon, hogy a banknak, a közjegyzőnek az utalásoknak, a kocsi műszakinak és a többinek mit-hogyan-miből...
Mindig mindent időben fizettünk ezért is jöhet szóba egy másik hitel, hogy kiváltsuk a mostanit de, hogy ennek az igénylése is egy vagyon az most nagyon megterhelő.
Lelkileg, fizikailag.
Nekem azért, mert mindig egyedül vagyok a gyerekekkel,( este: vacsora fürdés mese) és amikor megpihennék és egy jót panaszkodhatnék akkor nem lehet mert haza jön a férjem sokkal fáradtabban és kimerültebben - lelkileg, fizikailag - és terhekkel a vállán leül dolgozni.
Ha belenézek a tükörbe fáradt és meggyötört arc néz vissza rám, már csak 15 kilóval vagyok több a kelleténél. Nimród után nem zavart de a lelki nehézség sokkal jobban meglátszik rajtam mint valaha.
Hogyan adjak hálát olyanért amit nem bírok elviselni?
Olyan nehéz ilyenkor jó anyának, vagy csak anyának lennem...
Nem jönnek össze a dolgok mostanában.
Kudarc, mert amire azt hittem, hogy rendben van és jó arról kiderül, hogy nem az, hogy az amire azt hiszem jól csinálom azt egyáltalán nem csinálom jól.
Kezdhetem a marcangolást, jöhet a lelkifurdalás...
...én már csak ilyen vagyok...
Beleértve a gyerekekről való gondoskodást, törődést és szellemi fejlesztést, a mindennapjainkat és a karácsonyi ügyintézést.
Úgy tűnik semmit nem csinálok jól kicsúszott minden a kezeim közül.
Körülbelül egy hét leforgása alatt kitörölhetetlenül betört hozzánk a dackorszak.
Ninóka egyenlő a "Nem"-el.
Továbbá: "Ín-ín, Ninó-Ninó"
kiabálás tarkítja napjainkat.
Aludni sem akar úgy ahogy egy héttel ezelőtt, enni sem akar úgy ahogy egy héttel ezelőtt és öltözni sem akar úgy ahogy egy héttel ezelőtt.
Tulajdonképpen nem akar semmit úgy ahogy azt szeretném.
Nem átmeneti, ez már tuti biztos tartós "én-korszak".
Soha jobbkor...
Egyenlőre tényleg megúsztam.
Hétfőn már rá tudtam állni, csoda történt én nem is tudom mi lett volna ha nagyobb a baj. Ennyi gyerekkel nem lehet feküdni!
Azóta is viselem a bokafogót, kenem a krémmel és nem nagyon megyek sehova, ha éppen haza hozza őket valaki.
Kedden voltunk Boldival a kontroll uh-n, megnézték a cisztáit. Kettő eltűnt (a vese bevérzés és az agyi) maradt a máj ami nem nőtt és még mindig körülhatárolható, úgyhogy ránéznek majd februárban.
Anyu jött segíteni, ő vitt el minket, Nimród a kocsiban végig aludta az utat és azt is amíg én bementem, sőt utána még el is tudtunk kanyarodni Budaörs felé angyalkázni addig anyu a kocsiban őrizte a babákat.
Aztán ebédet is hozott Anyu úgyhogy miután haza értünk nekem már nem volt gondom.
Nimród estére kruppos lett. A semmiből egyszer csak.
Nem volt sehol csak hétvégén Berci szüleinél de ott nem volt beteg úgyhogy lehet, valamelyik nagyobb hozott haza valamit az oviból.
Bercivel aludt a nagyszobában eléggé hörgött de szerencsére a brutál kúpot nem kellett bevetnem, eddig nem is volt láza sem - csak a Darth Vaderes hörgés.
Szerdán Berci unokatestvére, Bori jött segíteni "bénalábaságomra" való tekintettel.
Játszott a gyerekekkel, kontrollálta a csokifalást,
színeztek, vonatoztak.
Simi többször szerelmet vallott Borinak (akitől 2 éve még rettegett és nyüszített annyira félt - pedig nem is ijesztő, sőt nagyon aranyos és szépen bánik a gyerekekkel).
Berci pedig kapott egy kis kimenőt.
Éjszaka Nimród hörgött mellettem ment a fejére a hidegpára, így nem is ébredt, megint megúsztuk a szteroidot. Most már fel kéne szakadnia és onnantól kezdve jobb lenne. Én semmit nem aludtam mert Boldi a másik oldalamon falatozott két tűz között nehezen pihen az ember...
Csütörtökön Kori a Diótörő előadásra ment az ovival, kicsiket nem visznek így megengedtem, hogy Simi itthon maradjon (az egész napos "cigacopojtosz" rettegés helyett).
Délre Boldi 3 hónapos oltását kellett megszerveznem, beteg Ninóval, félig sántán nem vállaltam az egészet, így ellógott Zsófi unokatestvérem a suliból (az anyukája engedélyével) és vigyázott a középsőkre amíg a "minit" levittem.
3 hónapos Boldi a rendelőben aztán a teremtés csodája lett egyszeriben a maga 7 és fél kilójával, csodálatos fejemelésével, gyönyörű (és nem száraz!) bőrével és a nevetgéléssel amit a dokibácsi felé kommunikált és ami még akkor sem szűnt meg mikor belemélyedt a combijába az a hatalmas tű. Meg se nyikkant. Azt mondta a Doktor bácsi, hogy "nagyon szép és egészséges baba, csak nagy". Mondtam, hogy "mi az, hogy nagy már az is baj?".
Csodálták, hogy csak anya tejet kap és ekkora.
Tetszett Tan doktornak a prototípus, szerinte egyre jobbak kérdezte az ötödik milyen lesz tervezzük e már. Mondtam, hogy én biztos, hogy nem mert nem tudom ki fogja felnevelni őket ha én megőrülök. Ezen mosolygott de úgy tűnt megértette...
Sajnos itthon óriási a rendetlenség, a bénaságom, az oltás, a betegségek meglátszanak a környezetünkön. 4 gyerek az 4 gyerek - még mindig.
5-én kitisztítottuk a csizmákat ahogy azt kell. Nimród is kapott egy kis rongyot és szorgosan törölgette a sajátját mint a többiek.
Előző nap olyat játszottak, hogy mindenkinél volt egy zacskó tele játékkal és mondták nekünk (szülőknek), hogy tegyük ki az ablakba a papucsunkat. Miközben vacsoráztunk háromszor is jött a Mikulás (Kori Simi és Ninó képviseletében) és a papucsainkat tele tömték játékkal, könyvvel, csavarhúzóval.
Persze nagyon kellett örülnünk: Bercivel hahotáztunk örömünkben.
6-án korán reggel aztán Kori bejött a hálónkba ahol már Simi ott aludt hajnal óta és ébresztgetett minket, hogy együtt nézzük meg járt e itt a Mikulás.
Újjongás, éljen, "megehetem mindet?" után megtalálták a könyveket is és Ninó Bogyó és Babóca süteményei címűje volt a legnagyobb műsorszám.
Játékokat nem kapnak mert azt majd karácsonyra, én még hajlanék de Berci szigorúbb és neki van igaza.
Csokifalás és némi hasgörcs után elindultak oviba ahol szerencsére egy "igazi Mikulás" is meglátogatta őket.
Nimród egész nap azt hajtogatta, hogy "Nyimá toti, Nyimá toti", azaz a csizmájába csokit hozott a Mikulás.
Lehet, hogy nincs rá időm (szegény harmadik gyerekre) de az biztos, hogy már többet tud a Mikulásról mint bármelyik ennyi idősen.
A csokifalás azóta is zajlik és még mindig van...
