A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2017. február 3., péntek

Január és február 1.

Már vagy 5 elkezdett bejegyzést töröltem mert úgy véltem egyik sem tartalmazza a lényeget. Mert a lényeg olyan egyszerű megint csak hol ilyen  a kedvem hol olyan és ha megjelentetem lehet, hogy másnap már nem is úgy gondolom ezért csak néhány gondolatot osztok most meg az elmúlt hónap eseményeiből. Talán ezt nem törlöm ki...

Nimród 7 éves lett. Olyan komoly, olyan kimért csak akkor nevet ha az ő ágyára teszem a tiszta ruhákat és megkérdezi miért van ott, de sokszor felkapja a vizet és elrohan zokogva (mint egy igazán sértett férfi), de sírt akkor is mikor látta  a busz balesetes hírt (bár azt mondta csak ásított azért könnyezik - de én tudom hogy nem) és azt állítja nem szereti az iskolát pedig elmondások alapján a kelleténél is elevenebb és mindeközben gyönyörűen tanul. Egyedül bepakol, reggelente siet, hogy el ne késsen, másnapra összekészített ruhával fekszik le aludni és  önálló de velem zárkózott és keveset mesél kivéve ha meglátogatjuk az iskolából hazafelé Nellit, aki cukorkát árul. Gergely pápa szerepében nagy szöveget kapott (amivel mennek az osztállyal iskolát reklámozni az ovikba) és az úszást is megszerette ahova Simi osztályával járnak heti egyszer. Turandot történetére úgy figyelt mint akit elvarázsol a mese, próbálta kitalálni a feladványokat és meghatódva hallgatta A.Bocelli előadásában az Nessum Dorma áriát, és kérlel, hogy fizessem már be a bábszakkört mert azt nagyon szereti...

Kori jó írásbelit írt a gimnáziumba (39-39), tavasszal lesz elsőáldozó amire szívvel lélekkel készül és bár nem egy konfliktusa van a fiúkkal azért a bajban mindig segít nekik és félreteszi sértettségét. Jól tanul egy négyese volt környezet, a tánc a kedvence, a zongorát csinálja, a szolfézst nem szereti.

Domika" egy cókra" még mindig vissza fut hozzám az ajtóból mielőtt indulna a bölcsibe. Végre hamarosan leszokik a pelusról, szeretik bent, figyelnek rá van egy aranyos kis barátja Dodi (aki egyébként Dudi mert Dusán de Domi Dodinak hívja) és nagyon szeret itthon játszani a többiekkel, de azt nem bírja ha nem figyelnek rá. Multkor telefonáltam, bólogattam miközben kérdezett valamit de rám szólt, hogy "jaaaaaaaaj ne bólogassál már!" - és igaza van, rá is figyelni kell! Este rám szól ha nem imádkoztunk és vissza hív a szobába el ne maradjon a kedvence az Áldjon meg Téged az Úr kezdetű imádság.

Simike humora hetedhétországraszóló az iskolában, az osztályfőnök nagyon szereti és értékeli a bolondozásait amit teljesen szívből és naívan tesz mindenféle mórikálás nélkül. Legutóbbi fogalmazásában ami a karácsonyi szünetről szólt azt írta, hogy az étterem volt a legjobb és kedvence a Madártej Floating Island (amit így is ejtett ki) és más tanároknak is fel kellett olvasnia mert annyira cuki volt. Simi cuki, tényleg az. Álmodozó még mindig de közben észnél van, kitűnőt hozott. Látványosan tud unatkozni ha nincs kaland, multkor anyuék elvitték csak őt Velencére és mérhetetlenül boldog volt és teljesen feltöltődve jött haza.

Boldi pedig az alvótársam, este követel maga mellé addig nem hajlando aludni és hajnalban mindig megjelenik a jeges talpával töltődni mert neki az kell különben "tudom, hogy utálsz anya van!" - dehogy utálom jaaaaj hiába mondom. Barátaink 4 hónapos Kamijjamájiát a magáénak érzi, multkor ők vitték haza és kifelé menet az oviból utat tört azt mondta: VIGYÁZAT ÚJSZÜLÖTTEL VAGYUNK! és ma is azt mondta Laurának, hogy ha nincs otthon a férje akkor szívesen átmegy vigyázni rájuk. ÉS ha megnő Kamilla akkor is csak vele fog foglalkozni.

Bercit is januárban ünnepeltük, elvitt korcsolyázni és a Padthaiba enni olyan jó volt a szülinapja! Még álmodozunk egy kis utazásról de majd annak is eljön egyszer az ideje.
A ház is csak félig van használatban kéne festeni az emeleten hogy felmehessen a csipetcsapat bár roppantul élvezik a lenti "olaszoshangulatot".





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése