A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2014. június 21., szombat

Kis nyaralás avagy az örjöngő ötös a Balatonon

Balatonon voltunk 5 napot a gyerekekkel, Berci szülei meg én. Nem volt kánikula de nem is hiányzott, remekül el voltak a kertben. Kicsit sokat kiabáltak (még akkor is ha gyerekek és elnézzük nekik) és nagyon boldogok voltak. Az a nehéz ebben, hogy sokat kell őket nevelni, ahogy nőnek egyre többet. Régen azt gondoltam (én naív), hogy elég a szeretet a sok szeretet és akkor jó felnőttek lesznek. Hát nem elég...

Nagypapa főzött ránk, olyan igazán finomakat ("éttermi minőségűt"), na meg vásárolt ha kellett, igazán úri életünk volt. Nagymama mindenfélét játszott velük - ha igényelték - és segített sokat a fektetésnél.
Berci  hiányzott nagyon, de nem tudott lejönni a rengeteg munka miatt.

Sokat játszótereztünk, meg léghokiztunk, egyszer befizettem őket az ugrálóvárba (Siminek ez volt a legboldogabb nap), meg fagyiztunk, meg volt őrület a színpadon, meg piacoztunk, egyszer starndoltunk, egyszer pedig hajóztunk is.
Mindenki kapott egy virágot amit elültettek az ablak alá és minden reggel és este locsolták, beszéltek hozzá.
Domika növesztett egy fogat aminek úgy örvendeztek a testvérei, hogy csak na!
Nimród aludt egy külön ágyon, Boldi a matracon a földön, Kori Simi és én egy ágyban (néha Domi potyautassal).
Minden délután egyszerre aludt az 5 gyerek. Ez ám a művészet!

Berci szerdán átvette Kori bizonyítványát és elküldte levélben. Nagyon szép lett, magatartás szorgalom példás - ami a lényeg -, aztán dicséretek (írás, matek, környezet, ének) és kiválóan megfelelt-ek.

Ami igazán feltűnő, hogy Kori és Simi mennyire össze vannak nőve így a szünetben és, hogy Ninó és Boldi mennyire ütköznek egyfolytában. Domi meg az aranyközép mindenki szeretgeti (Boldi túlságosan is).

Nagypapa és Boldi volt a teljes egyetértés kivéve amikor a mély vízben nem úgy tartotta ahogyan kellett volna ("Nem! Nem! Ez nem az a fogásssszzzzz" - kiabálta). "Szeretlek Nagypapa! Cukika Nagypapa!".

Jó volt ez a néhány nap, pihentem kicsit, könnyen indult a nyár.

Az én iskolám pedig most nyáron indul mert tanulom kell sok türelmet és oda figyelést.



































2 megjegyzés:

  1. Kori milyen nagylány! És milyen szép! Persze a fiúk is! : )

    VálaszTörlés
  2. Szépek vagytok Orsi!

    Olyan jó, hogy tudtatok pihenni, és jól indult a nyaratok!

    Mi is kirándulással kezdtük, öt nap, töltődtünk kicsit! :)

    Ölellek!

    VálaszTörlés