Március 16-19: BERLIN

 
Álomutazás volt az elejétől a végéig!
Csodálatosan sikerült, minden pillanatát kihasználtuk és borzasztóan élveztük.
Életem legnagyobb kalandja volt és legromantikusabb utazása.
Berci igazán remek turistatárs és a levegőben is elviselte boldog kitöréseimet, megmosolyogta rettegésemet.
Élveztük a reptéren eltöltött időt, a felszállást, az 1 óra 10 perces utazást, a leszállást.

Berlin nagyon hangulatos város.
Nem is gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog (elvégre a repülés volt a lényeg!).
A közlekedés kiváló, az ételek nem drágábbak mint itthon a fizetés és a segélyek viszont jóval magasabbak.
A bevándorló sok, a turistákat szeretik de ha ott próbálsz boldogulni azt már nem annyira.
A tolerancia fővárosa, sok mindent láttunk...

Rengeteget utazgattunk a városban (az S Bahn a magasban megy!), kávéztunk, sétáltunk, nézelődtünk.
A szállásunk egy szoba volt Péter lakásában aki 1980-ban költözött ki. Kiadta nekünk 3 éjszakára  a legjobb szobát, komfortos lakás a legjobb utcában ahol Jackie Chen forgatta a 80 nap alatt a Föld körül berlini jelenetét.
A lakás egy műemlék épületegyüttes egyik házában volt, a közelben volt egy szép templom, több bolt gyorsétkezdék, kávézók és az U Bahn Meringhdamm-i megállója.

Találkoztunk Berci unokatestvérével Gergővel aki éppen Berlinben volt munka ügyben, ő szerezte a szállást is Péternél és elvitt minket izgalmas helyekre, megmutatta Berlin valódi arcát.

Még nem voltunk Bercivel kettesben külföldön, több mint 10 éve repültünk mind a ketten és most szívem minden gondolatával vágytam erre az utazásra, kalandra.
A gyerekekre Berci szülei vigyáztak, egyik este Orsiéknál aludtak Sebi Peti unokatesóknál és nagyon hamar és jókedvűen eltelt a nélkülünk töltött idő.

Hoztunk nekik finomságot, legót, karoke gépet, teknőst, világító lámpát mindent ami befért a kézipoggyászunkba.

A repülőtér varázslatos hely, nagyon izgalmas a sok ellenőrzés és csomagátvilágítás, a Tranzitban a várakozás és kávézás is csupa izgalom. A beszállás, felszállás meg leírhatatlan élmény!

Soha még ilyen jól nem éreztem magam külföldön, repülőn égen és földön!

Többet fotóztam mint egy japán turista (csak hogy Bercit idézzem).
Remélem hamarosan újra útra kelünk mert utazni, világot látni csodálatos dolog!

Köszönjük a családnak, hogy segítették megvalósítani az álmunkat! Kaptunk repülőjegyet, valamennyi költőpénzt!
A barátoknak, hogy gondoltak ránk!
A JóIstennek, hogy mindent szépen elrendezett!
És a titkos adományozónknak aki a távollétünkben egy kis csomagot dobott a postaládánkba...

Zene a képekhez:
http://www.youtube.com/watch?v=9VAX1EkL0Mo

Búcsú

Búcsú Ati papa házától, a téltől, a gyerekektől, az otthontól...

Múlt héten Apunál voltunk, eladták a házat a jó kis Mogyoródi partik színhelyét.
Volt még két elmaradt köszöntés: Kori névnapja és Juci mama születésnapja. Ünnepeltünk hát és jól körülnéztünk kívül belül mert utoljára jártunk ott.
Simi zokogott hazafelé (mielőtt elaludt volna a kocsiban) mi csak sóhajtoztunk - megint vége valaminek...
Ha jól számolom 15 évet laktak ott...

A hetet végig járták szerencsére, nem voltak betegek. Bevallom 6 év után nagyon jól esik csak egy gyerekkel itthon lenni csökkentett üzemmódban. Persze így sem tudok mindent megcsinálni amit eltervezek de sokkal nyugisabb mint eddig valaha volt. Lesétálunk a játszótérre, utána szépen haza ebédelünk pihenünk és várjuk haza a nagyokat (vagy megyünk értük).
Ők azt szeretik ha a Nagypapa megy értük mert akkor van "leppetetés" (meglepetés á'lá Nimród) és hát a piros autóval jöhetnek haza - ez hétfőn és szerdán van.
Szóval nagyon nyugodalmasan telnek a délelőttök örülök, hogy ezt is kipróbálhatom végre.

Nimród is beleszokott az ovis létbe, már nem sír ha menni kell sőt napos is volt és kevesebb a durvulás bent mint az elején (bár előfordult múlt héten, hogy megrángatott valakit de aztán szépen jelentkezett a büntetésért - amit aztán nem kapott). Ő itthon viszont a legbújósabb minden reggel megjelenik és rám tapad.

Kori nagyon várja az iskolát, bent már Vera néni segítője lett, rá lehet bízni a kicsiket. Nagyon szereti a jazz táncot mindig megmutatja mit tanultak bent Bogi néninél. Itthon egy kicsit nehezebb vele mert hamarabb dühbe jön (mint a rémes dackorszak idején) akár egy harisnyától egy frizurakészítéstől vagy ha menni kell valahova és ő nem akar. Na ilyenkor beszélnem kell a fejével és akkor bocsánatot kér és megölelget ("nagyon szeretlek Mami" - mondja). Szeret engem de sokszor rajtam vezeti le a dühét - ezt viszont én nem szeretem. De őt nagyon, a nőiességre való vágyát, az eszét, azt, hogy mindenre emlékszik az elképesztő humorát és hogy nagyon szereti a kicsiket (azt mondta tanítónéni szeretne lenni).
Kori egy kincs nekem, egy gyönyörű kis angyal kos természettel...

Simike még mindig rettegve megkérdezi, hogy "bent alszunk?" és még mindig fél egy Buci nevű gyerektől aki egyszer azt mondta rá, hogy ő a "híres Simi" - na ez betett a kicsi fiamnak.
Ott retteg, itthon viszont szárnyal továbbra is olvas egyre gyorsabban egyre több mindent és iskolás feladatokat csinál Bercviel mert az érdekli (a matematika!). Berci azt mondta a tudásszomja az ami lenyűgözi őt. Tényleg csodás ahogyan érdeklődik, kérdez, megjegyez.

Múlt hét csütörtökön itt volt Virág mert megígértem Korinak, hogy elhívjuk. Korikám sírt utána úgyhogy összehoztuk a lányos találkozót (ami aztán fiús is lett mert Simi és Ninó le nem szálltak Viriről de még Boldi is követelte a jussát...).

 A héten Zsófi barátnőm vigyázott délelőtt a Boldira, hogy eljussak egy minimális szépítészetre a nagy utazás előtt.
Sokan izgulnak értünk, ez az idő most elég sokkolóan hat a tényre, hogy holnap felszállunk.
Izgulok a gyerekek miatt meg hát minden miatt mert nem vagyok én hozzászokva az efféle kalandokhoz....

"Ne félj csak higgy!"

Pénteken beszélgettem egy anyukával az oviban, akivel előtte soha pedig már 3 éve együtt járnak a gyerekeink. Szóba elegyedtünk, hogy mit kapjanak az óvónénik búcsúajándéknak majd ha ballagnak a lányok (idén csak 5 kislány megy iskolába a Fecskéktől).

Beszélgettünk az ajándékról aztán Istenről. Nem véletlen, hogy nem tudtuk abba hagyni az eszmecserét, nem véletlen, hogy olyan dolgokról beszéltünk amik engem mostanában nagyon foglalkoztatnak és nem látok rá megoldást. És olyan nagyon egyszerű volt a beszélgetés menete, lényege és értelme, hogy hiszel vagy sem.

Bercinek (aki szintén tele van kétellyel a helyzetünket illetően - bár sokkal józanabbul kezeli és nem hagyja, hogy az érzelmei elsodorják) azonnal el akartam mondani még telefonba, hogy miről mennyit beszéltünk F. anyukával és a férjem egy kicsit viccelődve reagált a mondandómra, az üzenetre amit kaptam pénteken.

Aztán ma elmentünk Imre atyához misére. A gyerekektől nem mindig lehet érteni a prédikációt, szenvedünk is velük rendesen, hogy oda tudjunk figyelni és ők is kibírják azt az egy órát amig ott vagyunk de muszáj ott lennünk, inkább mint máshol mert itt kapunk máshol meg csak vagyunk...
Áldozásnál a gyerekeink felsorakoznak összetett kezecskékkel kisangyal arccal várják Imre atyát aki kijön a folyósóra is áldoztatni és kiskeresztet osztani mert a nagycsaládosok ott vannak.
Nimród már majdnem kapott egy ostyát (aztán mégsem) aztán Berci kapott a homlokára egy kis keresztet amit a gyerekek kapnak és én is szoktam néha de most Berci(!) kapta aztán az összes gyerek és ránk nevetett aztán elment. Mise végén a gyerekek be szoktak menni még egy közös imára a sekrestyébe. Aztán kijött Kori, hogy vár minket Imre atya menjünk be hozzá.
Bementünk - pont ma - és kérdezte, hogy vagyunk.
Röviden elmondtuk. Megölelt minket, megszeretgetett kérte, hogy menjünk mindig misére mert hiányzunk neki.
Aztán még beszélgettünk egy kicsit, választ kaptunk (és végre ma Berci is én látom), tudom, hogy ő is megérezte azt amit én pénteken.: 
"Ne félj csak higgy!"
Amen