Vendégségbe voltunk

Ma mi voltunk a látogatók. Kori, Simi, Nimród és én. 10 körül indultunk a belvárosba Krisztiékhez egy gyerekösszeeresztős és dumálós napra. Azt hittem könnyebb lesz az oda út, de pont a két leglényegesebb útvonalon voltak nagyon nagy fennakadások és torlódások úgyhogy az alig fél órás oda útból majdnem másfeles lett.

Simi bírta a legnehezebben (meg én) ő néha felordított (én is) , jelezve, hogy azonnal kössem ki (persze nem kötöttem) a vendégségre szánt kekszet viszont az elnyúló utazás miatt be kellett vetnem, hogy ne tépjem ki az összes hajszálamat amíg oda érünk.
Kori nagyon izgult még úgy is, hogy tudta, hogy a számára kedves és korban legjobban hozzá illő játszótárs, Blanka csak délutánra várható (az ovi miatt) de készült a sok játékra és a vendégségre mert az én háromévesem nagyon szereti a kalandot.

Simi csak annyit érzékelt, hogy megyünk és alig haladunk és fülledt az idő és rengeteg a kocsi és esik az eső. De keksz volt a kocsiban és ezután is lesz az tuti!

Szóval oda értünk, megcsodáltuk a lakást, a gyerekek pedig (Borika, Korika, Simike, Zsófika, Nimócska) egész jól el voltak és mi Krisztivel végre szóhoz jutottunk.

Nimród a nap folyamán többször "dalra fakadt", nagyon keservesen tud sírni mikor álmos vagy rossz a kedve de aztán talált két barna mackó barátot akikkel bájosan elcseverészett a ringatózós székben. Zsófika aki Nimródnál egy nappal idősebb egészen hasonló hangokat hallatott, képeket vágott, és tornamutatványozott mint az én Kiskirályfim.
Simit el tudtam altatni ebéd után, Korit viszont a Kockás fülű nyúl szórakoztatta amíg megittam a jól megérdemelt kávémat (mivel majdnem az egész éjjelt a három gyerekemmel egy ágyban töltöttem). Végre Krisztivel beszélgettünk nem csak a kakis pelusokról és hasonlókról hanem egészen más témákról is. Jó volt.

Délután megérkezett Blanka is, Kori legnagyobb örömére, bár kicsit várni kellett a kölcsönös szimpátiára és oda adásra de csak összejött a közös játék, babázás, állatozás, falatozás, nevetgélés. Olyannyira, hogy Kori el sem akart jönni, azt mondta marad.

Majdnem este hét volt már mire elindultunk hazafelé. Hamar eljutottunk Budakesziig ugyanarra amerre jöttünk, most nagyon gyorsan lehetett haladni. Kori azonnal elaludt az autóban, Simi magyarázott én meg az eget elnézve drukkoltam, hogy nehogy ránk zúduljon egy adag jégeső a semmi közepén az úton.
Mázlink volt mert már Keszin voltam amikor leszakadt az ég a jó kis borsó nagyságú jégdarabokkal (félre is húzódtam mert nagyon-nagyon kopogott). Alig vártam már, hogy otthon legyünk biztonságban a gyerekekkel.
Berci lejött elénk, ő hamarabb haza ért, Simi pedig le se szállt róla egész este. Kori volt a legfáradtabb ő fél órát zokogott mikor haza értünk, hogy a Blankával akar lenni de aztán ő is megnyugodott és vacsora és egy jó kis Lázár Ervin mese után ő is nyugovóra tért.

A lakás romokban, ilyenkor mikor csavargunk sosem tudunk rendet hagyni és a fáradtságtól rendet tenni sem de majd holnap mert reményeim szerint jön a "Nagymama" én meg takaríthatok. Már nagyon várom, remélem most éjjel hagynak a babák rápihenni.

Jó nap volt a legnehezebb részét kipróbáltam most először, négyesben egyedül az összes gyerekkel kalandoztunk. Ez volt az első de biztos nem utolsó "szuperanyus" program.
Lehet, hogy ma is sörözöm, van mit ünnepelni...

Kultúrkedd és emlékek

Tavaly októbertől decemberig Budajenőn tanítottam heti egy délután (addig Veró vigyázott a bébikre). Kocsival 10 perc tőlünk, az erdőn át visz az út, terhesen is jól esett, hogy csak úgy egyedül kocsikázhatok egy kicsit.

Meghívtak a ma esti évzáró koncertre és én örültem neki. Kíváncsi voltam az Énekes iskolások műsorára és arra, hogy jövő tanévben vissza várnak-e.
Vissza várnak.

Bercinek átadtam a gyerekeket délután 5-kor, ők a játszótérre indultak én pedig Jenőre. Nimród nagyot aludt délután egy kínkeserves délelőtt után (nehezen viseli ha alaposan kitakarítom a lakást), Kori és Simi viszont hamar kidőltek - már délben - és hamar ébredtek - már kettőkor - .

Jó volt ez a kis esti program, aranyosak voltak a gyerekek (ilyenkor mindig az enyémekre gondolok, hogy hamarosan az ő fellépéseikre fogok járni) és őszintén szólva nagyon örülök, hogy most nem nekem kellett szerepelnem.

Nem szeretek fellépni, nagyon izgulok a legegyszerűbb dalkíséret zongorázásánál is és ha vezényelnem is kell az a vég!
A tanítás az más, az nagyon jól megy mert szeretnek a gyerekek és elfogadnak de még így felnőtt fejjel is stresszes minden ilyen megmérettetés (mint például a Karácsonyi koncert volt). Legtöbbször sírok is, az sosem maradhat ki a szerepléseimből de hát ezt hoztam a Jámbor családból és ahogy elnézem a férjemet aztán a gyerekeinket azt hiszem ők is az "elérzékenyülős vonalat" fogják erősíteni...

Egyszer anyukám mondott beszédet az öcsém óvodás ünnepségén. Persze sírt mert meghatódott a saját szövegén meg a kis ovisokon (hát még ilyet, ezek vagyunk mi!), aztán az öcsikém csak annyit mondott nekem:
- Képzeld Orsi, azt hitték az óvodás társaim, hogy anya külföldiül beszél...pedig csak sírt.

Aztán eszembe jutott az is amikor egy ének versenyen ahol a nővérem és én indultunk elsírtuk magunkat mert előttünk egy vak kislány énekelt. Gyönyörű hangon, boldogan semmi sajnálni való nem volt benne de akkor nagyon megérintett minket az élmény. Aztán szünetet tartottak, hogy megnyugodjunk. Anyukám, nővérem és én.

Na most ömlenek a szereplős emlékeim. Ez már nevetős.
Olyan is volt, hogy hárman indultunk egy versenyen, anyukám zongorázott a nővérem és én pedig énekeltünk. Anyukám szerzeményét. Szuper dal volt, a zsűri is ütötte az elején a ritmust, látszott, hogy tetszik nekik aztán egyszer csak belegabalyodtunk a zenébe meg a szövegbe is, elnézést kellett kérnünk és újra kezdtük. Aztán ezt még eljátszottuk kétszer, hogy össze vissza kutyultuk a sorokat (máig sem értem miért) aztán lejöttünk a színpadról. Akkor halál égő volt most viszont röhögök...
Sajnos ott kellett maradni a díjátadáson és bemondani a felkészítő tanárunk nevét. Na én bemondtam de nem anyuét hanem egy olyat aki nem volt ott.
Remélem egyszer megbocsájtja...

Na szóval a szereplések. Nekem sosem ment pedig voltak sikereim is.
Jó volt, hogy most nézőként vettem részt és a mosolyommal bíztathattam a szorongókat.

Ha meg tudom oldani a gyerekfelügyeletet akkor jövőre tanítok megint.
Azt nem mondom, hogy hiányzik de jól fog esni mert kikapcsol és zene.

De hát előtte még nyaralunk.

Csúszdapark és napszúrás

Szóval az úgy szokott lenni, hogy egy nehéz nap után általában könnyebb jön de ma is rájöttem arra, hogy ez mostanában nálunk egészen másképp működik...

Tegnap este Simike összeomlott. Bercire dőlt fél hét körül és laposan nézett. Megsimogattam mert nagyon édes volt és akkor éreztem, hogy meleg a kis homloka (pont mint Boribonnak a mesében). Jól megitattuk aztán gyorsan letettük aludni, persze folyton bejártam hozzá mert nagyon izgultam nehogy hirtelen felszökjön magasra de 38 körül stagnált úgyhogy nem is adtam neki semmit csak itattam, vártuk a reggelt, hogy mi lesz belőle.
Én napszúrásra gyanakodtam mert tegnap rettenetes meleg volt az állatkertben de lehetett vírus is mert olyan sokan voltak lehet, hogy beszedett valamit menet közben vagy a zsiráftól kapott egy kis bacis nyálat - mert más nem nyalogatta tegnap...

Simike ma reggel nyűgösen ébredt de nem mivel láza nem volt, más tünete sem, így nem mondtuk le a Krisztiékkel megbeszélt találkozót.
Szokás szerint fél óra késéssel és csomagokkal megpakolva indultunk útnak (eső ruha, váltás ruha, pelenkák, babakocsi és a többi ami a három gyerekhez szükséges).
Az autóban elég jó kedvű volt a társaság, Kori már nagyon várta, hogy Blankával csúszdázzanak én meg azt, hogy Krisztivel végre beszélgessünk és össze eresszük a babáinkat.

A Hajógyári szigetre beszéltük meg a találkozót a híres nevezetes csúszdaparkhoz de a tömeget, a nyűgös Simit, a kialvatlanságom okozta szétszórtságomat és Nimród üvöltését megint csak nem kalkuláltam bele, én csak menni akartam és kikapcsolódni.

Berci Korival, Miki Blankával ment csúszdázni a napos részre, mi meg Krisztivel Borikával, Simivel, Nimróddal és a szintén három és fél hónapos Zsófival az árnyékos játszótérre vonultunk.
Sokan voltak, sütött a nap Nimród pedig hozta a "Nínó" formáját (milyen beszédes név!) és végig üvöltött. Imádom ezt a kis vasgyúrót de azért nagyon kifog rajtam mert minden bizonnyal csak a szopizás érdekli, a cumi nem, a csörgő sem és most is addig sírt még a hordozókendőben is, hogy kénytelen voltam megint megetetni. Én gyanítom, hogy ez most már inkább lelki töltekezés mert evés után mindenhol folyt ki a tej rajta viszont másképp lehetetlen volt megnyugtatni. Azt csinálom vele mint Korinkával mert ezt igényli (őt is annak idején bárhol, bármikor megszoptattam gyakrabban mint kellett volna) de most van még Simi is akinek most a testét és a lelkét is ápolni kellett így kicsit bonyolultabb volt a helyzet.

Krisztivel végül egy nagyon szemetes kuka melletti padon ültünk le dumálni (mert csak ott volt hely), a csúszdaőrület után az apák is előkerültek a nagyokkal és utána hol mellettünk, hol a játékokon voltak a gyerekeink. Közben volt "kattacukor" (Blanka kérésére), még Kori is evett a színes cukorgombolyagból, aztán nagy körhintázás Berci segítségével (csodálva ámuldoztak a gyerekek és a szülők amikor Berci megpörgette a nagy kötélhintát), szegény Simi pedig szenvedett hol az ölemben hol a babakocsiban, el is aludt egy kicsit (ő nem érezte túl jól magát de azért egész hősiesen kitartott a hazaindulásig).

Megbeszéltük Krisztivel, hogy legközelebb zárt térben kicsit nyugodtabb környezetben találkozunk vagy Tesco buszozunk de hát be kell látnunk, hogy ezek a találkozók most jó ideg a gyerekekről szólnak bármennyire is jó lenne már beszélgetni egy jót.

Azért most este ittam egy sört.
Nagyon jólesett...

Állatkert

A Nagymamától ezt kaptuk gyereknapra, hogy az össze unokáját (mind az ötöt) a szüleikkel együtt befizette az Állatkertbe. Borcsi, a Nagymamáék keresztlánya is velünk tartott, és nagyon jó volt, hogy jött mert ez a vasárnapi kiruccanás sok felnőttet követelt. Mondanom sem kell, hogy Pünkösd vasárnap rengetegen voltak, szép volt az idő, végre nem esett, úgyhogy mi is ezt a napot választottuk, hogy a Nagymama örökbefogadott 41 éves majmocskáját meglátogassuk.



A gyerekek határtalanul boldogok voltak, béreltünk fakocsit amibe belefértek a már járkálni tudó kis unokák és azzal verekedtük át magunkat a tömegen és látogattuk meg az összes nagy állatot. Képtelenség ennyi gyerekkel mindent megnézni, úgyhogy célirányosan a nagyobb állatokhoz mentünk (víziló, orángután, elefánt, zsiráf, orrszarvú, tigris, medve, fóka, gorilla, jegesmedve, teve, krokodil). Útközben persze még meglestük a Ká-kat Simi kedvéért, vagyis a kígyókat aztán "Nagymama majmát" aki ügyesen elvette a felé nyújtott almát, majd beügyeskedte a rácson keresztül a szájába. Nekem a Zsiráf volt a legkedvesebb, édesen falatozott az almából a gyerekek legnagyobb örömére, de a a gorilla is édes volt aki durcásan háttal nekünk leült az üvegablak elé és úgy csinált mintha ott sem lettünk volna.

Simi nagyon elfáradt a fókáknál feladta és elaludt a babakocsiban, Kori viszont végig figyelt és izgult és kiabált mert annyira tetszett neki és alig tudott betelni a fantasztikus élménnyel.
Nimród szegény az első perctől majdnem az utolsóig végig nyűglődte a túrát, néha elaludt egy kicsit de egyébként sírt még a kezemben is. Valószínűleg sok volt neki az impulzus, a rengeteg ember és a meleg idő nem tett jót az általános közérzetének.
Azért kicsit tudott aludni és akkor könnyebb volt de tényleg sokan voltak...

A nagy nézés után mikor már mindenki hulla fáradt volt, leültünk és megebédeltünk, Orsi sógornőm hozott ennivalót, mi innivalót úgyhogy pikniket rendeztünk a tevék mellett.

Mindenkinek feltűnt, hogy Kori egyfolytában az állatcsaládokat kereste. Ahol csak egy állat volt ott nagyon kereste a többit, ahol csak nagyok voltak ott kereste a kicsinyeket, ahol volt kicsi de csak egy nagy volt ott történeteket talált ki.

- Az ott biztosan a papa! De hol a mama és a kicsinye?
vagy:
_ Biztosan a picike még a mama pocakjában van.

A krokodil házban egy nagyobb krokodil feküdt kint a parton és egy kicsi távolabb egy oszlop mögött. Erre Kori a következő megállapításra jutott:
- Az ott a papa krokodil és a kicsi krokodil, a mama biztos elment a másik kicsivel ebédet szerezni.

Simike is mesélte a maga módján az élményeket. Neki az állatetetés volt a legnagyobb kaland.
- Amma, zsi. (A zsiráf megette az almát amit adott neki.)

Korinak este is a család téma volt a kedvence. Bercivel kimentek fogat mosni én pedig ezt hallottam:
- Apa, ha nagy leszek nekem is lesz családom?
- Igen, neked is lesz majd férjed és lesznek gyerekeid.
- És az én pocakomban is fog lakni kisbaba és majd lesz nagyobb is?
- Igen, lesz kisbaba és lesznek nagyobb testvérei és majd azok is megnőnek. Ez az élet körforgása...

Szeretem hallgatni amikor beszélgetnek.
Kori szépen kérdez, Berci szépen válaszol.
Jaj de jó, hogy vannak gyerekeink!

Hétközben

Tegnap játszótereztünk. Rajtunk kívül csak Balázs volt ott, én sem tudok sokkal többet ezen kívül róla, még annyit, hogy másodikos és alternatív suliba jár (szegény). Korival labdázott, cselezésre tanította nagyon aranyosan, Kori eközben pillogott, fejet forgatott, lesütötte a szemét és láthatóan nagyon élvezte a kisfiú társaságát és tanítását. Tetszett is neki ahogy én láttam.

Délután vendégségbe mentünk Anitáékhoz. Kori tündérnek öltözött Virággal, Ágoston ételt hordott, Simi megette az ananászt, Nimród gőgicsélt, mi meg szokás szerint beszélgettünk és nevettünk. Még vacsorát is kaptunk, Berci pedig értünk jött mert végre a szokásosnál kicsit hamarabb ért haza.

Anita óvónéni, most gyesen van Ágostonnal és sokkal jobban tűri a zajt és a rendetlenkedést mint én. Pedig Virág hasonló kaliberű mint Kornélia, Ágoston meg sokkal hangosabb mint Simi és többet is rohangál. Úgyhogy sokat tanulok Anitától is.

Este Berci haverozni ment egy kis kártyázásra, én pedig neki láttam egy lányos filmnek. Mikor már az összes gyerek elaludt egyszer csak puff, lecsapta az áramot valami. Hú de megijedtem, kerestem a telefonom, a gyertyát aztán Bercit hazarendeltem mentésre. Ő jött, és lőn világosság, aztán visszarobogott, hogy befejezze a kártyapartit.
Nimród ébredt éjjel ahogy az lenni szokott, se cumi se apa, csak én és a "büfézés". Édes kicsim, egyszer ő is átalussza majd, ahogy a testvérei minden éjjelt.

Rendhagyó szerda Tesco busszal

Korán reggel megérkezett a Nagymama, hogy mi Bercivel el tudjuk vinni Nimródot a Tömő utcába a szemklinikára. A reggeli csúcsforgalomba megint arra a következtetésre jutottam, hogy ha vissza megyek dolgozni akkor mindenképpen hátrafelé megyek a zsámbéki medencébe - ha tudok - és nem a városba mert az rémes ilyenkor reggel!

Hosszú várakozás után ugyanaz a doktor néni kezelte mint a múltkor, nagyon kedves, nagyon jó szakember, mindent elmagyaráz és nem kapkod úgyhogy jó kezekben tudom Nimródot. Berci megint fogta, most sokkal rövidebb volt az egész átmosás viszont mintát is vettek, viszik tenyésztésre a váladékot a szeméből mert nagyon csúnya és ki kell vizsgálni, hogy célzottan kezelhessék a megfelelő szemcseppel. Nagyon jó lenne ha megoldódna ez a szemkérdés, az is valószínű, hogy az állandóan visszatérő náthás dolgok összefüggésbe hozhatók ezzel a gyulladással.
Kicsi Nimród megint hősies volt, csak addig sírt amíg fogták, utána evett és megnyugodott. Most 3 óránként cseppenteni kell egy spéci cseppel ami remélhetőleg javulást hoz.
Itthon a nagyok szépen vártak minket hiszen a Nagymama nagyon jól tud velük játszani, foglalkozni, örültek nekünk, Nínó pedig egészen addig aludt amig le nem tettük a nagyokat ebéd után. Ekkor kezdődtek a bonyodalmak.

Simi 1-kor elaludt, Nínó ébredt, Korit bezavartam az ágyába ilyenkor még sokáig szöszmötöl de egy idő után megadja magát és elalszik. Ma viszont 2 - kor hangos trécselést hallok a másik szobából mire átmegyek, Kori és Simi csevegnek az ágyban. Ilyenkor a vissza altatás reménytelen, Kori végleg felébresztette Simit (mérges voltam de nem kiabáltam - egy pont ide), így fél háromkor már úton voltunk az ingyenes Tesco buszjárat felé. Ugyanis kínomban ezt találtam ki programnak.
A szél fújt de már nem röpített át a másik oldalra de ahhoz túl erős volt, hogy bandukoljunk órák hosszat így a buszozást választottam mert azt imádják. Jött két nem Tescos is a végállomáshoz amit jól kipróbáltak de indulás előtt leszálltak (de mielőtt elhagyták volna a buszt Simi valami szájból előkotort koszt adott az egyik idős utasnak aki igencsak meglepődött a szokatlan figyelmességen).

Nem sokkal később a Tesco busz megérkezett és az enyémek határtalan örömmel az arcukon elfoglalták az őket megillető helyet. Az ablak mellett. Negyed óra zötykölődés után leszálltunk sétáltunk fél órát a boltokban majd a következővel jöttünk is vissza mert óránként jár nem akartam túl sokat csavarogni ebben az időben. De ez is elég volt, mert a buszozás a lényeg.
Haza felé egy másik helyre ültek szintén ragyogó arccal, néztek, kérdeztek, magyaráztak, akcióztak. Majd amikor le kellett szállnunk és már lent volt a babakocsi is és Kori is, Simi kijelentette, hogy "NEM". Egy bácsi adta le nekem (na neki szót fogadott) és bánatosan elhagyta a csodajárgányt.
Azóta is ezt meséli: "Busz, bá, nem, ke " azaz utaztunk a buszon és nem akart leszállni amikor a bácsi megfogta a kezét és segített neki.

Az este a kaland ellenére nehéz mert megint egyedül vagyok. Tegnap este itthon volt Berci akkor szuper volt az este, hogy együtt volt a család, segített sokat még a mai ebédünket is megfőzte, és kicsit kárpótol is, hogy vannak ilyen közös esték de amúgy nagyon hiányzik, hogy a hét többi napja általában nem ilyen, egyedül vagyunk. Sokat dolgozik, sokat sokáig és értünk teszi úgyhogy ez van de hiányzik nekünk.
Neki bent maradnak a szobába esti alvás címen, nekem nem. Mindent kitalálnak, hogy félnek, hogy fáj, hogy menjek, hogy maradjak. Ez természetes tudom, de nagyon kimerítő főleg az egész napos hajtás végén, hogy még egy kicsit kifacsarnak belőlem és még egy kicsit...
Nagyon szeretem őket de az én energiakészletem is véges na és a türelmem is.
Berci gyere már!!!

Mindegyiket másért

Mindhárom gyerekemet más miatt szeretem a legjobban és egyformán.

A legnagyobbat azért mert lány, mert okos, mert magabiztos, mert bátor, mert kiváncsi, mert barátkozós, mert kérdez és nagyon sok dolgot tud, mert rá volt a legtöbb időm amíg a testvérei meg nem érkeztek és mert nagyon hasonlít az apukájára és mert nagyon szereti őt.

A középsőt mert az első fiú gyerekem, mert bújós, mert kedves, mert félénk, mert nagyon jó a humorérzéke, mert szeret és tud is egyedül játszani, mert nagyon jóízűen eszik, mert ragaszkodó és mert nagyon szereti Korit.

A legkisebbet azért mert azonnal nevet ahogy ránézek, mert azonnal elhallgat ha felveszem, mert a legédesebb hangon ő gőgicsél, mert jajgat ha nem szopizott eleget és mert nagyon szeret engem.