30. hét és a többi

Vasárnap Ati papához mentünk Mogyoródra, Kis Atika és Szabi születésnapja alkalmából. Egész napos hintázás volt a kertben és Atika jóvoltából fergeteges disco- és koncerthangulat tombolt.

Sajnos Éviék cserben hagytak minket, egy fél éve tervezett hamarosan bekövetkező családjainkat érintő lépéstől utolsó pillanatban visszatáncoltak, így megnehezítve a következő pár hetünket vagy évünket...
Elöntött minket (Bercivel) a bizonytalanság érzése, nem tudjuk hogyan tovább de az elkeseredettség és düh után megint csak arra tudok gondolni, hogy biztos nem véletlen, hogy megint magunkra maradtunk és kénytelenek vagyunk kilábalni belőle és bíznunk kell abban, hogy mikor Isten becsuk egy ajtót akkor valahol kinyit egy ablakot. Tündi Dédnagymamám azt mondta: "majd az idő kipörgeti hogyan legyen".
Cseppet sem vágytam erre az újabb bizonytalanságra mikor hamarosan lesz még egy babánk és nem tudom mi lesz velünk...
Az is eléggé nyomaszt, hogy nincs családi autónk és majd utazunk ahogy tudunk egy darabig biztos nem is lesz (már megint más vitte el a Lottó 5-öst) hát még ez most...
Bíznom kell abban, hogy Isten kezében vagyunk különben nem bírom ezt a bizonytalanságot.

Drága kis Pöttyömmel ma találkoztam az ultrahangon.
Gyönyörűséges, szépséges pont akkora mint a kora 30 hetes 4 napos, 1570 gramm körüli és a combocskája pont a gyomromban volt mikor nézte az orvos (éreztem és láttuk is a képernyőn).
Kell, hogy így lássam, közelebb érezzem, ismerkedjek vele mert azt hiszem nem vagyok felkészülve az érkezésére.
Olyan sok mindennel kell mostanában megküzdenem kívülről és belülről is, hogy nehezen hangolódom erre a kis csöppségre.
Kori nagyon várja már, hogy nyaralás után megszülessen. Hihetetlen izgatottan beszél róla, hallgatózik, Siminek is "reklámozza" (így ő is igyekszik kapcsolatba lépni vele), ez nekem nagy öröm, legalább ilyenkor mindenki kis Pöttyre figyel és koncentrál.
Sokat fáj a hasam, ez gondolom természetes ilyen kíméletlen üzemmódban de most nagyon örülnék neki ha kivárná az idejét a Legeslegkisebb Nagy.

Nimród hihetetlen csíntalan, igazi kis vad oroszlán, harap, fejjel megy a testvéreinek, kiharcolja amit akar, huncutul vigyorog, egyedül és rengeteget eszik, egyre többet alszik és megy, megy, megy, vadul, vadul, vadul.
Első szava: Pápá = Apa, azaz Berci.

Úgyhogy akad itt öröm bőven...

Minden rajtam

Berci szerdán lett beteg, lázzal és minden egyébbel, csütörtökön és pénteken is bement dolgozni, így mára sem sikerült meggyógyulnia úgyhogy reggelre egyértelmű lett, hogy ezt a napot is egyedül csinálom végig a gyerekekkel ahelyett, hogy jó kis családi napot kerekítenénk.

Muszáj volt valamit kitalálni, hogy a gyerekeknek jó legyen és különleges, olyan régóta ígérgetem nekik a fogaskerekűzést, hogy ma beváltottam az ígéretemet.
10-kor itthon hagytuk Bercit pihenni, és négyen elindultunk kirándulni.
Kicsit csaltam mert a János kórházig kocsival mentünk le de nem lett volna erőm buszra föl és le a három gyerekkel babakocsival.
A fogaskerekű jött, a gyerekek meg nagyon izgatottak és boldogok voltak.
Simi azt kérdezgette miért ilyen lassú és hangos, Kori mindenféle aranyos csacsogós kérdéssel szórakoztatott (milyen megálló jön, miért álltunk meg, ki szállt le, hol az erdei iskola, stb.).
Volt ebben valami megható és kedves ahogy ott utaztak izgatottan mintha a világ legnagyobb kincsét kapták volna...

A Svábhegy megállóig mentünk, már régóta meg akartam kóstolni a Szamos Cukrászda fagyiját. Nagyon örült Kori és Simi mikor mondtam, hogy megyünk fagyizni.
Mindketten csokisat kértek, leültünk a kis parkba egy padra és ők fagyiztak én meg csak addig amíg Nimródnak hagytam, hogy megkóstolja és onnantól kezdve kiragadta a kezemből a tölcsért és beletemette az arcát: nem volt fagyim többé...

Amikor Simi a tölcsér aljához ért irtózatos hisztibe kezdett amit egészen addig folytatott amíg meg nem jött a lefelé szállító fogaskerekű.
Kori szomorú volt, hogy már megyünk is visszafelé de mondtam, hogy Apa nélkül csak ennyi kirándulást bírok...
Lefelé is izgalmas volt az út, egyedül ültünk egy kocsiban és ez nagyon tetszett a gyerekeknek, meg az, hogy pár megállónként a fogasok megvárják egymást mivel csak egy sín van. Kori kukucskált, Simi lapult, Nimród próbált szabadulni a babakocsiból.

Ebédre haza értünk, még mindig beteg Berci és egy el nem készített ebéd várt itthon 1-kor, és nem volt olaj sem amiben kisüthettem volna a húst. Megcsináltam a spenótot, aztán elszaladtam vásárolni majd haza főzés, ebédeltetés, lefektetés. Aztán Bercinek is betettem a krumpliját a sütőbe úgyhogy nem sok idő maradt a pihenésre.

Este lementem velük a játszótérre, ott Siminek már semmi nem volt jó, hisztizett mindenért, ha löktem a hintát ha nem, ha homokoztunk ha nem, ha vonatoztunk ha nem úgyhogy már a sírás kerülgetett de akkor még csak düh volt bennem, hogy "ezeknek semmi nem elég".
Simi visít amikor hisztizik és ezt a frekvenciát hulla fáradtan nagyon nehezen viselem.
Mikor haza értünk Berci bele kezdett egy gép szerelésbe úgyhogy mondta, hogy rá ne számítsak ma este mert így is beteg és rosszul van.
Az összes gyerek megfürdetése, hajmosása és szárítása után még a vacsoráztatás is rám várt na meg a fektetés de ekkor már Nimród is üvöltött vagy fél órája mert nem tudtam rá figyelni.

Berci kijött a konyhába mert már nem tetszett neki, hogy "idegbeteg" módon kezelem a helyzetet de én ekkor már zokogtam úgyhogy szinte mindegy volt mi folyik körülöttem.
Elfáradtam, kimerültem de legjobban az fájt, hogy hiába minden csak üvöltenek, vonyítanak, visítanak, hisztiznek. Hát ilyen helyzetben legyen valaki aki higgadt vagy nem kiabál, "hogy elég legyen már" de tulajdonképpen teljesen egyértelmű, hogy a rákiabálástól nem lesz nagyobb a csend.
Úgy érzem mindent megtettem ma többet is mint bírtam és még sem volt elég.
Hát ezért is sírtam olyan nagyon.

Berciről

Berci hajnali háromkor ért haza a munkahelyéről.
Éjjel egykor felhívtam azt mondta, hogy fél óra és jön. Aztán fél háromkor hívtam, hogy miért nincs még itthon.
Megszállottan szerelt bent egy gépet - ami sehogy sem akart működni de mára megígérte valakinek, hogy befejezi - aztán hajnalban haza jött, lefeküdt a földre Ninót és Korit őrizni mert az ő helyén, mellettem Simike aludt lázasan.
Aztán reggel felkelt, elvitte Korit oviba, vásárolt kenyeret, majd haza jött és megcsinálta az ebédet, csirkét, rizst, salátát. Utána dolgozott még egy weblapon majd útnak indult és ki tudja ma mikor ér haza.
Mindent megtesz amit csak bír.
Én meg arról álmodozom, hogy elszabadulunk csak kettesben valahova egy egész napra.

Visszavágó

Nimród egész éjszaka lázas volt és szenvedett mellettem a nagy ágyon. Vasárnap kétszer volt hasmenése, csak azért imádkoztam, hogy ne hányjon mert nem tudom hogy hárítok el még egy kiszáradást.
Nagyon rosszul aludtam mert minden percben azt figyeltem, hogy mikor kell alá tartanom a lavort. Végül nem kellett. Remélem ő lázzal leküzdi a vírust.

Simike ma reggel ébresztette Bercit hányással aztán olyan Simisen a kis egér hangján ezt mondta: "- Ana, bocánat, hod ide hánytam."

Az vígasztal, hogy ez sem tart örökké...egyszer úgyis vége lesz.

Öngól

Csak gratulálhatok magamnak: 4 nap fertőtlenítés, elzárás, megelőzés és küzdelem után egy pillanatnyi elmezavar következtében az 5. napon képes voltam hagyni, hogy Nimród bele igyon Kori kulacsába.
Talán lesz 2 nap nyugalmam amíg ki nem jön rajta is a vírusfertőzés összes velejárója és akkor kezdhetem elölről és csak gratulálhatok magamnak ha megint a kórház szélén fogunk táncolni.
Hogy lehettem ekkora szerencsétlenség?
Csak ott ültem a farönkön a hinták mellett.
Korinak vittem egyetlen kulacsot, megitattam majd ültem tovább. Nimród balról közelített rángatta a kezemet kinyitottam a kulacsot majd hagytam, hogy beleigyon, majd elégedetten vissza zártam a tetejét. Fél perc csönd... és utána felkiáltottam, hogy: "Jaj basszus!" - és akkor gondoltam át, hogy mi történt mert addig nem is vettem észre, hogy mit csinálok.
Szegény Nimródka.
Gratulálok Anyuka ez öngól!

Javulás

Van egy pont ahonnan nincs lejjebb, mi ezt elég gyorsan elértük az égiek megszánhattak - minket, vagy engem - mert Kori javulásnak indult.

Simike egészen érdekes "Kori-elvonásos" lelki tüneteket produkált. Lassan fél éve, hogy nem kakilt pelusba és most a délutáni alvása közben fél óra alvás után megjelent nálam és Korinál (mi együtt aludtunk a nagy ágyon) és nyüszögött. Kivittem, lemostam a popiját majd megengedtem, hogy befeküdjön mellénk: 3 órát aludt Korival a nagy ágyon.
Ezen kívül egész nap a játék orvosi táskájával masíroz fel-alá a lakásban és azt énekelgeti, hogy : "Csak orvost hívjál ha baj van én segítek minden bajban..".
Miután Simi megebédelt (paradicsom leves, derelye) Korinak vittem húslevest répával. Ezt meglátta Simi és ő is kérte ugyanezt. Megette az egész tál levesét annak ellenére, hogy tele volt a pocakja és nem volt már éhes.
Simikét nagyon szeretem amiért ilyen érzékeny és ennyire hiányzik neki a nővére!
Folyton azt kérdezi mikor játszhat már Korival.

Nimród egész minimálisra csökkentette az üvöltést - bár biztos érzi rajtam is, hogy nem vagyok már olyan ideges - és amikor figyelek rá akkor bolondosabb mint valaha. Labdát dobál, autózik, duplo házazik, könyvet nézeget és hangosan jelez ha olyan állatot talál a könyvben amit felismer.

Kori ma evett egy kis húslevest, ropit, yoghurtot, banánt, almát. Ma először 4 nap után felkelt játszani és kijött a konyhába is pedig eddig meg sem bírt mozdulni ami Korinál elég ijesztő és szokatlan jelenség.

Van remény.

Pokoljárás

Nagyon közel volt Kori a kiszáradáshoz. Kedden egész nap hányás és hasmenés volt a program de úgy, hogy egy korty víz nem maradt meg benne. Szerdán belázasodott és egész nap tartotta a 39 körüli hőt de gyógyszerre és hűtőfürdőre sem reagált ami különösen veszélyes ilyenkor hiszen nagyon gyors kiszáradáshoz vezet (a hányással együtt).
Egész nap és éjjel az órámat néztem, 5 percenként ivott egy kortyot, nagyon kínkeservesen (haragudott, nem akarta). Az egész napos hasmenés mellett csak egyszer hányt délután 4-kor, de akkor az arcába az egészet, felkelni sem tudott. Ekkor a fiúk pont nem akartak kimenni a szobából úgyhogy sírt Kori, sírt Ninó is én pedig zokogva hívtam Bercit, hogy azonnal jöjjön haza mert ezt nem lehet egyedül bírni.
Hazajött 6-kor.

A fiúk persze nem akarták Korit békén hagyni így mindig veszekedéssel hagyták csak el a szobát, próbáltam őket a kis szobájukban tartani de hát Nimród is most van az "anya-üldözős korszakában", Simi meg a "figyelj rám anya" korszakában úgyhogy emellett nagy hassal arra figyelni, hogy Korit ne vigye el a mentő hát meglehetősen Mission Impossible.
Ekkor lett elegem a nagy családból és a kis korkülönbségből. Nagyon durva!

Csütörtök van, ma megint hányt egyet, de nem volt láza egész nap ami önmagában javulás, viszont rengeteget ment wc-re még mindig hasmenése van és egy falatot se bír enni viszont gyakran diktálok bele 1 deci teát amit elfogyaszt.

Én még ilyet nem láttam se magamon, se máson, hogy ennyire elpusztítson mindent egy vírus. Tegnap este biztos voltam benne, hogy ha ma is lázas kiszárad, de miután reggel már azon veszekedett velem, hogy mit akar felvenni kezdtem megnyugodni. Aztán 2-kor megint hányt úgyhogy indult elölről az 5 percenként egy korty víz műsor aztán jöhetett a Sodioral, Smecta és tea itatás - megint.

Ma este dalolászva mesélte magának a Kori Simi Ninó könyvet és sokat csacsogott de fekve, mert felkelni még nem nagyon tud.

Ha ezt most végig kell csinálnom a fiúkkal is akkor végem és szegény Pötty nem is tudom, hogy bírja ezt odabent.
Bercit nagyon féltem, ő nem dőlhet ki a sorból pedig szegény elég rosszul alszik a földön a fiúkkal.

Napközben gyógyítok, este fertőtlenítek, éjjel itatok.

Természetesen nem utazunk és holnap nulla segítséggel megint csak életem egyik leghosszabb napja lesz.
Csak el ne kapja megint valaki...