Berendezkedés a bizonytalanra

A gyerekek nagyon aranyosak. Mikor vissza jönnek Nagypapáéktól mindig kell egy fél nap amíg visszarázódnak az itthoni létbe de utána tündériek és elhalmoznak szeretettel. Még Kori is pedig ő őslakosnak számít a Nagyszülőknél (nehéz haza hozni onnan).
Simike egyfolytában velem akart lenni és minden pillanatban elmondta, hogy: Nagyon szeretlek Anya!
Nimród amint lepihenek mellém fekszik és bújik és mászik és cuppanós puszit ad.
Kori pedig a következőket mondja időnként: - Anya, te vagy a legszebb és leggyönyörűbb Anya az egész Földön.
Úgyhogy igyekeznek nagyon szeretni engem.

Kori: - Anya, én nagyon várom már Pöttyöt és fel fogom venni...de nem ejtem el, mert akkor eltörik!

Ma ez hallatszott ki a szobából:
Kori: - Játszunk templomosat...itt jön Jézus...mindörökké ámen...lálálálá


Tegnap Anyu bevitt kocsival Bercihez, a gyerekek hátul utaztak de persze ők csak kívülről látták a kórházat.
Kori azt mondta, hogy szeretne bejönni.
Mondtam, hogy nem lehet gyerekeknek, erre azt mondta, hogy csak szeretne bekukucskálni az ablakon...
De nem szálltak ki csak én mentem fel 10 percre, hogy azért mégis találkozzak vele.

Kori a zöld színű virágos nyári ruhájában ült hátul és mikor meséltem, hogy Apa mennyire szereti őket és már nagyon várja, hogy haza jöjjön és találkozzanak akkor Kori azt mondta, hogy ő ebben a gyönyörű ruhában lesz mikor Apa haza érkezik...
Erre persze Simi is megszólalt, hogy ő is ebben a kedvenc gitáros pólójában várja majd haza Apát.
(A gitáros póló amin valójában nincs is gitáros csak egy vad rajzfilm figura aki dobol. Mégis ez a kedvence mert ez olyan férfias és vagány.)

Ma reggel Nimród a fél hetes ébredés után körül nézett a szobában megnézte, hogy még mindenki alszik-e erre vissza feküdt és még 8-ig húzta.
Aztán reggelinél csináltunk Apának néhány képet.

9-kor Nagypapa átvette a jókedvű unokákat, mi meg mentünk Anyuval a klinikára ctg-re, a forgalom rettenetes a városban remélem nem a délelőtti órákban kell majd bejutnunk szülni...
A szokásos kávé és csoki után 20 perc alatt sikerült végeznem a ctg-n úgyhogy már mehettem is Bercihez a kórházba.

Berci jól van, beállt a kórházi életre, sokan mennek hozzá látogatóba mindig van egy-egy meglepetés ember. Tegnap Szabi (a sógorom) ment be hozzá beszélgetni, Elődke is beugrott az apukájával, hétvégén az én apukám ment be és volt munkatársa is aki beugrott hozzá, anyósom meg finom házi teát hord neki minden nap - úgyhogy sokan szeretik.
Kicsit magas a vérnyomása most kapott rá gyógyszert de valószínűleg csak a stressz miatt van, állítgatják a vérhigítóját és majd csütörtökön lesz kontroll ultrahang, nagyon reménykedünk, hogy minden rendben lesz.
Minden beteg ágya fölött van Újszövetség, sokat olvassa, egyre okosabb és többet tud - hurrá!
Megnéz egy-vagy két filmet, olvassa a kétnyelvű könyvet, nagyon örül nekem mikor bemegyek de még mindig nem kelhet ki az ágyból, a lába pedig felpolcolva.

Holnap van Szent Bertalan nap, a neve napja és azt mondta kisbabát kér ajándékba, a dokim is ügyeletes úgyhogy lehet, hogy tárgyalok még ez ügyben...

40 hét plusz 2 nap

Köszönöm Nektek, hogy gondoltok ránk.

A helyzet változatlan, csak annyi, hogy tegnap éjjel majdnem bementem de aztán éjfélig adtam időt magunknak és végül lefeküdtem aludni, a riogatás ellenére Pötty ismét visszavonult pedig már tényleg nagyon fájt. Az öröm helyett megint félelem van bennem, hogy egyedül leszek és eddig Berci mindig ott volt és mennyire jó élmény volt az egész és, hogy nem kérdezett, nem fontoskodott csak ott várt és várt és csak akkor szólt amikor én kérdeztem. A legjobb szülőtárs...
Aztán látom magam előtt ahogy behozza a gyerekeinket pólyában, tisztán és mindig beszélt hozzájuk, hogy most jövünk Anyához. Aztán együtt ültünk még ott 1 órát és sírtunk meg telefonáltunk meg gyönyörködtünk és nagyon jó volt. Ez most biztos nagyon fog hiányozni...

És amikor felhívnak, hogy legyek erős akkor vagyok a leggyengébb...

Berci jövő hétfőig biztos, hogy nem mozdulhat meg, addig kapja az injekciókat meg nézik a vérét aztán lesz uh is és majd megint jól megvizsgálják és remélem azt mondják, hogy elmúlt a veszély. Mert a helyzetem ellenére most mégis ez a legfontosabb nem is az, hogy én mit érzek.

A gyerekek itthon vannak, teljes a vadulás, az ovit elhalasztottuk szeptemberig mivel csak 10-en vannak ügyeletben és nem is lehet igazán menni ezért Koriéknak sincs ott a helye. Nem is baj még van egy kis nyár, lesznek eleget oviban év közben, így legalább Ninóka sem olyan elveszett.

Napról napra tervezünk és élünk vagyis óráról órára, minden attól függ mikor hova kell mennem.
Ma még meglátogatom Bercit és terv szerint a gyerekek is itthon lesznek ma éjjel (Anyu és Elődke itt vannak), holnap pedig mennek megint Berci szüleihez kalandozni pár napra én meg gondolom szombatig kapok haladékot de szerintem nem húzom addig.

Semmi időm azon gondolkodni, hogy milyen nehéz egy terhesség vége. Egyáltalán nem nehéz, nem nyavalygok, hogy nem bírom már, nem is érzem, hogy már túl hordtam ezt a babát, elenyésző ez a probléma ahhoz képest amikkel most szembe kell néznünk.

Csak lennék már túl azon a pár órás szenvedésen...

Látogatóban az én drága férjemnél

Tegnap estefelé bementünk Anyuval Bercihez. Az Irgalmasrendi kórházban van, oda járt vizsgálatokra és ott volt pénteken is ultrahangon, utána vették fel az osztályra.
Szerencsére nincs látogatási idő, terheseket nem tiltanak ki és bár nincs szülészet de viccelődtünk azon, hogy még van egy szabad ágy a szobában ha ott szülnék együtt lehetnénk.
Tényleg mozdulatlanul kell feküdnie, naponta kétszer kap szurit, folyamatosan vért vesznek úgyhogy elég unalmas a kezelés de remélem hatásos és ezzel elkerülhető a további komplikáció. Hétfőig semmi változás nem várható, akkor gondolom megint jönnek a vizsgálatok, hogy merre mozdult az ügy.
A szobájából nagyon szép a kilátás, sajnos ő nem látja de lefotóztam neki a telefonommal az utcát, hogy tudja hol fekszik.
Körbe van véve kábelekkel, szerencsére nem orvosi szerkentyűk hanem az ő kellékei: netcsiholó készülék, telefontöltő, laptop töltő.
Rengeteg folyadékot kell innia, ezt meg is teszi, de a háta kicsit fáj a mozdulatlan fekvéstől - ez legyen a legnagyobb baja - mikor kérdezik, vizitnél, hogy óhaj sóhaj akkor úgy elmondaná, hogy egy masszőrre vágyik...

Este elég sokára és későn aludtam el, persze tegnap még nagyon sokat sírtam, ma még csak egyszer, a szomorkodással nem szabad erőt elvonni a probléma megoldásról annak ellenére, hogy fáj nagyon mégis tudom, hogy nem az elkeseredés a megoldás rá. Lenyelném a könnyeimet igazán nincs kedvem zokogni.

Ma 1 körül értünk be Anyuval és Tibivel, vittünk sok innivalót, Anyuék elmentek ebédelni én meg maradtam és beszélgettünk.
Reménykedik, hogy valahogyan mégis ott lehet a szülésnél, én nem annyira elfogadtam (de még nem felfogtam), hogy ez most másképp lesz csak gyógyuljon meg és majd lesz valahogy. Nem vonulhat ki a munkából sem, rengeteg dolga lenne, hogy eltartson minket de most ezzel sem foglalkozhat majd lesz valahogy.
Közben elsuhantak fejünk felett a vadászgépek amit megint csak én láttam, Berci csak hallotta de azért sokat nevettünk is, sőt még a ruhámat is megdicsérte.

Közben mindenki ír és hív, hogy gondolnak ránk, segíthetnek e valamit, egyben vagyunk e még meg ilyenek.

Pötty tegnap nagyon keveset mozgott, nem érzem, hogy előjönne már, nem is sürgetem, nem is tartom vissza, tudatosan biztosan nem.
Holnap megyek a klinikára, szokásos vizsgálatok a 40. héten, bízom benne, hogy mindenki jó időben lesz jó helyen.

"A jó napokban élj a jóval, a rossz napokban pedig lásd be, hogy ezt is azt is Isten készítette azért, hogy az ember ne találja ki mi következik."
(Préd, 7,14)


"Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja."
(Mt6,34)

Ezt pedig ma kaptam a világ másik feléről Kingától, köszönöm!
"Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon."
(Lukács 12,48)

Az Úr kezében

Berci ma elment ultrahangra mert még mindig (a költözés és cipekedés után) fájt az egész vádlija éjjel-nappal és úgy érezte, hogy a 3 héttel ezelőtti diagnózis nem sokat segített a helyzeten.
Uh után, délben már betegszállító ment érte a vizsgálóba majd befektették a Belgyógyászatra és azt mondták innentől kezdve TILOS megmozdulnia mert trombózis van a lábában (a részleges izomszakadás mellett), egyenlőre a felületes vénákba de bármelyik pillanatban átmehet mélyvénába és onnan sokkal súlyosabb dolgok következnek (tüdőembólia mondjuk).
Naponta kétszer kap injekciót, hétfőn megint megnézik, hogy elindult e a keringés de még utána sem kelhet fel, 4 napig pedig biztos, hogy bent lesz, jó esetben utána itthon kell feküdnie és gyógyszert szed majd.
Persze semmi sem biztos, most ezt látják, így kezelik és várnak, az biztos, hogy mozdulatlanul kell feküdnie, nem kelhet fel egy pillanatra sem és kórházban kell maradnia.

Ami a legjobban fáj mindkettőnknek, hogy egyedül kell végig csinálnom a szülést, nem lehet ott, nem fogja látni a negyedik gyerekét amikor világra jön és engem sem amikor világra hozom.
Valószínűleg rettenetesen egyedül leszek, senki nem fogja majd a kezem és egyedül imádkozom majd, hogy túléljem.

Azt viszont megértettem miért nem született előbb mint ahogy szerettük volna, hiába voltam reménykedő és türelmetlen, ha hamarabb megszületik Pötty mondjuk ezen a héten akkor Bercinek egy perce sem lett volna ezzel a dologgal foglalkoznia és akkor bele sem gondolok mi történhetett volna...

El engedtem miden fajta vágyamat és elképzelésemet arról, hogy mikor és hogyan szülessen meg ez a kicsi baba, már megint arra jövök, rá, hogy semmik vagyunk, parányiak vagyunk, nem tudjuk mikor jön a vég, mi vár még ránk, mi történhet velünk annak ellenére, hogy mindent tervezünk és elképzelünk, hogy az majd úgy jó lesz.

Lehet, hogy még sosem voltam ilyen egyedül mint most mégis hálát adok Istennek, hogy ez kiderült mielőtt Berci még kettőt mozdult volna és a vénájába jut a trombózis.
Persze azt is mérlegelem, hogy mindig van lejjebb és rosszabb de ha nem reménykednék, hogy csak annyit kapunk amennyit kibírunk és túlélünk akkor nem is tudom milyen mélyre zuhannék ebben a helyzetben. Persze még az is megtörténhet.

A gyerekek jó helyen a Nagypapánál és a Nagymamánál vannak, Anyu eljött hozzám Tibivel és vigyáznak rám és készen állnak ha indulnunk kell, a szülőszobára viszont egyedül fogok bemenni mert vagy Berci vagy senki ez így van rendjén.

Ha arra gondolok mit veszíthettem volna és még mindenem meg van akkor nem keseredek el csak nem tudom elképzelni hogyan is lesz most ezután.
És most ne hagyjon el a hitem...

Hazatérő nyaralók

Megint itthon vannak a gyerekek holnapig. Mivel úgy sem szülök azt akartam, hogy kicsit legyenek még velem, túl sok lenne nélkülük egy hét egyhuzamban.
Persze nem vagyok az a szuperanya aki szülés előtt pár nappal nyugodt kedves és rendes a gyerekekkel de mégis jó, hogy itt vannak velem, jönnek-mennek visítoznak ahogy szoktak.

Olyan jól érezték magukat a Nagyszülőkkel, hogy mikor lementem eléjük a ház elé Kori sértődötten állt az autó mellett, hogy nem érti miért kell neki most haza jönnie mikor a Nagypapáéknál olyan jó, Simi sem volt túlzottan lelkes és azt kérdezte mikor mehetnek már vissza, egyedül Nimród örült nekem annyira, hogy majd megettem.

Esti altatásnál megkérdezte Berci Korit, hogy:
- Hiányzott Anya?
Erre Kori ezt felelte: - Nem....cseppet sem.
(Ezen jót nevettünk bár elég nagy döfés volt...)

Kénytelen vagyok azzal magyarázni ezt a helyzetet, hogy olyan biztos érzelmi hátteret adtunk Bercivel a gyerekeknek, hogy könnyű a leválás. Valószínűleg ezerszer rosszabb lenne a helyzet egy szorongó, rettegő, zokogó csapattal.

Pénteken már mennek is vissza a hétvégére, Berci fotózni fog szombaton és vasárnap is, hétfőn a gyerekek délelőtt már oviznak 2 órát, én meg ki tudja hol leszek.
Reményeim szerint a nemzet kis ifja 20-án fog megszületni de lehet, hogy ezt csak én szeretném...

Állatkertben a Nagymamával és a Nagypapával

Látogatóban a soroksári Dédinél

Közel a vége

Az egyik felem reménykedik a másik meg retteg. Várom és izgulok, hogy megszülessen már ez a kis baba, ugyanakkor nagyon félek, hogy mi hogyan fog történni.
Rám törnek a fájások aztán abbamaradnak, ilyenkor a remény feléled bennem, hogy talán eljött az idő, ugyanakkor elönt a félelem, hogy mi lesz ha indulni kell...
Még nem kell...

A gyerekeket tegnap elvitték a Nagypapáék akik két hét alatt kinyaralták magukat úgyhogy most már csak azért vannak, hogy nekünk segítsenek.
Nem tudni meddig lesznek ott valószínűleg holnap már haza jönnek vagy utána, nekem már most nagyon hiányoznak de tudom, hogy tőlem most alig kapnának figyelmet mert egészen másfelé járnak a gondolataim. A játszótérre se lenne erőm lecipelni őket pedig nekik menniük kell, szép idő van, nem bírnák idebent.
De hiányoznak, megszeretgetném már mindet: Simi vékonyka testét, Kori pogácsa formáját és Nimródka fehér szöszös fejecskéjét!
Kori sokat kérdezett indulás előtt, várta, hogy menjenek már de ugyanakkor izgult is, hogy engem itt kell hagynia.

Az idő lassan telik nélkülük még kedvem sincs délután ledőlni, hogy pihenjek csak arra tudok gondolni, hogy most már nagyon közel van a pillanat.
Közel van de mégis nagyon messze hiszen bizonytalan az érkezése.
Eddig csak Simi született 4 nappal korábban, Kori és Ninó 40 plusz pár napra látták meg a napvilágot.

Mivel Pötty érzésem szerint is picurka, sokkal kisebb mint a többiek ilyenkor voltak, így azt feltételezem, hogy nagyon túlhordom. Ahhoz viszont semmi kedvem így negyedikre sem és elképzelni sem tudom mi lesz ha még jövő héten is így leszünk ketten egyek.
Azért az utolsó napos érzéseim megvannak: fáj ha felállok, fáj ha leülök, tekergek, sehogy sem jó, feszít, nyom állandóan és mindenhol de hogy ebből szülés lesz nemsokára az az egyik összehúzódásnál nagyon valós, a reggeli "tünetmentes" ébredésnél elképzelhetetlen.
A bizonytalanság.
Ki szereti azt?

Tegnap ctg után Berci elvitt a Mammuthot ahol az első gyerekesek érzésével bandukoltam kedvemre, sehova nem siettem, nem kellett időre haza érnem, akkor és azt ettem amihez kedvem volt, abba a boltba mentem be és addig maradtam amíg én akartam úgyhogy igazán úri életem volt.
222-es busszal haza jöttem mikor már elköltöttem minden nálam levő pénzt csupa fontos dologra természetesen (mint szempillaspirál, Siminek egy farmer, Korinak játék babaruha, elemcsere az órámba, gyros, baklava) és még így sem vettem meg mindent ami kell de már ez is túlzás volt így visszagondolva.
De az, hogy a gyerekek jó helyen voltak én pedig szabadon bóklászhattam délutánig, megfizethetetlen élmény volt.

A kórházi csomagot tegnap este raktam össze, nem siettem el a dolgot de most már egyre többször és többet fáj a hasam úgyhogy vagy így leszek még legalább egy hétig vagy nemsokára indulhatok szenvedni.

Ma takarítottam, kimostam az összes plüss állatot (vicces az erkélyen ez a sok puha szőrmók) amit itthon találtam na és pakolok és rendezgetek ahogy az ilyenkor lenni szokott.
Szülni vagy nem szülni ez itt a kérdés...

Vasárnap, még öttagú családként

Korinak köszönhetjük, hogy ma reggel eljutottunk a templomba.
A gyerekek már 7 körül fent voltak, ilyenkor átmennek a játszószobába mi meg még alszunk egy kicsit Bercivel. Berci mélyen én pedig félálomba mert valamelyik gyerek mindig bejön, megáll az ágyam mellett és vagy pisilnie kell vagy szomjas vagy fel akar öltözni, Nimród könyveket cipel mostanában és nyújtogatja felém, hogy olvassam.
8 után csak kikeltem az ágyból, Kori választott magának ruhát ő már egyedül öltözik, Simi is megtalálta a kedvenc gitáros pólóját, Nimródot tettem tisztába éppen amikor Koriék beszélgettek.

Kori: - Simi! Kilóg a kukid. (nem vett a nadrágja alá alsógatyát)
Én: - Kori, mi az hogy kilóg???
Kori: - Hát az, hogy nem melengeti semmi!
....

Simi: - Miért öltözünk? Hova megyünk most?
Kori: - Hát, templomba! Vasárnap van.

Én egy szóval sem mondtam, hogy ma vasárnap van és mivel Berci totál kiütve aludt még negyedkor nem is erőltettem mert rengeteget dolgozott a héten, gondoltam ma nem megyünk misére. De mikor Kori ezt mondta azonnal el kezdtem ébresztgetni Bercit mert az nem lehet, hogy miattunk ne menjünk mikor a gyerekek várják és számon tartják.
Kori és Simi bementek Bercihez és két dallal próbálták kicsalni az ágyból: "Jó reggelt itt a tej kótyagos a fej, szerbusz paplan, szerbusz párna öltözködni kell!".
Mikor ez nem jött be Kori kiszaladt, hogy most egy másikat énekelnek inkább. Mondtam, hogy jó.
Vissza mentek az ágy széléhez és a Te álomszuszék ébredj hasadra süt a nap kezdetű jól ismert slágert kezdték énekelni és táncoltak is hozzá. Iszonyatosan cukik voltak, Berci is felkelt úgyhogy 9-kor el is indultunk.

Imre atya volt szerencsére, (múlt héten "helyettesítették féltünk, hogy ma sem ő lesz de nem így volt) Berci figyelt én pedig csitítgattam a gyerekeket. Mostanában nagyon vadulnak a misén nem lehet bírni velük, Nimród hangoskodik ez felbuzdítja a nagyokat is a rosszalkodásra úgyhogy elég nehéz velük.
Kori az állandó részeket énekli, mindig hosszabban tartja a hangot mint bárki más, elnyújtja a sorokat és lelkesen hallatja a hangját - nekem gyönyörű, másnak mosolygásra ad okot.
Örülök, hogy már Simi is be mer menni mise végén a sekrestyébe és nem retteg többé.

Mise után vettünk a Kolosy pékségbe egy kis reggelit, majd felmentünk a Normafához mert lehet, hogy utoljára utazunk így ötösben ezzel az autóval. Nem azért mert új kocsink lesz hanem mert hatan ebbe már nem fogunk elférni úgyhogy Berci majd külön utazik ha vasárnap megyünk valahova.

A hegy tetején réteseztünk, aztán játszótereztünk végül haza jöttünk.
Nimród úgy kirándult mint egy igazi férfi, vándorolt, szedte a lábát mint egy kis miniember. Hamarosan nem ő lesz a legkisebb, kezd felnőni a feladathoz drága kis Nyünyikém.