Anyukám a fiúkkal

"Tandzsi tetszik nekem!" - mondja Boldika és össze vissza puszilgatja Anyut.

Tanúlság

Nekem is át kell lendülnöm a holtponton.
El kell mennünk együtt vagy külön itthonról, hogy ne szedjük szét egymást.
Szerdán már nem volt ovi, elkezdődött a tavaszi szünet. Átmentünk Biára a korai fejlesztőbe megnézték Domit még mindig kicsit kötött hason kell sokat lennie1 hó múlva kontroll.

Aztán...évek óta meg akartuk nézni Ildiék házát hát most összekötöttem ezt a két programot (a város ugyanaz). Ott 3 fiú van és a végén 1 lány. Ildi hasonló lelki beállítottságú mint én - ezekben a "gyerekes" kérdésekben -  sokszor telefonon folyik az eszmecserénk, és a biztató támogatás.
Megnéztük a szép házukat - én a négy fiammal -, náluk is otthon volt mindenki játszottak a fiaink a kertben, kávéztunk és beszélgettünk.
Aztán Koriért mentünk a suliba negyed kettőre, itthon pedig a csendes pihenő után óriás dupló sínt építettünk a nagyszoba közepére (mert ilyet is tudunk ha éppen mindenki normális).
Az este is egészen jól telt.

Csütörtökön Éviék jöttek délelőtt sütit sütni és ebédelni. Domikát pedig levittem végre az elmaradt oltására, addig Péter letette aludni a többieket itthon.

Nekik is vannak nagyon rossz napjaik és nekem is.
Ha pont egyszerre, akkor az a legrosszabb.
De vannak nagyon jók is. Ez fog erőt adni.

Hadviselés

Úgy néz ki most senki nem beteg. Örülök neki, sokat gyógyítottam őket és siker, hogy a rengeteg belefeccolt pénz és energia után senkinek nem kellett antibiotikum (csak nekem de én már örültem neki).
Domikát szeretném csütörtökön oltásra vinni, megkapná a 3 hónaposat (elmúlt 4 hónaposan) mert betegen nem lehetett oltani. Korit kéne fogszabályozásra vinni (a belvárosba kész rémálom), Domit könnycsatorna átmosásra az is messze van, nem tudom hogy meg mikor induljunk neki és, hogy hova tegyem a többieket.

Az, hogy napközben nincs itthon 3 gyerek hagy nekem némi szusszanást, rákészülést az estére. Várom őket haza, hiányoznak de aztán nem olyan mint ahogy elképzelem.
Ahogy délután haza jönnek az ovisok és Kori, hát onnantól őrültek háza. Berci minden nap késő estig dolgozott a héten, múlt héten és előtte is. Örülnék ha egy munkahelye lenne és haza jönne délután hozzánk de ez csak egy álmodozás a mi életünk más, értünk a lakásunkért,a jövőnkért hajtja szét magát.
Így elviselem, hogy ő nincs és küzdök a gyerekekkel, immár 5 gyereket kell esténként etetnem, fürdetnem és letenni aludni.
Nimróddal és Boldival manapság szörnyű küzdelmes az élet. Magammal is, hogy ne fenekeljem el őket mindenért. De visítanak és hergelik egymást, verekszenek és már már azt hiszem gonoszkodnak (Berci szerint egy 4 éves nem lehet gonosz, nem mondaná ha minden este itthon lenne).
Egyszóval vadállatok. Nem kéne mindenre ugranom, kiabálnom de úgy érzem csavargatják az agyamat amikor szétverik egymást. Lesz majd biztos, hogy nem zavar ennyire de amíg Domi kicsi addig ezt fogják csinálni.
Voltunk könyvtárba, megigérték az ajtó előtt, hogy jók lesznek. Bent rohangáltak, kiabáltak, ledobták a játékokat, összevesztek valamin. Rosszak a gyerekeim, ide vezet a nagy szeretetem?
Ma csak beküldtem őket az ágyba, hogy mindjárt megyek mesélni. Nimród neki vágta Boldit az ágynak (hogy feküdjön már le), Boldi üvöltött, majd egyre hangosabban kezdtek szócsatázni majd visítozni (mikor az egész házban már késő esti csend van) végül berontottam és szétcsaptam köztük. Utálom magamat ilyenkor, mert szeretem őket mindennél jobban de úgy érzem, hogy ez nem ér! Nem ér ezt csinálni! Nem ér kikészíteni és kihozni belőlem a legrosszabbat mert én jó anya akarok lenni. A rosszalkodással nincs bajom, a bunyóval sincs bajom de a szófogadatlansággal és az artikulátlan üvöltéssel (főleg este mese idejében) kikészítenek.
Nem vagyok következetes, nem vagyok elég szigorú.  Lehet.
Viszont elég fáradt vagyok ahhoz, hogy ezt elviseljem.
Holnaptól új élet.

Kori Zsúr

Meghirdettük, megtartottuk, 365 napot várt rá mivel tavaly a zsúr előtt 2 nappal megbetegedett aztán nem is pótoltuk be.
Most muszáj volt, nem volt könnyű, előtte százszor elmondtam (mikor takarítottam, mikor üvöltöttek, mikor rohangáltak, mikor Domi sírt), hogy nem csinálok többet zsúrt!
De aztán eljöttek a kis barátnők (Virág, Zoé, Hanna, Réka, Ilus) és annyira boldog volt, hogy nem is tudom leírni. Össze-vissza ugrabugrált, táncikált mikor a többiek még csak keresték a helyüket jaj olyan édes volt. Aztán kért játékot - én meg kerestem néhányat a netről még előző este - azt nem mondom, hogy egyszerű volt levezényelni és nem vagyok a legjobb szervező de azért örültek meg ugrándoztak, sokat nevettünk, sokat táncoltak. A fiúk  közül Boldi harcolt a legtöbbet azért, hogy játszhassa azt amit a nagy lányok, néha pedig Simi is előjött a fiú szobából és nagyon aranyos volt. Berci a zenéért volt felelős de mindenben segített.
Domika egy percet sem aludt ezalatt úgyhogy magamra kötve vagy babakocsiba vagy az ágyában vészelte át a nagy zűrzavart.
Kori nagyon boldog volt, jobban örült mint bármi másnak, lefekvés előtt hálálkodott Bercinek és nekem (teljesen fel volt dobva a játékokat külön megköszönte) majd szomorúan megjegyezte: "Kár, hogy egy évben csak egyszer lehet szülinapi bulija az embernek".

Domi 4 hónapos

Hangosan gügyörészik.
Jajgatva sír ha nem vesszük fel.
Markolász, csipked.
Egész éjjel eszik.
Elönti a boldogság ha kinyitom a pelusát.
Nézelődik, játszik azzal amit elér.
"Kötöget" a két kis kezével.
Átfordul hasról hátra.
Iszonyatosan rettenetesen CUKI!

Kornélia 7 éves

 2007. Április 8-án hajnalban már tudtam, hogy hamarosan valóra válik az álmom, amire mindig is készültem, amire minden porcikámmal vágytam: édesanya leszek.
Az eleje olyan könnyen ment, azt hittem ha ennyi, hát gyorsan meg fog születni. Aztán délután 3-kor mentünk be a kórházba mikor már nem bírtam otthon maradni és onnantól nagyon lassan ment minden. Este 6 körül már kérdéses volt előbújik e természetes módon. Aztán telt az idő és lassan de haladt előre a dolog. Este 8-kor már mindenki bizakodó volt, én meg nagyon fáradt de elszánt.
21.00-kor csak előbújt a mi drága kislányunk és család lettünk: Berci, Borsika és én.
Hála és köszönet érte, hogy megszületett, hozzánk érkezett!
Isten éltessen drága kicsi Nagy Kornéliám!

Oszlik a köd

Úgy néz ki bár nem szeretném elkiabálni...

Kedden haza engedtek, mert rendeződött Domi légzése. A köhögés még elég szörnyű de felszakadóban úgyhogy akár hamarosan véget is érhet ez a betegség. Itthon még kell inhalálni de remélem most már rendbe jön szegénykém. Nagyon kis hős volt, összenőttünk a 3 nap alatt. Jót tett neki a kórházi nyugalom és én sem tudtam mást csinálni csak rá figyelni, kaptam enni, ebéd után nem kellett mosogatni szóval nem szenvedtem.... csak mástól...Mert hát nem voltam jól valami szúrt, felfázás nélküli felfázásos tünetektől szenvedtem már vagy 3 hete úgyhogy átmentem az urológiára ahonnan egyszer elzavartak, hogy várni kell (mondtam hogy a csecsemőm fekszik sietek de nem érdekelte az asszisztenst). Végül anyu intézte el telefonon, hogy azonnal nézzen meg valaki mert szenvedek. Az én anyukám szuper! Mindent elintéz ha az egészségünkről van szó. Ilyenkor magam is gyerek vagyok de ő mindent megold (helyettem).
Lejött egy doki az osztályról nagyon rendes volt uh-n rögtön kiszúrta, hogy van egy elakadt ureterkövem attól őrülök meg és a veséim is tele vannak kővel (a sok terhesség...puff) de azt majd elég rendbe tenni szoptatás után. 3 hetet adott, hogy kihajtsam ha nem jön ki endoscopos műtétet javasolt. Hálálkodtam a diagnózisért  aztán vissza szaladtam Domihoz akit egy nővér kezébe nyomtam indulás előtt.
Haza jöttünk kedden és szerda este lett annyi időm, hogy megigyak 4 üveg másfél literes vizet, bevegyek egy nospát és ugráljak - először a vacsora alatt szórakoztattam a gyerekeimet akik szétröhögték magukat -  majd éjjel zumbázzak (ezt utóbbit a nővérem tanácsára). A zumba szuper volt mert itthon youtube-on nézve csinálható edzés, 16 percet sem bírtam de azért megállásokkal megcsináltam. Reggelre aztán kipottyant a kő (érdes, recés, fülbevaló nagyságú), ez már nem fájt csak örültem mert végre elmúlt a hetek óta tartó elviselhetetlen szúrás és feszítés. Nagyon örülök!

Nem oldódott meg minden de jött egy kis enyhülés ami erőt ad a folytatáshoz...

Itt meg Domikám a kórházban.