A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2014. április 15., kedd

Hadviselés

Úgy néz ki most senki nem beteg. Örülök neki, sokat gyógyítottam őket és siker, hogy a rengeteg belefeccolt pénz és energia után senkinek nem kellett antibiotikum (csak nekem de én már örültem neki).
Domikát szeretném csütörtökön oltásra vinni, megkapná a 3 hónaposat (elmúlt 4 hónaposan) mert betegen nem lehetett oltani. Korit kéne fogszabályozásra vinni (a belvárosba kész rémálom), Domit könnycsatorna átmosásra az is messze van, nem tudom hogy meg mikor induljunk neki és, hogy hova tegyem a többieket.

Az, hogy napközben nincs itthon 3 gyerek hagy nekem némi szusszanást, rákészülést az estére. Várom őket haza, hiányoznak de aztán nem olyan mint ahogy elképzelem.
Ahogy délután haza jönnek az ovisok és Kori, hát onnantól őrültek háza. Berci minden nap késő estig dolgozott a héten, múlt héten és előtte is. Örülnék ha egy munkahelye lenne és haza jönne délután hozzánk de ez csak egy álmodozás a mi életünk más, értünk a lakásunkért,a jövőnkért hajtja szét magát.
Így elviselem, hogy ő nincs és küzdök a gyerekekkel, immár 5 gyereket kell esténként etetnem, fürdetnem és letenni aludni.
Nimróddal és Boldival manapság szörnyű küzdelmes az élet. Magammal is, hogy ne fenekeljem el őket mindenért. De visítanak és hergelik egymást, verekszenek és már már azt hiszem gonoszkodnak (Berci szerint egy 4 éves nem lehet gonosz, nem mondaná ha minden este itthon lenne).
Egyszóval vadállatok. Nem kéne mindenre ugranom, kiabálnom de úgy érzem csavargatják az agyamat amikor szétverik egymást. Lesz majd biztos, hogy nem zavar ennyire de amíg Domi kicsi addig ezt fogják csinálni.
Voltunk könyvtárba, megigérték az ajtó előtt, hogy jók lesznek. Bent rohangáltak, kiabáltak, ledobták a játékokat, összevesztek valamin. Rosszak a gyerekeim, ide vezet a nagy szeretetem?
Ma csak beküldtem őket az ágyba, hogy mindjárt megyek mesélni. Nimród neki vágta Boldit az ágynak (hogy feküdjön már le), Boldi üvöltött, majd egyre hangosabban kezdtek szócsatázni majd visítozni (mikor az egész házban már késő esti csend van) végül berontottam és szétcsaptam köztük. Utálom magamat ilyenkor, mert szeretem őket mindennél jobban de úgy érzem, hogy ez nem ér! Nem ér ezt csinálni! Nem ér kikészíteni és kihozni belőlem a legrosszabbat mert én jó anya akarok lenni. A rosszalkodással nincs bajom, a bunyóval sincs bajom de a szófogadatlansággal és az artikulátlan üvöltéssel (főleg este mese idejében) kikészítenek.
Nem vagyok következetes, nem vagyok elég szigorú.  Lehet.
Viszont elég fáradt vagyok ahhoz, hogy ezt elviseljem.
Holnaptól új élet.

6 megjegyzés:

  1. Drága Orsi! Bele sem tudok gondolni, milyen lehet neked! Nekem csak kettő van, de én is ezt érzem, mint te. Próbálok a nagynak mindenben a kedvében járni, csomó kettes programot csinálom vele. Erre olyan szinten ki van fordulva önmagából, mint még soha. Csúnyán viselkedik velünk, a nagyszüleivel, csapkod minket hiszti közben, pedig mi még a fenekére vagy a kezére sem csaptunk soha. Nem tudom, mi lehet a jó megoldás, de bízom benne, hogy ez a helyzet csak átmeneti, és egyszer csak majd beérik a sok szeretet, amit adunk nekik. Kitartás!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, hogy átmeneti de most még nem hiszem el....

      Törlés
  2. Kedves Orsi!

    Egy ideje már olvaslak, magam is 5 gyermekes anyuka vagyok, csak kicsit előrébb járok :) 11,5- 10- 8- 5,5 -4 évesek a gyerekek. Láthatod, hogy nálunk is kicsi a korkülönbség. Én is sokat voltam velük időközönként, mert bár a férjem itthon van, van hogy annyi a munka a mezőgazdasággal, hogy reggel 5től este 10ig nem is látom. Annyival könnyebb, hogy máskor pedig sokat tud velünk lenni, lehet ezeket az alkalmakat várni, visszaszámlálni az időt :)
    Kicsit megnyugtatni szeretnélek, hogy bízz benne, jobb lesz. Csendesebb, kevésbé mozgalmas, fárasztóbb, veszekedés mentes nem, de határozottan jobb! (és akkor majd visszasírod a babaillatot....)
    Én is úgy vagyok vele, hogy legyenek kicsit rosszak, mozgékonyak, vívják meg a csatáikat, hisz ez is a gyerekkor része, viszont azt én is nehezen viselem, ha túllépik a határokat. Amire nehezen jöttem rá, az az, hogy nem tudták hol vannak azok a határok, talán nem elég szigorúan húztuk meg őket. Nálunk a két kisebbik fiú (8 és 5,5) kiskakas, nagyon sok a bunyó, először játékból, majd vadulnak. A legnagyobbam (aki szintén fiú) szokta őket szétszedni már. Nem tudom miért, de az ha az ő szájából hallják, hogy ne akarják, hogy bemenjünk hatásosabb mint ha be is megyünk :) Amire szerintem oda kell nagyon figyelni az a következetesség. Tudom elcsépelt szöveg, de annyira igaz! Nélküle tényleg nem tudják hol a határ. Sokszor fárasztó, könnyebb lenne rájuk hagyni, de hosszabb távon kifizetődő. Próbálom megbeszélni mindig az adott helyzetben a problémát (mint akit tényleg érdekel, miért kell már megint ordítani....:) ) ha valamelyikünk idegállapota ezt nem teszi lehetővé később. Más praktikám annyira nincs...
    Nem akarom szakértőként előadni magam, sokszor hibázok én is. Gyerekek sem tökéletesek, de ez van, egymással kell boldogulnunk.
    Még annyit - bár gondolom ezzel te is teljesen tisztában vagy és egyáltalán nem bántásnak szánom, hisz tudom mennyire nehéz - a gyerekek lelkiállapota sajnos nagyon visszatükröz minket... Néha bizony elő kell venni egy üvegbort estenként férjeinkkel (volt hogy szoptatás alatt málnaszörpöt..) vagy el kell menni egy félórás sétára, vagy akármit tenni, ami kizökkent egy picikét és új lendületet vesz az ember. Nehéz persze az elhatározás, hogy váltunk, de egy idő után tényleg megtanulja az ember. Pusztán pszichológia.
    Kicsit hosszú sikerült a kéretlen okoskodásom, remélem nem gond :)
    Kitartást! 20 év múlva visszasírjuk!
    Dóri

    VálaszTörlés
  3. Kedves Dóri! Köszönöm az őszinte sorokat. Próbálkozom, talán sikerül is ha nem vagyok totálisan kimerült.

    VálaszTörlés
  4. Hasonlóan érzek én is Orsi!

    Minden reggel felülünk a hullámvasútra, és járjuk meg a mélységeket, magaslatokat. Naponta többször lent, többször fent, elfogyva a türelem, összeomolva minden, mint egy kártyavár, de aztán valahogy mindig elsimulnak a dolgok...

    Minden új nap tiszta, igyekszünk jobban csinálni, és ez a lényeg, a szándék és a szeretet. Aztán majdcsak sikerül!

    KITARTÁS!

    VálaszTörlés
  5. Kellett ez nektek?! (IGEN!!!)
    Jó ég, ennyi gyerek! (IGEN!!!)
    "Belegondoltál már...?" (Nem, túlélésre játszunk eszem ágában sincs belegondolni! :) valahogy lesz erő... mikor nem számítasz rá... ingyen, kegyelemből......
    Drága Orsi és többi sorstársak! Végtelenül kimerültnek érzem magam és mintha én is írhattam volna a Ti soraitokat... pedig most Apa itthon velünk (Máté 3,5év, Julcsi 2,5 év, Zsófi 8hónap) - reméljük hamar talál munkát és iszonyatosan fog hiányozni. Erőtlen vagyok, állandó "milyenanyaazilyen"-kétségekkel, küzdelmekkel, tele szeretettel... és bizalommal...reméljük hamarosan újra gömbölyödő pocakkal, az elhatározás megszületett és az ellenállást abbahagytuk, hogy lehessen... "ebbe a világba??!... miből? ..." "Mi sajnos nem engedhetjük meg a kistesót magunknak." - pedig Ők sokkal jobban...de mindegy, szerintem Ti sejtitek, miről zagyválok itt össze- vissza. :) Jókai Mór: Melyiket a kilenc közül -ha szabad ajánlanom, olvassátok újra -és újra...
    Nagy szeretettel Veletek!
    Áldjon meg Titeket az Isten!
    Ami

    :)
    és ebben a percben csörgött Életem mobilja, állásinterjú! :)
    Az Úr csodásan működik!!!! :)
    Drukkoljatok légyszi!
    Reményik Sándor: Kegyelem - ezt is szeretettel ajánlom Nektek-nekünk!

    VálaszTörlés