Itthon a kórház után

Kezdünk vissza rázódni a normális kerékvágásba. Simi a legérzékenyebb még mindig, neki volt a legnehezebb az elmúlt hét.
Én küzdök a kórral amit sikerült elkapnom tőlük (nem meglepő módon) és még mindig facsarodik a szívem ha Zsoltira gondolok ahogy ott ül a kórházi ágyában tejesen egyedül. Sokat gondoltam ma arra, hogy bemegyek hozzá, viszek almát, pelust de aztán nem tudtam és ezzel el kell engednem mert holnap talán már vissza viszik. Több dolog miatt nem indultam neki pedig elképzeltem, hogy meglátogatom. Gyáva is vagyok, beteg is és Berci és a gyerekek mellett kellett ma lennem. Nem vagyok benne biztos, hogy jól tettem, hogy itthon maradtam ha ennyire nem hagy nyugodni az a kisfiú.
Megnéztem neten hol lehet melyik intézetben de csak egyet találtam budán pedig a kórházhoz állítólag sok intézet tartozik, ki tudja melyikből hozták. Szeretnék vinni játékot, ruhát amit csak tudok de nem tudom még mikor és hogyan. Karácsony tájékán talán.

Ma sétáltunk a Vadasparknál, rengetegen voltak. A gyerekek követték a lovasokat és sokat bicikliztek.




Nimród egyre jobban van, végig kukucskálta az utat itthon pedig szinte egész nap kacarászik és Bercit akarja minden áron.


Kori édes, drága, segítőkész. Azért neki is nehéz lehetett ez a hét, bár nagyon szépen viselte. Örül, hogy újra együtt vagyunk és bár néha küzdenek Simivel azért sokszor egészen hosszan és szépen eljátszanak.
Még a hét elején biztosan nem viszem oviba, szeretném ha Ninóka erősödne mielőtt haza jön valami újabb vírus (bár nagyon remélem, hogy egyenlőre ennyi volt).
Nem is merem össze számolni, hogy mennyit költöttünk gyógyszerre az elmúlt két hétben, 20 fölött van, de szerencsére több helyről kaptunk anyagi segítséget.

Most nekem fáj a fejem. Sok pihenés, tea és a gyerekek antibiotikumos orrcseppje lesz a megoldás (ebből az első nem valószínű - sajnos).

Nehéz vissza zökkennem, kicsit másképp látom a dolgokat, kicsit más a fontossági sorrend és sokkal több türelemmel nézem a sajátjaimat.
Nem volt véletlen, hogy láttam azt a kis Zsolti fiút talán nem is ez volt az utolsó. Lehet, hogy be kellett volna mennem, nem tudom de nem úgy jöttek ma a dolgok, pedig Berci rábólintott a dologra de mégis eltelt a nap a gyerekekkel.
Csak azt kérte ne legyek depressziós és ezt próbálom tartani, mert bár tényleg minden pillanatban tudnék sírni emiatt (biztos napról napra könnyebb lesz ahogy távolodik az élmény) de Bercinek és a három gyereknek szüksége van rám úgyhogy igyekszem nagyon.

Zsolti

Nagyon nehéz erről írnom de annyira fáj amióta láttam, hogy muszáj.
Ma hajnalban 4-kor egy kisfiút hoztak a mellettünk levő rácsos beteg ágyba. Átöltöztették, lefektették, majd mondta neki a nővér, hogy aludjon. Szülők nélkül érkezett, gondoltam reggel jön az anyukája, szót fogadott és próbált elaludni. Néztem őt, alszik- e így egyedül, ki sandított néha rám de azért szó nélkül elaludt.

Reggel lett, feküdt az ágyában nézett ki bánatosan de nem sírt csak nézett, amikor rámosolyogtam elkapta a tekintetét. Segíteni akartam neki, hogy ne szomorkodjon kérdeztem van-e testvére (mert azt hittem azért van egyedül, mert az anyukája biztos a testvérére vigyáz otthon). Ő nem válaszolt lesütötte a szemét.
Aztán bejött a nővér, a kisfiú szépen megcsinált mindent amit kért, lázat mértek, pelenkázta (kérdezte a nővér tud e szólni ha pisilnie kell mert már elég nagy fiú 3 éves, de ő csóválta a fejét, hogy nem).
Kiderült a neve is: Zsolti (suttogta halkan mikor kérdezték tőle).
Aztán egyszer csak kérdezett a nővér: "A nevelő otthonban szoktál bilibe pisilni?"...és én attól perctől fogva sírok ahogy meghallottam ezt a kérdést.
Akkor értettem csak meg miért nem sír, miért van egyedül, miért nem követeli a mamáját, miért hagy mindent, hogy megcsináljanak vele, miért megy el szó nélkül mindenkivel aki viszi vizsgálatra, miért alszik ha azt kérik tőle.
Nekem abban a pillanatban meghasadt a szívem, mintha tépnék, marcangolnák, nem eresztenék és azóta is vérzik, sebes ha Zsoltira gondolok és nem gyógyul be soha...

Erőt vettem magamon és amikor éppen nem sírtam oda mentem beszélgetni, kérdeztem kér e játékot a másik szobából (átlátott az üvegen a mellettünk velő szobába ahol sok könyv és játék volt), felcsillant a szeme és bólintott. Átmentem és az üvegen túl felmutattam egy színes könyvet, végre mosolygott és bólintott, hogy tetszik neki, aztán még kettőt választottam. Átvittem és nézegette, kérdeztem mi hol van, mutogatta, mosolygott és el kezdett beszélni is, mondta magától (cica, kutya, túk).
Annyira de annyira édes volt...
Aztán jöttek az orvosok és megint komor lett. Nekik nem beszélt, nem nevetett csak nekem. Örültem, hogy nevet de már akkor fájt, hogy tudtam én is ott fogom hagyni...

Elvitték vérvételre akkor nagyon sírt és rémes volt hallani és tudni, hogy őt nem vigasztalja meg úgy senki utána mint én a kis Nínómat.
Sok mindent mondott halkan de érthetően nekem. Azt mondta tegnap is volt már itt (igaza volt, feküdt bent máskor is ez kiderült) és, hogy motorozott tegnap és, hogy esett az eső és szereti az esőt és, hogy a "szobájában az Annának elromlott a busza". (Szobájában biztos az otthona).
A Micimackós könyvben minden szereplőt felismert, mutogatta nekem.
Az állatcsaládokat nem is mertem mondani csak azt, hogy nagyobb nyuszi meg mellette egy kisebb.
(Én meg néha elmentem sírni mert ezt tényleg nem lehet bírni.)

Kék szemű, világos barna hullámos hajú, aranyos arcú kisfiú.

Vittem neki még vonatot (ez lett a kedvence, mindig össze kellett kapcsolni a kocsikat) meg buszt bácsival meg autót a játszó szobából és neki mindannyiszor felcsillant a szeme és mosolygott mikor újabb játékokat kapott az ágyába.
Azt már csak úgy megemlítem, hogy egy saras cipője volt abban vitték mindenhova, egy lyukas piros pizsama gatyában volt addig amíg össze nem pisilte mert utána hoztak valami melegítőt és, hogy nincs a méretére pelus az osztályon így ott hagytam Nimród fél csomag pelusát amiért az egyetlen nővérke aki foglalkozott vele hálálkodott.

Az én éjjeli szekrényemre ki volt pakolva az összes gyógyszer meg bébiétel meg keksz meg üdítő meg orrszívó meg sterimár meg minden ami a kórházi gyógyulást gyorsítja, az övén semmi nem volt csak az ágya mellett egy üveg kórházi tea amiből néha ivott amikor megkérték (szó nélkül azt is). Betettek a rácson neki egy zsebkendőt ha folyik az orra törölje meg nehogy még jobban kisebesedjen.
Megszakad a szívem, semmije nincs, senkije nincs és beteg. 3 éves.
Nagy Zsolt Bence a neve (még ez is!), karszalag volt a kezén János Kórház felirattal alatta a neve - onnan tudom.

Próbáltam megtudni melyik Intézetből van, de nem adhatnak ki információt senkiről. Azt mondták rengeteg ilyen gyerek kerül be hozzájuk, ha segíteni akarok keressem fel az intézeteket adjak ruhát, játékot biztos örülnek neki.
Engem Zsolti érdekel, mert őt láttam ott egyedül abban a rácsos ágyban játszani csendben, nyugodtan. Sokszor kinézett az ablakon csak úgy elmerengve ki tudja mi járhatott a fejében. Allergiás, náthás, nehezen lélegzett és vizsgálják, hogy epilepsziás e (kihallgattam a vizitet). A taj számát meglestem.

Nem kötődik, nem követel, nem hiányol senkit. Borzalmas látvány.
Nimródot kivittem mikor elköszöntem tőle de nem tudtam hosszasan csak úgy mondtam, nézett utánam amíg tudott, látta, hogy elmegyek.
A szívem szakad meg, nem tudom hogy bírtam volna még több órát eltölteni ott...és utána eljönni... ott is sírtam, a kocsiban hazafelé, meg itthon is.
De azóta is marcangol, széttép ez az egész, hogy nem tudok segíteni rajta, hogy vihetek ruhát, könyvet de ami tényleg kéne neki azt nem tudom vissza adni.
Nagyon pici, nagyon egyedül van és mindent elvisel.
ISTENEM, MIÉRT ???

Kórház

Kedden Nimródot kórházba kellett vinni. Ma jöttünk haza.
Kezdődött azzal, hogy Kori köhögése 1 hét alatt sem csillapodott és szombat reggel az ügyeletre vittem mert lázas lett: fülgyulladás, antibiotikum.

Hétfőn mind a három gyereket megmutattam az 1 évig helyettesítő Doktornéninek, Simi fülében is talált gyulladást, ő is megkapta az antibiotikumot.
Nimród viszont nem kapott semmit, pedig a tüdeje "nem volt teljesen tiszta" láza is volt 2 napja de azt mondta a doki, hogy pici még az antibiotikumhoz, vigyem vissza szerdán ha nem javul. Eljöttünk már mikor eszembe jutott, hogy az ő fülébe nem nézett bele de gondoltam csak tudja mit csinál. Rosszul gondoltam...

Nimród még aznap este szörnyű kínokat élt át, nem aludt éjféltől 4-ig, mindent be adtam neki amit lehetett és ennek ellenére szenvedett, nyögött, sírt.
Tudtam, hogy nagy a baj, néztem az órát mikor lesz reggel, hogy lerohanjak vele a megbízható orvoshoz, a mi "Keszis Dr. House-unkhoz". (Bár minden órában majdnem neki indultam az éjszakai ügyeletnek, nem akartam itthon hagyni Bercit a kettő naggyal, hogy kit tudja velünk mi lesz).

Reggel 8-kor a rendelőben Nazim Doki azt mondta, hogy középfülgyulladása van (laptopon meg is mutatta a vörös fülecskéjét), és mivel szapora a légzése ezért valószínű vírusos tüdőgyulladása is. Adott antibiotikumot és gyógyszert, meg puffantós hörgőtágítót de azt kérte ha nem megy le a láza délig és 50-nél többször lélegzik hívjam őt, beszéljünk és vigyem be Nimródot a kórházba (a biztonság kedvéért).

Anyu eljött Koriért, elvitte Velencére a gyógyszereivel együtt. Ment ez a kis drága, szó nélkül, nem is sírt (csak én), megértette, hogy nem maradhat.
Berci haza jött 1-kor, én meg össze pakoltam Ninót aki akkorra már nagyon nagyon rosszul nézett ki. Sírt, gyorsan lélegzett, nem bírt felkelni, felakadt a szeme. (Nazim pont jókor kapta el.)

A János Kórházról annyit, hogy aki volt ott az ismeri aki meg nem annak nem ajánlom. Sok boldogtalan, elégedetlen orvos és nővér, néhány kedves és nagyon kevés segítőkész. De gyógyítanak, csak mindent kérni kell, a gyereket figyelni kell egyfolytában etetni, itatni mert ők azzal nem foglalkoznak. Sajnálom, hogy ennyire kiégett a társaság, sok kis beteg gyerekről van szó, kevés az oda fordulás.
Én ott voltam Nimróddal, de volt olyan fél éves baba aki délutántól éjfélig üvöltött az ágyában anyuka nélkül és senki nem vette ki babusgatni, simogatni, szeretettel gyógyítani. Szívfacsaró...

Bent alhattam Ninnó mellett a földön egy matracon amit este 8-kor letettem, reggel 6-kor fel kellett szedni és napközben csak a széken tartózkodhattam mellette. Hulla fáradtan gyógyítgattam, tápláltam (megint egész nap anyatejet eszik), amikor aludt akkor pedig lazítottam de aludni azt nem lehetett.
Szerdán még volt láza (szombat óta!), csütörtökön már nem, a röntgenen kis folt mutatta a pneumóniát (tüdőgyulladás), úgyhogy nagyon sokat pihent amíg bent voltunk. Összességében azt kell mondjam, hogy jó volt ez így, hogy bekerültünk, többet tudtam rá figyelni, többet tudott ő pihenni mintha itthon maradunk a szintén beteg testvéreivel összezárva (bár az orrszívást és az inhalátorozást én itthon ügyesebben csinálom!).

Nimród csütörtökre már olyan jól volt, hogy kurjongatott egész nap és az ágyából játékokat hajigált komoly szaki fejjel egyébként tündéri volt, rendesen viselkedett, nagyon élvezte, hogy ott ülök az ágya mellett egész nap. Nagyon sokat aludt.

Ma jöttünk haza, mindenki gyógyulgat.
Most Berci és én vagyunk a legrosszabbul. Én legyengültem (a nyitott ablakos földön fekvés nem kedvezett a bennem tanyázó a vírusoknak) Berci pedig elfáradt.
Ez egy nagyon aljas vírus volt, úgy érzem mindent megetettem, hogy meggyógyítsam őket de most a gonosz győzött. Nem kerülhettem el, hogy így legyen. Azt viszont nem értem miért nem kap egy 9 hónapos "nem tiszta tüdejű gyerek" antibiotikumot akinek a testvérei fülbajra megkapták 1-2 nappal korábban.
Ezt megkérdezem majd...

Kori a Vadmacska

Nehezen bírok ezzel a kis Korinkával. Olyan első gyerek ahogy a Nagy könyvben meg van írva. Imádom, gyönyörű, okos emellett hisztis és nagyon akaratos. Harcolok belül magammal is nem csak vele, hogy el tudjam türelemmel viselni a kitöréseit. Amikor alszik mindig átgondolom, hogy aznap megint nem sikerült személyre szabottan szeretnem őt, csak veszekedtem és harcoltam, hogy ne fejezze ki ilyen erőszakosan magát. Olyan jó a humora és csodásak a meglátásai, választékosan fogalmaz, segítőkész, mély empátiával rendelkezik (ám sokszor legyőzi ezt magában és harcol a jogaiért).
Sebezhető, érzékeny (mint minden kisgyerek), sokszor legyőzni való ellenfelet látok benne pedig jobb lenne ha megszelídíteni való macskára gondolnék a kiborító helyzetekben.
Szeretem ezt "a kis bolondos nőcskét" és sajnálom, hogy ilyen nehéz vele.
Elhatározom, hogy holnap nem veszekszem hanem elhalmozom a szeretetemmel amit minden nap meg kéne tennem, hogy estére ne érezzem magam ilyen ramatyul.
Mert ő az én kis Korinkám.

ÉS még nincs vége...

Ma Simi is megkapta az antibiotikumot, mivel az ő füle is nagyon vörös és még lázas is tegnap óta. Simi egész nap feküdt, pihent viszont nagyon jó étvággyal eszegetett.
Korika elemében van, a gyógyszertárból ki kellett szaladnom mikor már rendeltem a gyógyszereket mert azt láttam bentről, hogy a kocsiban Kori üti Simi fejét majd beleharap a kezébe, Simi eltorzult arccal üvöltött (nem hallottam de láttam). Így hát mondtam, hogy elnézést de megölik egymást a gyerekeim, kirohantam rendet tenni (aminek az lett a vége, hogy Kori is üvöltött) és vissza rohantam leadni a további rendelést. Megint 5 ezer forintomba került a kis gyógyszertári kiruccanás (tegnap is).
Hát sokkal jobb dolgokra is el tudnám költeni ezt a sok pénzt...
Nimród hörög de még nem tüdőgyulladás viszont nagyon afelé halad. Még várunk, inhalátor, nurofen, párásítás és ha nem javul akkor ő is beáll a fogyasztók táborába.
Bárcsak ne kéne!
Berci dolgozik és úgy érzem több dolga van mint valaha így egyedül csinálom amig ki nem dőlök én is.

Egyre rosszabb

Most már Simi és Nimród is lázas. Holnap reggel irány a rendelő. Korika még köhög, de láza már nincs, azonban beejtett egy schleich elefántot a wc-be és le is húzta (véletlenül). Mindezt a Nagypapa és Nagymama házában...
Ma megint egész nap nem volt Berci, csinálták az erkélyt otthon, így megint csak magányos küzdelemmel telt az egész napom (köptető, lázcsillapító, tea, ésatöbbi).
Nem tudom elképzelni még több gyerekkel hogy bírja az ember ezt az állapotot, mert a babaváró könyvek erről nem írnak pedig én szánnék neki egy fejezetet...

Beteg gyerekek

Kori ma reggelre belázasodott, a fülére panaszkodott, még mindig ijesztően csúnyán köhögött és nem akart felkelni, csak hozzám akart bújni. Volt ma gyerek ügyelet Budakeszin, felpakoltam a három gyereket, 9-re már ott is voltunk.
Berciről annyit, hogy az erkélyünk szigetelését kellett ma (holnap, holnapután) intéznie, mivel beázik a lakásunk. Úgyhogy egyedül maradtam a három beteg gyerekkel.
Korinak a fülére ment, antibiotikumot kapott végre, Simi bronchitises, Nimród köhög szintén ijesztően.
Otthon nem maradhattunk az erkély felújítás miatt, így miután beszereztem az összes gyógyszert, összepakoltam otthon a szükséges dolgokat (a gyerekek közben üvöltöttek), leköltöztünk a Labanc utcai lakásba ami most üres, mert Nagypapáék elutaztak.
Egész nap gyógyszert és teát adagoltam mind a három gyereknek, némi táplálékot adtam annak aki kért, orrot szívtam, csöppentettem, figyeltem az órát, hogy mindenki időben megkapja az adagját és felírtam egy táblázatba ki mit kapott és mit kell még beadnom.
Elfáradtam.
Kilátástalan.
Kori talán a gyógyulás útjára lépett, délután majdnem 4 órát aludt!
Simike most nagyon fáradt, köhögős (pont mint Korika volt), kicsi láza is volt este.
Nimród keveset eszik, és utálja az orrszívást.
Már látom mivel telik a jövő hetem...