Búra derű

El kéne már hinnem, hogy egy nyomasztó nap után a következőn már megint süt a nap, de úgy igazán.

Hétfőn a játszóterezés ellenére egyedül voltam a gondolataimba merülve. Elég nehéz megfogalmazni az ilyesmit, hogy mi is nyomasztja ez embert. Talán a legtalálóbb kifejezés: az elmúlás.
Nem részletezem de sok minden elmúlt ami szép volt és most nagyon hiányzik, nehezen engedem el (vagy talán sehogy sem). Lévén, hogy elég hűséges típus vagyok - minden szempontból - ezek a dolgok valóban fájnak most.

Na de mára már szép napra ébredtünk, az élet nem áll meg.
Nimród boldog feje amikor felszállunk egy Tesco  vagy egy sárga vagy egy kék buszra hát az kincset ér nekem és gyógyír minden fájdalomra.
Úgy ragyog, olyan boldog ennyitől!
Büszkén néz előre az ülésen ("a trónon"), mikor utazás közben - amikor koncentrál - megszólítom: huncutul nevet. Ma nem kellett ennél több, hogy jó kedvre derüljek.
Elég nyugodt egy délelőtt a fiúkkal, játszótér vagy buszozás, itthon ebédelünk aztán lepihenünk, alszanak amig fel nem keltem őket az induláshoz.
Ma busszal mentünk le a végállomáshoz az oviba a nagyokért.
Lauráékkal találkoztunk és együtt elmentünk a gyerekkönyvtárba. Megint nagyon jó könyveket sikerült elhozni. Azon túl, hogy én választottam nekik ők is felkaptak egyet-egyet, hogy az nekik kell.
Kori: egy olyat amiben egy kisbaba születik és éppen az anyukájának adják oda.
Simie: egy mini könyvet egy kis maciról aki leveleket hord körbe amiben meghívja a buliba a barátait
Nimród: természetesen egy Bogyó és Babóca nélkül nem volt hajlandó elhagyni a könyvtárat.
Nagyon jó ez a könyvtár, vannak bábok, fa vonat játék és nem kell megvennem azt a sok könyvet amit annyira szeretnék már régóta. És nagyon  kedves a néni még így is, hogy minden alkalommal felforgatjuk a helyet (bár azt ma megjegyezte, hogy Boldi a megtestesült nyugalom a babakocsiban).

Berci ma délelőttös volt, így már délután 5-kor találkoztunk a Művház előtt és végre megismerhette ő is budakeszi legfinomabb fagyiját. Nagyon jó volt, hogy végre együtt voltunk hétköznap délután mind a hatan, szinte sosincs ilyen nap vagy csak nagyon ritkán - a gyerekek nagyon-nagyon örültek (Boldi magán kívül volt annyira).
A játszóterezés után (ahol Lauráékkal voltunk aztán jöttek Zoéék is) haza sétáltunk.

Holnap jön Bubi akit nagyon szeretünk, biztos nem hagyja majd, hogy egy jó nap után megint szomorkás jöjjön.

Bor, mámor, Jenő és a geoládikó

Pénteken elmentünk néptáncra és végre végre a Simi is beállt és még élvezte is!
Virág volt a párja és nagyon aranyosan lépegettek együtt.
Nimród is végig táncolta a délutánt, a népi játékban is olyan aranyos volt, hogy Ildi néni (idézem: "Olyan édes vagy mindjárt megzabállak!"" - felkiáltással) biztatta a kecskemecske játékban.
Kori gyönyörű nagycsoportos lány lett.
Ezzel a növekvő hajjal szépséges nagy lány lett belőle egy szempillantás alatt, ügyesen táncol és szépen énekel.

Szombat délután kimentünk Budajenőre a Bornapra. A gyerekeknek még mindig minden egyes beszállás a Tojásba egy csodálatos lelkendezős élmény. Mondtam a gyerekeknek, hogy Tandzsinak és Tibinek köszönjék, erre Simi felkiáltott, hogy ő Istennek köszöni, Nimród pedig azt tette hozzá, hogy ő Elődkének...

Berci hamar lelépett a Bornapról mert ment a városba osztálytalálkozóra, de előtte befizette a gyerekeket pónilovazni. Azt az örömöt mikor felülhettek a választott pónira, azt bizony örökre megjegyzem sokkal inkább mintha valami kacatot kaptak volna a vásárban.
A nagynéném Zizi és az unokatestvérem Zsófi segítettek, hogy ne hagyjam el a gyerekeket, aztán náluk vacsoráztunk, majd haza jöttünk és fél tízre mindenki ágyban volt. (Kivéve Bercit, ő hajnalban érkezett.)

Vasárnap Zugligetbe mentünk misére, majd Orsiékkal, Boriékkal geoládikót kerestünk a  Kis-Hárshegyen (meg is találtuk), az unokatestvérek meg kedvükre bandukolhattak az erdőben - nagyon szeretnek kirándulni így együtt.
Nagymama főzött nekünk finom ebédet, szép hétvége volt.

Szombati apa-nyúzás

Bornap Budajenőn

Geoládikózás

Zajlik

Ez nem volt kellemes. A reggeli 10 fok aztán a 30 a játszótéren majd a ma esti 15.
Egy kissé ideges voltam a napokban, a náthám, a drasztikus hőmérséklet ingadozás és Boldi éjjeli műsorszámai csak rontott a helyzeten.

A nagyok egész jól bírnak a náthával, Nimród is abba hagyta a hörgést, nekem még fáj a torkom Boldi meg taknyos de talán így is megkaphatja a holnapi oltást.
Tényleg nem olyan mint a tavalyi év, emberségesebb, az akkor erőnkön felüli erőlködés volt....

Ma itt volt Bubi, Boróka és megint nagyon szeretnivaló volt.
Jött velünk a játszótérre, itt is aludt, délután meg jött érte Veró.

Ötkor szülőire mentem, az unokatestvérem Zsófi jött a szerelmével Bercivel vigyázni (akit Nimród "barátom"nak hívott egész este).
Nimród egyébként nagyon képben van: "Simike a te szerelmed a Kinga, az enyém meg a Mikolt!".
Ez így is van, bár Simike nagyon kelendő és felcsíphető azért remélhetőleg hűséges típus.

Kori nagy csoportos. Hihetetlen, hogy jövőre iskolás lesz, meg az is, hogy már csak 4 hónap és három gyerekem lesz együtt a Fecske csoportban. Azért ez elég kiváltságos helyzet...
Nimródot már nagyon várják, mindenki kérdezgeti, hogy mikor jön már az a "Jó fiú".
Nimród már kevésbé várja mint nyár végén, nagyon szeret itthon, teszik neki, hogy ő a Nagyfiú és Boldi a kicsi.

A férjemet alig láttam a napokban, csak azt beszéltük meg reggel mit vigyen ebédre és este már aludtam amikor haza tért úgyhogy ma elküldtem némi édességért amit ketten meg is ettünk és közbe végre elmesélhettük egymásnak mivel telnek mostanában a napjaink.
Hát így megy ez négy gyerek mellett.

Beköszöntött

Beköszöntött az ősz és az első takonykór is otthonunkba (hiába a béres csepp, hiába a c-vitamin).
Jaj de nem szeretem!
Meg a forgalmat sem ami reggel van ilyenkor ősszel a budakeszi úton 7 és 8 között.

A Budaiba voltunk berendelve 8-ra tejterhelésre a Boldival.
Még a véres széklet körüli probléma körüljárásának egyik fontos állomása volt ez a mai vizsgálat.
Mikor beértünk még nem tudtam, hogy minimum 3 óra lesz a program. Nimród egész jól bírta, hogy csak játszania kell a kórházi játékokkal, Boldi pedig örült, hogy kapott kortyonként egy kis tejecskét mert nagyon éhes volt már 11 körül. De azért sok volt ez a három óra bezárva nekik is, nekem is.
Az eredmény: semmi. Nincs kiütés, meg folt meg hasmenés. Úgyhogy itthon adni kell neki yoghurtot meg tejalapú tápszert Sinlacba keverve és két hét múlva kontroll. Szerintem nem allergiás, egyszerűen R6-ot evett pár hónapja és attól összecsúszott a bele. Aztán csoda, hogy nem volt azóta semmi de ezt az orvostudománynak nem magyarázom, teszem amit tennem kell -azaz hordom a gyereke(ket).
Hálát is adhatok, hogy csak ezért mert amikor belépek egy ilyen helyre mindig sokkal rosszabb dolgokat látok és akkor örülhetek, hogy nekünk semmi bajunk nincs.

Bódi és Ninó persze hazafelé elaludtak a Tojásban (amit leírhatatlanul óriási élmény vezetni mert nagyon nagyon jó!), de mire haza értünk nem tudtam őket vissza altatni úgyhogy kínszenvedés volt a délután hátralevő része.

Az éjszaka is rövid volt mert Berci áthozta Nínót, hogy kruppos (és tényleg hörgött de nem fulladt) úgyhogy tudott aludni), Boldi pedig taknyos lett nekem meg fáj a torkom.
Itt van az ősz, itt van újra ami nekünk egyenlő a betegség szezon indulásával.
Nem baj már csak 9 hónap és megint nyár lesz, amikor minden olyan szép és jó!

Korit és Simit haza hozták a Nagypapáék az oviból, délután pedig lementünk a játszóra ahol túl sokan voltak és hideg volt és legalább 20 perc volt mire mindenkire elég ruhát és cipőt adtam.

Réteges öltözködés, folyó orrok, köhögés, zsebkendőzés, torokfájás, orrszívóporszívó, állandó patikalátogatás.
Beköszöntött az ősz....

Minden amink van...

Szentimentális hangulatban vagyok mert a sok bosszúság ellenére mégis olyan szép volt ez a hét, van miért hálát adni.
Kezdődött azzal, hogy a nagyok , Kori és Simi végig járták a hetet, nem lettek betegek és még jól is érezték magukat az oviban.
Nimróddal és Boldival nagyon jó itthon lenni, játszóterezni, buszozni, ügyeket intézni, ebédelni, délután lepihenni.
A héten nem volt autónk mert Anyuék elvitték átnézetni, kipofozni.
Hétfőn apósóm hozta el a nagyokat az oviból, kedden a szép időben én mentem a kicsikkel, szerdán megint Nagypapáék segítettek, csütörtökön a szakadó esőben megint busszal mentünk-jöttünk.

Szerdán itt volt Bubika, Veró barátnőm legkisebb lánya. Mi fogunk rá vigyázni szerdánként. Nem tagadom, Nimród az elmúlt találkozókon igencsak megdolgozta szegény Bubit (enyhe terrorral), de most beszéltem vele, hogy ő lesz Boróka nagytestvére mert az anyukája itt fogja hagyni és, hogy vigyázzon rá mintha az apukája lenne. Hát olyan szépen játszottak egész délelőtt itthon is, a játszótéren is, ebéd közben is, hogy szinte meghatódtam mennyire beleillik a szerdai napunkba Bubika. És meg is könnyebbültem, hogy ennyire szeretjük őt, jó helyen lesz itt.

Kedden anyukám hozott a Siminek két cipőt (megszabadítva engem a gyerek cipővásárlás nyomasztó terhétől - hol kicsi, hol nagy, itt nyom ott nyom) és jó lett mindkettő. Laurával és Kingával játszótereztünk az is jó volt, mindenki örült.
Délelőtt pedig Gergő unokatestvérem jött ki akivel vagy 5 éve nem találkoztam már és még a gyerekeket sem ismeri. Beszélgettünk jó meleg volt kint voltunk egész délelőtt a játszótéren.

Csütörtökön szétáztunk, másfél óra volt haza hozni őket a oviból a szakadó esőben busszal, gyalog.

