Szuperdadás őszi pihenő

Kornélia ma zokogva jött elő az ágyából miután lámpaoltás volt, mikor megkérdeztem, hogy miért sír ezt mondta:
- Anya! Én nem vagyok hozzá szokva, hogy ilyen jó szünet után megint menni kell iskolába és Elődke is haza megy...

Elődke volt a mi Szuperdadánk a héten, megkaptuk az őszi szünetre, hogy ne legyünk egyedül. Sokat segített, takarított is, altatott, mesélt nekik, játszott velük és nagyon sokat viccelt egyedi és megismételhetetlen humorával.
Korinak még így is csodás volt a szünet, hogy sokat kiabáltam. Alig alszom, Domit most már le kell szoktatni az éjjeli kelésről mert rámentem, nappal is sokat üvölt és nyűgös (gondolom a foga zavarja meg a hangzavar), ehhez még jön a 4 másik minden baja és egymás heccelése és üvöltözés hát egy kicsit elegem lett tényleg...többször...Úgy éreztem nem bírom ezt Domi visítását a többiekével együtt. Amint babából gyerek lesz (1 év körül) úgy ennek változnia kell. Ez a trutymákolós hozzátáplálás se az igazi, mert alig eszik, csak ami az életben maradáshoz kell a ruhámat viszont bármikor szívesen letépi és keresi a tejellátmányt ebből viszont sajnos komolyan elegem van. A tápszer nem kell neki (hát persze ilyenkor már hülye lesz elfogadni) úgyhogy várom de várom, hogy leszakadjon egy kicsit rólam és felszabaduljak mert most nagyon sok.
Mindegyiknél eljött ez a pillanat amikor már nincs miből adnom annyira le vagyok merítve. Kész, ennyi.
Eközben meg borzalmas dolgokat vesz a szájába ha szabadon eresztem és nincs a babakrámban (amiben egy idő után érthetően üvölt). Mindent amit megtalál és befér a szájába megeszi kisautó gumiabroncsát már kétszer vettem ki a szájából de volt benne társasjáték bábúja is (ááá kiráz a hideg ha belegondolok, hogy lenyeli vagy éppen nem sikerül...).
Szóval ez most nem a "jó anya vagyok" időszak hanem inkább a félelmetes és következetlen mert vagy ideges vagyok vagy rájuk hagyom csak hagyjanak.
De ha Domi alszik akkor tudok mesélni nekik meg figyelni rájuk úgyhogy igen várom, hogy hozzájuk nőjön és megint normális lehessek mindenkivel. De szétszakadni nem tudok.

Még jó, hogy kedden szerdán a Nagypapáéknál szüneteltek ottalvással (ebben közrejátszik Kori levele amelyben csodás kalandokat tervezett az őszi szünetre az Ő Nagypapájával) és még jó hogy Sebi unokatesó is eljött egyszer kimondottan Simi kérésére és nálunk aludt mert ezek ünnepek nekik.
Mert, hogy Simi volt kedden a névnapos most  végre elégedett is volt az ajándék mennyiségével és minőségével amelyben Angry Birds-ös póló és Star Warsos lego meg rágó és csoki is volt. Öröm volt az arcán és hála amit nagyon ritkán látni rajta de most igazán éreztem, hogy jó.
Kori költeményt is írt:
"Simikém, Simikém úgy szeretlek téged hogy bármint megtennék. Megtennék bármit csak ne hagy el engemet."

Előd is jött velünk mindenhova, kipróbáltuk az új születésnapi gofrisütőmet ami dupla adagot süt, úgyhogy most már nem kell várni olyan sokat, csodálatos! Na és sokat beszélgettünk meg zenét hallgattunk úgyhogy tényleg jól elvoltunk a gyerekek meg rá hallgatnak...

Ma Éviék hívtak meg Halloween partyra, kérték, hogy jelmezben menjünk és játékokkal várták a gyerekeket (Évi, Szabi szervezte). Jól sikerült, mindenki boldog volt, sokat nevettünk. Nimród kéményseprő, Boldi Robin volt. Simi csontvázkalóznak, Kori és én Monster High babának, Előd szellemnek öltözött. Még itthon reggel kifestettük őket fekete cerkákkal úgyhogy az autóban már beöltözve utaztak. Vicces volt.
Őrültködés, ijesztő arcozás, tánc, álarcfestés meg kitalálós után a buli evésbe torkollt...

Aztán haza értünk és még nekiálltam palacsintát sütni mert azt kértek és kivételesen Domi sem üvöltött egész délután. Aztán este sétáltunk egyet (ugye télen már 5-kor este van és a felöltözés és elindulás nálunk minimum fél óra és Domi ebből mind a 30 percet visítással tölti úgyhogy le is izzad mire kilépünk itthonról és valakinek biztos nincs meg a sála vagy sapkája vagy cipője). Na de séltáltunk a temetőben és beszélgettünk és megható volt a sok mécses a sötétben és megálltunk az 5 éves kisfiú sírjánál amit mindig megnézünk amikor arra járunk és mondtam, hogy nincs ennél fájdalmasabb ha az ember a saját gyermekét temeti el és akkor nagyon bántam is az egészet, hogy nem vagyok nekik elég jó meg rendes és elég de ezt nem mondtam ők viszont érezték...
 (Az viszont dühít és akkor sem értem, hogy miért az egy gyerekes XY van a Képmás címlapján és osztja a cikkben az észt, hogy milyen anyák legyünk...és ez már a sokadik Képmás és interjú ami semmitmondó....).

Na el is határoztam, hogy próbálom kedvesebben, csendesebben.
Persze itthon megint kiöntötte, lefröcskölte, bántotta, nem csinálta, kiabálta...
Nem baj szeretem őket úgy ahogy vannak egyszer meg majd csak bepótoljuk azt amire most nem jut elég (alvás, játék, figyelem, türelem, szeretet, odafigyelés, együtt töltött idő satöbbi satöbbi....)

És itt van Előd az én kisöcsém aki nélkül ez a hét sokkal unalmasabb és nehezebb lett volna és nem lett volna olyan vicces, színes, őrületes...

 

Hiányozni fog....