Alakul

Pici Nínóval ma felkerestük a védőnőt ugyanis fél éves korban státuszfelmérés van (nagyon izgalmas...). A kis harmadik kevés öltözékben 9820 gramm volt ma.
Azért ez nem semmi!

Kori még tegnap elmondta, hogy kicsit szomorú arcot fog ma is vágni amikor ott kell maradnia az oviban ("Ilyet..anya nézd!" - és megmutatta tényleg elég bánatos), viszont ma csak itthon sírt reggel amikor mondtam, hogy siessünk mert vár minket Ildi néni.
Mikor belépünk mögém bújik, szégyenlős, rá sem ismerek de Ildi néni határozottan kézen fogja és akkor már nem ellenkezik, vele tart amikor pedig érte megyek akkor boldog és lelkes.



Simi egyenlőre létrát választott állítólag felszabadul jövőre az a jel és akkor pont egymás mellett lesz Korival a fogasuk (ha addig meg nem gondolja magát).

Ma rekordidőt pihentem, éjjel 5 órát aludtam egyhuzamban, se nyöszörgés, se látogató-kitúró csak csend és nyugalom.
Emiatt határozottan másképp indult a mai nap és volt türelmem Simivel és Ninóval ide-oda buszozni, vásárolni, bankozni, elázni amíg nővérkéjük ovizott.
Alakul...

Soroksári ünneplés

Ma volt a soroksári Dédimama (a Nagypapa Édesanyja) születésnapi köszöntése.
Ebédre oly sok idő után lementünk a Labanc utcába, hogy megnézzük a az újjávarázsolt fürdőszobát és együtt legyünk egy kicsit. A gyerekek nagyon izgatottak voltak, mert több mint egy hónapja nem voltak Nagymamáék birodalmában.
Szépen ebédeltek, utána gyorsan elaludtak és jutalomként a "Napapa" autójával mehettek a vendégségbe Soroksárra.
Mi Bercivel kicsit később indultunk a kétszemélyes fehér autóval így végre kettesben utazhattunk és nyugodtan beszélgethettünk anélkül, hogy valamelyik kis csacsogó közbevágna.

Óriási vendégsereg gyűlt össze a Dédimama köszöntésére, volt torta, szendvicsek, sütik, kávé (juhéé!) és mindenféle rágcsálnivaló.
Simi rengeteg "tokisz" sütit befalt, boldogan lépegetett a finomságok között, Kori pedig a sok gyerekkel rendezett óriási bújócskázást és fogócskázást.

A minden évben szokásos Nagy családi fotó is elkészült amin legalább 39-en voltunk.

Itthon vagyunk. Már második este alszanak el egyszerre a Nagy-gyerekek. Jó lenne ha reggel is egyszerre ébrednének mindhárman. Éjjel pedig nem.

Korinak holnap ovi.
Várjuk.

Új lakótárs

Nimród be került a nagyok szobájába. Így az a kicsi szoba még kisebbnek tűnik ugyanis sehogy sem sikerült oda illő emeletes ágyat találnunk. Most 3 kis ágy díszíti a gyerek szobát, megannyi játék és egy hatalmas ruhásszekrény. Tele van.
Azért nem adtam fel a reményt, hogy hamarosan találunk egy kicsi emeletes ágyat még a fűtési szezon előtt (az ablak alatt és a konvektor mellett nem szívesen tárolok gyereket) és talán 1-2 héten belül a rávalót is sikerül valahogyan megszerezni.

Szóval Nimród ott alszik, velük úgyhogy mikor ma reggel bementem már mind két nagy testvére az ágya mellett állt és csendben beszéltek hozzá és közben simogatták a kis kobakját. Ő kilesett és kukucskált.
Az éjszaka nem egyszerű, senkinek nem válik a javára, hogy 1 óránál többet nem bír egy huzamban alvással tölteni (ezért is sürgettük az átköltöztetését), úgy döntöttünk Bercivel, hogy leszoktatjuk az állandó ébredésről. Így talán én is több türelemmel tudok nappal jelen lenni mert amióta Nimród megszületett én 2 óránál többet még egyszer sem aludtam egy huzamban.
Most úgy érzem, hogy fogytán az erőm, a türelmem, a lelkesedésem de tudom, hogy egy kicsit több pihenéssel és alvással ez vissza zökkenhet pozitív irányba.
Remélem hamarosan így lesz...

Második nap

Kori.
Ma nem akart menni oviba, aztán csak sikerült rávenni az indulásra. Azt mondta, hogy akkor elindul ha Simi és Nimród is elkíséri még úgy is ha ők nem maradhatnak ott vele. Azért sejtettem, hogy ez nem egészen igaz de azért felpakolva útnak indultunk négyen.
Ma nehezebb volt ott hagyni mert sírt, hogy ne tegyem. Teljesen normális reakció, én már nem emlékszem mit csináltam de hasonló lehettem. Ildi néni is mondta, hogy menjünk nyugodtan - nem volt nagy búcsúzkodás - így mikor 2 óra múlva érte mentem nyoma sem volt fájdalomnak a szemében és a szívében sem. Hozott viszont színezőt a jelével (amit már le tud rajzolni!), labdákat amit Ildi nénitől kapott és egy kis hajtogatott papírdobozt. Boldog volt és lelkes.
Az autóban haza felé azt magyarázta, hogy most sírt, hogy elmentem és máskor is fog sírni de aztán abba hagyja és megnyugszik ("Jó, anya?").

A fiúkkal ezalatt vásároltunk, Milka tehenet néztünk bár Simi nagyon félt tőle úgyhogy őt nem lehetett rávenni a fotózkodásra a "lila szörnnyel" de elhatároztam, hogy Korit is elviszem oda ovi után (el is mentünk délben és róla van fotó is).

Nagyon furcsa két gyerekkel jönni-menni, bár hiányzik Kori csacsogása, meglátásai, gondolatai és kérdései azért nem olyan kimerítő kettőt rángatni ide-oda mint hármat.

Simike viszont persze mint ahogy az várható volt nem hajlandó jól érezni magát nővérkéje nélkül. Pedig most az övé vagyok és persze kicsit Nínóé is de neki "vad Koji" kell.
Milyen jó lesz nekik jövőre mikor egy csoportba kerülnek majd!

Nimródról még meg kell említenem azt a szélesszájú kisbéka mosolyt amivel mostanában szórakoztat minket. Mert nem elég, hogy mosolyog mikor jó kedve van hanem még rá is erősít azzal, hogy össze húzza a szemeit egészen szűkre és teljes oda adással vicsorít azzal a fogatlan "íny-rengeteggel". Hát egyszerűen ennivaló!
Emellett hason rugózik mint egy "Kelj fel Jancsi" és vadul vigyorog ha biztatom.
Nagyon édes korszak (leszámítva a kitartó üvöltéseket és az "éjjeli lepkézést").

Haladunk előre, nagyon gyorsan telik az idő.
Egy gyerekünk már óvodás.
Egy a wc-be (is) pisil már.
Egy pedig forog, vigyorog és mindent felfal.

Változatlanul két dologra lenne szükségem: pihenésre és rendre.
Na de ez már unalmasan hangzik...

Első nap

Kornélia első egy óráját sikeresen átvészelte az óvodában.
Ildi néni szeretettel várta és egészen ügyesen kicsalogatta a kezemből miután szemügyre vettük közösen a csodálatos babakonyhát a kenyérpirítóval és a mikrohullámú sütővel (bevallom én is el tudnék ott játszani a sok mini szerkezettel).
Tetszik a terem, barátságos, világos és rend van!

Jól emlékszem, hogy én nem szerettem az óvodát. A helyet sem, az óvónénit sem, az udvarát sem és barátokra se nagyon emlékszem - csak a fogatlan Tomira.

Amikor eldöntöttem, hogy Korit erre a helyre szeretném beiratni, sokan próbáltak lebeszélni, hogy messze van tőlünk és az a lényeg az ovinál, hogy közel legyen. Én pedig saját emlékeimből és példámból okulva biztos vagyok benne, hogy a könnyű megközelíthetőségnél fontosabb, hogy lelke legyen a helynek, az óvónéninek és a közösségnek is ahova jár.
Most úgy látom jól döntöttem.

Simivel és Nimróddal mentünk Koriért 11 körül akkor már egy szép kutyás rajzzal várt minket, meg egy hajtogatott repülővel (amire a jele is felkerült).
Simit megölelgette és kérte Ildi nénit, hogy Siminek is hajtogasson egy repülőt amire rajzoljon egy létrát mert Simike azt szeretné jelnek. Megkapta és nagyon örült.
Aztán Simi beleült a kerti nagy fa autóba és berregett egy kicsit.

Simi boldog és azt hiszi, hogy ő is óvodába jár.
Kori boldog volt, hogy együtt mentünk érte.
A délelőtt többi részét a legnagyobb egyetértésben töltötték itthon a Nagy-testvérek.

Kori várja a holnapot, büszke, hogy óvodás. Félt ettől a kezdettől de most úgy látom kicsit megnyugodott.
Most örülök én is, remélem akkor sem lesz gond amikor pár hét után megérti, hogy ez most már mindig így lesz. Mert attól azért félek egy ici-picit...

Őszelő

Vége a nyárnak.
Itthon vagyunk, már egy hete. Ahogy haza értünk megbetegedtem Kori után én is, utánam pedig Nimród.
Indul az őszi szezon.
Nagyon nem szeretem, próbálom titkolni a gyerekek előtt nehogy rájuk is átragadjon az őszi letargiám ami általános iskola első osztálya óta kísért minden szeptemberben. Azért még én is gyerek vagyok azt hiszem.

Korinak indulna a beszoktatás az oviba de még kicsit vírusos. Fél is, nem akarja - most éppen -, pedig tavasszal még nagyon lelkesedett.
Csacsog, fecseg, sokat játszik az öcsikékkel, már Simi is méltó játszópajtása.
Éjszaka ébred és látogat minket, szorong és fél tegnap éjjel például vigasztalhatatlanul zokogott fél órát.
Édes Korinkám aki eddig soha semmitől sem félt.
Három és fél éves.

Nimród forog - jönne menne ha nem lennének korlátai. "Ínyes mester" Nimród uraság (még mindig nincs egy fogacskája sem) sokat beszél, nevetgél, játszik a tárgyakkal éjjel pedig követel egészen reggelig (egyik gyerekem se volt ilyen kitartó).

Simike beszél és néha ellátogat a toalettre, hogy lehúzhassa a vizet.
Mindent utánoz amit Kori kér tőle, így nagyon szépen játszanak szerepjátékokat.
Könnyű fegyelmezni mert olyan érzékeny, hogy már a csúnya nézésre is legörbül a szája.
Nem tudom mit fog szólni ha Kori nem lesz itthon.
Bár sokat csatáznak, vitáznak, püfölnek azért mégis elválaszthatatlan testvérek.

Napi kétszer vinni őket levegőre, rendet tartani, takarítani, főzni, teregetni, foglalkozni velük, altatni őket és pihenni még mindig nem fér bele 24 órába.
És még dolgozni is kéne egy kicsit.
Nem mintha ez nem lenne már önmagában is a legnehezebb munka amit most el tudok képzelni...

Veszprémi Állatkert

Szeretem a Veszprémi Állatkertet. Lent a völgyben, fenyőfákkal övezve nagyon szép környezetben van elhelyezve.
Nyitás után nem sokkal már ott voltunk, árnyákos parkolóhelyet is találtunk a közelben így nagy erőkkel indultunk neki állatnézőbe.
Kori egy műanyag zsiráfot, Simi egy vízilovat szorongatott vicces volt, hogy ezt a két állatot hozták magukkal otthonról és ezek nincsenek itt Veszprémben. Nincs még elefánt és fóka sem, van viszont sokféle majom, zebra, orrszarvú, oroszlán, párduc, tigris, kenguru, barnamedve, farkas, bagoly, nyúl, mosómedve - csak, hogy a látványosságokat említsem.

Berci az orrszarvúkat csodálta sokáig (papa, mama és a kicsinyük), valóban érdekes volt ahogy jöttek-mentek, kergetőztek, családi jelenetet produkáltak a "nézőknek".

A Makikhoz oda lehetett menni egészen közel és ők is közel jöttek hozzánk. Bercit majdnem meg is simogatta egy, a másik pedig Nimród babakocsijára vetette volna rá magát de akkor meghallottam a hátam mögül, hogy "jaj a babakocsira mindjárt ráugrik!". Megfordultam és valóban lesben állt a Maki és úgy tűnt próbálja kiszámítani az ugrást. A gondozó persze a közelben volt, így ő is lesben állt, de 20 centi se választotta el Nínótól a Makit.
Nem ugrott, a babakocsit viszont kicsit odébb toltam.



A csimpánzok répát eszegettek és a gyerekeket jól szemügyre vették az üvegen keresztül. Csodálom ezeket a "kis" emberszabásúakat mennyire kifejező az arcuk és a miénkhez hasonló a kezük, lábuk, mimikájuk.
Siminek is tetszett, kopogott, integetett, mosolygott a "rokonnak", sőt be is akart menni hozzá ("Be megy Simi!" - mondta).




Nimródnak pont az állatkertben vettem észre a kis piros csíkot az ínyén, tehát nagyon jön az a fogacska, pár nap és fogas lesz a legkisebb gyerekünk is.
Nyafog is miatta eleget. Meg röhög ki a babkocsiból amikor kukucsosat játszunk vele.





Állatkert után még autóztunk a szűk mediterrán jellegű utcákon (Füred felső részén), a gyerekek úgyis elaludtak, nem siettünk haza, elintéztünk ezt-azt.

Amikor felébredtek a kocsiban Kori kedvesen Simihez szólt:
- Simi, mondj valamit.
Simi megszólalt: - Majom.