A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2010. augusztus 29., vasárnap

Soroksári ünneplés

Ma volt a soroksári Dédimama (a Nagypapa Édesanyja) születésnapi köszöntése.
Ebédre oly sok idő után lementünk a Labanc utcába, hogy megnézzük a az újjávarázsolt fürdőszobát és együtt legyünk egy kicsit. A gyerekek nagyon izgatottak voltak, mert több mint egy hónapja nem voltak Nagymamáék birodalmában.
Szépen ebédeltek, utána gyorsan elaludtak és jutalomként a "Napapa" autójával mehettek a vendégségbe Soroksárra.
Mi Bercivel kicsit később indultunk a kétszemélyes fehér autóval így végre kettesben utazhattunk és nyugodtan beszélgethettünk anélkül, hogy valamelyik kis csacsogó közbevágna.

Óriási vendégsereg gyűlt össze a Dédimama köszöntésére, volt torta, szendvicsek, sütik, kávé (juhéé!) és mindenféle rágcsálnivaló.
Simi rengeteg "tokisz" sütit befalt, boldogan lépegetett a finomságok között, Kori pedig a sok gyerekkel rendezett óriási bújócskázást és fogócskázást.

A minden évben szokásos Nagy családi fotó is elkészült amin legalább 39-en voltunk.

Itthon vagyunk. Már második este alszanak el egyszerre a Nagy-gyerekek. Jó lenne ha reggel is egyszerre ébrednének mindhárman. Éjjel pedig nem.

Korinak holnap ovi.
Várjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése