Makrancos Kata

Mostanában nem kell csatt, nem kell játszótér, nem kell séta, nem kell barátnő, nem kell ebéd, nem kell kismotor, nem kell semmi. Hiszti viszont van, undokság is. Én még elviselem bár nagyon nehezen de amikor valaki lehajol hozzá és kedves hangon szót akar érteni vele és Kori elhessegeti nagyon undokul akkor aztán nem vagyok büszke rá. Mentegetem is a helyzetet mondom, inkább ne is vígasztalják mert most nagyon nehéz vele.
Valami történik mostanában amitől néha nagyon elviselhetetlen az amúgy is harcias Kori. Kiabál is és azt hiszem ezt tőlem vette. Emiatt nagyon rosszul érzem magam, hiába amit lát azt leképezi de amit szabad Jupiternek ugye...
Mint egy zabolátlan kiscsikó akit be kell törni de mivel Kos ezért nem lehet(ne) szigorral de ez a gyakorlatban sokkal nehezebb mint gondoltam. Mert ha Simit üti rákiáltok hogy nem szabad, ha Nimródot rángatja szintén ugrok. De hát az vesse rám az első követ aki mindezt nyugalommal nézné végig.
Ma is próbáltam a játszótéren beszélgetni egy kicsit de akkor az alvó Nimródot kezdte el bökdösni a kocsiban. Erre a pici felkelt már ő is ordított és kész. Kiborulok, hogy egy kis beszélgetés sem jár nekem. Túl sokat akarok. Pedig lenne kivel játszania de ő inkább nyűglődik mellettem.
Aztán haza felé megsimogathatott egy kutyát majd el kezdte szopogatni az ujját amit egyébként nem szokott, a ház elé érve pedig Nimród simogatásba kezdett kutyás kézzel amig én Simit segítettem fel a lépcsőn.
Gondolom kell az egyensúly mert most Simivel könnyebb és Nimród is kezd tündérien kommmunikálni velünk. Szóval nem lehet az, hogy mindhárom egyszerre cuki. Túl könnyű lenne...

Van egy csacsink

Kori ugyanis csacsikát kért Tünditől és Zolikától a születésnapjára.
Hát tegnap megérkezett a legújabb családtag. Tényleg az, keresni kell neki egy helyet a lakásban mert jó nagy és úgy érzem etetni is kéne olyan élethű! De az az öröm ami Kori arcán az átvétel pillanatában látszott, hát mindent megér!
A csacsika fekszik, nagyobb mint Nimród körülbelül Simi méretű de a feje sokkal nagyobb. Nagyon édes, kedves arcú, puha szőrű, szép színű de lehet hogy éjszaka mikor megyek betakarni a gyerekeket, meg fogok ijedni tőle.
Hétvégén állatsimogatót nyitunk ugyanis én már azt is tudom, hogy Siminek a születésnapjára mit küldtek a makói Ősök...

Kori még szeretne

Ült az ölemben velem szemben a kis Kornélia és a 3-szor kilenc hónap maradványát a kis púpos hasamat tapogatta (ami sajnos nem a régi még). Egyszer csak megszólalt :"Anya, én szeretnék még egy kistestvéret."- mondta.
Gondoltam kiugrasztom a nyulat : "És mi van ha még egy fiú lenne? Az sem baj?" - kérdeztem. "Nem, nem baj ha fiú, én testvéret szeretnék és akkor mindenkinek lenne párja Simi Nimróddal én meg vele."

Nagyon élvezte a várakozást. Simogatta a hasamat, beszélt hozzá, várta őt legalább annyira mint mi. Tetszett neki, hogy napról napra növekszik a pocakom és izgatott volt végig nem emlékezett milyen volt először mikor kistestvért kapott. Igaz, hogy sokáig kislány testvérben reménykedett, mindenkinek azt mondta, hogy: "Kislány lesz, Ildikó, annyira várom!" - aztán mondtuk neki mikor kiderült, hogy kisfiú lesz és kis időbe telt amig elfogadta, hogy nem lesz Ildikó.
De még szeretne és ez a lényeg, látja, hogy ez mivel jár de mégis át szeretné élni, hogy újabb testvére születik.
Mégis csak jó ez így...

Nevetős nap

Reggel fél kilenckor már úton voltunk a rendelő felé, ahol Simire a 2 éves, Korira a 3 éves státusz felmérés várt. Semmi különös nem történt, csak néhány kérdés tőlem, aztán Koritól amire többnyire "Igen" volt a válasz. Siminél kicsit bonyolultabb volt ahogy azt előre sejtettem de azért megpróbált két lábon ugrani egyet (mert ez is követelmény úgy látszik a két éveseknél). De még mindig azt mondja magára, hogy ő Kori - nagyon jó a humorérzéke!

Persze bevadultak, rohangáltak, a védőnő csak mosolygott és megjegyezte, hogy látja nálunk otthon biztos zajlik az élet. Hát igen. Nem bocsátkoztam részletekbe...
Miután mindent felforgattunk a rendelőbe, átvonultunk a beteg rendelésre, hogy megmutassam a még mindig szörcsögő Nínót - ahogy Simi nevezi. Doktor bácsis rendelés volt, bekéreckedtem nehogy újra jönni kelljen délután és 1 hete amúgy is meghallgatta már ez a gyerekorvos.
A helyzet nem súlyos de bronchitis úgyhogy mivel köptetőt nem kaphat és gyógyszert sem ezért marad a c vitamin és az inhalátor na és az orrkezelés ha már nem vérzik szegénynek. Jaj, kicsi Nimród olyan hősiesen viseli ezt a nyavalyát, nincs láza, nincs a fülén a baci úgyhogy remélem rosszabb nem lesz és akkor csak kikecmereg ebből.
Ezt a rendelőt is sikerült felforgatnunk, bocsánatot kértem de erre is csak azt a választ kaptam, hogy nem lehet egyszerű otthon, biztos nem unatkozom. Mosolyogtam...

Haza felé Simi kérlelt a maga módján, hogy játszózzunk, így arra kanyarodtunk. Nagyon jókat bolondoztunk, tudok velük nevetni végre. Eddig nehéz volt, ideges és feszült voltam mert nagyon nehéznek éreztem, hogy megfeleljek mindenkinek mármint a családban. Most, hogy Nimród növekszik és már szereti nézegetni a lila elefántot és nevetgél a testvéreivel és nem sír azonnal ahogy felébred a babakocsiban hanem el van a kukucskálással is, így úgy érzem kezdek feloldódni és ez jó hatással van a gyerekekkel való kapcsolatomra. Szóval Korti többször átrángattam a kapaszkodós mászókán, Simin meg hahotázva nevettem mert valahányszor felmászott végül mindig visszacsúszott az emelkedős mászókán. Ez lehet, hogy nem volt szép tőlem de olyan édes volt, hogy nem tudtam megállni. Ő is nevetett. Hiába tavasz van és ilyenkor én is megőrülök. Egy kicsit. Még jobban.

Aztán itthon ma csupa vicces dolgot produkált a kis középső gyerekünk. Megtanulta a csiga szót na de nem az állatra mutatva használta először hanem a fahéjas csigára amit még reggel vettünk a pékségbe. Szóval kért belőle mikor már amúgy is tele volt a szája és mondta, hogy "Ti-gá". Ilyenkor újjongok, dícsérem és kérem, hogy ismételje de ma még nevettem is hozzá annyira murisan mondja. Aztán este ült az ágy mellett, nézegetett egy könyvet és akkor kiderült, hogy a kacsát is tudja mondani. És még suttogni is tud, hogy a szája elé teszi a kezét: "ssssssssss".

Kori ma segített végre az esti rend rakásnál. Tegnap megmakacsolta magát nem akart elpakolni mire Berci az össze duplótól megvonta a legnagyobb szeretettel. Méreg nélkül közölte hogy nincs holnap (azaz ma) egy darab duplózás sem de ha legközelebb segít akkor másnap vissza kapják. Ma este ahogy meghallotta, hogy Berci Simivel indul rendet rakni lepattant a fogmosó hokedliről és rohant be, hogy "Én akarok rendet rakni!". Mindent elpakolt. Holnap lesz duplo. Ez az apa tud valamit, azon kívül, hogy eléri a legfelső polcot...

Játszó, hit, séta, Ibi, esti káosz

Reggel egyedül volt egy órácska kimenőm, vettem pár dolgot a holnapi ebédhez, azután lementünk a szép időbe játszóterezni. Egész jó volt, nem voltak sokan, a hintáért se kellett sorba állni úgyhogy Simi nem is hisztizett. Viszont volt ott egy kislány akit nagyon megkedveltem mert kedves, értelmes, jószívű és barátságos ráadásul még szép is. Két kisebb fiú testvére van és azokkal is szépen játszik. Egy vastagabb falécet tartott a kezében, gondosan beleásta a homokba azt mondta láthatatlan Isten van rajta. Még mutatta is, hogy : "Látod? Itt van!" - kérdeztem, hogy is láthatnám mikor most mondta hogy láthatatlan...Felkeltette érdeklődésemet a téma, mit gondol ez a majdnem öt éves lány aki tudtommal nincs is kapcsolatban a vallással. Most mégis lehet, hogy megtalálta? Azt mondta nekem, hogy nem mondhtaja el mi van a láthatatlan Istennel mert ez az ő titkuk de néha el jön hozzá és megöleli és megcsókolja. Arra gondoltam csak el ne veszítse az ő láthatatlan Istenét mert tudom, hogy most nagy szüksége van rá...

Délután Ibolyához mentünk látogatóba mert most épül a házuk aminek az egyik felébe már beköltöztek. Ibi gimnáziumi osztálytársam volt, nagyon jó barátnőm bár az élet néha távol sodort minket egymástól, a lelki kötödés azonban mindig megmaradt. Most végre itt van a kisfiával és a férjével alig pár utcára tőlünk egy kertes házban és ez mindkettőnknek nagyon nagy öröm.

Az esti menetrend szétszórtan telt, rendetlen lakásba nem túl jó haza jönni fáradtan de sajnos még nem megy egyszerre a takarítás és a hosszú levegőzés. Ma az utóbbit választottam olyan gyönyörű idő volt.
Hazafelé panaszkodtam, a negyediken a hamarosan szintén három gyerekes anyuka azt tanácsolta ne foglalkozzak vele csak rúgjam arrébb a dolgokat. Felvidított ez a jótanács meg is fogadtam. Aztán főztem egy borzalmas brokkoli levest jól elborsoztam - mindig hónap végén rontom el a főztömet mert akkor már nincs pénz újabb lakomára na de mindegy valahogy megesszük.
Két helyen már rend van, Berci csinálja a harmadikat, a negyediket majd holnap én. Nem tudom másnál hogy van gyerek is meg rend is de ez egy őrület...
Azért szép nap volt, a napsütéssel, a szakrális élménnyel, Ibivel és a gyerekekkel együtt.

Kalandos hétvége

Régen volt ennyire eseménydús hétvégénk. Olyan jó, hogy már Nimród is elég nagy ahhoz, hogy egész napos programra induljunk és én sem vagyok már annyira fáradt, hogy ne bírnám. Bár a szombat egészen másképp alakult ahogy terveztük de legalább nem volt unalmas...

Szombaton reggel azon gondolkodtunk hova induljunk. A Repülőtér Emlékpark mellett döntöttünk, már régóta terveztem, hogy jó lenne elmenni oda. Igazi nagy családos mintára a tervezett 10 óra helyett fél 12 körül értünk ki a Ferihegyi repülőtér melletti rétre de nem volt baj 3 napi hideg élelemmel és egy karton vízzel indultunk el ahogy anyukámtól tanultam. A történet folytatását nézve nagyon jól tettem....
El voltunk varászolva a gépektől, Kori nagyon szeretett volna másik országba utazni a kiállított gépek valamelyikével de lassacskán megértette, hogy ezek nem azért vannak ott. Még engem is elvarázsolt a pár száz méterre felszálló repülők látványa és álmodoztam is a magaslesen ahogy néztem a magasba emelkedő óriás madarakat, hogy milyen lenne ha Bercivel csak úgy elrepülnénk a tengerhez. Kértem is, hogy születésnapomra lepjen meg egy jeggyel ami jövő nyárra szól. Elég nekem ha Split-ig megyünk meg vissza csak menjünk! Ez persze nem olyan egyszerű de terveim szerint a 2011-es nyár lesz sok év után az első, hogy nem leszek terhes és már szoptatós anya sem.
Álmodoztam. Mint oly sokszor teszem. Csak úgy elkapott a hév ahogy ott jöttek mentek felettünk a gépek...Még sosem voltunk együtt külföldön és repülőn is csak kétszer ültem több mint 10 éve. De az is lehet, hogy még sokáig várnom kell az ilyesfajta álmok beteljesítésére hiszen most elsősorban szülők vagyunk nagy hitellel és felelőséggel úgyhogy nem ez az első amire költhetünk...de álmodozni jó.








Aztán mikor eleget néztük a gépeket és mindenre felmásztunk és mindent kipróbltunk, hulla fáradtan elindultunk haza felé. Legalábbis azt hittük. Ahogy ráforultunk az M0-ra, beszorultunk egy baleset miatt és csaknem egy óra hosszat álltunk a kamionok között. Nagyon nyomasztó volt, hogy semerre nem tudtunk elmenni de a gyerekek nagyon jól viselték. Ettek-ittak felidézték a Repülőteres élményeket és játszottak a kis játék repülőkkel amiket Bercitől kaptak az ajándékboltban. Nimródot megszoptattam (áldott anyatej!) neki csak nagyon melege volt emiatt mérgelődött.
Nagy nehezen bejutottunk a városba, már majdnem a Moszkva térnél voltunk amikor beleszaladtunk a biciklis felvonulásba. Nem számítottunk rá, elfelejtettük. Mindenhol lezárva, semerre nem tudtunk menni. Már álltunk vagy fél órája amikor kiderült, hogy van egy egér út a Váron át. Kijutottunk, fél 5-re haza értünk, fáradtan, leizzadva, ebédre vágyva amikor olvasom a hírekben, hogy a budakeszi úton baleset történt. Nem is tudom, hogy elöttünk vagy utánunk de megúsztuk és csak ez számított. Kalandos nap volt...

Vasárnap lekéstük a misét. Pedig nagyon szerettem volna oda érni időben, de több minden miatt nem sikerült. A templom előtt elkanyarodtunk (miután már csak negyed óra volt a mise végéig) és a Margitsziget felé vettük az irányt. Gyönyörű idő volt, csodálatos fényekkel nagyon sajnáltam, hogy itthon maradt a fotó gép. Simi édesen szedegett a kis lábacskáit Berci mellett, Kori pedig izgatottan nézett körbe, hogy felfogja a sok mindent ami körülötte történik. Biciklisek, buszok, tavacska, halacska, békák, fák, bokrok, családok, futók, bringó hintók, kutyák, Duna és rengeteg impulzus. Jó, hogy nem lakunk a városban, mert ilyenkor látom, hogy ez a sok ember és nyüzsgés mennyire elkápráztatja. Itt Keszin nyugalom van. Ezért is olyan nagy esemény minden ilyen program.

Elsétáltunk a szigeten található kis Állatkerthez ahova be lehetett menni és pónilovagolni lehetett 400 forintért. Kori teljesen lázba jött, azelőtt nem fizettük be ilyesmire de most annyira szerette volna, hogy Berci engedett. Kiállták a sort, mi addig Simivel kacsákat és gólyákat nézegettünk és amikor Kori következett akkor boldogan ragyogó arccal kiabált az állatkerten át, hogy: "Anya Anya látod? Lovagolok!" - persze, hogy láttam csak kicsit távolabb voltam tőlük de végig figyeltem ahogy széles mosollyal üldögél a kis lovon. Meg is hatódtam, hogy ilyen boldog ennyire nagy öröm ez neki. Még perecet is vettünk mert az hozzá tartozik a Margitszigetes programhoz. Berci jó apa. Nem vesz meg mindent, nem kényeztet de tudja mit adhatunk meg nekik, hol a határ és addig enged. Gondoskodik rólunk, foglalkozik a gyerekekkel, segít nekem és előteremt nem tudom hogyan mert rengeteg a hitelünk és még gyűjteni is kéne. De ennyi kell nekünk és a gyerekeknek ha nem is minden hétvégén de néha amikor jól esik.
És most nagyon jól esett. Jó, hogy itt a nyár!

"Légtánc"

A "légtánc" ami valójában néptánc. Korit felvillanyoztam szerdán - amikor kiderült, hogy minden pénteken lehet menni Ildikó nénihez - hogy már csak párat kell aludni és megyünk néptáncolni. "Anya, mi az a légtánc?" - kérdezte kiváncsian. Elmondtam, hogy néptánc nem pedig légtánc (bár ez is érdekesen hangzik de tudtommal ilyen nincs itt Budakeszin) de még utána is így hívta. Sokat mosolygunk ezen azóta is...

Úgy történt ahogy gondoltam vagy még annál is jobban. Anitáékkal találkoztunk a pékség előtt majd miután mindenki kapott enni és innivalót folytattuk útunkat az alig 5 percre lévő iskolába. Kori előre ment Virággal és mire én betoltam az előtérbe a babakocsit már ott láttam az én kislányomat Ildikó néni mellett a kis néptánc csoport körében. Örültek neki, szeretettel fogadták csak úgy mint Virágot (mindketten ma voltak itt először). Kori egyszer kinézett az elején, hogy látom-e mit csinál, én biztatóan vissza mosolyogtam és onnantól kezdve nem is jött oda hozzám csak egyszer amikor kiesett a csatt a hajából. Akkor azt vissza tettem de már rohant is vissza a többiekhez.
És amit kintről láttam: egy felszabadult, energikus, magabiztos kislányt aki végtelenül boldogan emelgeti a lábát és a kezét, keresi a mellette állót, hogy megfoghassa, és ragyogó arccal büszkén próbálja csinálni amit Ildikó nénitől és a többiektől lát. A tánc lépéseket persze sokszor gazdagította az általa ismert bolondos figurákkal de ettől még szeretnivalóbb volt az egész. Táncolt, énekelt, nevetgélt jobbra-balra és játszott a többi gyerekkel. Biztos voltam benne, hogy így lesz. Ismerem.
Boldog voltam, hogy jól érzi magát és büszke voltam rá, hogy próbált megfelelni.
Egy kedves, volt testnevelés tanárom aztán jól megnevettetett a végén amikor elmondta, hogy milyen szuper jazz-esül táncol a lányom és azonnal kiszúrta, hogy ő az. Még be is mutatta annyira tetszett neki, hogy az én Korinkám milyen ügyesen mozog. Szerinte mindenképpen be kéne adni még valami tovább fejlesztőbe mert ő még ilyet 3 évestől nem látott. Na én erre még nem gondoltam de jót nevettünk, hogy ilyen bolondos az én kicsi lányom.
Simi nem vágyott a táncoló tömegbe, őt ropival próbáltam lekötni, Nimród viszont kikéreckedett a méltatlankodásával a babakocsiból és a kezemből figyelte az eseményeket. Simit, Kinga kislánya a "kis oroszlán" Mikolt próbálta elcsábítani de Simi nem igazán lépett a tettek mezejére csak szégyenlősen pillogott a kocsiból. Olyan más mint Kori, neki nehezebben megy a barátkozás de tudom, hogy jól esik neki ha szeretettel közelednek. Haza felé úton már megengedte Anitának (Virág anyukája), hogy megfogja a kezét és lesegítse a lépcsőn. Kicsi Simi...

Játszótérrel zártuk a programot, bár Kori többször mondta, hogy nagyon fáradt menjünk haza, azért még majdnem egy órát boldondozott a Virággal mielőtt haza indultunk. Nimród pedig miután eleget kukucskált a babakocsiból, aludt mint a bunda este fél kilencig...

Nagyon örülök, hogy Korinak ilyen élményben volt része és remélem lesz ezután is minden pénteken. Tudom, hogy ez egy nagyon fontos dolog az életében, hogy gyerekek közé megy, ahol énekel, táncol, játszik, tanul, ügyesedik és barátkozik. Ez volt az első ilyen programunk. Jól érezte magát és holnap is szeretne menni. Ő volt az első aki ma este elaludt én meg majdnem a második de Simi beelőzött... úgyhogy megyek is...