A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2012. július 7., szombat

Haza jött Az Apa

Megérkezett a hajós Apa.
Nagyon kevés szelük volt, nem volt valami sikeres a verseny, viszont rengeteget pancsoltak és jól érezték magukat.
Péntek este vagy szombat reggel helyett csak szombat délutánra sikerült haza érnie (tőle független okból) ezért egy kissé kezdtem elveszteni a türelmemet és vettem egy leértékelt nagyon jó nyári ruhát a Mammutban (mert megérdemlem).

Ebben  három napban nem unatkoztunk mert találkoztunk barátokkal és Berci anyukája vendégül látott minket pénteken este, így nem voltunk sokat egyedül (nem úgy mint Pünkösdkor akkor nagyon megszenvedtem, hogy "elengedtem" Bercit a Balatonra).

Csütörtökön Veró jött a három lánnyal (Janka, Sári, Bubi) hoztak fagyit, sütöttünk palacsintát és néztük a mókás gyereksereget. Itt volt Előd a testvérem így még viccesebb volt az este.

 Pénteken délelőtt mentünk Berciék házába, mi elmentünk Korival úszni a fiúk maradhattak (jó volt nagyon ez az egy óra sport) aztán délutáni alvás után találkoztunk a Szent Család játszótéren Lauráékkal. Mindenki nyaral úgyhogy szinte üres a város, a játszó meg teljesen, nehéz ilyenkor itthon lenni de egy jó találkozás kicsit feledteti a vágyakozást.

Kinga, Simi, Kori, Nino és Albert este kilencig játszottak a játszótéren, kaptak rudit, jégkrémet, Peti (az apuka) lökte őket a nagy kosaras hintába, mi meg Laurával szokás szerint sokat nevettünk.
Aztán Kinga és Simi csókkal búcsúzott.



Szombaton a Labiba ébredtünk, Berci anyukája rengetet segített, hogy nekem könnyebb legyen a férjem nélkül. A gyerekek Bábszínházaztak meg kerteztek, Ninó sokat vécézett (egy hét alatt leszokott a pelusról), könyvből mesét hallgattak.
Az anyósom nagyon rendes, önfeláldozó és türelmes ember és Nagymama. Szerencsém van vele, sokat segít. Ha ő nem lenne elvesznék.
Anyukám sosem jön, mi sem megyünk, a gyerekeknek viszont kell legalább egy nagymama.






Berci megérkezett délután.
Egész jól bírtuk most nélküle de azért éppen jókor érkezett.




2 megjegyzés:

  1. szia!
    Nemrég találtam ide, tetszik a blogod, így ha nem baj olvasnálak, mert, mintha csak rólunk szólna, a napi "problémák és szépségek" őszintén, kereszténység, család, gyerekek:-) annyi a különbség, hogy nekünk 2 gyerkőcünk van. Gratula a 4hez, nagyon aranyosak! és nagyon jó helyre születtek, hozzátok:-)
    Mi meghívósak vagyunk, ha adsz email címet, akkor küldöm is Neked a meghívónkat.

    VálaszTörlés