Családunk 2014 szeptemberében

Családunk egy kissé megviselt mostanság.

Hatalmas teher esett le rólam, hogy megnyitottak az intézmények, mert még sosem voltam ennyire kimerült idegileg, fizikailag mint augusztus végén. Reménytelennek tűnt, hogy össze tudom szedni Kori másodikos, Simi elsős dolgait, hogy sikerül két helyre időbe elvinni őket és az összes egyéb különórát beilleszteni az idejükbe, mindezt az ovival összeegyeztetve és meghagyva a délelőttöt kettőnknek (Domival).

Dilemma az is, hogy Simi az iskolás foci csoportba járjon e. Az ovisba túl sok lett a kicsi, az iskolásba van már mindenki de több dolog szól mindkettő mellett. Nehéz döntés már csak azért is mert én magam nehezen hozok döntést, mert Siminek a legjobbat akarom de nem tudom mivel teszem azt.
Kedden aztán hajlandó volt kipróbálni az iskolás focit, ami azzal kezdődött, hogy mentek át a pályára és elzuhant mert megbotlott és hatalmas seb lett a lábán és szerintem sokkot is kapott mert a nehéz táska a hátáról előre esett és lerántotta a földre. Ennek ellenére a focin jól érezte magát,  de csupa seb a lába a táska meg nem lesz könnyebb jövő héten sem...
Kis Cérna fiúcskám azért majd csak hozzá nő a táskához és a feladatokhoz.
A lecke 2 percbe sem telik neki, de csak azután, hogy rájön van lecke (mert általában azt mondja, hogy nincs aztán mégis találunk).
Szereti az osztályt és az iskolát és nagyon tetszik neki, hogy most ő lóg meg hétfőnként a Nagypapával (mint tavaly Kori).
Édes Simikém hősiesen küzd.

Kori reggelente nem akar menni iskolába aztán már jól érzi magát mikor megyek érte de a korán kelés nem neki való (bármilyen hamar is fekszik le este). Délután is alig jut rá figyelem és ezért vagy nem ezért de írni kicsit elfelejtett ami mindenképpen gyakorlást igényel de nem akar a kincsem este már semmit csak táncolni. Írni viszont muszáj de nehéz egy ellenállóval miközben a másik 4 gyerek is figyelmet követel.
Elkezdte a zongorát (a heti két szolfézs mellé heti két zongora is) amire egyszer elfelejtett menni (mert a napközi időben van és nem szólt) és akkor nagyon zokogott, betudom annak, hogy szereti és akarja és ez jó.
A tempó őrületes, a lecke sok és szerintem ügyes és még mindig maximalista kivéve az írásban mert úgy tűnik azt nem szereti.
Táncolni viszont nagyon, ahogy haza ér ruhát vált és kezdődik a nagyszoba körbetáncolása.
Külön szobájából a fiúkhoz költözött éjszakára.
Csillagom....

Nimród és Boldi a két ovis bandita.
Nimród komolyabb, a csoportban is nagy fiúkkal játszik, Boldi állítólag figyelni való figura mert kibújik a kerítésen és ráüt az ellenségre.
Reggelente mindketten rendesen elindulnak, délután boldogan szaladnak felém vagy a Nagypapa elé.
Délutánra Boldi sírós szokott lenni szerintem nagyon elfárad és hiányzom neki. Úgyhogy ő is figyelmet követel, az ágyamban akar aludni éjjel (engedem ) és kéri, hogy olvassak neki (olvasok), az ölembe ül.
Nimród nagyon mély érzésű. Zolika (a nagypapám, a dédpapa) kórházba került. Műtét volt. Nimród egyik nap az oviból egy papírral jött ki, azt mondta, hogy azt a levelet Istennek írta, hogy gyógyítsa meg Zolikát.
Nimródnak sok ilyen megnyilvánulása van amit nagyon szeretek benne és boldog a szívem, hogy ő ilyen. 

Berciről nem is írtam pedig mostanában borzasztó nehéz neki. Éjjel jár haza, sokfelé kell figyelnie, mindenhol meg kell felelnie és még egy vizsga sorozat is vár rá október elején amire nincs ideje tanulni.
Arra sincs ideje, hogy haza jöjjön vagy, hogy rendesen leüljön és egyen.
Tegnap este valahogy haza ért élőbb (az azt jelenti, hogy fektetéskor) és a gyerekek nagyon örültek, hogy olvasott nekik (Szegény Dzsoni és Árnikát), aztán én elaludtam miközben a Boldi mellé bújtam így a mai pizza tésztáját még ő gyúrta össze. Szegény.
Napközben beszélünk telefonon és mikor jön hazafelé a kocsival.
Ellopták a pénztárcáját, minden iratát, kártyáit, azt is intéznie kell, a Tojás most vizsgázott és egy vagyon volt amit szerencsére még a lopás előtt kifizettünk, de hát kártyaletiltás meg minden minden egy csomó pénz (lenne). A suliba is sok befizetni való van még ebbe a hónapban, az évkezdés az ilyen. Meg úgy egyáltalán az iskolás élet.
Sok bosszúság és szerencsétlenség ért bennünket mostanában de nem is részletezem mert nem érdemes.

Imre atyához kéne már menni lelki táplálékért, hogy legyen erő az árral szembe úszni....

Ma megismertük Editet, anya intézte, hogy jöjjön el hozzánk  néha segíteni.
Sokat nevettünk, a gyerekek pedig nagyon megszerették, megtömték háztartási keksszel - ez bizonyára felejthetetlen élmény lesz neki -, hősiesen megette mindet, hogy örüljenek. Máskor is jön reméljük.

Azért imádkozom, hogy legyen erő minden gyerekre figyelni, hogy Berci bírja a strapát, hogy bírjam, hogy egyedül vagyunk mert ő dolgozik és ne essünk szét a mindennapok terhei alatt.