A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2013. augusztus 24., szombat

Csopak 2013

Haza jöttünk.
Rengeteg élmény van mögöttünk.
Sokat pihentünk, sokszor fürödtünk, hajóztunk, a gyerekek egyfolytában a kertben játszottak de csak amikor nem a Balatonban voltak éppen.Vadásztak mammutra, üldöztek vadakat és még nagyon sok játékot játszottak együtt úgy, hogy csak ritkán kellett közbe avatkozni akkor is csak azért, hogy ne szúrják le egymást a botokkal. Egyfolytában levest főztek a kertben falevélből, homokból és örömmel lelkesen hozták nekünk, hogy együk meg (ha kislány vendég volt a házban Nimród mindent bele adott a felszolgálásba!). Nagyon jól el voltak együtt, egy igazi kis ovis csapat és Kori sem vált le még mint iskolás nagy lány, inkább vezette az öccseit és teljes beleéléssel indultak az "erdőbe" (a ház körül) mindenféle kalandot keresni. Előkerült egy nagy föld világtérkép is azt nézegették egyfolytában, tanulták a zászlókat és földrészeket majd el kezdtek Magellánosat játszani (hajóval megkerülték a földet) -  Nagypapa segédkezett az információkkal, hogy hogyan is kell ezt eljátszani. Készítettek egy utcatáblát az elveszett Mandulavirág utca tábla helyére, majd ünnepélyesen kihelyeztük.
Az édes semmittevésben sokszor volt részem a majdnem három hét alatt. Nagypapa minden nap főzött ránk, Nagymamával minden nap bevásároltak, hogy nekünk jó legyen és semmiben ne szenvedjünk hiányt. Valóban túl szép volt, hogy igaz legyen nem kellett aggódnunk, hogy mit eszünk más nap és hogy elég jó e a gyerekeknek. Szerintem mennyei volt nekik, ennél jobbat nem kaphattak volna. És ez a legfontosabb hála az égnek Berci szüleinek is!
Mikor nagyon meleg volt hajóval mentünk ki fürdeni mert ilyenkor rettenetesen tele van a strand.Még én is bementem nagyon jól esett!  Kori karúszó nélkül úszkált és ugrált, Simi és Boldi karúszóval lebegett (Boldi felnőtt kezében) Nimród eddig kapitányként a fedélzeten maradt (nem volt hajlandó a hajóról bemenni a nagy félelmetes vízbe). Berci a a baleset után nem fürödhetett a kötözött kezével de azért így is megvoltunk (akkor már nem volt olyan nagy kánikula).
Esténként fagyizni jártunk a strandra, vacsoránál a Piroska és a Farkas mese ment Nagypapa tolmácsolásában mindenféle variációban és feldolgozásban nagy nevetéssel lezárulva.
Nagymama sokat játszott a kicsikkel sakkozott Korival és Simivel, feladatoztak, társasoztak, sportoltunk a kertben és Bercivel ellógtunk néha-néha Füredre kettesben.
Voltak néha vendégeink, Feri Pankával (Kori  nagyörömére), Berci unokatesója Mara 3 gyerekkel (csodás csapat voltak a mieinkkel), Orsiék is átjöttek 20-án Sebivel Petivel és Samuval.
A tüzijáték elmaradt a vihar miatt de fel sem tűnt a gyerekeknek annyira jó volt minden.
Bercivel voltunk még kötözésen, javul a keze de vigyáznia kell rá még nehogy szétnyíljon a tenyerén a seb.

Kori:
 Nagyon nagy lány lett. Megnyúlt, lebarnult, megnőtt a haja, kiesett az alsó két foga. El kezdett ő is olvasni, sakkozni. Egyedül úszik, bemegy a Balatonba mélyre amíg nem kiabálok, hogy jöjjön ki! Itthon már alig, Csopakon viszont aludt délutánonként sokszor a Nagypapáéknál.
Még jól el van az öcsikkel, csak néha visít, hogy "naaaa fiúúúúk ne mááááár" -de akkor nagyon hangosan, egyébként abszolút falkavezér és királynő, igazi nő. Van egy Mangós fekete női kis táska amit neki adtam abba hordja titkos cuccait (állítólag felfedező dolgok vannak benne). Nagyon szeret enni és sokat nevetni, bármilyen hosszú mesét képes meghallgatni és mindenre emlékszik. Ha lány társaság érkezik azonnal felcsillan a szeme és nagyon boldog lesz (akkor már nem az öcsikkel játszik). Csak a kedvenc ruháit hajlandó hordani, nagyon ritkán van rossz kedve egyébként  nagyon életvidám és jól bírja a néha nagyon vadulós öcsiket is. Mindenben segít amit kérek tőle, nagyon empatikus és várja a kistestvért és az iskolát is.
Nagyon nagy áldás, hogy ő az első gyerek nálunk. Példamutató, rendes, kedves, vidám és pontosan olyan férjet szeretne magának mint Apa!


Simi
 Még mindig nagy érzékeny mindenre. Sokszor elsírja magát ha sérelem éri vagy ha rosszat csinál valamit vagy ha valami nem tetszik neki (fegyverként is használja a könnyeit de sokszor igazi bánat van mögötte. Még mindig ő alszik el leghamarabb délután és este. Gyorsan és szépen olvas. Nimróddal nagy vadulásokat szokott rendezni. Boldi szeretetéért mindig verseng "ugye szeretsz? én vagyok a legjobb barátod?" - kérdezgeti.Szélsőséges, nagyon boldog "szeretlek Mama" aztán egyszer csak "tudom, hogy nem szeretsz Mama" - nagyon nehéz kezelni az ilyen alaptalan sérelmeit. Neki is nagyon megtetszett a sakkozás (Bercivel, Nagymamával). A vízbe is be mert már ugrani a hajóról de össze húzza a kis testét, látszik, hogy fél. Egy nagy világtérképet nézegetett és olvasta a föld országait rajta és tanulta hozzá a lobogókat.
Túl érzékeny de nagyon okos - nem tudni mi lesz ebből a kis cérnafiúból.
Nimród



Szinte egész nyaralás alatt dalolászott. Amikor nagyon boldog volt vagy finomat evett, vagy segíthetett valamiben azonnal dúdolt valami dalocskát vagy költött egyet mint például az "Itt van a kis, itt van a kis kis kis"-kezdetűt amire általában vetkőzéskor kezdett rá. Mosolyogtunk sokat, nagyon édes volt.
Kártyázni szeretett leginkább és botozni a kertben. A strandon szívesen bement a vízbe (ott nagyon sekély baba pancsolós a part) és vitte magával Bálinkát a gumikacsát akit ő nevezett el így. Még esténként is akart egyet fürödni amikor kisétáltunk fagyizni  (ő nem nagy fagyis volt, hogy nem is kért). Nimród az aki nagyon sokat beszél Pocakbabához, puszilgatja, virágot szed neki, sokat szeretgeti kérdez róla. A nyaralás alatt sok olyan ételt megevett amit itthon soha (Nagypapa varázsa). A mákos tészta pedig nagy kedvence lett ismét (én nem szoktam csinálni de ott kiderült, hogy kénytelen leszek). Nimród komoly férfi (elvekkel), nála nem lehet hibázni és tilos kinevetni.


Boldi


28-án lesz két éves. Hatalmasat fejlődött beszéd terén, gyönyörűen megköszöni az ebédet, elmondja mit szeretne és mit nem, ismétel és önállóan mond kissé selypes de ez nagyon cuki! Ájbísz (árvíz) a Balaton és minden víz.
Óriási Nagypapa rajongás kezdődött nála:  vele mindent megevett, utána mindig sírt, rá hallgatott, neki szót fogadott, vele nevetett, vele főzött. A kőrözöttet mindig együtt csinálták és Boldi addig falta amíg csak bírta és minden reggel követelte a "kőjőszöttet". Az igen az Ijám nála, humorérzéke csúcsszuper de nevetni rajta sem szabad mert akkor csücsörít kacsa szájra és megsértődik. Megy a nagyok után, bottal a kezében, felveszi a tempót ha kell mammutot üldöz, ha kell levest főz vagy homok fagyit készt és tálalja a felnőtteknek. Nagyon vidám, nagyon vicces, nagyon nyitott kedves kisfiú. A cumiról végleg leszokott, a pelusról nem hajlandó úgyhogy azzal nem is foglalkozom. Szőke kékszemű, keresztapja fajta, szép.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése