Vége

Vége a nyaralásnak, a türelmemnek, az ő türelmüknek.
Elfáradtam nem panaszkodás de tény.
Csodálatos nyarunk volt, sokkal jobb mint amire számítottam, a 90 százalékát élveztem a változékony idő ellenére. Egészen mostanáig nem volt velük nehéz, meg is lepődtem, hogy miért ilyen jó mikor ennek rossznak kéne lennie (mindenki riogatott, hogy most lesz a legrosszabb mert 5 kicsi otthon nyáron rémes).
Nem volt az, sőt csodás volt, hogy nem kellett korán kelni, nem vettünk gyógyszereket, vitamint, nem kellett semmit befizetni az iskolának az óvodának a szülői munkaközösségnek és semmiféle ilyen dolognak, így ezek helyett fagyiztunk meg utaztunk meg nyaraltunk.
Jó volt nagyon ez a nyarunk!
Hála érte!!!!

De most vége ez is elmúlt mert már fél lábbal a kötelezettségek tengerében hánykolódunk. Mindent meg kell venni, elő kell készíteni.
Lesz még egy iskolásunk, egy sokkal félénkebb, szétszórtabb, álmodozóbb, lassúbb de talán még jobb képességű, lelkes, már író, olvasó, számoló kis Simikénk.
Anyuéktól megkapta a táskát. Szegénykém elvész alatta (nem tudom hogy fogja bírni ha tele lesz). De boldog mert ő választotta. A keresztszüleitől is kapott egy nagy adag tancuccot ajándékba, megvarrattuk a néptáncos inget amit kellett, meglett a szép ünneplő cipő is meg a nadrág.
Úgyhogy sok minden van de még nem teljes a készlet manapság egy elsősnek nem elég egy palatábla, hogy megtanuljon írni, olvasni számolni. Nem úgy van az. Sajnos.
A tanító néni nagyon aranyos, kedves nem fogja őket túlterhelni, csak jót hallottam róla. Siminek való. 

Mögöttünk van egy nagy Balatonozás, meg Nimród neve napja, egy nagyon szuper lakodalom, egy rajzverseny II. Díja Korinak és Siminek (ahol a családot kellett lerajzolni), egy-két fellépés, Kori mögött 4 kiolvasott könyv, Boldinak egy kilazult fog, amiket mind dokumentálni fogok ha lesz időm, erőm, energiám.

De fáradtságom és kimerültségem a tetőfokára hágott úgyhogy csúnya dolog de kezdem visszaszámlálni a napokat amikor egy gyerek kivételével délelőtt mindenki intézményben lesz és nem én altatok ebéd után.
Akkor egy hétig csak alszom majd délelőttönként aztán elkezdek kitakarítani meg rendet rakni meg elpakolni a száraz ruhákat a helyükre tenni meg ilyeneket tervezek és azt, hogy nem megyek a játszótérre amíg nem muszáj, egy darabig biztos nem, mondjuk tavaszig és nem főzök 7 főre csak amennyire kell.

Domi velem szeret aludni éjjel, ez van, azt hiszi én vagyok a cumija mert a műanyagot nem szereti csak a bőrt, utolsó gyereknek már több mindent enged az ember. Reggelre mindenki velem szeret aludni, trappolnak át hajnalban hol együtt, hol külön-külön, bebújnak a lefagyott lábacskáikkal, rosszabb esetben össze vesznek, hogy kinek nincs helye, jobb esetben megoldják és akkor csak egy kicsit ébresztenek fel. Szeretem, hogy jönnek, hogy bújnak.
Csak azt nem ha bántják egymást, ha kiabálnom kell vagy nem is kéne de az ember kiabál ha már nem tud mást tenni.
De a helyzet már annyira elvadult, hogy meg sem hallják, hogy kiabálok vagy nem érdekli őket vagy nem is tudom.
Szóval most váltás kell egy kis iskola egy kis óvoda aztán jöhet a karácsony meg a nagy szünet meg az, hogy újra hiányozzanak.