A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2010. november 8., hétfő

ÉS még nincs vége...

Ma Simi is megkapta az antibiotikumot, mivel az ő füle is nagyon vörös és még lázas is tegnap óta. Simi egész nap feküdt, pihent viszont nagyon jó étvággyal eszegetett.
Korika elemében van, a gyógyszertárból ki kellett szaladnom mikor már rendeltem a gyógyszereket mert azt láttam bentről, hogy a kocsiban Kori üti Simi fejét majd beleharap a kezébe, Simi eltorzult arccal üvöltött (nem hallottam de láttam). Így hát mondtam, hogy elnézést de megölik egymást a gyerekeim, kirohantam rendet tenni (aminek az lett a vége, hogy Kori is üvöltött) és vissza rohantam leadni a további rendelést. Megint 5 ezer forintomba került a kis gyógyszertári kiruccanás (tegnap is).
Hát sokkal jobb dolgokra is el tudnám költeni ezt a sok pénzt...
Nimród hörög de még nem tüdőgyulladás viszont nagyon afelé halad. Még várunk, inhalátor, nurofen, párásítás és ha nem javul akkor ő is beáll a fogyasztók táborába.
Bárcsak ne kéne!
Berci dolgozik és úgy érzem több dolga van mint valaha így egyedül csinálom amig ki nem dőlök én is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése