9 hónapos szőke hullámos hajú, 4 fogú, kacagó, tapsoló, kúszó-mászó gyönyörűség.
Mindenkinek mindenkor kéne egy ilyen otthonra mert ez maga a csoda!
Még akkor is ha addig üvölt amíg fel nem veszem és még akkor is ha egész éjjel szimbiózisban élünk mert velem akar aludni (ami számára megnyugtató, számomra kimerítő).
Már most fáj, hogy elmúlik ez a szép, ártatlan korszak, hogy ennyire ragazkodik, hogy ennyire szeret és nem tudom levakarni magamról és nem is akarom mert szeretem úgy ahogy van.
3. hete vagyunk kettesben napközben és ez már nagyon kellett mindkettőnknek.
Pakolok, ő alszik, vagy csavargunk én iszom egy kávét ő alszik vagy csak úgy eltelik a délelőtt csendben és zavartalanul. Én készülök a délutánra, hogy rendeben várjam haza a másik négyet, Domi pedig felfedez: kúszik-mászik, feláll, elesik, kóstol mindent amit ér (papír, műanyag, játék, nem étel) úgyhogy nem mondom, hogy nyugodt vagyok, de szeretem, hogy ekkora.
Mikor haza érnek a testvérei akkor indul az őrület, cipelik ide oda, nem hagyják, hogy sírjon, játszanak vele, olvasnak neki vagy csak emelgetik.
Este aztán mikor elcsendesül minden, az ölembe veszem úgy alszik el rám lapulva, hozzám bújva, átkarolva.
Mondom, gyönyörű...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése