A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2012. július 5., csütörtök

Jó szelet!

Szokták mondani a hajósoknak.
Berci elment Kékszalagra és nagyon-nagyon szeretné ha lenne szél és nem lötykölődne két napig a vízen egy helyben. Mert fürödni (elvileg) tilos verseny alatt, szóval ha nem mozdul a hajó akkor nagyon-nagyon meleg lesz a fedélzeten. Azért ez mégis csak egy kis nyaralás neki amit persze megérdemel.

Korival úszni járunk már második hete. Egyre ügyesebb és nagyon boldog a vízben teljes biztonságérzettel ugrik a nagy kőről a huszonötös medencébe.
Szeretem nézni ezt a boldogságot.
Előddel jól haladnak már van kar - és lábtempó nemsokára egyedül úszik.






Sokat járunk Berci szüleihez, ők segítenek, hogy tudjam hordani Korit úszni addig a fiúk maradhatnak náluk. Kétszer már én is bementem a medencébe és nagyon-nagyon jó volt úszni, Kori meg kacag, hogy együtt pancsolunk. Feltöltődés ez az együtt töltött idő.

Nagyon meleg van, hiányzik a Balaton, kicsit bánt, hogy a fiaimat nem tudom nyaraltatni ebben a melegben, csak Korit tudom vinni úszni. De majd csak eljön az augusztus és lejutunk a vízhez.

Ma nálunk aludt Virág, Kori barátnője ("pizsama party" címszóval) és Kori annyit de annyit csacsog örömében, hogy csak na.





Boldi jól van, azóta semmi tünet.

Simi azzal a gyönyörű szelíd fejével olyan hisztis, hogy nem bírok vele.

Nimród pedig férfias gatyát hord így négy napja igencsak megnőtt a forgalom a mellékhelyiségben.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése