Nyáron éreztem először valami "burnout" féleségt. Hogy nem vagyok olyan lelkes, nem vagyok olyan oda adó ahogy annak lennie kéne. Talán GYES betegség a neve de remélem még nem olyan súlyos. Mögöttünk van egy kiköltözés a kis lakásból, egy átcuccolás Berci szülői házába úgy hogy semmi segítség nem volt itthon szóval egyedül bonyolítottuk le. Besokallotam meg Berci is aztán mikor kész lett leutaztunk a Balatonhoz 3 hétre és akkor kicsit helyre rázódott minden.
Érzem, hogy nekem ennyi gyerek adatott mert testileg-lelkileg nem vágyom többre (pedig milyen "könnyű" volt mikor biztosan tudtam, hogy szeretnék még) de hát évek óta Berci egyedüli küzdelmét nézem, hogy pótolja a hiányzót az én szerényke GYES-emhez tehát a helyzet adott, hogy nekem dolgoznom kell nem leszek örök életemben háztartásbeli anyuka, a kérdés csak az, hogy mikor.
A házhoz újabb hiteleket kell felvennünk úgyhogy szorul a hurok (feltéve ha kapunk). Úgy érzem nekem is tennem kell valamit azon túl, hogy az öt gyerek már egy teljes állás vagy inkább kettő netán három. Nyáron el kezdtem nézni az állásokat aztán Domira néztem - kicsi még - és be is csuktam a google-t, meg el is bizonytalanodtam.
Tudom, hogy iskolát szeretnék mert sok a szünet, fél állás kell mert többet nem bírok és a közelben, hogy begyűjthessek mindekit. Találtam ilyet, de nem tökéletes mert minden nap be kéne mennem és most messzebb lakunk vagyis minden nap több autózás (a nagyok oda járnak).
Ma bementem megnézni van e hely a bölcsődében csak akkor sírtam el magam miután kijöttem mert azt mondták: lehet hogy megoldható, hogy bevegyék Domit (mert ha kizárt akkor ugye nincs mit eldönteni).
Megijedtem és folyton mérlegelek. Felfogtam e mit jelent 7. és 8. osztályban éneket tanítani, készen állok e hogy Domit minden reggel beadjam és délután érte menjek, na meg a többieket is be kell gyűjteni és felkészültem e lelkileg és fizikailag, hogy betegek lehetnek és még egy fontos szempont, hogy nem otthon vagyunk hanem ideiglenesen amig el nem készül a ház (ami mellesleg még el sem kezdődött mert nincs engterv). Ellene ez a sok dolog és mellette, hogy ott van ahova költözni fogunk és fél állás ahogy akartam. Csak az időzítés rossz...? De hát ezt sem tudom.
Vagy égi jel, vagy lemondás vagy próbatétel vagy ez mi?
Nagyon megértelek - 7 éve vagyok itthon, hiányzik a felnőtt-társaság, relative nagyok is - mégis nem találok olyan munkát ami összeegyeztethető lenne a gyerekek napirendjével, normális fizetést is kapjak érte. A télen majdnem megzakkantam a hasonló gondok miatt - majd jött a bizonyosság : Ő jobban tudja, ha mennem kell, majd megyek - és bizom benne, hogy akkor megtalál a megfelelő állás is.
VálaszTörlésÉn mindenképpen mennék. Bármi lehet. Jöhet egy betegség, baleset, bármi. Otthon lenni sok kisgyerekkel egy nagyon-nagyon kiszolgáltatott állapot. Nálunk is pont így van, mint nálatok, egy lány van, a legnagyobb. Én azt gondolom, hogy számára is jó példa az, ha azt látja, hogy a gyerekek miatt nem kell feltétlenül minden más vágyáról és álmáról lemondania. A gyerekek nőnek, nálunk a nagy egyedül buszozik oda-vissza a suliba, a két következő közeli suliba jár, de ők is egyedül jönnek haza, így csökken a fuvarozandó gyerekek száma, a három nagy minimálisan volt beteg, tavaly a lányom 2 napot hiányzott, a fiúk egyet sem. Viszont az itthon töltött évek számának növekedésével egyre esélytelenebb állást találni.
VálaszTörlésÉs egyszer a leg
Elküldte előbb...Szóval egyszer a legkisebb is 8 éves lesz, és akkor mi lesz? Szóval én megragadtam a lehetőséget, és ha nem is olyan sok a fizetés, meg nem annyira jók is most a körülmények, akkor is visszamegyek. Mert ez egy kiindulási lehetőség, ahonnan már könnyebb lesz lépni esetleg máshová.
VálaszTörlésSzia! Olvaslak rendszeresen, én három pici mellől kezdtem el dolgozni és ugyanezt éreztem, hogy el sem tudom képzelni, hogy hogy fog menni, de a férjem vitt minden anyagi terhet, ami azért neki elég nyomasztó volt, ezért eldöntöttem, elkezdtem és most már több éve szuperül megy, férjemnek is megnyugtató, hogy nem minden az ő vállán van. Baromi nehéz megszokni, de aztán már az lesz a természetes. Nálunk most jön a negyedik baba 6,5 év után, most meg ezt nem tudom elkezdeni, hogy milyen lesz újra otthon.
VálaszTörlésJa, az lemaradt, hogy 8 órás állásba mentem, de nálunk az adott volt, hogy férjem állása rugalmasabb, ezért az oviba vivést/onnan elhozatalt ő oldja meg.
VálaszTörlésNekem mindig nagyon konkrét válasz jött, amikor felmerült, hogy dolgozni. És itthon vagyok, most úgy látom, hogy leszek is még pár évig, pedig 11 év nagyon sok... Volt olyan állás, amivel konkrétan megkerestek, és sírva írtam meg, hogy nem tudom vállalni. És volt olyan lehetőségem, amit meg AKARTAM fogni, meg is sikerült és utólag látom, hogy kár volt a rápazarolt energia. Elfogadni, és elengedni. Pályázd meg, és bízd rá Istenre. Ha az a dolgod, hogy munkába járj, megkapod, és fogadd el. De akkor el kell engedni Domit, és nem siránkozni rajta, hogy neki nem jutott annyi, mint a nagyobbaknak. Neki más jut. Nem jobb, vagy rosszabb, könnyebb vagy nehezebb, csak MÁS. Ez egy elég jó és neked való állásnak tűnik. És ha nem megy, később még mindig ki lehet lépni. Kérjetek és kaptok.
VálaszTörlés