Szerdán Anyukám levitt minket Makóra. Kori és Simi oviba mentek, majd a Nagypapa vitte őket haza és ott is vacsoráztak mielőtt értük mentünk. Boldi, Ninó, a testvérem Évi és Anyu leutaztunk Makóra, hogy felköszöntsük a Nagymamámat Tündit (aki nagyon sokat volt kórházban ebben az évben de Istennek hála most jól van).
Nagyon vártak minket Zolikával!
Két óra alatt lent voltunk úgy, hogy még a deszki cukrászdában is megálltunk a szuper habcsókos tortáért ami már vagy húszéve a specialitása a kis falunak - és ahova mindig betérünk valahányszor arra járunk.
Én már 2 éve nem voltam Makón (ahol minden nyári - és téliszünetem töltöttem 15 éves koromig) - megint összébb ment egy kicsit....
Boldi meg még sosem járt a "kis szigeten".
Megérkeztünk, felköszöntöttük Tündit.
Megkapta a Nagy unoka-és dédunoka könyvet ami közös ajándék volt a leszármazottaktól de én állítottam össze úgy mint 4 éve Zolikának. Minden unoka írt bele Tündiről, tettem bele fényképeket, a Dédunokák meg rajzoltak. A világ legjobb és legértékesebb ajándéka, egyszerre sír és nevet az ember ahogy ezeket a történeteket, emlékeket elolvassa.
Tündi nagyon boldog volt! Jó volt ezt látni, örülök, hogy el tudtuk neki vinni pont a szülesténapján október 3-án.
Együtt ebédeltünk az étkezőben, megettük a deszki csodasütiket, Nimród egy katicát kapott aminek csak az arcát harapta le.
4-kor haza indultunk, mert Tündiék is elfáradtak és így terveztük egyébként is.
A makói áruházban találtunk táncos kopogós cipőt Korinak meg Nimródnak, nagy kö esett le a szívemről hetek óta nyomasztott a beszerzés terhe.
Elhagytuk Makót, Boldi egész úton hazafelé ordított (az egyéves kor nem éppen a legszerencsésebb utazás szempontjából).
Koriékat felvettük fél hétkor, aztán haza jöttünk.
Szép nap volt, nagyon örülök, hogy sikerült leutaznunk, mert már napokkal az utazás előtt nem aludtam jól annyira izgultam, hogy le tudjunk menni.
Sikerült!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése