A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2011. április 21., csütörtök

Tárogató út

Ma a Nényei házban voltunk vendégségbe.
Tavaly kiderült, hogy igen távoli de Berci vonalán még rokonság is van a családjaink között.
Ennek azért örülök igazán, mert lassan 10 éve ismerem őket (a Sári az ELTÉn volt a csoporttársam) és mindig nagyon szerettem hozzájuk menni mert szeretettel fogadnak mindenkit és mindig született ott egy kisgyerek úgyhogy mindig van kisbaba a háznál.

Sári húga, Mári várt minket két gyerekkel (Berta és Áron), Veró jött a babákkal (Janka, Sárika, Boróka) és otthon volt még Noémi a 7-ből 5 gyerekkel (Piroska, Lujzika, Rózsa, Berci, Gyöngyvér).

Fél 10-re értünk oda, Mári ígéretéhez híven karamellás nescaféval várt minket, ragyogó idő volt, a gyerekek kekszet ettek és hintáztak, homokoztak, motoroztak, csúszdáztak, bandáztak, teknősöztek, virágot szedtek nagyon aranyosan játszottak hol együtt hol külön.
Délben pizzát rendeltünk, a gyerekek azt is falták hol a tányérból hol a földről de nagyon édes volt ez a rengeteg falatozó kis minitest.


Kori és Simi szívébe fogadta Lujzát és Rózsát akik már iskolás lányok és szeretettel, türelemmel terelgették a kicsiket.

Simike románca nagyon jól alakult Jankával (ami még akkor kezdődött amikor Vero másfél éve vigyázott nálunk a gyerekekre amíg én tanítottam péntekenként Budajenőn) azóta a távolság elszakította őket de most mintha megint újra éledt volna valami...
Egymás mellé telepedtek és ettek.



Ha már a románcnál tartunk mintha vad, férfias Nimród is gyengéd érzelmekkel közeledett volna Sárikához bár erről még korai beszélni, de Sárika igazi vadóc kishölgy úgyhogy Veró jól mondta, hogy igazi tányércsapkodós párocska lenne belőlük.
Homokoztak, kekszet ettek és vadul néztek.





A hintánál Lujza lökte Koriékat és ami nagyon tetszett, hogy Simike nem csinált problémát belőle, hogy nem én hintáztatom. Igazán jól esett, hogy nélkülem is el vannak.






Mári Áronkája a szobában aludt, Berta a lányokhoz csatlakozott, Nimród is pihent a babakocsiban egy órácskát.


Simi férfias volt Nimród még inkább, Kori pedig kedves, aranyos ahogy az összes többi gyerek kivétel nélkül, az anyukákról nem is beszélve.


í

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése