Müller. Amit Viola újítása óta sokszor Müsszernek becézünk.
A gyengém, szerencsére sosincs nálam annyi pénz, hogy mindent megvegyek amit szeretnék sőt általában még azt sem tudom megvenni amit összeírok.
Ma délután három gyerekkel neki vágtam és miután nem volt se százasom se ötvenem apróba így kicsit félve de kocsi nélkül mentünk be az üzletbe.
Mindig hátra megyünk a játékokhoz, a legnagyobb gyerek én vagyok, szeretek nézelődni, álmodozni mi minden lenne jó még a gyerekek szobájába (a sok kacat mellé - ahogy Berci kijózanít sokszor - és milyen igaza van!).
Először a Schleich állatokat szemrevételeztük, Simi ma egy nagy sast nézegetett, Kori a lovakat természetesen, egy nagyon icipicit nézett ki magának aztán még néhányat megfogott, hogy milyen jó lenne.
Aztán mikor mondom, hogy "gyerekek gyertek indulás" akkor azért megkérdezik, hogy "megvesszük?", Én meg mondom, hogy "nem" és akkor kérdezik, hogy "miért?" és akkor sorolom az okokat de olyan édesen visszapakolják amit levettek és elindulnak mellettem és még sosem toporzékoltak semmiért (bezzeg én!), hogy meg kell zabálni őket.
A playmobilokat és a duplókat is nézegették, Nimród is nyögött, hogy meg akarja érinteni (=lepakolni), de tartottam nem engedtem el, Kori a lovasokat, házakat csodálta: "Nézd Simi de gyönyörű!" - felkiáltással, Simi pedig egy rettenetes szellemet emelt le a polcról ami halálfejet tartott a kezében.
Kérdeztem, hogy: "Simi most ez komolyan tetszik?", erre ő: "- Igen, mert ez olyan FÉRFIAS!!!".
Mindent letettek, mindenről letettek, nem is mondogatják sosem mikor eljövünk, igazán nincs is rá szükségük.
Jobb is hogy mindig ki vagyunk számolva, én néha úgy megvennék nekik mindent amit csak szeretnének!
Még jó, hogy van egy férjem aki ezt nem hagyja...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése