Hétközben

Tegnap játszótereztünk. Rajtunk kívül csak Balázs volt ott, én sem tudok sokkal többet ezen kívül róla, még annyit, hogy másodikos és alternatív suliba jár (szegény). Korival labdázott, cselezésre tanította nagyon aranyosan, Kori eközben pillogott, fejet forgatott, lesütötte a szemét és láthatóan nagyon élvezte a kisfiú társaságát és tanítását. Tetszett is neki ahogy én láttam.

Délután vendégségbe mentünk Anitáékhoz. Kori tündérnek öltözött Virággal, Ágoston ételt hordott, Simi megette az ananászt, Nimród gőgicsélt, mi meg szokás szerint beszélgettünk és nevettünk. Még vacsorát is kaptunk, Berci pedig értünk jött mert végre a szokásosnál kicsit hamarabb ért haza.

Anita óvónéni, most gyesen van Ágostonnal és sokkal jobban tűri a zajt és a rendetlenkedést mint én. Pedig Virág hasonló kaliberű mint Kornélia, Ágoston meg sokkal hangosabb mint Simi és többet is rohangál. Úgyhogy sokat tanulok Anitától is.

Este Berci haverozni ment egy kis kártyázásra, én pedig neki láttam egy lányos filmnek. Mikor már az összes gyerek elaludt egyszer csak puff, lecsapta az áramot valami. Hú de megijedtem, kerestem a telefonom, a gyertyát aztán Bercit hazarendeltem mentésre. Ő jött, és lőn világosság, aztán visszarobogott, hogy befejezze a kártyapartit.
Nimród ébredt éjjel ahogy az lenni szokott, se cumi se apa, csak én és a "büfézés". Édes kicsim, egyszer ő is átalussza majd, ahogy a testvérei minden éjjelt.

Rendhagyó szerda Tesco busszal

Korán reggel megérkezett a Nagymama, hogy mi Bercivel el tudjuk vinni Nimródot a Tömő utcába a szemklinikára. A reggeli csúcsforgalomba megint arra a következtetésre jutottam, hogy ha vissza megyek dolgozni akkor mindenképpen hátrafelé megyek a zsámbéki medencébe - ha tudok - és nem a városba mert az rémes ilyenkor reggel!

Hosszú várakozás után ugyanaz a doktor néni kezelte mint a múltkor, nagyon kedves, nagyon jó szakember, mindent elmagyaráz és nem kapkod úgyhogy jó kezekben tudom Nimródot. Berci megint fogta, most sokkal rövidebb volt az egész átmosás viszont mintát is vettek, viszik tenyésztésre a váladékot a szeméből mert nagyon csúnya és ki kell vizsgálni, hogy célzottan kezelhessék a megfelelő szemcseppel. Nagyon jó lenne ha megoldódna ez a szemkérdés, az is valószínű, hogy az állandóan visszatérő náthás dolgok összefüggésbe hozhatók ezzel a gyulladással.
Kicsi Nimród megint hősies volt, csak addig sírt amíg fogták, utána evett és megnyugodott. Most 3 óránként cseppenteni kell egy spéci cseppel ami remélhetőleg javulást hoz.
Itthon a nagyok szépen vártak minket hiszen a Nagymama nagyon jól tud velük játszani, foglalkozni, örültek nekünk, Nínó pedig egészen addig aludt amig le nem tettük a nagyokat ebéd után. Ekkor kezdődtek a bonyodalmak.

Simi 1-kor elaludt, Nínó ébredt, Korit bezavartam az ágyába ilyenkor még sokáig szöszmötöl de egy idő után megadja magát és elalszik. Ma viszont 2 - kor hangos trécselést hallok a másik szobából mire átmegyek, Kori és Simi csevegnek az ágyban. Ilyenkor a vissza altatás reménytelen, Kori végleg felébresztette Simit (mérges voltam de nem kiabáltam - egy pont ide), így fél háromkor már úton voltunk az ingyenes Tesco buszjárat felé. Ugyanis kínomban ezt találtam ki programnak.
A szél fújt de már nem röpített át a másik oldalra de ahhoz túl erős volt, hogy bandukoljunk órák hosszat így a buszozást választottam mert azt imádják. Jött két nem Tescos is a végállomáshoz amit jól kipróbáltak de indulás előtt leszálltak (de mielőtt elhagyták volna a buszt Simi valami szájból előkotort koszt adott az egyik idős utasnak aki igencsak meglepődött a szokatlan figyelmességen).

Nem sokkal később a Tesco busz megérkezett és az enyémek határtalan örömmel az arcukon elfoglalták az őket megillető helyet. Az ablak mellett. Negyed óra zötykölődés után leszálltunk sétáltunk fél órát a boltokban majd a következővel jöttünk is vissza mert óránként jár nem akartam túl sokat csavarogni ebben az időben. De ez is elég volt, mert a buszozás a lényeg.
Haza felé egy másik helyre ültek szintén ragyogó arccal, néztek, kérdeztek, magyaráztak, akcióztak. Majd amikor le kellett szállnunk és már lent volt a babakocsi is és Kori is, Simi kijelentette, hogy "NEM". Egy bácsi adta le nekem (na neki szót fogadott) és bánatosan elhagyta a csodajárgányt.
Azóta is ezt meséli: "Busz, bá, nem, ke " azaz utaztunk a buszon és nem akart leszállni amikor a bácsi megfogta a kezét és segített neki.

Az este a kaland ellenére nehéz mert megint egyedül vagyok. Tegnap este itthon volt Berci akkor szuper volt az este, hogy együtt volt a család, segített sokat még a mai ebédünket is megfőzte, és kicsit kárpótol is, hogy vannak ilyen közös esték de amúgy nagyon hiányzik, hogy a hét többi napja általában nem ilyen, egyedül vagyunk. Sokat dolgozik, sokat sokáig és értünk teszi úgyhogy ez van de hiányzik nekünk.
Neki bent maradnak a szobába esti alvás címen, nekem nem. Mindent kitalálnak, hogy félnek, hogy fáj, hogy menjek, hogy maradjak. Ez természetes tudom, de nagyon kimerítő főleg az egész napos hajtás végén, hogy még egy kicsit kifacsarnak belőlem és még egy kicsit...
Nagyon szeretem őket de az én energiakészletem is véges na és a türelmem is.
Berci gyere már!!!

Mindegyiket másért

Mindhárom gyerekemet más miatt szeretem a legjobban és egyformán.

A legnagyobbat azért mert lány, mert okos, mert magabiztos, mert bátor, mert kiváncsi, mert barátkozós, mert kérdez és nagyon sok dolgot tud, mert rá volt a legtöbb időm amíg a testvérei meg nem érkeztek és mert nagyon hasonlít az apukájára és mert nagyon szereti őt.

A középsőt mert az első fiú gyerekem, mert bújós, mert kedves, mert félénk, mert nagyon jó a humorérzéke, mert szeret és tud is egyedül játszani, mert nagyon jóízűen eszik, mert ragaszkodó és mert nagyon szereti Korit.

A legkisebbet azért mert azonnal nevet ahogy ránézek, mert azonnal elhallgat ha felveszem, mert a legédesebb hangon ő gőgicsél, mert jajgat ha nem szopizott eleget és mert nagyon szeret engem.

Hogy ne legyek olyan anya amilyen nem akarok lenni?

Még iskolás koromban sokat vigyáztam az unokatestvéreimre és mindig amikor kisbabát láttam lázba jöttem, hogy megfoghassam, puszilgathassam. Alig vártam, hogy anya legyek!
Szerencsés voltam mert a 2 évvel idősebb nővérem után kamaszkoromban két fiú öcsikét is kaptam akikkel sokat játszhattam, bolondozhattam már nagyobb fejjel, így nem bunyózós társaim lettek hanem mint "pótmamájuk" babusgathattam őket.
Akkor olyan jó volt arról álmodozni, hogy milyen jó anya leszek.

Most pedig, hogy gyakorló anyuka vagyok, sokszor szégyellem magam, hogy mennyire nincs időm és lelkesedésem teljes oda adással játszani velük. Sokszor teljesen máshol járnak a gondolataim, csak bámulok, töprengek és nehéz rájuk koncentrálnom. Nem szeretnék ilyen anya lenni, mert az álmaimban és a terveimben sokkal oda adóbb voltam, és nem értem, hogy hogy lehet az, hogy mindig erre vágytam és más gyerekére miért volt annyi figyelmem, az enyémekre meg miért kell akarattal oda figyelnem. Néha el jutok erre a pontra, hogy nem is csinálom jól ezt az egészet. Főleg ilyenkor amikor be vagyunk zárva és látom, hogy elégedetlenek, egymást nyúzzák és bevallom én is csak pihennék és megvárnám a jó időt amikor kiszabadulunk.
Holtpont amin át kell billennem és elhatározom, hogy holnap sokkal jobb és türelmesebb leszek, hogy örüljenek. Hogy örüljek.
Azt hittem ezt nem kell tanulni, mert ez csak úgy jön attól, hogy az ember szereti őket. De most úgy látom ez valahogy egészen másképp működik.
Még sokat kell tanulnom...

Egy elég szörnyű nap de Nínó túlélte

A borús idő ellenére, nagyon vidám volt a tegnapi nap amikor a Labanc utcában a "Napapa" születésnapját ünnepeltük. Ebéd, köszöntés, játék, evés-ivás, nagy családi dínomdánom, elégedett gyerekek, büszke szülők, boldog nagyszülők és a többi...

De ahogy az lenni szokott amikor túl jó valami akkor biztosan rosszabb következik.
És így is lett.

Ma itthon gubbasztva küzdöttünk a bezártsággal, a náthával és az indulatokkal.
Elég sokára sikerült kikászálódnunk az ágyból, szerencsére Koriék szeretnek mellénk bújni reggelente, így azon kívül, hogy furakodnak a helyért, nincs túl sok tennivaló körülöttük (bele is gondolok néha, hogy jó ötlet-e ez az ovi mert akkor ezeknek a lustálkodós reggeleknek lőttek).

Ma Nimród is náthásan ébredt (gondolom az idő miatt is), Kori még a múlt heti vírussal küzd (köhécsel, szipog, undok), Simi csak szipog és nyűgös, Nínónak viszont a szeme is gyulladt és váladékos úgyhogy szerda reggel irány a klinika (még szerencse, hogy Berci teletankolt valószínűleg utoljára a hónapban...).

Szóval mese ide vagy oda (még a Snoopyt is megszereztük jaj de jót röhögtem), játékok, duplo, semmi sem volt jó csak a hiszti meg a birkózás. Ez volt ma. Na jó azért aludtunk is egy kicsit bár néha nagyon nehezen viselem, hogy Kori minden délutáni elalvás előtt cirkuszol, hogy ő nem álmos. Dehogynem, az! Csak nem akar aludni. De ezt nem ő dönti el természetesen, és onnantól kezdve, hogy megadja magát képes 2 órát is durmolni egy huzamban. Mint ma.

Sajnos ma Nínó repült egyet. Inkább nem részletezem hogyan, mert nem szívesen idézem fel a részleteket de röviden annyit, hogy az asztalon volt a hordozkában amikor Kori meg akarta simogatni (állítólag).

1. Miért teszem az asztalra?
2. Ha már oda teszem miért fordítok hátat?

Kicsit sírt, szopizott, hamar megnyugodott én viszont sokkal később, pörgött a forgatókönyv, hogy mi minden történhetett volna. Szerencsére nem történt vannak Őrangyalok, de figyelmeztetés volt, hogy még ennél is jobban résen kell lennem és nem hagyhatom ott. Azért ez egész embert kíván sőt még annál is többet, hogy megvédjem a nagyok "szeretetétől".

Egészen más ha csak egyszer egy nap le tudunk menni sétálni. Így viszont ez volt az elmúlt hetek egyik leghosszabb és legrosszabb napja. De jó, hogy most a nyár kezdődik és nem a tél. Vagy mégis???

Töki buli nagy esővel

Ma délelőtt a zsámbéki medencében található Tökre mentünk ahol nyárköszöntő családi programokkal várták az oda látogatókat. Anitáék ajánlották, hogy menjünk együtt mert a Kolompos együttes táncházat csinál fél kettőtől, ezen kívül kézműves foglalkozáson is részt lehet venni. Az esőt belekalkuláltuk, jó sok cuccal indultunk neki. Alighogy leparkoltunk a töki sulinál, Berci már fordulhatott is vissza mert ügyeletes a munkahelyén és mivel probléma adódott azonnal be kellett mennie - sajnos.
Ott maradtam három gyerekkel és Anitáékkal, szerencsére sokat segítettek Kori meg nagyon jól el van a 4 éves Virággal úgyhogy csak Simi hisztirohamait kellett megoldanom, Nínó nézelődött a babakocsiban.

Volt pónilovaglás, tojástartóból kukackészítés, bábelőadás, könyvnyeremény és rajzolás (Simi rengeteg "tigát" azaz csigát rajzolt).

Fél kettőkor megérkezett a várva várt Kolompos együttes - erre már Berci is visszaért. A lányok jó nagyot táncoltak az első sorban, Simi az esőben bandukolt inkább. Kori még sosem volt ilyen nagy buliban és nagyon élvezte, lépegetett, hahotázott amikor a többiek is és néha kikukucskált, hogy ott vagyunk -e. Majd háromnegyed óra tánc után kezdett fáradni (ez abban mutatkozott meg, hogy a közös táncban ahelyett, hogy figyelte volna mit kell csinálnia folyton a földre rántotta Virikét) ekkor úgy döntöttünk haza indulunk. Virág zokogni kezdett, hogy Kori távozik de a lányunk már nem bírta tovább a bulit és ahogy beindult az autónk, mély álomba merült a testvéreivel együtt.

A gyerekek is nagyon elfáradtak és mi is ráadásul megérkezett ez a nagyon csúnya és kellemetlen idő úgyhogy 3 körül haza jöttünk a finom meleg lakásba.
Otthon édes otthon, most nagyon jó itthon.

Budakeszi

Mikor először felmerült bennünk a gondolat, hogy Budakeszire költözzünk, nagyon féltem. Hiába jártam ide gimnáziumba, hiába ismertem a környéket errefelé, mégsem mertem kiköltözni a városból ahol olyan sok ember van és minden bolt a közelben és Berci is haza ér a munkából 20 perc alatt.
Akkor azt mondta egy nagyon jó barátnőm, hogy ne féljek mert az ember tömegben is borzasztó magányos tud lenni, sőt még jobban egyedül érezheti magát.

Aztán Bercivel döntöttünk, itt lesz az első lakásunk. Megérkeztünk az akkor 3 hónapos Simivel, és a kicsit nagyobb Korival és én ültem a dobozok között és próbáltam kipakolni. Egyedül éreztem magam, Berci dolgozott és én nem tudtam, hogy varázsoljak a káoszból otthont, bár szerettem a lakást az első perctől fogva mégsem tudtam mit kezdjek az új helyzettel. Aztán lassacskán rend lett, a lakást belaktuk és egyre jobban bizonyosságot nyert, hogy miért "kellett" ide költöznünk.
Most már barátaink is vannak nekünk is a gyerekeknek is, sőt annak örülnék a legjobban ha mindenki aki fontos nekünk itt lakna (hívom is őket), hogy nekik is jó legyen. Meg nekünk is.

Budakeszi gyönyörű.
Ma viharfelhős volt az ég de azért elindultunk sétálni. A zivatar után a János hegyi kilátót vonuló sötét szürke eső felhők takarták, a másik oldalon már sütött a nap és ahogy rátűzött az esőtől kizöldülő rikító zöld fűre olyan szép volt, hogy szívesen lefestettem volna (nem mintha tudnék festeni) - de megpróbáltam volna mert meseszép.

Gyakran látni errefelé ilyen szépnek a tájat.
Nem vágyom máshova.
Szeretek itt élni.