Pénteken jött a Nagymama, vigyázott a kicsikre én ebéd után elhoztam a nagyokat (pénteken nem alszanak bent), délután pedig néptáncra mentünk az iskolába.
Megbeszéltük a  négy gyerekes Kingáékkal, hogy pénteken mi látjuk őket vendégül, valóra váltva ezzel Nimród nagy álmát, összehozzuk a randevút Mikolttal (hetek óta mondogatja kitartóan, hogy a "Mikolötöhoz akarok menni!").
Korinak is akadt pajtása, Hanna fél évvel nagyobb nála, bezárkóztak a szobába és lányos játékot játszottak egész este - néha kijöttek enni-inni.
Áron 6 héttel idősebb mint Ninó és olyan egyformák kívülről, hogy szinte ijesztő.
Nimród főzött Mikoltnak, majd mint akik étteremben egy kétszemélyes vacsorán vesznek részt úgy eszegettek egymással szemben édeskettesben. Jaj de tetszett annyira szép volt!
Lelle rohangált és nem értette Bódi miért nem válaszol neki (mert a Bódi olyan megfontolt csöndes alkat Lelle meg a fecsegős fajta).
Szép este volt, a férjeink is jelen voltak, beszélgettünk a gyerekek meg játszottak volna még reggelig ha véget nem vetünk a "késő van már" sablonnal.
Nimród útjára bocsátotta A NŐt, páncélban, sisakban, kivont karddal, elváltoztatott mély hangon búcsúzott: "Máskor is gyere Mikolötö!"

Szombaton reggel eltettem a nyáriakat elővettem a télieket - ők közben visongtak meg verekedtek, meg csapkodták egymást, meg visongtak, és én is kiabáltam, hogy elég legyen már! - úgyhogy hangosan de hasznosan telt a délelőtt. Ebéd és alvás után Berci ment fotózni a Himnusz szobor és a Szent Korona találkozását mi pedig öten elindultunk Sebi zsúrjára a Krisztinához - busszal, villamossal.
Sosem unatkozom ha útra kelek velük, a buszvezető bácsi után (egy falka? -kérdi Ő, aztán csodálkozik és gratulál) egy kedves néni is beszélgetett velem, hogy ahol négy elfér ott őt is (biztató), majd a villamoson is egy kedves néni csodálta milyen rendesek és szófogadóak a gyerekeim. Tényleg azok, a BKV megbabonázza őket, egyikkel se kell veszekedni és ez jó (jönnek, csinálják, kérdeznek, lelkesek, rendesek).

A zsúr kedves volt, felköszöntöttük Sebit, a gyerekek eltűntek játszani a gyerek szobába.
Tortaevés, majd köszöntés után társasozás, majd diafilm vetítés következett.
(Simi jól elfáradt a nagy unokatestvér ötödik születésnapján....)

Én pedig beszélgettem a jelen levő anyukákkal akik szintén kedves szóval illettek minket (hogy milyen jó a négy gyerek és jó, hogy ilyen kicsi a korkülönbség).
Ezek az alkalmak olyan jók, tapasztalni, hogy más szemében milyen ez az egész ahogy mi vagyunk.
Minden amink van a JóIsten gondviselő szeretetéből van.
Hogy négy egészséges gyerekünk van, meg hely ahol lakhatunk, meg autó amibe beférünk és még erőnk is van és kedvünk is van csinálni az egészet.
És bár olyan sokszor volt úgy, hogy aggódtunk mit fogunk enni és miből fogunk befizetni és mindig volt valahogy.
Mert bizony sokan néztek hülyének minket mikor belevágtunk, hogy mit csinálnak ezek? Még egy gyerek? Hova? Hogyan? Miből? És sokszor tényleg nagyon nehéz mert nem tudjuk mi lesz holnap és aggódunk de valahogy mindig elrendeződik és olyan sokan csodánkra járnak és nekem ez a bizonyosság, hogy Istenben bízva járható az út. Mert a sok kételkedés ellenére hiszünk és bízunk és erre neveljük a gyerekeinket is.

Ma meghozta Anyu és Tibi az autót. Saját erőnkből nem tudtuk volna venni.
És őket sosem kértük, hogy vegyenek nekünk....
Viszont nagyon sokat imádkoztunk, vágyakoztunk, a szívünkben ott élet a remény azzal együtt, hogy teljes kilátástalanság volt, hogy honnan szerzünk egyszerre ennyi pénzt, mégis reméltük, hogy lesz valahogyan.
És Anyukám egyszer csak felhívott, hogy Tibi keres nekünk.
Hát így működik az imádság és ezt ma a gyerekeknek is elmondtuk mikor először jöttünk haza mind a hatan Tojással mert Apa értünk jött a zsúrba.
http://www.youtube.com/watch?v=ow1zhjrmvKE&feature=youtu.be

Köszönjük Tibinek, köszönjük Anyukámnak, hogy megszerezték, hogy rendbe tették és ekkora örömet szereztek vele mindannyiunknak!

Olyan jó belesimulni ebbe a tenyérbe, olyan jó érezni, hogy átölel minket a JóIsten.

A lány

Csak, hogy kicsit emésszem magam....

Mert, hogy a két fiú a Simi meg a Ninó eléggé bezártak. Autóznak, birkóznak, kardoznak.
Kori pedig egyedül maradt mint lány. Mert ő Barbizna meg pónizna meg hercegnőzne.
Tegnap nagyon szomorú volt emiatt, láttam rajta, egyedül ült a szobában és rakosgatta a lovacskáit, beszélt hozzájuk -mostanában egyre többet látom így amikor a fiúk elvonulnak-.. Kérdeztem is, hogy mi a baj, erre azt mondta: "Látod Anya, ezért kéne nekem még egy lány testvér, hogy legyen kivel játszanom." -olyan őszintén mondta, olyan megható volt.
Sosem akartam a gyerek dologból pénz kérdést csinálni (úgy érzem a hitemet rombolja) de amellett, hogy fizikailag teljesen ki vagyok használva és végre jó értelemben is, mert például fel tudok velük kerekedni és be a városba (várandósan meg se mozdultam soha) ezenfelül azonban már így is minden hónapban a szakadék szélén táncolunk. Berci küzd, dolgozik, de már arról beszélünk, hogy hamarosan nekem is kéne mert ebben a világban hitel mellett nem lehet normálisan egy fizetésből fenntartani egy ekkora családot.
Bárcsak a JóIsten megsegítene bennünket és ez soha nem lenne kérdés többet...

Az oviból most elmentek iskolába Kori igaz barátnői: a Virág és a Zoé. Azért még így is maradt pajtás, de azt hiszem ők nem igazi lelki társak. Szerintem ez is megviseli őt csak nem tudja elmondani ami bántja.
Éjjel átjött mellém aludni pedig sosem szokott.
Tegnap találkoztunk egy ismerős kislánnyal akivel már játszott többször vidáman együtt de valahogy hozzá sem tudott most közel kerülni.
Szóval nehéz, szerintem rossz neki, hogy Simi Nimródhoz pártolt neki meg most nincs igaz barátnője (és lány testvére sem) akivel minden nap találkozhat.

Nem tökéletes a felállás nálunk de ezen most biztosan nem javíthatunk mert belerokkannánk...

Csavarogtunk

Tegnap - szombaton - Bercit megint befogta az újság úgyhogy fogtam a négy gyereket és reggel 9-kor már a buszon ültünk.
Bementünk a városba. Meglátogattuk a sógoromat a munkahelyén, a Kolibri Színházban, majd Magdni nénihez mentünk (Ati papa Nagynénjéhez) az Operához.
A gyerekek most először utaztak földalattin és nagyon izgultak. Nimród nem is akart felszállni de utána nagyon tetszett neki a kismetró.
Hazafelé villamossal mentünk, nagyon élvezték az utazást.
Bementünk a Lövőház utcába fagyizni és megvettük a Jóságkiskönyv ajándékokat is.
A Mamutba bementük a DM-be, néztünk a kínaiba tornacipőt de pont a méretükbe nem volt.
Átvettük Elődtől az esernyő babakocsit és fél3-kor már a buszon utaztunk hazafelé.
Nagyon elfáradtak, Nimród elaludt a buszon.
Legalább tizen megszólítottak, legalább huszan ámulva néztek és érdeklődtek, hogy mind az enyém e.
Nagyon büszke voltam a gyerekekre - mert végig jöttek a babakocsiba kapaszkodva, szót fogadtak, örültek, lelkesedtek - és magamra is mert egyet sem hagytam el!