Mogyoródi látogatás

Tegnap délelőtt elszabadultunk Bercivel, kicsit vásároltunk kettesben, addig a gyerekekre a Nagypapa és a Nagymama vigyázott.
Jó volt, hogy csak ketten voltunk, az idő ilyenkor nagyon gyorsan telik bár mindketten kicsit letörtek voltunk. Érthető.
Nyomasztó a héten történt ultrahang eredménye, várjuk a keddet hátha jobb hírekkel szolgál egy másik doktornő.
Semmi kedvem aggódni, erőm sincs nagyon, csak olyan rossz kedvű vagyok és szeretnék már túl lenni mindenen.

Szokás szerint késve érkeztünk misére de nekem még így is fontos, hogy egy kicsit ott lehettünk és a prédikáció végét hallottuk.
Imre atya azt mondta ne csak azt higgyük el amit látunk csak mert ez a világ ilyen. Nekem ennyi elég volt, megint kaptam valamit...

Ma Ati papánál és Juci mamánál voltunk Kori névnapot és születésnapot valamint Juci születésnapot ünnepelni.
A gyerekek nagyon boldogok voltak, régóta várták már, hogy Mogyoródra menjünk. Az unokatestvérek szinte egész nap hintáztak a kertben, Nimród kétszer is aludt (egyet a kocsiban, egyet a kertben), Viola és Kori megbeszélték mi mindent tanítottak már a kisebb testvérüknek.
Simi végig a nagylányok után masírozott, de mikor azok ott hagyták, beérte Írisszel is a hajó hintában.
Nimród mostanában férfias szégyenlősséggel szemlesütve huncutkodik, nagyon hatásvadász pillogásokra képes, Ati papa ölében egy nagy adag süteményt is befalt.

Kori egy gyönyörű ló istállót kapott (amibe aztán majdnem minden lova befér), hozzá egy szöszi lányt egy barna lóval (ez utóbbira Viola is szemet vetett).

Atika szokás szerint gondoskodott a fergeteges party hangulatról, zenét kevert, belépő jegyet szedett, gyerekeket terelt ide - oda, és táncbemutatóval emelte a délután fényét (amiben természetesen a kislányok és Simi is részt vettek).

Juci sokat sürgött forgott bent a konyhában, Ati papa pedig kint a kertben foglalatoskodott, közben ellátta Nagypapai teendőit: Túró Rudit osztott az "éhezőknek".

Az első lépés és a gombóc

Nincs túl nagy közlésvágyam, jobb most befelé fordulni legalább keddig...

De ma olyan nagy dolog történt, hogy ezt le kell írnom.
Kori megtanította Nimródot egyedül lépkedni: úgyhogy Nimród jár!

Én nem is láttam, Kori szaladt ki hozzám, hogy: - "Képzeld Anya elengedtem Ninót az asztal felé és oda lépkedett egyedül!".

Még sokszor megmutatták nekem az este folyamán a mutatványt és Kori határtalanul büszke volt, Nimród pedig nagyon lelkes. Simi is beállt segíteni, az asztal elé állt és kérte, hogy Nimród lépkedjen felé is. Így is sikerült, Nimród egész este a testvérei karjába zuhant.

Legalább most már nem csak bánatomban sírhatok....

Délután fagyizni mentünk, idén először, Simi hetek óta készült az első emlékezetes gombócra. Eredetileg csokisat akart de ahogy Kori vaníliásat kért, ő is azonnal meggondolta magát.
Nagyon megfontoltan nyalogatták a hideg finomságot. Nimród rágcsálta a tölcsért.
Én meg merengtem és nagyon jól esett, hogy csak velük vagyok.
Olyan édesek.

Pötty: FIÚ

Nem teljesült Kori álma arról, hogy lány testvére szülessen és az enyém sem, hogy mindent rendben találjanak az ún. nagy genetikai ultrahangon.

Bercivel csak most kaparjuk össze magunkat, mert azért reméltük, hogy nem kell aggódnunk de hát ezúttal nem így lesz.

Szerencsére csak 6 hétig kellett hallgatnom mindenkitől, hogy most nekünk egy kislány kéne és biztosan kislány lesz és milyen jó lesz most egy kislány így negyediknek.

Most azért sok kérdés felmerült bennem mindenfélével kapcsolatban amit nem szívesen teszek közzé egyenlőre.

Ibinél jártam délután, a legjobb hely ahova mehettem...

Szeretjük Pöttyöt.

"Ötty"

Nimród minden kérdésünkre azt feleli, hogy: - "Ötty".

Kori az oviban tanult egy altató mondókát és ezt minden este elmondja nekünk.

"Álom Manó erre jár sok kis aranyos gyerekre, fecskére, anyára, apára rátalál. Álom port hint a szemére, hogy szépet álmodjál. Mi szeretnél lenni Simi?"

Simi: - "Róka."
Kori folytatja: - "Álom Manó erre jár Róka Simire rátalál.
Mi szeretnél lenni Anya?"
Én: - "Őzike."

Kori: - "Álom Manó erre jár Őzike Anyára rátalál.
Mi szeretnél lenni Kori? Én Lovacska.
Álom Manó erre jár, Lovacska Korira rátalál. Mi szeretnél lenni Ninó?"

Nimród: - "Ötty."

Na ezen annyira el kezdtünk nevetni, hogy utána még vagy tízszer megkérdezte Kori, hogy mi szeretne lenni és Nimród mindig válaszolt, hogy Ötty.

Kori:- "Álom Manó erre jár Ötty Ninókára rátalál..."

És ez így ment sokáig este mikor egyszer csak mondtam, hogy most már tessék aludni.

Nagyon édesek voltak.

Kétely

Nagyon várom a jövő heti ultrahangot de a várakozás izgalmával együtt a félelem is nő bennem, hogy minden rendben lesz e a kis Pöttyel. Nem szabadna, hogy emésszenek a rémképek és a gondolatok de olyan sok rosszat lát és hall az ember, hogy csak reménykedhet, hogy vele nem közölnek semmilyen rossz hírt.
Berci mindig leállít, hogy hagyjam abba rémképezést és persze, hogy minden rendben lesz. Akkor is nyugodt maradt amikor én nagyon kiborultam mikor a 18 hetes ultrahangon Kori agyában egy kis cisztát találtak, ami aztán a 30. hétre elmúlt de az addig eltelt idő nekem nagyon szomorú és félelmetes volt.
Simivel és Nimróddal semmi rosszat nem mondtak, nem is volt a babavárás alatt semmi rémség de még a szülőszobán a sok fájás között is azt kérdeztem Bercitől, hogy ugye szépek lesznek mikor előbújnak és minden rendben lesz e velük.
Aztán szépek lettek ahogy Kori is gyönyörű volt a legszebb kislány újszülött baba akit életemben láttam...

Megfigyeltem, hogy csütörtökre elfáradok, többet kiabálok, veszekszem és türelmetlen vagyok szegénykéimmel és csak az segít ha elmennek aludni és csend és rend van körülöttem, akkor tudom értékelni megint, hogy vannak és már alig várom, hogy megint ébren legyenek és hozzám bújjanak és szeretgethessem őket.
Zavaró ez a kettősség amit a kimerültség eredményez de nem lehet igazán semmit tenni ellene csak pihenni, elcsendesedni, mással foglalkozni.

Holnap dolgozom, tanítok. Ilyenkor mindig hihetetlenül hiányoznak, jó, hogy van vigyázójuk de jobb lenne ha én vigyázhatnék rájuk.

Azt hiszem kisebb mélyponton evickélek.
Jobb lenne aludni egy kicsit.
Megyek is.

A fáradt és ingerült de még mindig optimista kismama

Ez is én vagyok.
Olyan mérgesen keltem ma, hogy csak na. Nem elég, hogy nem múlik a náthám, fáj a torkom, a fejem, dugul az orrom, ráadásul Nimród négyszer ébredt éjszaka mindenféle sírás-rívással, Simike pedig reggel hatkor megjelent az ajtóban, hogy: "- Kell piszíni ész kakíni." - utána persze már nem volt hajlandó vissza feküdni az ágyikójába de még mellém se.
Két hete még mindhárman csodásan tartották a fél nyolcas kelést, most viszont hol egyik hol másik már rikácsol hajnalok hajnalán.
Elég nehéz ilyenkor arra gondolni, hogy milyen édesek, aranyosak, inkább az irtó hosszú nap és a rengeteg teendő kavarog a fejemben de azért vissza vonultam az ágyamba és próbáltam úgy tenni mintha aludnék, pihentem de közben azt hallgattam, hogy Simi énekel a rajzoknak a konyhában amiket ő készít amíg mi fel nem kelünk.

Nimródot a 4 órás kelés körül áthozom magunk mellé (amire lelkileg vágyik fizikailag viszont cseppet sem), akkor tekereg, forog, felsír, rugdos félálomban nyavalyog, köhög, nem alszik pihentetően, viszont ott van közöttünk és ez kell neki.

Kori mostanában nem költözik, ő alszik legtovább a saját kis emeletén (amit az első tiltakozások ellenére egészen megkedvelt). Este viszont ő az aki nem akar elaludni, bevonul a galéria sarkába és kikönyököl mint a nénikék az ablakukon - na ilyenkor megenném azért az édes kis humoráért.

Ha elalszik akkor is a lépcsőhöz teszi a fejét (nem az a bekuckózós fajta) így úgy érzi, hogy nem marad ki semmiből.

Reggel eldöntöttem, hogy ma este 7-kor mennek aludni, ha már nincs éjszakám és reggelem, legalább estém legyen.
Este 8-as körkép (én a gyerekekre értettem a tervemet, Bercit igazából nem erre a sorsra szántam de nagyon fáradt mostanában):

Na de ott tartottam, hogy reggel mérgelődtem mert semmit nem aludtam éjszaka sőt még reggel sem.
Aztán le kellett vinni Simit és Ninót az orvoshoz a szűnni nem akaró köhögés miatt (ez három napi hideg élelemet jelent a rendelőben, ugyanis Nazim Tannál eddig sose várakoztunk egy óránál kevesebbet - de hát alapos!). Na de oda értünk és csodák csodája alig voltak a váróban úgyhogy nagyon hamar végeztünk pedig előtte rettegve mentem, hogy mennyit kell majd ott ülni.
Nimród még mindig sípol (bronchitis), Simike gyógyult a köhögés elhanyagolható.
Jó, hogy van ez a felhőcske gépünk (inhalátor) mert ez a legjobb gyógymód rá. Bár az még jobb lenne ha nem lenne többet bronchitises Nimród mert 3-nál több nem jó jel 2 éves kor alatti gyereknél. Neki már kettő volt...

A Doktor bácsi mindent tudni akart a 18 hetes Pöttyről, hogy fiú vagy lány és én mit szeretnék és majd szóljak ha tudom és hány hetes, és mikor születik és mondta, hogy kijön majd megnézni.
És persze a végén kitartás-t kívánt! Mókás volt.

Délután elég rosszul aludtak a fiúk, így én is aztán hívott Niki, hogy találkozzunk a játszótéren miután összeszedtem Korit az oviból.
4-re lent voltunk a nagy játszótéren ami persze tele volt napfényre vágyó anyukákkal és gyerekekkel.
Niki enyhe sokk után felfogta, hogy megint lesz egy babánk (neki van egy 2 éves Petikéje) aztán a végén már sajnálta, hogy nem hozott kamerát mert azt mondta ezt fel kéne venni amit a gyerekeim művelnek.
Tényleg elég viccesek voltak. Kori Nimródot próbálta sétáltatni a homokban, Nimród ezt hagyta, sőt azt is, hogy elessenek és egymásra dőljenek, majd megpróbáljanak együtt felállni és még hasonló mutatványokkal szórakoztassák a nagyérdeműt.
Simike néha csatlakozott ehhez az őrülethez, szívesen rájuk feküdt mikor elestek és néha ő is rángatta Ninókát de ő szívesebben állt mellettem és sírt, hogy haza akar menni (nem szereti ezt a játszót csak ha kevesen vannak).
Ahogy beszélgettem Nikivel és közben elnéztem őket megint az jutott eszembe amit Berci mondott régebben arról, hogy miért akar nagy családot. Azt mondta, hogy amikor gyerek volt, mindig nézte a templomban a sok gyerekesetek és azok mindig olyan vidáman eljátszottak egymással és mindig olyan boldog volt a sok gyerek együtt.
Most én is ezt láttam és ez jó.
Senki nem tudna meggyőzni az ellenkezőjéről.

A boldog kismama

Ez én vagyok. Még egyik gyerekkel sem voltam ilyen boldog. Olyan jó, hogy itt ez a három kis gyerek és a negyedik már ott növekszik a hasamban. Nem tudom minek tudható be ez az érzés de az biztos, hogy Nimróddal már nagyon szenvedtem így a közepe táján.
Hogy lehet, hogy a Negyedik várandósság ennyire boldoggá tesz?
Lehet, hogy azért mert ezt nem terveztük és mégis itt növekszik mint egy kis ajándék aki velünk akar lenni?
És mert Kori is annyira várja és Simike meg mindig úgy kérdezi, hogy: "Ott a kisbaba a hasadban igen vagy nem?" - ez is sokat számít, hogy ennyire örülnek neki és izgulnak.
És mert Nimród rettenetesen édes harmadik kis fiúcska.
És mert Berci mindent megtesz, hogy jól érezzem magam a várakozás alatt (csokit hoz, szendvicset hoz, meglepetést hoz, vásárol, fürdet, altat, rendet rak, főz).
És mert Isten úgy egyengeti az utunkat, hogy tulajdonképpen semmi miatt ne kelljen aggódnunk (még akkor is amikor ezt nem hisszük el) és, hogy mindenünk meg legyen amire éppen szükségünk van.

Jövő héten megyek ultrahangra és nagyon sokat gondolok rá, hogy kisfiú-e vagy kislány.
Az biztos, hogy "Simiféleség" mert úgy nézek ki mint vele (azaz nem híztam még 10 kilót csak négyet) és előre is lassan növök nem úgy mint a két egyformával (Kori, Nino) és elég jól bírom fizikailag.
De azt, hogy milyen nemű lesz még nem tudjuk pedig mindenki ezt kérdezi legelőször.

Lassan lekerül a téli kabát úgyhogy a játszótéren is és itt a házban is lelepleződöm nemsokára. Az viszont nem lesz olyan jó. Magyarázni, hogy miért jó négy gyerek és elmondani, hogy miért nem félek és hallgatni a sok jó tanácsot meg szörnyülködést. Sokszor vicces, sokszor fárasztó.

Szombaton a gyerekekkel a Sparba mentünk Túró rudiért. A fizető sorra tettem a négy rudit és a Kismama újságot amit venni akartam. Előttünk egy idősebb bácsi állt, egy Budget márkájú 2 literes vörösbort fizetett csak. Megfogott két rudit és oda tett a bor mellé: "Ezt én fizetem a gyerekeknek."
Még tiltakozni se volt időm már be is ütötte a pénztáros, mondtam, hogy köszönöm nagyon aranyos. Meglátta a kocsiban Nimródot és azt mondta:
"- Jaj 3 van? Akkor azt is fizetnem kellett volna!".
Kisétáltunk a boltból még egyszer mondtam, hogy köszönöm, erre határozottan megszólalt: - "Jaj ne köszöngesse már! Az ilyet nem kell megköszönni!" - aztán ránevetett a rudi faló gyerekeimre, mosolygott, köszönt és elment.
Úgyhogy ilyen is van még a mai világban...