Megszületett a harmadik királyfi

Kedves Olvasók!

Orsi megkért, mint legközelebbi érintettet, hogy írjak helyette pár sort, mert fontosnak tartja, hogy ti is minél előbb értesüljetek az örömhírről:

Végre megszületett várva várt kisfiunk Boldizsár. 

Sajnos nem lehettem ott, mert én is kórházban vagyok (persze másikban) ezért csak másodkézből tudlak titeket tudósítani a részletekről.
Mint már azt sokan tudtátok, Boldizsár születése augusztus huszadikára volt kiírva.
Ez után még egy hetet hagytak neki, hogy önként előmerészkedjen.
A mi fiacskánk nem élt ezzel a lehetőséggel, ezért ma délelőttre tűzték ki a szülés időpontját.

Reggeltől minden terv szerint ment, ám amikor kezdett bedurvulni a dolog, Orsi észrevette, hogy minden fájásnál gyengül a baba szívhangja.
Azonnal odahívta a doktort és pillanatok alatt ki is derült, hogy az fránya köldökzsinór folytogatja gyermekünket. Valószínűleg ezért nem mert önként kijönni szegény.
Nem volt kérdés, császármetszésre volt szükség, mégpedig azonnal.
Már érzéstelenítésre sem volt idő, ezért el kellett hogy altassák Orsikámat.
A műtét előtt még volt annyi ideje, hogy felhívjon és közölje a rémhírt.
Próbáltam megnyugtatni, de nem nagyon sikerülhetett, mert a hirtelen jött fordulat valósággal letaglózott.
Ezután cirka két óra rádiócsend következett, nem volt mást tenni, mint imádkozni.
Ebben szerencsére jó segítőim akadtak. Mama (az anyai ági nagymamám) úgy látszik telepatikus képességgel bír, mert amint megtudtam a hírt, már hívott is, hogy érdeklődjön a szülésről, ezután kicsoszogtam a kórház folyosólyára, ahol Imre atyával találkoztam össze, akinek Orsi (hála Istennek) kiemelt helyet kapott a szívében. Kettőjük imája már elég biztosíték volt nekem, ezért a kezdeti kétségbeesésem alábbhagyott.
Fél egy körül hívott Orsi, hogy felébredt az altatásból, és hogy Boldizsár szép és egészséges.

Nagyon boldog vagyok, de még inkább büszke a szép fiamra és a hős feleségemre.

B.

Az év legmelegebb napja 40 hét 6 napos terhesen

Vasárnap megindítják a szülést, holnap pedig nincs bent az orvosom mert lakodalomba megy - legalább megmondta. Azért reménykedik, hogy nem abban a pár órában szülök amíg Kecskeméten lesz, én pedig nem reménykedem, már úgy vagyok vele, hogy eddig bármit képzeltem teljesen másképp történt ezért nem foglalkozom ezzel.
Vasárnapig már nincs olyan sok.

Borzasztóan meleg volt ma is (39 fok), Bercit is támadja a nap a kórházi ágyában de legalább már felkelhet, sétálgathat, a röntgenre is gyalog ment már le.
Ma is bent voltam nála egy órát.

A gyerekek a Nagypapáéknál, állítólag néha elszontyolodnak, hogy hol vagyunk de azért jól érzik magukat mert ott nagyon szeretnek.
Nagyon bánt, hogy nem tudok velük lenni, hiányoznak. Talán jövő héten már együtt leszünk megint mindannyian.
Pöttynek helyet hagynak az ottani fürdőkádban, Korinka vezeti az akciót és minden fürdésnél kihagyják a kistestvér helyét, hogy oda fog majd ülni.
Remélem Ninóka sem sérül ebben a távolságban, még a kötelező oltását se tudtam beadatni a héten. Szegény kicsikém...inkább bele sem gondolok milyen rossz nélkülük mert akkor csak bőgnöm kell megint.

Holnap megint mehetek ctg-re, ma is volt vizsgálat, az is és utána is fájt de ez sem elég. Tulajdonképpen hetek óta fáj, egy hete minden nap több órán át aztán mikor már majdnem indulnék mert szétszakadok akkor abba hagyja, nem vagyok szerencsés alkat nagyon nehezen és sokáig szülök.
Most sincs ez másképp de most így negyedszerre még rengeteg nehezítő körülményt kapok mindehhez. Ki tudja miért...

Túl sok volt ez most így egyszerre, az elmúlt egy hét kiszívott belőlem minden erőt testileg, lelkileg.

Berci javul, én romlok

Nem szeretném, hogy izguljatok csak azért írom pedig már kedvem sincs...

Berci felkelhet, bár abban a sérült érben nem indult be a keringés - lehet, hogy sose fog már és más erek átveszik a szerepét, - a főérbe nem jutott be a trombózis és ez a lényeg úgyhogy "megmenekült".
Ha minden jól megy kedden haza jöhet (addig egyre többször felkelhet már) és nem is lesz ágyhoz kötve, lassan el kezdhet dolgozni és folytatni a normális életet.
A gyógyszereket gyakori ellenérzés mellett még hónapokig szednie kell és vigyáznia kell magára.
Ezek jó hírek.

A szomorú az, hogy megint bent dekkoltam a klinikán 1 órát és rettenetesen meleg volt aztán egész nap nagyon fájt mindenem (még Bercinél is a fájásokkal küzdöttem) este hatkor pedig minden megszűnt talán a délutáni pihenőm miatt.

Elődke irtó vicces, nagyon sokat nevetünk, néha el is felejtem milyen szánalmas a helyzetem, ma itt alszik Péter unokatesóm is - mert "nem szeretne kimaradni a buliból" -, Anyuval hol jobban hol nehezebben bírjuk egymást és a feszültséget.

Tegnap este volt a mélypont, Berci helye üres mellettem, a gyerekek ágyai üresek a mieink mellett totál magány és elkeseredettség - nagyon hiányoznak, szinte semmit nem aludtam.
Úgy látszik ez sem volt elég...

Azt hiszem elegem van

Beszélgetés, bökdösés, gondolás, ima, semmi nem segített. Pötty nem akar előjönni pedig a doktor úr nagyon megvizsgált.

3 órát vártam a klinikán a ctg-re, aztán a dokira és olyan de olyan meleg volt, hogy azt hittem ott nyúlok ki. Aztán nem nyúltam ki, az orvos meg azt mondta, hogy ha ettől a vizsgálattól sem indul meg a szülés akkor ennyi...

Pedig olyan szép lett volna, Berci kívánságát se tudtam teljesíteni és a türelmem is elfogyott már minden idegesít, mindenkivel összevesztem számomra itt a vége a türelemnek. Mindenki hív, hogy szültem e már végre és nem és nem és nem szültem.

Holnap megint pár órás klinikázás a hőségriadó közepén, aztán Berci meglátogatása ami az egyetlen szép és jó a napomban utána megint semmi.

Azt nem tudom mi lesz a gyerekekkel és nem tudom miért nem elég az amit eddig kibírtam miért kell még a kánikula közepén ide-oda vonszolnom magam a városban de mivel mást nem tehetek sodródom az eseményekkel.
Jövő héten elfogynak a gyerekvigyázók, mindenkinek megszaporodnak a teendői...

Ne aggódjak, ugye? Úgyis teljesen felesleges.
De mi ez a hallgatás? Meddig bírom még?

Berendezkedés a bizonytalanra

A gyerekek nagyon aranyosak. Mikor vissza jönnek Nagypapáéktól mindig kell egy fél nap amíg visszarázódnak az itthoni létbe de utána tündériek és elhalmoznak szeretettel. Még Kori is pedig ő őslakosnak számít a Nagyszülőknél (nehéz haza hozni onnan).
Simike egyfolytában velem akart lenni és minden pillanatban elmondta, hogy: Nagyon szeretlek Anya!
Nimród amint lepihenek mellém fekszik és bújik és mászik és cuppanós puszit ad.
Kori pedig a következőket mondja időnként: - Anya, te vagy a legszebb és leggyönyörűbb Anya az egész Földön.
Úgyhogy igyekeznek nagyon szeretni engem.

Kori: - Anya, én nagyon várom már Pöttyöt és fel fogom venni...de nem ejtem el, mert akkor eltörik!

Ma ez hallatszott ki a szobából:
Kori: - Játszunk templomosat...itt jön Jézus...mindörökké ámen...lálálálá


Tegnap Anyu bevitt kocsival Bercihez, a gyerekek hátul utaztak de persze ők csak kívülről látták a kórházat.
Kori azt mondta, hogy szeretne bejönni.
Mondtam, hogy nem lehet gyerekeknek, erre azt mondta, hogy csak szeretne bekukucskálni az ablakon...
De nem szálltak ki csak én mentem fel 10 percre, hogy azért mégis találkozzak vele.

Kori a zöld színű virágos nyári ruhájában ült hátul és mikor meséltem, hogy Apa mennyire szereti őket és már nagyon várja, hogy haza jöjjön és találkozzanak akkor Kori azt mondta, hogy ő ebben a gyönyörű ruhában lesz mikor Apa haza érkezik...
Erre persze Simi is megszólalt, hogy ő is ebben a kedvenc gitáros pólójában várja majd haza Apát.
(A gitáros póló amin valójában nincs is gitáros csak egy vad rajzfilm figura aki dobol. Mégis ez a kedvence mert ez olyan férfias és vagány.)

Ma reggel Nimród a fél hetes ébredés után körül nézett a szobában megnézte, hogy még mindenki alszik-e erre vissza feküdt és még 8-ig húzta.
Aztán reggelinél csináltunk Apának néhány képet.

9-kor Nagypapa átvette a jókedvű unokákat, mi meg mentünk Anyuval a klinikára ctg-re, a forgalom rettenetes a városban remélem nem a délelőtti órákban kell majd bejutnunk szülni...
A szokásos kávé és csoki után 20 perc alatt sikerült végeznem a ctg-n úgyhogy már mehettem is Bercihez a kórházba.

Berci jól van, beállt a kórházi életre, sokan mennek hozzá látogatóba mindig van egy-egy meglepetés ember. Tegnap Szabi (a sógorom) ment be hozzá beszélgetni, Elődke is beugrott az apukájával, hétvégén az én apukám ment be és volt munkatársa is aki beugrott hozzá, anyósom meg finom házi teát hord neki minden nap - úgyhogy sokan szeretik.
Kicsit magas a vérnyomása most kapott rá gyógyszert de valószínűleg csak a stressz miatt van, állítgatják a vérhigítóját és majd csütörtökön lesz kontroll ultrahang, nagyon reménykedünk, hogy minden rendben lesz.
Minden beteg ágya fölött van Újszövetség, sokat olvassa, egyre okosabb és többet tud - hurrá!
Megnéz egy-vagy két filmet, olvassa a kétnyelvű könyvet, nagyon örül nekem mikor bemegyek de még mindig nem kelhet ki az ágyból, a lába pedig felpolcolva.

Holnap van Szent Bertalan nap, a neve napja és azt mondta kisbabát kér ajándékba, a dokim is ügyeletes úgyhogy lehet, hogy tárgyalok még ez ügyben...

40 hét plusz 2 nap

Köszönöm Nektek, hogy gondoltok ránk.

A helyzet változatlan, csak annyi, hogy tegnap éjjel majdnem bementem de aztán éjfélig adtam időt magunknak és végül lefeküdtem aludni, a riogatás ellenére Pötty ismét visszavonult pedig már tényleg nagyon fájt. Az öröm helyett megint félelem van bennem, hogy egyedül leszek és eddig Berci mindig ott volt és mennyire jó élmény volt az egész és, hogy nem kérdezett, nem fontoskodott csak ott várt és várt és csak akkor szólt amikor én kérdeztem. A legjobb szülőtárs...
Aztán látom magam előtt ahogy behozza a gyerekeinket pólyában, tisztán és mindig beszélt hozzájuk, hogy most jövünk Anyához. Aztán együtt ültünk még ott 1 órát és sírtunk meg telefonáltunk meg gyönyörködtünk és nagyon jó volt. Ez most biztos nagyon fog hiányozni...

És amikor felhívnak, hogy legyek erős akkor vagyok a leggyengébb...

Berci jövő hétfőig biztos, hogy nem mozdulhat meg, addig kapja az injekciókat meg nézik a vérét aztán lesz uh is és majd megint jól megvizsgálják és remélem azt mondják, hogy elmúlt a veszély. Mert a helyzetem ellenére most mégis ez a legfontosabb nem is az, hogy én mit érzek.

A gyerekek itthon vannak, teljes a vadulás, az ovit elhalasztottuk szeptemberig mivel csak 10-en vannak ügyeletben és nem is lehet igazán menni ezért Koriéknak sincs ott a helye. Nem is baj még van egy kis nyár, lesznek eleget oviban év közben, így legalább Ninóka sem olyan elveszett.

Napról napra tervezünk és élünk vagyis óráról órára, minden attól függ mikor hova kell mennem.
Ma még meglátogatom Bercit és terv szerint a gyerekek is itthon lesznek ma éjjel (Anyu és Elődke itt vannak), holnap pedig mennek megint Berci szüleihez kalandozni pár napra én meg gondolom szombatig kapok haladékot de szerintem nem húzom addig.

Semmi időm azon gondolkodni, hogy milyen nehéz egy terhesség vége. Egyáltalán nem nehéz, nem nyavalygok, hogy nem bírom már, nem is érzem, hogy már túl hordtam ezt a babát, elenyésző ez a probléma ahhoz képest amikkel most szembe kell néznünk.

Csak lennék már túl azon a pár órás szenvedésen...

Látogatóban az én drága férjemnél

Tegnap estefelé bementünk Anyuval Bercihez. Az Irgalmasrendi kórházban van, oda járt vizsgálatokra és ott volt pénteken is ultrahangon, utána vették fel az osztályra.
Szerencsére nincs látogatási idő, terheseket nem tiltanak ki és bár nincs szülészet de viccelődtünk azon, hogy még van egy szabad ágy a szobában ha ott szülnék együtt lehetnénk.
Tényleg mozdulatlanul kell feküdnie, naponta kétszer kap szurit, folyamatosan vért vesznek úgyhogy elég unalmas a kezelés de remélem hatásos és ezzel elkerülhető a további komplikáció. Hétfőig semmi változás nem várható, akkor gondolom megint jönnek a vizsgálatok, hogy merre mozdult az ügy.
A szobájából nagyon szép a kilátás, sajnos ő nem látja de lefotóztam neki a telefonommal az utcát, hogy tudja hol fekszik.
Körbe van véve kábelekkel, szerencsére nem orvosi szerkentyűk hanem az ő kellékei: netcsiholó készülék, telefontöltő, laptop töltő.
Rengeteg folyadékot kell innia, ezt meg is teszi, de a háta kicsit fáj a mozdulatlan fekvéstől - ez legyen a legnagyobb baja - mikor kérdezik, vizitnél, hogy óhaj sóhaj akkor úgy elmondaná, hogy egy masszőrre vágyik...

Este elég sokára és későn aludtam el, persze tegnap még nagyon sokat sírtam, ma még csak egyszer, a szomorkodással nem szabad erőt elvonni a probléma megoldásról annak ellenére, hogy fáj nagyon mégis tudom, hogy nem az elkeseredés a megoldás rá. Lenyelném a könnyeimet igazán nincs kedvem zokogni.

Ma 1 körül értünk be Anyuval és Tibivel, vittünk sok innivalót, Anyuék elmentek ebédelni én meg maradtam és beszélgettünk.
Reménykedik, hogy valahogyan mégis ott lehet a szülésnél, én nem annyira elfogadtam (de még nem felfogtam), hogy ez most másképp lesz csak gyógyuljon meg és majd lesz valahogy. Nem vonulhat ki a munkából sem, rengeteg dolga lenne, hogy eltartson minket de most ezzel sem foglalkozhat majd lesz valahogy.
Közben elsuhantak fejünk felett a vadászgépek amit megint csak én láttam, Berci csak hallotta de azért sokat nevettünk is, sőt még a ruhámat is megdicsérte.

Közben mindenki ír és hív, hogy gondolnak ránk, segíthetnek e valamit, egyben vagyunk e még meg ilyenek.

Pötty tegnap nagyon keveset mozgott, nem érzem, hogy előjönne már, nem is sürgetem, nem is tartom vissza, tudatosan biztosan nem.
Holnap megyek a klinikára, szokásos vizsgálatok a 40. héten, bízom benne, hogy mindenki jó időben lesz jó helyen.

"A jó napokban élj a jóval, a rossz napokban pedig lásd be, hogy ezt is azt is Isten készítette azért, hogy az ember ne találja ki mi következik."
(Préd, 7,14)


"Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja."
(Mt6,34)

Ezt pedig ma kaptam a világ másik feléről Kingától, köszönöm!
"Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon."
(Lukács 12,48)