"Ki jön az én házamba?"

Kori ma tanulta a Nagymamától ezt a játékot: Leguggol, szétteszi a karjait és ezt kérdezi: "Ki jön az én házamba? " és aki megy az kap puszit és ölelést. Hálás vagyok anyósomnak amiért ilyen sokat segít, ma eljött levitte őket sétálni. Mindent megcsinál: mesél nekik, játszik velük, öltözteti őket amikor ő itt van feléjük se kell néznem szeretik, elfogadják, hallgatnak rá, még ebédelnek is vele és ez nagyon nagy dolog. Ez a játék amit ma Kori tanult nagyon értékes: megtanítja Simi és mások felé is kimutatni a szeretetét. Simi pedig olyan boldog mikor oda sétálhat imádott nővérkéje karjaiba és cserébe ölelést puszit és őszinte szeretet kap. Jó ezt látni és jó, hogy Bercivel együtt gyönyörködhettünk bennük ma este...

Drága kis Nimród ma csak a kezemben volt hajlandó jól érezni magát. Sikerült délután 1 órát egymás mellett aludnunk de bármi másféle próbálkozásom - amely arra irányult, hogy a saját ágyában vagy legalább nélkülem töltsön legalább 10 percet - kudarcot vallott. Nem is próbálkoztam túl sokszor mert láttam, hogy ezt a napot velem szeretné töltetni, mellettem, a közelemben, a karjaimban úgyhogy hagytam hogy így legyen. Együtt olvastunk a nagyoknak, együtt pakoltuk el a játékokat, együtt uzsonnáztunk, csak a 7 órai esti fürdetés és szopizás után engedett el egy kicsit: a mai napon elöször igazán mély álomba zuhant (pont jókor addig Korival és Simivel vacsoráztunk aztán megfürdettem őket). A nagyok most kerültek ágyba, Nimród most ébred úgyhogy most én kérdezem: "Ki jön az én házamba?".

Volt már jobb is...

Mai legnagyobb ellenségem a nátha (még mindig). A kialvatlansággal még elvagyok, az állandó tennivalókkal is boldogulnék de az, hogy nem kapok levegőt és rossz a közérzetem az rányomja a bélyegét az egész napra. Persze várható volt, hogy az immunrendszerem egyszer csak vészjelez, hogy kiürültek a tartalékok (Simi születése után is nagyon beteg voltam) de így nagyon nehéz végig csinálni egy napot. Még jó, hogy ma is volt segítségem, anyukám jött délelőtt (a híres Tandzsi-nagyi) és segített a házimunkában aztán még a gyerekeket is levitte a játszóra (igaz odáig nem jutottak el mert az összes hóbuckát ellapátolták az utcában). Sajnos a délutáni alvás sem úgy sikerült ahogy terveztem, igaz, hogy 2-től 2 óra 10 percig csend volt itthon, de ahogy elaludtak a nagyok, Nimród azzal a lendülettel fel is ébredt és onnantól kezdve ébren kívánta tölteni az idejét. Jól belakmározott olyannyira, hogy az még neki is sok volt úgyhogy miután össze vissza köpte a ruhácskáit és neki álltam szárazra cserélni olyan mérges lett, hogy Korit fel is sírta (fél óra alvás után). Úgyhogy Kori átjött, Simit hagytuk aludni (milyen jól tettük mert végre 3 órát durmolt a kis mormota) de Korinkával onnantól kezdve nagyon nehezen bírtam. Egész délután mindenre "nem" volt a válasz és ezt este 7 körülre már nagyon kezdtem megelégelni mert mindezt az engedetlenséget kiegészítette azzal, hogy Simit idegesítette és elvette a játékait. Úgyhogy Korinka ma a nagyon nehezen kezelhető kategóriába tartozott, Siminek viszont jót tett a nagy alvás mert egészen kibírta mindenféle hatalmas hiszti nélkül. A türelmem sokkal nagyobb mint a 9. hónapban volt úgyhogy szinte minden konfliktus helyzetet képes voltam józanul megbeszélni Korival (látszólag meg is értette) de neki sem tett jót, hogy nem aludta ki magát délután. Berci 8 körül haza ért és ő feküdt be hozzájuk esti altatás címszóval és ő volt az aki a leghamarabb elaludt (a gyerekek ágya mellett egy matracon). Remélem ennél már csak jobb napok jönnek legalább ezen a héten, hogy ne törjön le az amúgy egészen optimista hozzá állásom (hogy persze menni fog ez) és jó lenne ha mindenki egészséges lenne mert jelen helyzetben ez a legfontosabb.

Kedd

Nagymama 10 körül érkezett meg, hogy egy kicsit tehermentesítsen és nagyon jó, hogy jött mert ma reggelre tetőzött a náthám. Ez így elég nehéz, hogy éjszaka se pihentem rendesen (Nimród nyugtalankodott többször is az éjjel folyamán) és Kori is már reggel 7-kor átköltözött hozzánk (ezzel Bercit száműzte Simikéhez). Játszóterezés után délben haza jöttek a gyerekek és a Nagymama segítségével már fél kettőkor aludtak (kicsi Nimród szintúgy). Délután Zolika dédnagypapa jött Makóról ötödik dédunokáját (ebből három nálunk lakik) megcsodálni. Tündi dédnagymama nem tudott jönni mert az Írók Szövetségénél volt ülésezni, de jó sok finomságot és egy kis támogatás küldött mint mindig amikor csak tud. Simi kapott Zolikától egy gyönyörű tűzpiros autót, Kori pedig egy állatos könyvet (amiben kirakó is van - pont neki való). Megkapták még Zelk Zoltán a Három nyúl című mesét is amit nem lehet elégszer elmesélni nekik (egyébként Berci egyik gyerekkori kedvence).
Kori ma (saját szavaival élve) "egy kicsit csíntalankodott": összefirkálta sárga zsírkrétával az előszoba falat. Nagy, határozott mozdulatokkal dolgozhatott az eredményt látva úgyhogy ott majd újra kell festeni azt a felületet, máshogy nem lehet eltűntetni a remekművet. Este fordított menetrend volt, most a nagyok ettek, fürödtek előbb, Nimród aludt, majd csere és mire Berci haza ért mindenki túl volt mindenen (na jó, a fogmosást ma ő vezényelte).
Izgulok, nehogy a pici elkapja ezt a családi náthát remélem nem lesz baja. Egyébként ma nagyon sokat aludt (feltett kezekkel - láthatóan nagyon jól érezte magát), alig volt fent és akkor is nagyon édesen kukucskált a nagy sötét szemeivel és várta, hogy megtaláljam. Annyira szeretem az édes kis arcocskáját, a hosszú lábacskáit, a gömbölyű pocakját, a selymes sötét haját (ami ma nagyon mókásan lebegett a fürdővízben) és mindenét nagyon-nagyon!
Kori az előbb átjött a másik szobából és ezt kérdezte: "Anya, miben sántikálsz?" - most megyek és elmondom neki. Aztán remélem alszunk...

Négyen

Kori, Simi, Nimród és én. Első napunk csak négyesben bár nem egészen teljes mert a Nagypapa csak fél egykor hozta őket haza (az "ott alvós buliból") szerencsére ebéddel együtt. Simike pityeregve járta körbe a lakást (apát kereste), Kori csak később kezdett hangoskodni de akkor azonnal fel is ébresztette Nimródot. Együtt ebédeltünk, majd a rettegve várt altatás következett (hogy nyomom le egyszerre mindhármat úgy, hogy utána én is tudjak aludni?). Végül másfél óra alatt sikerült (ebből Simi üvöltött felet, Nimród evett felet, Korika rosszalkodott felet) de végül mindenki elaludt és másfél órára teljes csend volt itthon. Még én is tudtam aludni ami nagyon kellett mert e nélkül nem bírtam volna ki ilyen késő estig. A délután meglepően nyugodtan telt, Nimród nagyot aludt, Koriék duplóztak, mesét néztek, olvasgattak, uzsonnáztak (Simike több-kevesebb hisztivel) így egész jól túléltük az első napot. Berci 9 körül érkezett haza, addigra mindenki fürdött, vacsorázott, kapott esti mesét úgyhogy kezdetnek nem rossz. Mostanra el is csendesedtek, kipihenik magukat holnapra. Nekem is ezt kéne tennem, nem vagyok formában, tegnap fél liter szoptatós teát öntöttem éjjel 11-kor az ágyunkba, most Berci telefonját "dobtam" almalébe - nem kellett volna. Hiába, három gyerek, az három gyerek...

Kori kívánsága

Kérdeztük Korit mit szeretne névnapjára erre ő gondolkodás nélkül ezt válaszolta: "Mézes kenyeret!" - ez annyira Koris. Karácsonyra is tortát kért.

Simi

Simike annyira édes kicsi fiú. Még így Nimród mellett sem látom őt nagynak, pedig sokat nőtt az elmúlt hetek alatt. Szeretem ahogy megfordítja az állatos könyvet a lajhárnál (aki fejjel lefelé lóg a fán de Simi meggyőződése , hogy azt fordítva kell nézni), szeretem ahogy rajong a Boribon mesékért, ahogy dalol a mesekönyvek végén (a magyar népmesék dallamát), szeretem hogy minden reggel úgy ébred, hogy "Koji - Koji", hogy úgy autózik hogy közben azt mondja a kis vékony hangján, hogy "tü-tűűű", szeretem, hogy imád meztelenül rohangálni fürdés előtt és után, hogy ráül ruhában a bilire és azt mondja "psssssss" , szeretem a bóbitás fejét, hogy szeret oda bújni az emberhez és még azt is hagyja, hogy szeretgessék és, hogy szereti ha simogatjuk a puha kis bőrét. És még ezer dolog miatt szeretem de legfőképpen azért mert ő Simon, a mi fiúnk.

Nincsenek itthon...

Nem rég mentek el a nagyok és máris hiányoznak. Persze nagyon jó ez a csend és nyugalom, csak Nimród szuszogását hallani (hiszen itt alszik a hasamon) de mégis olyan üres a lakás a kis hangoskodók nélkül. Olyan boldogok most, Berci hihetetlen jó hatással van rájuk (játszanak, beszélgetnek, kalandoznak) és látszólag megnyugodtak, helyükre kerültek a dolgok, megkönnyebbültek, hogy végre megérkezett a várva várt kistestvér, a nagy változáson túl vagyunk. Pedig csak most jön a neheze, persze inkább nekem mint nekik: a hétköznapok. Mindháromra egyformán oda figyelni, a kis igényeiknek megfelelni, rengeteg türelemmel bánni velük, hogy lássák, érezzék és tudják hogy egyformán szeretem őket, mindhármat a világon mindennél jobban (és persze Bercit mert ő a negyedik de nem utolsó a sorban)...