Nimród vadfi beszél

Nimród nagyon sokat beszél. Főként utánoz mint egy kis papagáj de egészen másképpen mint Kori vagy Simi annak idején. Általában csak én értem, de én sem mindig. 


Múltkor az orvosnál kapott egy kekszet, mondtam köszönd  meg szépen Nino.
 -  Töti! Dodo bádi. (Köszi, Doktor bácsi).

Napjában többször rátör a fájdalom amikor hiányzik neki Berci anyukája, a Nagymama. Ilyenkor oda jön bújni, és sírásra biggyedő szájjal panaszolja: - Mámá, di-dá-di! (Mama hiányzik).


Kedvence a túró rudi. Odáig fajult a rajongása e kedves desszert iránt, hogy elküld a boltba. 
- Nana, be-bé bóba Du-di-dé. (Anya menjél a boltba rudiért).
Vagy:  - Nana, de-dé Du-di! (Anya, vegyél rudit!).


Egészen hosszú mondatokat is elismétel, nagyon koncentrál, ha elakad akkor is folytatja, elszánt fejjel igyekszik kimondani mindent.


A beszéd mellett a játékban is sokat fejlődött. Még mindig harcban áll Korival és Simivel de már egészen sokáig képes rombolás nélkül részt venni a játékban. 
Próbál velünk Fekete Péterezni, Bogyó és Babóca és Cukorfölde játékkal társasozni.

Játszik a babakonyhával, barbiekkal, lovagokkal, kalózokkal, autókkal. 
Kedvence meséje már jó ideje még mindig: Bobó-Ba (Bogyó és Babóca).

Megvédi magát és a jogait, helyszerűen használja a "de" szócskát és velem és mindenkivel felveszi a kesztyűt (kivéve Apát, vele nem nagyon...). 


Simi: - Nino te nem játszol!
Nino: - De! Tátó! (De játszom!)

Vagy: - Nana! Mimi, Toti bá-bo-ba! (Anya! Simi, Kori bántottak!) 


Ha leejt valamit vagy valami nem sikerül akkor "Jaj" meg "Áu" van.


Nagyon vad, meg kell hagyni de bújós, érzelmes, óriácsibe és cicafiú keveréke.
Hihetetlenül értékeli ha csak vele tudok foglalkozni (ilyen viszont csak akkor van ha a nagyok oviban vannak).

Antibiotikum - SOS Ibolya

Boldinak elkezdtem a Curamot. 

Olyan erős volt születésétől fogva, - leszámítva azt a náthát amit az első 2-3 hétben elviselt - egész jól lavírozott mostanáig a nagyobb tesók bacilusfelhőjében de ezzel most nem bírt.
Ma délutánra felment a hője, hívtam az orvost és mondta, hogy kezdjük el. Nem bánom, kicsit féltem nehogy legyen valami allergiája vagy nem is tudom mi, de így van jól ez, csoda, hogy eddig kibírtuk antibiotikum nélkül. 

Délután aludtam mellette és éreztem, hogy melegebb mint szokott lenni, aztán sírva ébredt, nem tudtam átpelenkázni sem mert nem viselte a fekvést csak azt ha a kezemben volt. 

Mivel egy fillérem sem volt itthon, a recept meg ott várt a dokinál (csoda, hogy pont 14 óra 20-kor vettem észre a lázat és az orvos 3-ig rendelt ma) mindenkit hívtam aki csak eszembe jutott, hogy segítsen. 
Csak Ibi barátnőm vette fel a telefont és örült, hogy segíthet, kérte, hogy nehogy megadjam a gyógyszer árát. Elment érte, elhozta és még egy személyre szabott segélycsomagot is összeállított ami annyira Ibis annyira szeretetteljes és őszintén jószívű: egy csomag szaloncukor, 2 csomag babapiskóta, 3 mandarin, 2 pár új fehér zokni! (rájuk nagy - szerinte), egy doboz gyümölcs tea, 2 csomag popcorn, egy marék mentolos cukorka, két kis csomag 3in1 nescafé. 
Kaptunk még paprikás krumplit is amit ma főzött.
Olyan kedves, olyan jóságos, a legőszintébb Ibikém...

A gyerekek megrohamozták, "Bibi dede" - kiabálta Ninó, "Ibi nézd a ruhám, nézd mit mutatok..." - mondta Kori, Simi pedig bátortalanul egy kalóz hajót mutatott a lelkes barátnőmnek.
Ibi megszeretgette a gyerekeket, megcsodálta a tágas lakást, kicsit beszélgettünk aztán mennie kellett haza a gyerekeihez és a vendégekhez de előtte még oda adta a zsebéből a pénzének a felét és azt mondta jövő héten úgyis születésnapja lesz és reméli arra majd úgyis kap a családtól....(egyébként nekik sincs...)


Simike indulás előtt adott Ibinek két mécsest: "Ezt gyújtsd meg otthon" - mondta.
És küldtünk a gyerekeinek egy Bogyó és Babóca könyvet (mert ők nem ismerik) amit mi már sokszor olvastunk, erre Kori azt mondta, hogy "én oda adom a legújabbat is!". 


Ma is tanultam és megtapasztaltam valamit: Isten szeretetét és kegyelmét.


Boldi meg remélem jobban lesz mert már tegnap is azt hittem, hogy vége a mélynek...

Leves után 24 csoki

A tegnap esti vacsorám egy tányér gomba leves volt Adventi naptárral (utóbbit a hűtőszekrény tetején találtam).
Hú de jó volt!

Egy furcsa éjszaka és a másnapi röntgen

Boldinak nincs tüdőgyulladása pedig éjjel egészen biztosan azt gondoltuk.
Berci hajnali 3-kor ért haza mert éjfélkor be kellett mennie egy mentést megnézni mert nagyon ideges lett, hogy elvesztek az adatok a munkahelyén. Haza ért amikor Boldi ébredezett és nagyon gyorsan vette a levegőt. Enni sem tudott csak lihegett ezerrel azt hittem itt a vég.
Berci nem az a megijedős fajta de ő is azt kérdezte ne hívjuk e az ügyeletet. Nem hívtuk.
Aztán vártam feküdtem - míg Berci fel alá sétált Boldival - és gondolkodtam. Azt gondoltam ez tüdőgyulladás, olvastam, hogy ha bronchitises baba ilyen gyorsan veszi a levegőt akkor be kell vele menni. Aztán Boldi néha elaludt Berci kezében de letenni nem tudta mert mindig nyugtalan lett. Felhőcskéztünk, ventolinoztunk és szinte biztos voltam benne ha reggel bemegyünk bent tartanak és kap valami oxigénmaszkot.
Megint csak rettegtem ahogy elképzeltem a tavalyi János kórházas 4 napot Nimróddal (fül-és tüdőgyulladás, Nimród az ágyban én a földön fekve, középkori állapot és higiénia, undok orvosok és ápolók) és imádkozásba kezdtem. 
Mostanában keveset imádkoztam az elején rosszul is éreztem magam, hogy miért csak olyankor megy amikor tényleg nagyon nagy a baj. De megint csak úgy lett, hogy jött a válasz.
Mondtam, hogy nem bírom ki, mondtam, hogy itt a vég ha bekerülünk és, hogy Neki csak egy érintésébe kerül és meggyógyul az én Boldim. 
Fél 5 körül Boldi megnyugodott és reggel 7-ig egész csöndesen aludt. 
Reggel még hörgött de nem zihált mint éjszaka és Bercivel 2 óra alvás után úgy döntöttünk, hogy vigyük be egy röntgenre ( még tegnap kaptuk a beutalót ha romlana a helyzet).

A nagyokat Berci elvitte az oviba, Ninót bepakoltuk (indulás előtt Ninó még köszönt a bodyjának amin egy cica van, hogy: "Tia Ti-ta bádi"), Boldit bepakoltuk és becsomagoltuk melegen és mentünk. Nem rettegtem már, hogy bent tartanak (volt bennem egy béke) de tudni akartam, hogy van e tüdőgyulladása.

A János kórház egy borzalmas hely, borzalmas arcokkal, lerobbant épületekkel, vizsgálókkal, kórtermekkel és mindenki olyan boldogtalan és kedvtelen és lenéző (tisztelet a kivételnek), hogy azt nehéz szavakba önteni - látni kell.
Beértem Boldival  (Berci addig sétált kint Ninóval), felismertem azokat az arcokat akikkel tavaly előtt novemberben találkoztam) és megint csak a közöny - és az arra menjen anyuka és várjon amíg nem jönnek és ott várakozzon majd szólunk - fogadott. Na most nem volt senki előttem, mégis 1 óra volt az egész amíg lesétált a nénike és bevette a papíromat majd nagy nehezen behívott.
Nem elég, hogy viszem a beteg gyerekemet azt se tudom mit csináljak és már menekülnék a helyről még el kell viselnem, hogy hülyének néznek (csak azért mert utálnak (ott) dolgozni).
- Nagy Boldizsár.
Bemegyünk.
- Ott vegye le a ruháját deréktól felfelé.
- Ezt leteríthetem alá? - mutatom a tetrapelust, hogy még se a csupasz hideg asztalra pakoljam szegény baba meleg testét.
- Jó. - mondta.
Levetkőztettem.
Erre a nő elkezdni mondani, hogyan tegyem oda Boldit. Ide a fejet oda a lábat vállat.
Leteszem a lapra amin röntgenezik. 
A nő ott áll mellettem és nem azt mondja, hogy várjon segítek, kicsit fejjebb, kicsit lejjebb hanem rám néz kérdően.
Erre én: - Jó így?
Erre ő lassan, tagoltan: - Akkor elmondom még egyszer: fejet oda, vállat a lapra hogy ne lógjon le mellkast oda lábakat oda. 
De nem, hogy megmutatná vagy segítene, személytelenül magyaráz minden jóindulat nélkül, hogy teljesen hülyének és idiótának érezzem magam miközben azon jár a fejem mit csinálok rosszul és ha én kedves vagyok ás alázatos, más miért lenéző és undok. Azért mert ez kiszolgáltatott helyzet, mert ha ez ember gyerekéről van szó bármit meg lehet csinálni ugye...
Fúj. Már bocsánat de én nem mondom, nem szólok vissza csak azon gondolkodom miért. Miért utál  ez az  ember ennyire mindent meg az az öreg doktor bácsi akit arról kérdeztem hova kell beadni a lapomat.
Olyan elkeserítő olyan szomorú, hogy az embernek nem elég, hogy tök beteg a gyereke még alázzák is meg rá se néznek....
Elviselem mert muszáj.


Boldi lelete negatív lett.
Köszönöm Istenem!

Boldi a bronchitises

Boldi köhög, sípol, hörög és gyorsabban lélegzik a kelleténél. Csütörtök óta enyhébb, tegnap óta hörög is. 
Láz nélküli így levittem az orvoshoz és soron kívül bemehettünk. Ninóka hősiesen baktatott mellettem és nagyon örült, hogy nem ő a beteg. (Magyaráz minden félét, nagyon hosszú mondatokban és nagyon élvezem, hogy csak én értem mit mond.)

Boldi jókedvű csak hangosan lélegzik, hörög és amikor köhögni kell az elég nehezen megy neki. Eszik szépen és sokat de az orra is dugult és már nem is szívhatom mert kisebesedett a sok orrkezeléstől. Úgyhogy inhalálni kell beroduallal, meg puffolni ventolinnal és figyelni az állapotát, ha romlik akkor orvos aztán kórház - bár a Doktorbácsi nem nagyon riogatott kórházzal mert azt mondta ott se csinálnának mást vele - csak ha súlyosbodik az állapota (fulladás, láz, oxigénhiány).


Szobafogás tehát meg izgalom, hogy nehogy rosszabbul legyen Boldi.

Leánybúcsú

Leánybúcsúban voltam szombaton este. Sikerült 2 és fél órára megszöknöm Sárit búcsúztatni. Anyukás leánybúcsú volt pelenkás és zsebpénzes témákkal, játékkal, nevetéssel. 
Sajnos nem tudtam sokáig maradni - Boldi beteg még mindig - hamar meg kellett etetnem de azért jó volt kicsit társaságban lenni és beszélgetni.
Már amennyire tudtam mert azt vettem észre, hogy kissé beszűkültem az 5 év alatt amióta itthon vagyok, nehezen szólalok meg aztán ha megszólalok csak arról tudok beszélni, hogy milyen helyzetben vagyok éppen és mivel kell megbirkóznom. Ott volt egy anyuka aki a hatodik gyerekét várta éppen, és egy másik aki 7 gyerekét hagyta otthon a szombat esti program miatt (úgyhogy egy szavam sem lehet).  Mindenkinél van mély pont, besokallás (még ha nem is mondják éppen akkor de vissza emlékeznek rá) és ez azért megnyugtató.
Haza vezettem az erdőn át - elég nagy volt már a hó mert akkor kezdett el esni amikor elindultam a buliba -csúszkáltak az autók fölfelé (szerencsére én nem), de gyönyörű volt minden  este, olyan csöndes és fényes.
Mindenki aludt amikor beléptem, Berci jól megoldotta a feladatot (még ő is elaludt). Megpusziltam Korit, Simit, Ninót (Ninóka ágyában egy kis szőnyeg volt mellette - nagyon vicces alvótársat választott magának a távollétemben anyapótlékul) aztán Berci felkelt és még beszélgettünk 2 órát, hogy miért érzem magam olyan szerencsétlennek és magányosnak miért nem tudok találkozni senkivel, miért nem tudok kimozdulni aztán megszólalni ha mégis eljutok emberek közé és, hogy ebből mennyi szorongásom van.
Hogy rosszul csinálom e (szerinte nem, szerintem igen), hogy megfelelőképpen terelem e őket, hogy mennyi lemondással jár ez az egész és miért nincsenek a közelünkben fiatal nagycsaládosok hasonló értékrenddel, világnézettel.
Nem lettünk okosabbak de az, hogy a férjem mellettem van és okos és intelligens és sok mindent sokkal jobban átlát mint én az most a mindent jelenti számomra (meg az is, hogy megszerzi a lányának a Barbit még ha ő utálja is de én szeretném és szó nélkül elmegy bárhova mindenért és elhozza amit én megrendelek a gyerekeknek csak, hogy örüljek).


Reggel aztán felkeltek a gyerekek (azok után, hogy Boldi egész éjjel köhögött és nem kapott levegőt így én sem aludtam túl sokat) és minden folytatódott. Próbálok jó anya lenni. 
De ez most nem az én időm.

Simi a bátor lovag

Tegnap éjjel Simike átszökött a mi ágyunkba. Csak azt vettem észre, hogy ott alszik közöttünk. 
Boldival kelnem kellett hajnalban orrot szívni mert nem tudott eldugult orral aludni. Kimentem hát Boldival a fürdőszobába elintézni a kissé hangos műveletet. 
Sötét volt mikor vissza mentünk a szobába ahol Simi állt magasra tartott karddal az ágy mellett: "- Ana, kint van valaki, én láttam."- suttogta.
Mondtam, hogy "Simi, de hát mi voltunk kint Boldival, leszívtam az orrát, feküdj vissza aludni!".
De ez Siminek nem volt elég: "- Nem Ana, megnézem ki volt az, én láttam az árnyékát!" - súgta hangosan, sejtelmesen.
Erre elindult előre tartott karddal és kimasírozott a szobából. 
- "Simike menjek veled?" - kérdeztem.
- "Igen Ana!" - mondta.

Simi előre indult kivont karddal, lépegetett nagyokat előre meg oldalra - mindezt tök sötétben -  és nézelődött merre lehet a titokzatos árny.
Körbe jártuk a lakást ilyen formában: a kard, Simi, Boldi, meg én.

-"Látod Simi, mondtam én, hogy nincs itt senki."
- "Igen, Ana..." - mondta Simi, majd besétált a szobájába és befeküdt az ágyba a karddal.
- "Megyek aludni." - mondta végül.

És tényleg aludt tovább amíg fel kelt a nap. 

Milyen jó ha bátor lovag van a háznál!