Mutatványok

SIMI: Rajzol egyfolytában, méghozzá legtöbbször Ká-t. Ami annyit jelent, hogy nagy vonalakat húz vagy köröket rajzol zsírkrétával és rá mutat, hogy "Ká", azaz Ká a kígyó a Dzsungel könyvéből. Minden hosszúkás, vékony, tekergő vagy egyenes vonal Ká, a fa rönk a mesekönyvben vagy a kábel a földön. A kritikát nem bírja elviselni, ha kijavítom, hogy az nem Ká hanem farönk vagy zsinór akkor dühösen üt egyet a kezével (inkább lendítés ami legtöbbször rajtam landol) vagy hisztériás rohamot kap ugyanezt Korival is ha ő javítja ki. Most már tudjuk, hogy azt kell mondani, hogy: "Nagyon ügyes vagy Simi, igen olyan mint Ká!" - és halkan hozzá tenni az igazságot de ha meghallja ez utóbbit is akkor nagyon dühös lesz. Anyukám is ilyen, - ő maga mondta - nem bírja a kritikát. Simi igazi Jámbor gyerek...

Kérdezem, hogy hogy hívják. Mutat magára és azt mondja "Koji"! Nagyon határozott, úgy néz ki szilárd meggyőződése vagy ki tudja, talán csak a bolondját járatja velünk de Simi azt állítja, hogy ő Koji. A tükörben is, ő Koji. Erről le kell beszélnem. Akármennyire is imádja a nővérét...

És minden "igen" az "U" lett. Már nem annyira "O" mint volt de ugyan az a fejbólintás jár hozzá. "Simi kérsz még kenyeret?" - Simi válaszol és bólint: "U".


KORI: Mórikázik. Azaz ha nagyon jól érzi magát vagy boldog a játszótéren, hogy valakivel bolondozhat akkor körbe körbe táncol, lépeget, magasra emelgeti a kezét és bolondos arcot vág. Annyira édes ilyenkor nevetek és összepuszilom hogy lehet ilyen vicces az én kislányom. Mert a humor nagyon fontos. És az én gyerekeimnek van humorérzéke és erre büszke vagyok. Valamit tőlem is örököltek. Nem mintha Bercinek nem lenne mert ő is irtó vicces de azt hiszem az ilyen őrültségeiket tőlem szedik. És ezt egyáltalán nem bánom...


NIMRÓD: Nagy, erős, okos, ügyes, jóképű. Úgy tud nevetni, hogy mindig könnybe lábad a szemem annyira szép olyankor (is). Olyan magasra kinyomja magát ha hasra teszem ahogy egyik gyerekem se tette még három hónaposan sem. De nem tart sokáig mert tegnap óta eldől és hasról hátra fordul egy pillanat alatt. Akár hányszor próbálom lefotózni hason, mire élesítek már az oldalán van és utána a hátán. Olyan ügyes!
Viszont kétség kívül Korira hasonlít alvás terén ami most még bírható de ha nagyobb lesz és akkor is a nővére nyomdokain fog e téren járni akkor bajban leszek (két nehezen alvót nem tudom hogy fog bírni a család többi tagja). Azzal nyugtatom magam, hogy okos lesz és már most nagyon kíváncsi, hogy mi folyik körülötte. Mindenki kérdezi, hogy milyen a harmadik baba ugye jó gyerek? Hát, evés terén kifogástalan de az alvással vannak gondok és bizony sírós is az biztos. Az ultrahangos a 20. héten megállapította, hogy: "Ennek a babácskának fedőneve: Sajtkukac". És tényleg az...

Hétvége

Szombaton Ati papát, Juci mamát és a kis Atikát látogattuk meg Mogyoródon. Kori irtó boldog volt és én is nagyon örültem, hogy hétvégére a nővérem Évi gyerekei (Viola és Írisz) sem lettek betegek úgyhogy végre mindenkivel találkoztunk. Kori és Vilkó persze azonnal egymás nyakába borultak és azonnal indultak, hogy bepótolják a sok időt amit nem tölthettek együtt. Igaz, hogy mostanában állítólag Viola legjobb barátja egy kecske (ezt ő állítja) de folyton egymást emlegetik Korival és ha találkoznak szét sem lehet őket szedni - persze nem is akarjuk. Azért néha adódnak kisebb konfliktusok mikor megríkatják egymást például legutóbb az állatkerti közös programon azon vesztek össze , hogy kinek a kedvence az akvárium. Ültek a kis fakocsiban egymással szemben, Szabi (Viola apukája) húzta őket, hogy ne kelljen gyalogolniuk, mikor nagy sírást hallottunk Évivel. Kérdeztük mi a baj és akkor derült ki, hogy min vesztek össze, azaz, hogy ki szereti jobban az akváriumot. Szóval vannak ilyenek de egyébként rajongnak egymásért de mivel Éviék a belvárosban laknak és a télen elég sokszor voltak betegek így alig találkoztunk az elmúlt pár hónapban.
Szóval szombaton elég szép idő volt így szinte egész nap kint játszottak a gyerekek Ati papa házának a kertjében. Simi az elején nehezen oldódott, nem akarta Bercit elengedni de egy idő után nagyon jó kedvűen jött ment és ebédkor gyönyörűen kanalazta a finom húslevest. Jucihoz hozzá is bújt és szívesen kiment vele a kertbe hintázni, majd tele rajzolta az aszfaltot krétával. Nimród el-el szenderedett a vendégség alatt de sokszor kiváncsian nézelődött és bizony méltatlankodott mikor távolabb volt tőlünk és ülnie kellett a hordozkában amig mi az asztalnál beszélgettünk (igaza van). De nevetett mindenkire aki közel ment hozzá és mosolyt csalt az arcocskájára. És én büszke voltam rá.

Kora este indultunk haza, tortázás, előre hozott nyuszizás és a gyerekek hatalmas kerti játszadozása után. Atika (kisebbik kis öcsém) aranyosan segített Bercinek és Szabinak autót takarítani, úgyhogy tiszta kocsival mentünk haza ami elég ritka három gyerek mellett. Szerencsére mindenki elfáradt a nagy vendégeskedésben úgyhogy annak ellenére, hogy aludtak haza felé a kocsiban nem kellett szenvedni az itthoni elaltatásukkal. Ezt már szeretem!

Vasárnap megpróbáltunk először ellátogatni nagy családos felállásban a templomba. De annak ellenére hogy fél órát késtünk nem tudtuk megvárni a mise végét egyéb okból kifolyólag amit most nem részleteznék. A zugligeti játszótéren folytattuk a délelőtti programot ahol csatlakozott hozzánk Nagypapa, Nagymama, Orsi (Berci nővére), Sebi (unokatesó), és Borcsi (Nagypapáék keresztlánya). A finom ebédet itthon ettük meg, délután pedig Berci levitte a nagyokat ott alvós, tombolós bulira a Labanc utcába.

Szeretem, hogy nagy családosok lettünk. Büszke vagyok a három gyerekemre és Bercire aki maximálisan kiveszi a részét az itthoni teendőkből. Ilyenkor az is könnyebb, hogy nem egyedül hallgatom mikor mind a három gyerekem egyszerre üvölt. Persze sokszor én is majd' megőrülök olyan ideges és fáradt vagyok de azért mégis csak jó ez így, és sokkal könnyebb mint terhesen volt a kettővel.
Hétvégén töltekezem mert akkor "apával" teljes a család és ez majdnem minden nehézséget feledtet. Mert sok nehézség van. De itt vagyunk egymásnak és ennél többet nem kívánhatok. Csak, hogy maradjon is így.

Első bolti élmény három gyerekkel

Kori ma megkérdezte, hogy miért ragad a tigris (miután az egyik mesében azt olvastam, hogy ragadozó). Hát nem édes?

Amióta kint vagyunk ilyen sokat a levegőn nem kell olyan sokszor szétszednem őket. Mármint alig civakodnak mert az utcán nem nagyon van min. Kori jön mellettem szépen kapaszkodik a testvérbabakocsiba vagy éppen előttünk szökell, Simi meg utazik de néha ő is kiszáll és szökell. Nimród legtöbbször alszik bár elég sokat próbál leskelődni de a zötykölődős budakeszi járdákon újra és újra elnyomja az álom. Így jó, Simi nézelődik elöl, Kori egyfolytában beszél, kérdez, magyaráz mellettem.

Ma könyvesboltba mentünk a holnap egy éves Petike unokatestvérnek néztünk ajándékot. Kicsit kalandos volt a program mármint három gyerekkel vásárolni. Kori teljesen belemerült a könyv nézegetésbe és mondta hogy ezt is meg azt is mindent el akart olvasni, Simi egyfolytában ki akart menni a boltból, Nimród pedig üvöltött a kocsiban mert nem tetszett neki hogy nem mozdul a járgány. Mindeközben teljes erőmmel próbáltam arra koncentrálni, hogy kiválasszam a legmegfelelőbb könyvet és a meglógott Simit se tévesszem szem elől. Sikerült nagy nehezen mindent megoldani, könyvet is találtunk, Nimród is elhallgatott a kezemben, Simi sem veszett el, Kori pedig elégedetten távozott mert jó sok könyvet megnézhetett és jó sokat kért születésnapjára. Rólam meg szakadt a víz de ez mellékes. Nem aggódom. Tuti le fogok fogyni. Hamarosan.

Alvós Nimród, sírós Simi, édes Kori

A szép, napsütéses időben tett hosszú séták végre meghozták Nimródnál a jó alvást. Nem kellett kézben ringatni és nem törték rá a testvérei az ajtót mivel az egész délelőttöt és a délutánt is kint töltöttük, végig jót aludt a babakocsiban. Mennyivel könnyebb lehet annak akinek nem kell minden áldott nap le fel hurcolászni a gyerekeit hanem csak kizavarja őket a kertbe aztán amikor idő van akkor meg beszedi őket. Talán ennek is el jön egyszer az ideje addig meg feszített napirendben lenyomjuk a napot - ez minden testedzésnél hatásosabb. Nem gondoltam volna, hogy egyszer ennyire tartani kell mindent de ha azt akarom, hogy Simi ne aludjon el a kocsiban haza felé vagy ebéd közben és ne akkor ébredjen amikor Korit éppen elaltatni készülök akkor bizony 10-kor séta, délben ebéd utána alvás 3-ig, délután játszó, 6-kor fürdés, 7-kor vacsora, 8-kor ágyikó (elalvás igény szerint). Ebbe belefér Nimród igény szerinti szoptatása és este valamikor a fürdése is. Kori nehezen szokta meg a korai fekvést, amig terhes voltam sokszor mellettük feküdtem amig el nem aludtak de ez most már megoldhatatlan. Könnyebb így nekem de meg kellet szoknom a gondolatot, hogy ettől nem lesznek sérültek lelkileg, hogy nem dekkolok a szobájukban minden alvás előtt. Ha Nimród átkerül hozzájuk akkor szerintem kezdődik minden elölről. De addig nem tudok három vagy még több felé szakadni...

Simike nagyon nehéz eset. Néha borzasztóan sajnálom, hogy mutogat, szótagol, hisztériás rohamot kap ha nem értek valamit de sokszor nem tudok vele mit kezdeni. A játszótéren sem tud teljesen felengedeni, ott is szorong, ha sokan vannak nehezen megy el mellőlem és ha foglalt a hinta mikor ő menne akkor üvölt.
Pár hét és két éves. Rettegett dackorszak. És egy kis testvér. Ez így sok neki egyszerre. Pedig annyira édes amikor vidám és jókedvű és amikor táncol (zenére nagy huszár léptekkel rója a köröket a szobába) és amikor bújik és "Ó" -zik, vagy menekül mikor üldözöm és el akarom kapni vagy mikor kézen fog és sétálunk vagy olyan álmos már ebédnél hogy felakadt szemekkel tömi a finom ebédet a szájába hát tényleg imádom de sokat sír elképesztő hangon és ezt sokszor nagyon nehéz elviselni...

Kori nagyon szeret a játszótérről egy kislányt. A kislány is szereti őt még tavaly barátkoztak össze, de az a kislány egy kisfiúval még szorosabb barátságban van egy oviba is járnak meg Kori fiatalabb is náluk úgyhogy van, hogy kiszorul a játékukból. Ma észre vettem, hogy megy utánuk, nézi őket, be akart ő is szállni a vonatba amibe ültek de már nem fért be és úgy éreztem, hogy mindig ott hagyják. Nem bántásból hanem mert nagyobbak és el voltak egymással foglalva. Pedig Kori olyan boldog volt de amikor lemaradt akkor láttam hogy bánatos de nem akaratos, tolakodó csak vágyakozó. És tudom hogy ez butaság de akkor majd megszakadt a szívem, hogy miért nem játszanak az én kislányommal úgy ahogy azt ő szeretné miért nem veszik őt észre hogy szalad utánuk.
És hogy ez olyan semmiség de arra gondoltam ha most így sajnálom őt egy ilyen dolog miatt akkor hogy fogom kibírni amikor tényleg bántani fogják az én drága kislányomat. Hogy fogom megóvni a csalódásoktól...inkább bele se gondolok. Remélem talál egy igazi barátot akivel kölcsönös lesz a nagy rajongás. Mert annyira tud szeretni és ragaszkodni...

"Survivors"

Tényleg front volt tegnap. Ma Nimród végre kipihente a tegnapi (összességében) egész napos üvöltést. Végre az eső sem esett és le tudtunk menni délelőtt az üres játszótérre, egy jól sikerült családi alvás után pedig anyukás találkozóra a kicsit messzebbi játszóra (még jó, hogy felhívtam Anitát aki szintén legeltette a gyerekeit).

Simit viszont ma érte front hatás mert mind a délelőtti mind a délutáni séta után végig bömbölte a haza felé utat a tesókocsi első ülésén. Egy kicsit megvígasztalódott mikor vezethette pórázon a szomszéd utcában lakó Tücsi kutyust de attól végig sértődött hogy nem hagytam hogy a munkások mobil vécéje körül ólálkodjon.

Délben a védőnéni jött hozzánk egy gyors terepszemlére de hamar elmenekült mikor 3-ból kettő kitartóan üvöltött Kori meg közölte, hogy zavarjuk (ezért természetesen leszidtam ha így is van ezt még sem mondhatja maximimum gondolja). Hát elég rémes életkép lehet egy fiatal lánynak aki babát tervez, de ez van ezt a részét nehéz eltitkolni a látogatók előtt.

A délutáni játszóterezés megint csak Siminek volt nyűglődős, mire belejött a homokozásba már indulnunk kellett haza úgyhogy megint sírás - se kép, se hang - így még vigasztalni sem lehetett. Mikor haza értünk jött két pasi (egyik egy gyerekkel) a lépcsőházban kérdezték segíthetnek e valamit. Mondtam, hogy igen vigyék fel őt a másodikra és a zokogó Simire mutattam, erre össze néztek és csóválták a fejüket hogy nem merik. Na szóval kocsi be a tárolóba Nimród a bal karomba Simi a jobb hónom alá Kori nem tudom hol talán előttünk ment. Felértünk nagy nehezen a másodikra, Nimród szerencsére mélyen aludt úgyhogy a nagyok mentek a kádba aztán szerencsére Berci is megérkezett hogy megmentsen. Vacsora, mese, sátras játék az ágyban (elalvás előtt bebújnak hárman egy pokróc alá és mindenféléről beszélgetnek) aztán legjobb esetben alvás, legrosszabban hiszti. Ma az előbbi, tegnap az utóbbi. Most fél tíz van mindenki alszik, Berci a gyerekeknél kidőlt (szegény ez még neki is sok).

Most jó, elégedett vagyok hogy kisebb akadályokkal ugyan de sikerült ez a nap, mindenki volt levegőn mindenki aludt amennyit kell (beleértve engem is). Na de mi lesz holnap meg azután? Kezdődik elölről. És mi garantálja a sikert? Mintha minden egyes nap egy "survivor játék" lenne hogy vajon sikerül-e minden, túléljük-e ezt az őrületet? Nem unalmas, nem megszokott hanem kihívás. Sikerülnie kell...

Szomorú hétfő

Néha azért én is majdnem megőrülök. Például mint ma. Tegnap elhatároztam, hogy ma felszámlom a rendetlenséget amig a nagyok haza nem érnek de Nimród sehogy sem akarta jól érezni magát még a kendőben sem. 11 körül végre sikerült megreggeliznem de a teregetéskor már szemerkélt az eső úgyhogy kezdhettem ide oda pakolgatni a száradó ruhákat hogy nehogy megázzanak, eközben Nimród persze elégedetlenkedett az ágyon. Ez azért sokszor nagyon nehéz hogy hiába evett, kakilt, büfizett, mégis képes zokogni még ezek után is látszólag ok nélkül( persze valami biztos nem tetszik neki) de ez engem nem vígasztal amikor próbálom utolérni magam és nem tudok vele lenni pedig igényelné - és akkor a nagyok még sehol. Fél egykor megérkezett a Nagypapáékkal Kori és Simi. Ilyenkor nehezen szakadnak el a nagyszülőktől, hívják őket be játszani, nem akarják, hogy véget érjen a hétvége (ami nekik a sok mulatozást jelenti) de miután elbúcsúznak és elmennek akkor a gyerekek azért leverik rajtam az anyahiányt. Jön a hiszti és a követelőzés na és a nem evés. Tény, hogy válogatósak de nem mindig van türelmem belekönyörögni egyesével a falatokat a szájukba. Aztán mikor egy pillanatra nem nézek oda Simi "véletlenül" leveri az egész tál rizst a földre, Kori meg nyavalyog miközben a tányérját tologatja, hogy ő ezt nem kéri (mást meg nem kap az biztos). Nimród ekkor felébred nekem meg a megérdemelt délutáni alvásom lebeg a szemem előtt. Beteszem a nagyokat a sikertelen ebédeltetés után az ágyukba persze sírnak tiltakoznak de ott maradnak legalább és hamarosan el is aludnak, Nimródot pedig egy órán keresztül megint csak nem sikerül megnyugtatni és izgulhatok nehogy felébredjenek a nagyok mert akkor a pihenésemnek lőttek. És tényleg lőttek mert Nimród nem akart elhallgatni, Simi pedig felébredt persze sírva és persze őt sem sikerült vissza altatni. Kori meglepően mély álomba zuhant mert mindebből semmit nem érzékelt. Úgyhogy Simit kimenekítettem és csináltam egy "sírós szobát" én is ide csatlakoztam mert nagyon idegesített, hogy ez az egy alvós órácska ma nem jár nekem. Kori is felébredt fél óra múlva és azzal jött a szobába, hogy: "Bocsánat anya, hogy nem ettem meg az ebédet." - legalább ennyi. Vannak ilyen napok, hogy semmi sem sikerül és még az eső is esik. Türelem, türelem, türelem...

7 hetes Nimród és a Labanc utcai vasárnap

Vasárnap este 5730 grammot mértünk. Ez azt is jelenti, hogy Nimród minden eddigi gyerekünkün túltesz mármint ha a gyarapodást nézzük akkor biztosan. Nagyon sokat mosolyog ha beszélünk hozzá és simogatjuk az arcát. Nimród nagyon hosszú baba már a 68-as ruhákban is végig ér a lába, persze mindenki ámul, hogy milyen nagy gyerek de amikor Bercire néznek (mi meg a felmenőkre gondolunk) akkor mindez érthető. Az arca, a fejformája, a sírása és a pihe-puha haja persze nagyon csecsemős de a méretei az alvásigénye és a tekintete idősebb kisbabára vall.

Sok hét után a vasárnapot nagy családunk a Labanc utcában töltötte. Berci reggel elvitte a gyerekeket misére (Nimródot nem akartuk még ilyen orrszívósan tömegbe vinni na és én sem tudtam mindent össze készíteni reggel fél 9-re úgyhogy mi maradtunk). Utána elmentünk együtt az újságnak fotózni a kálvária dombra amit nagyon nehezen találtunk meg mert nagyon bonyolult útbaigazításokat kaptunk az egyenesen, jobbra, balra és balra fel helyett de végül megtaláltuk miután beautóztuk az egész budakeszi domboldalt de ez még nem volt semmi mert kiderült, hogy zárva van így Bercinek be kellett másznia a kutyával őrzött területre (ami a szomszéd ház kertjében egy pulit jelentett). De végül fotózott, mi meg közben sétálgattunk kint mert nem akartam a gyerekeket egyesével átadogatni a kerítésen. Kalandos lett volna...
Ebédre lementünk Nagypapához és Nagymamához a Labanc utcába a gyerekek és mindenki legnagyobb örömére. Nimród persze már attól elfáradt, hogy sétáltunk és autóztunk úgyhogy egész ebéd alatt a hangját sem hallottuk, elégedetten aludt a hordozkában. Csak késő délután ébredt akkor megetettem és ébren maradt megmutatni tudományát a Nagymamának azaz, hogyan követi az ujját a két szép szemével. Olyan jól érezte magát, hogy nem volt szívem összecsomagolni és magunkal vinni Berci munkahelyére (be kellett mennünk hibát elhárítani, illetve csak Bercinek, de nekem kellett vezetenem a kimutatható alkoholszintje miatt) szóval a babák maradtak mi meg kettesben leléptünk mint a régi szép időkben. Mire vissza értünk egy óra múlva, Nimród megint aludt a nagyok pedig palacsinta gyártásba kezdtek a Nagypapával (milyen jó dolguk van, hogy Nagypapa bármikor rávehető ilyenekre). Miutána Nimródot a Nagymama többször magához vette vígasztalásra, Simike a Nagypapánál keresett és talált menedéket, a kezébe kéreckedett és huncutkodott, a szakállába nyomta a vauját és közbe csíntalanul nevetgélt. Estefelé haza indultunk Bercivel és Nimróddal, a nagyokat ott hagytuk ott alvásra (éppen a kádban pancsoltak mikor elbúcsúztunk). Otthon érzik magukat, nincs sírás, szeretik, hogy ott lehetnek, Nagypapa és Nagymama ágyába is beszökhetnek reggelente egy kis lustálkodásra és figyelnek rájuk, játszanak velük, szeretgetik őket és kölcsönösen ragaszkodnak.
Késő este egy kis kaland azért még várt rám azok után hogy fél útról vissza kellett fordulnunk a Labanc utcába mert ott felejtettük Berci telefonját. Miután haza értünk és megfürdettem Nimródot, nem sokkal azután indulhattam vissza egy kis éjjeli erdei kocsikázásra mert ott felejtettük Nimród orrszívóját és kellett mert dugult az orra. Még jó, hogy forgalom nélkül autóval csak negyed óra az út oda-vissza. Örültem volna ha nem hagyunk ott semmit de kárpótolt a gondolat, hogy reggel majd jó sokáig alhatunk...és így is lett.