A gyerekek most

Simi ma eufórikus állapotba került. Délelőtt a Dédi mamától aki jó kedvvel megérkezett 11 körül és levitte őket a játszótérre majd délután a Nagymamától aki szintén vidámságot és szeretetet hozott a lakásunkba. Simi ölel, bújik, oda rohan. Nagyon érzelmes, romantikus alkat.

Kori is nagyon örül az ilyen látogatásoknak bár ő szívesen durcáskodik csak, hogy fokozza a hangulatot. Nem baj, megszoktuk, hogy vele türelmesen kell bánni és ész érvekkel meggyőzni. Mert nagyon okos és intelligens kislány, nagyon sokat tud és mindenre emlékszik, amit régen és csak egyszer hallott arra is.
De Kos. Nagy harcos. Okosan kell vele bánni, hogy ne romboljunk. Pedig ő is annyira szeret és ragaszkodik csak nehezebb természet mint Simi. Kori szívéhez hosszabb az út és rázósabb, de ha oda ér az ember akkor ott sok melegséget talál.
Sokat küzdünk nap mint nap, hogy egyen, hogy aludjon, hogy szépen kérjen ne parancsoljon, hogy ne kapjon rohamot ha fel kell venni a lábára egy melegebb papucsot, vagy a pólóra még egy pulóvert vagy csattot a hajába mert nem lát ki de a hajvágást nem akarja - és még sok mindenért. Berci jól bánik vele, jól kezeli ezeket a helyzeteket, megértik egymást pedig sokszor ő sem jó neki, csak engem akar. Nagyon Kos, nagyon első, Nagy(on) Kori és nagyon szeretnivaló...

Nimród ízlelgeti a hátról hasra fordulást. Elképesztő mutatványos, nagyon erős és kíváncsi természet úgy érzem sok dolgot hamarabb fog csinálni mint nagyobb testvérei. Ma mellettem feküdt amíg a nagyok a másik szobában a délutáni alvásukat nyomták. Nem volt szerencsém mert Nimródnak épp ekkorra esett a játszó ideje így csak bóbiskolni tudtam mellette de legalább láttam ahogy küzd. A hátán feküdt, lengette a jobb lábát, hátratekerte a fejét és azt láttam rajta, hogy nagyon várja hogy történjen valami. Jó sokáig el volt ezzel a kis mozgás gyakorlattal, aztán végül segítettem neki átlendülni és elégedetten nézelődött immár a hasán.
Nem is tudom talán öt hetes volt mikor el kezdett forogni a hasáról a hátára de most úgy tűnik nagyon megsértődik ha csak úgy hasra teszem. Belebújik a lepedőbe vagy pelusba ami a feje alatt van és ahelyett, hogy nézelődne, leteszi a buksiját és hamarosan sírni kezd. Nem lesz ez így jó, kell neki a torna úgyhogy kénytelen lesz megszeretni a hason nézelődést. Érdekes mert mikor a kezemben van és a térdemen pihen a pocakján akkor nagyon magasra emelkedik, azt szereti, de ha egyedül kell, azt nem.

Még mindig az utazás a kedvence. Haza jön apa és akkor indul a nagy séta. Nimród pihenteti a fejét Berci vállán és közben elégedetten kukucskál minden felé, mindent látni akar, felfogni. Nézelődik a nagy gomb szemeivel és ha észrevesz akkor nevet széles szájjal. Szívből, boldogan. Hálás minden szóért és tekintetért ami reá szegeződik.
Sokszor csak úgy teszek veszek, pakolok mellette és oda nézek és azt látom, hogy nevet rám. Mennyire szép ez. És milyen más mint az első babámmal volt. Akkor nekem kellett meghódítanom, boldoggá tennem, küzdöttem, hogy elégedett legyen az én kis elsőszülöttem. Most Nimród tesz meg mindent, hogy imádjuk őt. Pedig ha tudná, hogy semmit nem kéne tennie mert anélkül is nagyon szeretjük mindannyian.
De így még jobban, még soha véget nem érőbben.
Ha van ilyen...

Bújósok

Nimród nagyon cseles. Tegnap este addig tekergett és akciózott, hogy miután Berci háromszor vissza altatta és mind a háromszor felébredt mikor letette, végül mellettem kötött ki és mint aki jól végezte dolgát éjfél körül mély álomba zuhant az én helyemen. Olyan elégedetten és szépen aludt el, hogy nem volt kedvem át tenni a saját kuckójába. Cserébe hajnalig aludt csak akkor kellett megetetni elöször na de akkor önkiszolgálóvá váltott és ki tudja hánytól hányig eszegetett. Mint a nagyobb testvérei nem is olyan régen. De nem bánom mert cserébe alhatok és nem kell felvenni meg járkálni vele, hogy megnyugodjon. Rohamos fejlődésnek indult a mi kisfiúnk értelmileg és érzelmileg is.
Hajnalban aztán megjelent Simi is, fél 8 körül meg Kori. Napok óta így telik a reggel, hogy átjönnek, bújnak és még szunyókálnak kicsit közöttünk. Puhák és illatosak, nagyon jó ez igy, bár mi Bercivel vigyázzban alszunk ilyenkor...

Látogatás és időhiány

Ma megnéztük az ovit. Kori nagyon izgult, azt hitte most kezdődik. Kérdeztem is, hogy izgul-e mert rágta az ujjacskáját mikor megállt az autó pedig sosem szokta. Azt mondta: "Igen".
Bementünk. Az első 2 perc után otthonosan érezte magát még evett egy darabka almát is az ovisok táljából majd próbált minél több dolgot "magába szívni". A gyors vizit után indulnunk kellett, nagyon szomorúan és durcásan szedegette a lábát és lehorgasztott fejjel bánatos hangon kérdezte amikor kiértünk: "Anya, én miért nem lehetek ovis?" - mondtam, hogy ha itt lesz az ideje, nemsokára az lehet. Remélem lesz helye szeptembertől mert látom mennyire vágyik rá, hogy szeretné. És örülök neki, hogy kíváncsi, hogy magabiztos, hogy várja. Nem tudom felkészült-e de ott a helye ebben biztos vagyok. Azt nem tudom mi lesz ha lemarad, nincs B terv. Reménykedem...

Simiben nem lennék ilyen biztos. Édeském mindent sokkal később csinál mint a nővére. Mondjuk fejlődik, ügyesedik, a cica már "Tita", apa "Apa", anya "Ana", de a négy darabos oroszlán puzzle-nél még segíteni kell neki. Korira sokkal több időm volt, mellé ülni, mesélni, mondókázni, kirakózni, szöszmötölni. Simi mellé akkor ülök mikor kézen fog és oda vezet mert a nagy rohanásban akkor jut eszembe, hogy ezt is kéne, nagyon kéne. Ma is oda hívott többször autót tologatni egymásnak és ragyogott a szeme amikor vissza passzoltam a tűzpiros X5-öst (a kicsinyített mását). Aztán Nimród is el kezdett sírni, hozzá is mennem kellett mert őt meg most, hogy taknyos és folyik hátra neki végképp nem hagyhatom sírni. És akkor vége szakadt Simivel az idillnek és a harmadik következett, Kori ezalatt gyurmázgatott...

Néha nagyon elégedett vagyok ezzel a hármas felállással, de sokszor nagyon bánt az érzés, hogy mindegyik engem akar és most alig egy darabka jut belőlem minden nap vagy még annyi se. Pedig Korit, Simit és Nimródot is nagyon akartuk és akkor érkeztek amikor szerettük volna. Azért ez hatalmas ajándék és az előzményeket tekintve csoda is. Most mégis azon mélázom néha, főleg mikor mind a három egyszerre sír, hogy jó-e így nekik, megkapják-e tőlünk vagy tőlem a legtöbbet amit adhatok nekik. Mert vajon elég-e az hogy rettenetesen szeretem őket? Sokszor nem vagyok benne biztos és akkor emésztem magam mert többre most nem vagyok képes...

"Micsoda tánc micsoda tánc micsoda tánc"

Sokszor mondjuk Bercivel mikor meg akarjuk táncoltatni a gyerekeket. Ez egy dolog az őrültségeink közül. Ahogy kimondjuk a "varázsigét" felpattannak ahol vannak és kezdik. Legutóbb az etetőszékben érte őket a tánc őrület. Mi mondogatjuk egymás után a megfelelő hangsúllyal, ők meg táncolnak: "Micsoda tánc micsoda tánc micsoda tánc..."
Értik a tréfát és szeretik is. Nem is lehetnének másmilyenek hiszen a mi gyerekeink...

"Édesarcú Simi"

Kori nevezte el így teljesen magától és valóban illik rá ez a név: Édes arcú Simike

Fotózás

Nem lehet egyszerre a háromról normális képet csinálni. Nimród a legtöbbször el kezd sírni ha bedobjuk a "farkasok közé" és eltávolodunk tőle. Amikor a kezemben van és onnan támadnak a tesók akkor azt jól tűri, nevetgél, gügyög, jól érzi magát. Ha viszont letesszük és szabadon rá vethetik magukat Koriék akkor nagyon kétségbe tud esni és zokog, tekereg, segítségért kiabál. Nem csodálom, pedig annyira szeretik, tényleg! Simi legtöbbször arc masszázzsal próbálja megnyugtatni kisöccsét, Kori fej pöcköléssel kedveskedik mindezt össze szorított szájjal teszi - gondolom mindenki tudja ez mit jelent...
Ismerősök mindig kérdezik, hogy vannak egymással a testvérek. Én mindig mondom, hogy jól, mert tényleg jól csak lefotózni nem lehet őket egyszerre mert valaki mindig szenved közben...

3 éves Kornélia